Tükör, 1971. január-március (8. évfolyam, 1-13. szám)

1971-03-16 / 11. szám

Meghalt a forradalom! A párizsi munkások négy napig tudták tar­tani magukat a barikádokon. 1848. június 26-án délután két órakor azonban meg­szűnt az ellenállás az utolsó városnegyed­ben, a proletárok lakta Szent Antal-negyedben is. A kormány diadalmasan jelentette: „A láza­dók megadták magukat. A harc befejeződött. A rend győzött az anarchia fölött. Éljen a köztár­saság !” „Én vagyok igazán köztársasági párti! A jövő a miénk. Éljen a demokratikus és szociális köztár­saság!’’ Egy vasmunkás, bizonyos Bacary, vágta ezt bírálnak a szemébe, amikor életfogytig tartó kényszermunkára ítélték. A reakció egy történésze, Louis Reybaud 1848 után azt írta: „A szocializmus meghalt, ha valaki beszél még róla, csak gyászbeszédben teheti.” Marx a franciaországi osztályharcról szóló tanul­mányát azzal fejezte be: „Meghalt a forradalom! Éljen a forradalom!” 1848 után huszonhárom évvel új forradalom ráz­­kódtatta meg Párizs falait. Az, amely 73 napig munkáshatalmat teremtett a francia fővárosban, 73 napon át tudtak ellenállni a munkások a reak­ció rohamának. Közben a burzsoá állam, a csá­szárság romjain egy új rend építéséhez is hozzá tudtak fogni­. 1848 júniusából kell kiindulni, ha meg akarjuk érteni a párizsi kommünt. A forradalmi folyama­tot kell látnunk. 1848, 1871 és tovább, egészen napjainkig, vagy — Maurice Thorez szárnyaló kifejezésével élve — a „daloló holnapokig”. A mai Párizsban, a mai francia baloldal soraiban a kommün nemcsak ünnepi megemlékezések tár­gya, de eleven politikai valóság, amelyből erőt éppúgy lehet meríteni, mint tanulságot. 1848 júniusában, azon a négy napon a párizsi munkásnépnek csak egy volt a gondja, a harc. Huszonhárom év múltán, ama bizonyos 73 nap alatt — mai szóval így mondanék — a szövetségi politika is foglalkoztatja a kommünárokat. 1848 forradalmi napjaiban a kispolgár itt és ott még lőtt a munkásokra. A nagyburzsoáziának sikerült megtörnie azt a szövetséget, amely kevéssel az­előtt Lajos­ Fülöp királyt a trónról elzavaró, a köztársaságot kikiáltó februári napokban a mun­kások és kispolgárok között kialakult. De a kis­iparos, a boltos kiábrándultan látta, hogy 1848 júliusában már újra megnyílt az adósok börtöne sok kisember számára. 1871 kommünje olyan, hogy a kispolgár ismét megtalálja a szövetség útját a munkással, a győztes munkáshatalom pedig siet elrendelni az iparosok, üzlettulajdono­sok számára a moratóriumot, nem kell megfizet­niük esedékes adósságaikat... F­ranciaország könyvkereskedéseiben ma a kommünről szóló kötetek sokaságából lehet valóságos barikádokat emelni . . Divat is lett 1871 „párizsi tavaszáról” írni, beszélni, vitatkozni. (A könyvkiadói és kereskedői piac­kutatás az 1968-as „diáklázadás” hátterét felfedő kötetek sikere láttán fordult újra ilyen „vörös téma” felé.) Gavroche dalai éppúgy új kiadás­ban jelennek meg, mint komoly történelmi ta­nulmányok. (Gavroche-ra emlékezünk: Victor Hugo formálta meg a Nyomorultakban ezt a pá­rizsi ,,gamin”-t, derék, de felvágott nyelvű fic­kót.) A francia főváros lakója, a párizsi átlagpolgár számára sok felfedezést hozhat a centenárium. Megtudhatja, hogy Louise-Michel nemcsak metró­­állomás neve, hanem a kommün egy izgalmas, nőalakja, akiről Verlaine balladát írt... (Louise Michel persze hiányzik a „kis Larousse”-ból, a legnépszerűbb francia lexikonból.) S ha már nők­nél tartunk, említsük meg, hogy a reakció által annyi sárral mocskolt „pétroleuse”-ök, a kom­mün lelkes nőcsapata, a világ első nagy, szerve­zett női megmozdulását mutatják. („Pétroleuse’ — az a nő, aki petróleummal gyújtogat...) A kommün napjaiban példás, okos szervezetet hoz­tak létre, kerületi bizottságokkal, szövetkezeti műhelyeket nyitottak a nők foglalkoztatására vívmányaik megvédésére fegyvert is ragadtak és készek voltak a halálra is ... „Nők uniója Párizs védelmére és a sebesültek ellátására.” Ez volt a szervezet hivatalos elnevezése. Politikai forra­dalmat követeltek. A tőkés kizsákmányolás meg­szüntetését. A nők jogát a munkára. Az egyházi Éljen a forradalom! befolyástól megszabadított szakmai képzést. S olyan humánus családvédelmi intézkedéseket, mint a meg nem esketett asszony élettársi jogá­nak elismerését, a házasságon kívül született gyermek jogegyenlőségét. Mennyi szociális reformintézkedést valósít meg a párizsi kommün, létének rövid ideje alatt! A tízórás munkanap, a tőkések által elhagyott pá­rizsi műhelyeknek a munkások általi igazgatása, a szocialista „tervgazdálkodás” kezdetei a mun­kások szervezeteinek és a népi hatóságoknak a közös elhatározásából... Idézzünk Maurice Choury-nak az évfordulóra magyarul is megjelent könyvéből („Vive la Com­mune!”, Kossuth). „Frankelnek, a Munka- és Csereügyi Osztály megbízottjának (munkaügyi miniszter) ösztönzé­sére a különböző hivatalokban azon iparkodnak, hogy a tisztviselőket bevonják a vezetés felelős­ségébe ... A Louvre fegyverjavító és fegyver­átalakító műhelyeinek szabályzatába egy 13. cik­kely kerül, amely kiköti, hogy az igazgatást gya­korló bizottságnak és a segítségére a munkások által erre a célra kijelölt öt megbízottnak hetente egyszer jelentést kell tennie a műhely ügyeiről. Ezt tovább fejlesztik a május 3-án a Louvre-ban tartott általános gyűlésen, amelyen 105 munkás jelenik meg. Az igazgatóság megbízottját a mun­kások választják, el is mozdíthatják, ha az illető nem teljesíti kötelességét. Ugyanez áll a mű­helyfőnökre és a művezetőkre. Minden este ösz­­szeül a tanács, hogy megtárgyalja a másnapi teendőket, valamint a különféle jelentéseket és javaslatokat. A küldöttek többsége bármikor összehívhatja a tanácsot... A munkásszovjet őse megszületett...” A párizsi kommün a proletár nemzetköziség pél­dája is: sok-sok külföldi harcolt a francia mun­kások oldalán, a párizsi nép ügyéért. V­isszatérve a humánum kérdésére: a reak­ció tömérdek hamis vádja, történelem­­hamisítása (színházi statisztákkal játszat­tak el később túszkivégzési jelenetet, és ezt úgy fényképeztették le, mint a kommünárok vérengzésének bizonyítékát!) sokáig feledtetni volt képes, hogy éppen a munkáshatalom volt az, amely eltörölte a halálbüntetést. 1871. április 9-én valóságos népünnepély közben égették el a nyak­­tilót. Embertelen és kegyetlen a­ reakció volt, Thiers serege, a „versailles”-iak bosszút lihegő hada. Több mint 20 000 emberélet kioltása árán állítot­ták vissza a régi rendet... A „véres hét” utolsó harcai a híres párizsi temető, a Père Lachaise sírjai között dúltak. A néphatalom védelmezőit a temetőnek ma „Mur des Fédérés” nevű falánál végezték ki. A sírkert délkeleti sarkában össze­sen 1018 kommünár alussza örök álmát, minden évben a kommün emléknapján a párizsi dolgo­zók tízezrei zarándokolnak ide. (1969-ben Mar­­cellin belügyminiszter betiltotta az évforduló napján a megemlékezést a kommünárokról: kí­sértette a minisztert az egy évvel azelőtti párizsi május forradalmi hangulatának emléke...) A „föderáltak fala” közelében nyugosznak a francia munkásmozgalom nagyjai, valóságos Pan­­théon ez a parcella: Henri Barbusse-től Maurice Thorezig, Paul Vaillant-Couturier-ig, Marcel Ca­­chinig a haladás nagy francia harcosai pihennek itt. (Ugyancsak ebben a parcellában van a neuen­­gammei koncentrációs táborban elpusztult 13 000 francia emlékműve. S a párizsi ellenállási cso­portok leghíresebbjének, a Fabien ezredes brigád­jának hősi halottait szintén itt temették el.) Forradalmi lánc az, amelynek szemei, évszá­mokban kifejezve, a franciák számára 1789-től 1830-on, 1848-on át 1871-ig és a máig sorakoznak. A világ munkásmozgalmában a párizsi kommünt követő forradalmi események mindenütt kölcsö­nöztek valamint a francia munkások hősi küz­delméből. A kommün szó is úgy rögződött a népek nyelvében, mint egy nagyszerű munkás­forradalom neve. Az irodalomba is bevonult 1871 párizsi ígéretes tavasza. Az „anticommunard”-ok gyalázkodásai ma már olvasatlanok, de Rimbaud verse „Jeanne- Marie kezéről”, vagy Victor Hugo halhatatlan mondatai azokról, akik „gyászos könnyedséggel tudtak meghalni” a szabadságért, vagy az 1867- ben született sanzon, „Le Temps des cerises”, amelyet a barikádokon daloltak a munkások, nos, mindezek ma újra százezrek ajkára kerülnek. PÁLFY JÓZSEF Egykorú gúnyrajz: a Kommün ifjú alakja fölébe kerekedik a reakció figuráinak, köztük a megbu­kott császárnak □ .

Next