Tükör, 1971. január-március (8. évfolyam, 1-13. szám)

1971-03-30 / 13. szám

E. J. CHARON: MICSODA RENDES EMBEREK (15.) Lamere: Ami engem illet, semmi kifogásom, ön­nel tartok. Prunier: Hát ha már hívott, én is megyek. (Nagy keservesen felkapaszkodtunk a lejtőn, odafent kicsit kifújtuk magunkat, Lamere és Prunier beült a Citroenbe, mi meg éppen a ro­hamkocsiba kapaszkodtunk fel, amikor odalent­­ről kiabálást hallottunk. Ilyen távolságból a mag­nó csak érthetetlen percegéseket rögzített, ezért a jegyzőkönyvet saját fogalmazásomban egészí­tem ki" — Főfelügyelő úr! Várjon csak, főfelügyelő úr! Daix főfelügyelő velem együtt újra lemászott a rohamkocsiról és odamentünk az útkorláthoz. Odalent Jean Durant kézzel-lábbal integetett: — Főfelügyelő úr! Megvan! A díszpajzs alatt a bal hátsó kerék valamennyi csavarja úgy meg van lazulva, hogy csak a jó szándék tartja a he­lyén a kereket! — Nem lehet, hogy a zuhanástól, vagy az ütő­­déstől lazultak ki? — kérdezte a főfelügyelő. Durant odalentről habozás nélkül válaszolt: — Hogy egyetlen keréken mind a hat anyacsa­var egyszerre és egyformán tekeredjék le egészen az utolsó csavarmenetig? Ugyanakkor, amikor a másik három keréken minden anya szoros? Ehhez legalább olyan csoda kéne, mint Jerikó falainak leomlása! Daix sarkon fordult és már nem kapaszkodott, hanem valósággal felpattant a rohamkocsiba. És máris rákiáltott a sofőrre: — Most aztán a MOMAKI-ba! Csak arra vi­gyázzon, hogy a Citroent le ne hagyjuk túlságo­san!) Ez pont két akta közé tartozik Dosszié, mozgósítás, távmondat Bár amikor ezeket a sorokat aznap este naplóm­ban feljegyeztem, Daix főfelügyelő már diadalt ült, a MOMAKI-ügy véget ért, úgy érzem — és a főfelügyelő úr ezzel egyet is értett —, hogy e naplójegyzetet­­az iratok közé kell iktatni, még­pedig a maga időrendi helyére, a XX. Akta, vagyis az országúton készült magnófelvétel alap­ján írt 14. sz. Jegyzőkönyv és a XXI. Akta, vagyis a MOMAKI villában készült magnófelvé­tel alapján írt 15. sz. Jegyzőkönyv közé. Ugyanis az út közben történtek szorosan kapcsolódnak a 15. sz. Jegyzőkönyv anyagához, amelynek egyes részei enélkül nem lennének olyan világosak, mint az szükséges. Tehát az alábbiakban ezt a naplórészletet másolom ide. „Amikor a rohamkocsi, nyomában a Citroennel elindult visszafelé, a főfelügyelő egy ideig egyet­len szót sem szólt, én pedig természetesen nem zavartam saját gondolataimmal. Csak miután át­haladtunk Monacón és már feltűntek La Con­­damine villái, szólt oda a sofőrnek: — Mégse hajtson egyenesen a MOMAKI villába. Ha kis kitérőt jelent is, kanyarodjon a rendőr­parancsnokság elé. A Citroennek én majd intek, hogy kövessenek. Csak ezután fordult hozzám. — Maga, okos fiú, felszalad a szobámba és a hóna alá csapja a MOMARI-dossziét. Közben szól Pontinnak, Calvinnak, és akivel csak össze­hozza a jósora a csoportunkból, hogy egy fél óra múlva nyergeljenek meg egy autót és jöjjenek a MOMAKI villához. Az sem baj, ha más csoport­ból is kérnek erősítést, a fontos csak az, legye­nek elegen ahhoz, hogy szemmel tartsanak min­den pontot, ahol a villából meg lehet lépni. Ha valaki be akar jönni a villába, ne akadályozzák meg, lehetőleg észre se vétessék magukat. De ha valaki netán szép nyugodtan, vagy némi siet­séggel távozni óhajtana, azt okvetlen tartsák fel. Jól megjegyezte, amit mondtam, okos fiú? És ne feledjen el feladatai egy távmondatot a Sureté­­nek, Vardan főfelügyelő kollégának. Fogalmazza meg tetszése szerint, de az értelme az legyen, hogy Avale megfigyelését tisztelettel kérjük ab­bahagyni, mert az ártatlansága bebizonyosodott. — Bebizonyosodott? — szaladt ki a számon a kérdés. — Hát ha egyszer más a gyilkos, akkor aki nem gyilkos, az ártatlan,­nem gondolja, okos fiú? És igazán tartozunk annyi kollegialitással annak a kedves Vardannak, hogy feleslegesen ne vegyük igénybe a szolgálatait! Hadd lássa, hogy mi sem vagyunk kevésbé előzékenyek, mint ő! Közben már bentjártunk Monte Carlóban, a so­főr bekanyarodott abba az utcába, ahol a pa­rancsnokság épülete volt, Daix főfelügyelő úr pe­dig azzal volt elfoglalva, hogy a kocsiból messze kihajolva integetett a közvetlenül mögöttünk jö­vő Citroennek, hogy kövessen bennünket. Csak amikor ők is bekanyarodtak, fordult újra felém. — Szóval, mindent ért? Az épületben a dossziét magamhoz vettem, Pon­­tinnel közöltem a főfelügyelő úr parancsát, ma­gánszorgalomból még Presque-et is megkérdez­tem, nem történt-e közben valami, majd miután nemmel válaszolt, lediktáltam neki a távmonda­tot. Azzal már igyekeztem is vissza a rohamko­csihoz. A két autó közvetlenül egymás mögött ért a villa kapujához, valamennyien kiszálltunk és bemen­tünk. Tatu úr nyilván észrevette jövetelünket és elébünk sietett. A kölcsönös üdvözlések után a főfér­ megkérdezte, ki tartózkodik még a házban, mire Tatu közölte, hogy csak Pierre Chatelet, a saját szobájában. Amikor a főfelügyelő úr feltet­te a kérdést, hogy véleménye szerint megkérhet­nék-e, hogy vegyen részt egy kis megbeszélésen, M. Tatu azt válaszolta, hogy minden bizonnyal, sőt talán még jót is tesz majd neki, ha kirángat­juk az odvából. Mindjárt el is sietett érte, mi pe­dig bementünk a földszinti szalonba. Alig he­lyezkedtünk el, már jött is Tatu Chatelet-vel. Elég rozogán nézett ki, nagyon sápadt volt, a sze­me beesett, de látszott, hogy már tökéletesen uralkodik magán. Sorra kezet fogott mindany­­nyiunkkal, aztán helyet foglalt az egyik fotely­­ben.” Eddig tartottam szükségesnek a naplóból idézni, mert ekkor bekapcsoltam a magnót és az azon rögzítettekről már szabályos Jegyzőkönyvet fek­tettem le. XXI. AKTA X úr a folyosón 15. sz. Jegyzőkönyv. Felvétetett a MOMAKI vil­lában pénteken délután 3 óra 30 perces kezdet­tel, magnetofónon, kiegészítve Daix főfelügyelő és Reves fogalmazó észrevételeivel. Jelen van­nak: Charles Daix főfelügyelő úr, M. Paul Lame­re, M. Louis Prunier, M. Jacques Tatu, M. Pierre Chatelet és Jules Reves fogalmazó. Daix: Mindenekelőtt engedjék meg, hogy telje­sítsem szomorú kötelességemet és közöljem Tatu úrral és Chatelet úrral, amit ők még nem tud­nak. Marylin Mirage művésznő és Jeanette Tref­fet ma délelőtt tragikus körülmények között el­hunytak-Tatu: Szent isten! Hát sose lesz ennek vége? Daix: De remélem, hogy vége lesz, sőt máris vége van. Mármint annak a tragédiasorozatnak, amire Tata úr nyilván gondolt. És hogy valóban vége legyen, szeretném az önök segítségét kérni, valamennyiükét. Van ugyanis egy elképzelésem, amit elő is adok önöknek, mégpedig kimondottan azzal a céllal, sőt egyenesen kéréssel, hogy ahol valamit nem értenek, vagy ha valamivel nem értenek egyet, esetleg kiegészítésük, vagy helyes­bíteni valójuk van, minden udvariaskodás nélkül szakítsanak félbe és tegyék meg észrevételeiket. (A szalonban ülők közül senki sem szólalt meg. A főfelügyelő tehát a néhány másodperces csend után folytatta.) Daix: Természetesen arról a tragédiasorozatról van szó, amelynek nem egészen egy hét leforgása alatt mindannyian tanúi voltunk, és amely ilyen rövid idő alatt négy halálos áldozatot követelt, kettőt a MOMAKI munkatársai közül, kettőt pe­dig az UNICINÉ stábjából. Prunier: Bocsásson meg, hogy közbeszólok, de ön szólított fel rá főfelügyelő úr. Félek tőle, vagy inkább azt mondhatnám, remélem, hogy rossz úton jár, amikor ezeket a dolgokat össze akarja hozni. Alig hihető, hogy bármily közel essenek is időben egymáshoz, a két ügy között össze­függés van. Daix: Elmondaná, miért tartja ezt elképzelhetet­lennek? Prunier: Mert logikátlan. Nemcsak azért, mert az első két halálesetnél kétségtelenül gyilkosság­gal állunk szemben, míg a mai szerencsétlenség a közlekedési balesetek kategóriájába tartozik, továbbá nemcsak azért mert az első két áldozat és a mai áldozatok között semmiféle kapcsolat sem volt. Ahhoz tehát, hogy a négy halálesetet egyaránt gyilkosságnak fogjuk fel, legalább két féle indok és két gyilkos kell. Tatu: Azt hiszem, Louis logikája helyes... Lamere: Én sem tudok felfedezni semmi össze­függést ... Daix: Kérem, én meghajtok a többség véleménye előtt. Ha a befejezett gyilkosságok tényéből in­dulunk ki, akkor valóban így fest a dolog. Csak­hogy ez tipikusan fordított gondolkodás. Nekünk onnan kell kiindulnunk, amikor a gyilkosságso­rozat még el sem kezdődött. Szabadjon előrebo­­csátanom egy elméletemet. Ez az elmélet, vagy mondjuk szerényebben, ez a feltevés pedig az, hogy ennek a gyilkosságsorozatnak, vagy leg­alábbis kiindulópontjának, kizárólag anyagi okai vannak. Chatelet: Ugyan, főfelügyelő úr! Az első áldozat Vm­­ volt kinek fűződött anyagi érdeke az ő ha­lálához? Abszurdum. Daix: Sőt, hozzá tehetem, kedves Chatelet úr, hogy sokáig bizonyos voltam benne, hogy ebből a tragédiából mindenkinek csak kára származik, igen súlyos anyagi kára. Ezt egyébként Lamere úr is, Tatu úr is nagyon kézenfekvően és cáfolhatat­­lanul ki is fejtette nekem. Így tehát az én feltétele­zésem ugyancsak inogni látszott. A tragédiákból láthatóan senkinek sem származott haszna, kára viszont, nyugodtan mondhatom, közvetve vagy közvetlenül annál inkább mindenkinek, aki a MOMAKI-ban és az UNICINÉ-ben érdekelve volt. Mert Lamere úr és Tatu úr anyagi tönkre­menetele kétségtelenül a két társulás minden tagját súlyosan érintette volna. Én mégis ragasz­kodtam a magam rögeszméjéhez, és csakhamar felmerült két tény, ami meg is erősített benne. Chatelet: Megerősítette? Abban, hogy Vivit anyagi okokból gyilkolták meg? Ez képtelenség. Daix: Ó, az egyik ezek közül a tények közül, csak egy elszólásféle volt, lehet, hogy nem is gondolta komolyan, aki mondta, csak megnyug­tatásul és meggondolatlanul bökte ki, éppen azért, hogy valahogy véget vessen egy kínos je­lenetnek. Ezt azért mindenesetre szeretném szó RÁDIÓ- ÉS TELEVÍZIÓJAVÍTÁS GARANCIÁVAL: 497-168 ÁLTALÁNOS VILLAMOSSÁGI SZÖVETKEZET 26 □

Next