Tükör, 1971. január-március (8. évfolyam, 1-13. szám)
1971-03-30 / 13. szám
E. J. CHARON: MICSODA RENDES EMBEREK (15.) Lamere: Ami engem illet, semmi kifogásom, önnel tartok. Prunier: Hát ha már hívott, én is megyek. (Nagy keservesen felkapaszkodtunk a lejtőn, odafent kicsit kifújtuk magunkat, Lamere és Prunier beült a Citroenbe, mi meg éppen a rohamkocsiba kapaszkodtunk fel, amikor odalentről kiabálást hallottunk. Ilyen távolságból a magnó csak érthetetlen percegéseket rögzített, ezért a jegyzőkönyvet saját fogalmazásomban egészítem ki" — Főfelügyelő úr! Várjon csak, főfelügyelő úr! Daix főfelügyelő velem együtt újra lemászott a rohamkocsiról és odamentünk az útkorláthoz. Odalent Jean Durant kézzel-lábbal integetett: — Főfelügyelő úr! Megvan! A díszpajzs alatt a bal hátsó kerék valamennyi csavarja úgy meg van lazulva, hogy csak a jó szándék tartja a helyén a kereket! — Nem lehet, hogy a zuhanástól, vagy az ütődéstől lazultak ki? — kérdezte a főfelügyelő. Durant odalentről habozás nélkül válaszolt: — Hogy egyetlen keréken mind a hat anyacsavar egyszerre és egyformán tekeredjék le egészen az utolsó csavarmenetig? Ugyanakkor, amikor a másik három keréken minden anya szoros? Ehhez legalább olyan csoda kéne, mint Jerikó falainak leomlása! Daix sarkon fordult és már nem kapaszkodott, hanem valósággal felpattant a rohamkocsiba. És máris rákiáltott a sofőrre: — Most aztán a MOMAKI-ba! Csak arra vigyázzon, hogy a Citroent le ne hagyjuk túlságosan!) Ez pont két akta közé tartozik Dosszié, mozgósítás, távmondat Bár amikor ezeket a sorokat aznap este naplómban feljegyeztem, Daix főfelügyelő már diadalt ült, a MOMAKI-ügy véget ért, úgy érzem — és a főfelügyelő úr ezzel egyet is értett —, hogy e naplójegyzetetaz iratok közé kell iktatni, mégpedig a maga időrendi helyére, a XX. Akta, vagyis az országúton készült magnófelvétel alapján írt 14. sz. Jegyzőkönyv és a XXI. Akta, vagyis a MOMAKI villában készült magnófelvétel alapján írt 15. sz. Jegyzőkönyv közé. Ugyanis az út közben történtek szorosan kapcsolódnak a 15. sz. Jegyzőkönyv anyagához, amelynek egyes részei enélkül nem lennének olyan világosak, mint az szükséges. Tehát az alábbiakban ezt a naplórészletet másolom ide. „Amikor a rohamkocsi, nyomában a Citroennel elindult visszafelé, a főfelügyelő egy ideig egyetlen szót sem szólt, én pedig természetesen nem zavartam saját gondolataimmal. Csak miután áthaladtunk Monacón és már feltűntek La Condamine villái, szólt oda a sofőrnek: — Mégse hajtson egyenesen a MOMAKI villába. Ha kis kitérőt jelent is, kanyarodjon a rendőrparancsnokság elé. A Citroennek én majd intek, hogy kövessenek. Csak ezután fordult hozzám. — Maga, okos fiú, felszalad a szobámba és a hóna alá csapja a MOMARI-dossziét. Közben szól Pontinnak, Calvinnak, és akivel csak összehozza a jósora a csoportunkból, hogy egy fél óra múlva nyergeljenek meg egy autót és jöjjenek a MOMAKI villához. Az sem baj, ha más csoportból is kérnek erősítést, a fontos csak az, legyenek elegen ahhoz, hogy szemmel tartsanak minden pontot, ahol a villából meg lehet lépni. Ha valaki be akar jönni a villába, ne akadályozzák meg, lehetőleg észre se vétessék magukat. De ha valaki netán szép nyugodtan, vagy némi sietséggel távozni óhajtana, azt okvetlen tartsák fel. Jól megjegyezte, amit mondtam, okos fiú? És ne feledjen el feladatai egy távmondatot a Suretének, Vardan főfelügyelő kollégának. Fogalmazza meg tetszése szerint, de az értelme az legyen, hogy Avale megfigyelését tisztelettel kérjük abbahagyni, mert az ártatlansága bebizonyosodott. — Bebizonyosodott? — szaladt ki a számon a kérdés. — Hát ha egyszer más a gyilkos, akkor aki nem gyilkos, az ártatlan,nem gondolja, okos fiú? És igazán tartozunk annyi kollegialitással annak a kedves Vardannak, hogy feleslegesen ne vegyük igénybe a szolgálatait! Hadd lássa, hogy mi sem vagyunk kevésbé előzékenyek, mint ő! Közben már bentjártunk Monte Carlóban, a sofőr bekanyarodott abba az utcába, ahol a parancsnokság épülete volt, Daix főfelügyelő úr pedig azzal volt elfoglalva, hogy a kocsiból messze kihajolva integetett a közvetlenül mögöttünk jövő Citroennek, hogy kövessen bennünket. Csak amikor ők is bekanyarodtak, fordult újra felém. — Szóval, mindent ért? Az épületben a dossziét magamhoz vettem, Pontinnel közöltem a főfelügyelő úr parancsát, magánszorgalomból még Presque-et is megkérdeztem, nem történt-e közben valami, majd miután nemmel válaszolt, lediktáltam neki a távmondatot. Azzal már igyekeztem is vissza a rohamkocsihoz. A két autó közvetlenül egymás mögött ért a villa kapujához, valamennyien kiszálltunk és bementünk. Tatu úr nyilván észrevette jövetelünket és elébünk sietett. A kölcsönös üdvözlések után a főfér megkérdezte, ki tartózkodik még a házban, mire Tatu közölte, hogy csak Pierre Chatelet, a saját szobájában. Amikor a főfelügyelő úr feltette a kérdést, hogy véleménye szerint megkérhetnék-e, hogy vegyen részt egy kis megbeszélésen, M. Tatu azt válaszolta, hogy minden bizonnyal, sőt talán még jót is tesz majd neki, ha kirángatjuk az odvából. Mindjárt el is sietett érte, mi pedig bementünk a földszinti szalonba. Alig helyezkedtünk el, már jött is Tatu Chatelet-vel. Elég rozogán nézett ki, nagyon sápadt volt, a szeme beesett, de látszott, hogy már tökéletesen uralkodik magán. Sorra kezet fogott mindanynyiunkkal, aztán helyet foglalt az egyik fotelyben.” Eddig tartottam szükségesnek a naplóból idézni, mert ekkor bekapcsoltam a magnót és az azon rögzítettekről már szabályos Jegyzőkönyvet fektettem le. XXI. AKTA X úr a folyosón 15. sz. Jegyzőkönyv. Felvétetett a MOMAKI villában pénteken délután 3 óra 30 perces kezdettel, magnetofónon, kiegészítve Daix főfelügyelő és Reves fogalmazó észrevételeivel. Jelen vannak: Charles Daix főfelügyelő úr, M. Paul Lamere, M. Louis Prunier, M. Jacques Tatu, M. Pierre Chatelet és Jules Reves fogalmazó. Daix: Mindenekelőtt engedjék meg, hogy teljesítsem szomorú kötelességemet és közöljem Tatu úrral és Chatelet úrral, amit ők még nem tudnak. Marylin Mirage művésznő és Jeanette Treffet ma délelőtt tragikus körülmények között elhunytak-Tatu: Szent isten! Hát sose lesz ennek vége? Daix: De remélem, hogy vége lesz, sőt máris vége van. Mármint annak a tragédiasorozatnak, amire Tata úr nyilván gondolt. És hogy valóban vége legyen, szeretném az önök segítségét kérni, valamennyiükét. Van ugyanis egy elképzelésem, amit elő is adok önöknek, mégpedig kimondottan azzal a céllal, sőt egyenesen kéréssel, hogy ahol valamit nem értenek, vagy ha valamivel nem értenek egyet, esetleg kiegészítésük, vagy helyesbíteni valójuk van, minden udvariaskodás nélkül szakítsanak félbe és tegyék meg észrevételeiket. (A szalonban ülők közül senki sem szólalt meg. A főfelügyelő tehát a néhány másodperces csend után folytatta.) Daix: Természetesen arról a tragédiasorozatról van szó, amelynek nem egészen egy hét leforgása alatt mindannyian tanúi voltunk, és amely ilyen rövid idő alatt négy halálos áldozatot követelt, kettőt a MOMAKI munkatársai közül, kettőt pedig az UNICINÉ stábjából. Prunier: Bocsásson meg, hogy közbeszólok, de ön szólított fel rá főfelügyelő úr. Félek tőle, vagy inkább azt mondhatnám, remélem, hogy rossz úton jár, amikor ezeket a dolgokat össze akarja hozni. Alig hihető, hogy bármily közel essenek is időben egymáshoz, a két ügy között összefüggés van. Daix: Elmondaná, miért tartja ezt elképzelhetetlennek? Prunier: Mert logikátlan. Nemcsak azért, mert az első két halálesetnél kétségtelenül gyilkossággal állunk szemben, míg a mai szerencsétlenség a közlekedési balesetek kategóriájába tartozik, továbbá nemcsak azért mert az első két áldozat és a mai áldozatok között semmiféle kapcsolat sem volt. Ahhoz tehát, hogy a négy halálesetet egyaránt gyilkosságnak fogjuk fel, legalább két féle indok és két gyilkos kell. Tatu: Azt hiszem, Louis logikája helyes... Lamere: Én sem tudok felfedezni semmi összefüggést ... Daix: Kérem, én meghajtok a többség véleménye előtt. Ha a befejezett gyilkosságok tényéből indulunk ki, akkor valóban így fest a dolog. Csakhogy ez tipikusan fordított gondolkodás. Nekünk onnan kell kiindulnunk, amikor a gyilkosságsorozat még el sem kezdődött. Szabadjon előrebocsátanom egy elméletemet. Ez az elmélet, vagy mondjuk szerényebben, ez a feltevés pedig az, hogy ennek a gyilkosságsorozatnak, vagy legalábbis kiindulópontjának, kizárólag anyagi okai vannak. Chatelet: Ugyan, főfelügyelő úr! Az első áldozat Vm volt kinek fűződött anyagi érdeke az ő halálához? Abszurdum. Daix: Sőt, hozzá tehetem, kedves Chatelet úr, hogy sokáig bizonyos voltam benne, hogy ebből a tragédiából mindenkinek csak kára származik, igen súlyos anyagi kára. Ezt egyébként Lamere úr is, Tatu úr is nagyon kézenfekvően és cáfolhatatlanul ki is fejtette nekem. Így tehát az én feltételezésem ugyancsak inogni látszott. A tragédiákból láthatóan senkinek sem származott haszna, kára viszont, nyugodtan mondhatom, közvetve vagy közvetlenül annál inkább mindenkinek, aki a MOMAKI-ban és az UNICINÉ-ben érdekelve volt. Mert Lamere úr és Tatu úr anyagi tönkremenetele kétségtelenül a két társulás minden tagját súlyosan érintette volna. Én mégis ragaszkodtam a magam rögeszméjéhez, és csakhamar felmerült két tény, ami meg is erősített benne. Chatelet: Megerősítette? Abban, hogy Vivit anyagi okokból gyilkolták meg? Ez képtelenség. Daix: Ó, az egyik ezek közül a tények közül, csak egy elszólásféle volt, lehet, hogy nem is gondolta komolyan, aki mondta, csak megnyugtatásul és meggondolatlanul bökte ki, éppen azért, hogy valahogy véget vessen egy kínos jelenetnek. Ezt azért mindenesetre szeretném szó RÁDIÓ- ÉS TELEVÍZIÓJAVÍTÁS GARANCIÁVAL: 497-168 ÁLTALÁNOS VILLAMOSSÁGI SZÖVETKEZET 26 □