Tükör, 1971. április-június (8. évfolyam, 14-26. szám)

1971-04-06 / 14. szám

POLGÁRHÁBORÚ PAKISZTÁNBAN. A heteken át tartó válság, az országi nyu­gati és keleti része közötti konfliktus az utóbbi napokban véres polgárháború­ba csapott át. A harcokról érkező jelentések ellentmondóak, annyi azonban bi­zonyos, hogy máris sok az emberáldozat. Mindkét képünk a lángba borult Ke­­let-Pakisztán fővárosában, Daccában készült, ahol kiégett házak, elpusztított otthonok jelzik a testvérviszály tragédiáját DIPLOMÁCIAI LÉPÉS. A közel-keleti konfliktusnak a Biztonsági Tanács határo­zata szellemében való békés, politikai rendezése érdekében az egyiptomi kor­mány újabb jelentős diplomáciai offenzívát indított, ezúttal elsősorban Nyugat- Európában. Mahmud Riad, az EAK külügyminisztere több nyugat-európai kor­mány külügyminiszterével folytatott tárgyalásokat, ezt megelőzően Párizsban tanácskozáson fogadta Egyiptomnak a nyugat-európai országokban szolgálatot teljesítő nagyköveteit. Erről az értekezletről készült felvételünk, az Egyesült Arab Köztársaság párizsi nagykövetségén, középen Mahmud Riad AZ ANGLIAI FORD­­SZTRÁJK. A Ford autó­gyár angliai telepein az elmúlt napokban kilence­dik (!) hetébe lépett a munkavállalók sztrájkja. Képünkön a sztrájkolók egy csoportja, táblájukon a felirat, (angolul rímbe szedték a szöveget): „Elöljáróink vonala meg­felel nekünk !" Szakszer­vezeti elöljáróik ugyanis a sztrájk folytatása mel­lett döntöttek MTI Külföldi Képszolgálat HÍR-TÜKÖR A LAOSZI KALAND BUKÁSÁNAK TANULSÁGAI „Megbuktak a dél-vietnami hadseregnek azok a kísérletei, hogy Laoszban ellen­őrzésük alá vonják a ’Ho Si Minh-ösvényt’. A hadművelet elejétől fogva komoly nehézségekbe ütközött és katasztrófával végződött. Thieu elnök katonai reputáció­ja komoly csapást szenvedett el, s ez szükségszerűen komoly csapást mér majd politikai helyzetére is, minthogy az egyik a másikon nyugszik.” (The Times) „Az USA katonai tervezőit erősen hibáztatni fogják. Nem először mérték fel rosz­­szul a kommunisták harci erejét. Nixon elnökben fel kell merülnie a kérdésnek, vajon Dél-Vietnam képes lesz-e valaha is átvenni azt a fajta háborút, amelyet az Egyesült Államok vív, s a vietnamizálás lehetséges-e egyáltalán az általa meg­szabott idő alatt?” (Guardian) „A nixoni stratégia hitelességét, úgy ahogy van, most nyilván erősen megkérdő­jelezik. Sok amerikai, talán a többség, nem törődik vele, hogy a vietnamizálás si­kerül-e vagy nem, egyszerűen csak azt szeretné, hogy Amerika vonuljon ki Viet­namból.” (The Daily Telegraph) „Nixon elnöknek abba kell hagynia Amerika és a világ becsapását a laoszi ka­tasztrófával kapcsolatban. A dél-vietnami betolakodók - Amerika szövetségesei - kétségbeesett rendezetlenségben vonultak vissza. Súlyos veszteségeket szenvedtek. Harci moráljuk alaposan megsérült. Az amerikai nép amúgyis dezilluzionált és megosztott már a végnélküli véres vietnami háború miatt. Most újabb katonai bu­kással kell szembenéznie. Mi más ez, mint vereség?" (Daily Mirror) ,,A vietnami hadijelentések ellentmondásai még soha nem voltak feltűnőbbek, mint a laoszi kalandot illetően. A cenzúrát elkerülő tudósítók részletes jelentéseket ad­tak a megtépázott saigoni csapatok dél-vietnami földre való gyors visszavonulá­sáról. Olyannak tűnik az egész, mint egy Dünkirchen, helikopterrel. S minthogy amerikai szemmel az egész laoszi ügyet csak a siker igazolhatja, a látványos si­ker, az ügy hatása a hátországra (Amerikára) igen rossz”. (International Herald Tribune) „A csapatvisszavonások kombinálása a háború vietnamizálásával, csak Nixon bel­politikai számításaival magyarázható. Az 1972. évi választási kampányban olyan elnökként szeretne a közvélemény elé állni, aki visszahozta a fiúkat, ugyanakkor azonban — saját szavai szerint — nem akar az első amerikai elnök lenni, aki el­veszít egy háborút. És csak e dilemma fényében nyer értelmet a vietnamizálás: a vietnamizálás után ugyanis hivatalosan csak a dél-vietnamiak, s nem az ame­rikaiak lesznek azok, akik mindenki szeme láttára elveszítenek egy háborút. Nixon tehát arra teszi a tétjét, hogy Amerikában a nemzeti hiúság felülmúlja a nemzeti lelkiismeretet. Nos, Nixon az, akinek ismernie kell a választóit. Egyelőre azonban még remélem, hogy — Amerika becsületére legyen mondva — lebecsüli őket”. (Sebastian Haffner cikkéből) (Stem) „A dél-vietnami csapatok nemhogy tovább nyomulnának előre Laoszban, ellen­kezőleg: visszavonulóban vannak és most már világosabb, mint bármikor eddig, hogy nem képesek magát Észak-Vietnamot megtámadni. Egy Észak-Vietnam elleni invá­zióhoz, vagy egy Laosz elleni kiszélesített invázióhoz olyan nagyszabású amerikai támogatásra lenne szükségük, amely kizárt. Ami az Észak elleni bombázások fel­újítását illeti, nem lehet kizárni annak lehetőségét, hogy Mr. Nixon bizonyos kö­rülmények között esetleg ismét ehhez a fegyverhez nyúl". (Newsweek) PAKISZTÁN PROBLÉMÁI „A pakisztáni alkotmány­válságban mindkét fél fegyvert ragadott, s ez tragikus hiba, mert a bengáliaiak, akik csak nemrég voltak áldozatai az egyik legsúlyo­sabb természeti katasztrófának, most újabb szenvedéseket vesznek magukra. Az is aligha remélhető, hogy Jahja Khan ilyen módon megvalósíthatja célját, egy erős és egységes muzulmán állam egy betartását". (New York Times) „Az egész világ számára nagy jelentősége van egy egységes Pakisztánnak. A vesz­teség (az egység elvesztése) Ázsiának ebben az amúgy is nyugtalan részében to­vábbi politikai labilitást idézne elő. Pakisztán egységét azonban sem megtartani, sem visszaszerezni nem lehet erőszakkal. Ez az út a polgárháborúhoz vezet.” (The Observer)

Next