Tükör, 1972. október-december (9. évfolyam, 40-52. szám)

1972-10-03 / 40. szám

kétes politikai ÉS TÁRSADALMI HETILAP FŐSZERKESZTŐ: VETŐ JÓZSEF H. FŐSZERKESZTŐ: BÁCSKAI LÁSZLÓ SZERKESZTŐSÉG: BUDAPEST VIII., GYULAI PÁL U. 14. TELEFON: 137­4M FOST ADÓK: BUDAPEST 8. PF* KIADJA: A HÍRLAPKIADÓ VÁLLALAT FELELŐS KIADÓ: CSOLLÁNY FERENC TERJESZTI A MAGYAR POSTA ELŐFIZETHETŐ BÁRMELY POSTAHIVATALNÁL, A KÉZBESÍTŐKNÉL. A POSTA HÍRLAPÜZLETEIBEN ÉS A POSTA KÖZPONTI hírlap irodánál BUDAPEST V. JÓZSEF NÁDOR TÉR 1. SZ. ELŐFIZETÉSI DÍJ: EGY HÓNAPRA 14,- FORINT NEGYEDÉVRE 48,- FORINT EGY ÉVRE 16,- FORINT $ 72.1877 ATHENAEUM NYOMDA BUDAPEST ROTÁCIÓS MÉLYNYOMÁS FELELŐS VEZETŐ: SOPRONI BÉLA VEZÉRIGAZGATÓ INDEX 25817 Meg nm rendelt fényképe­kért és kési­ratok­ért s szer­kesztéség nem vállal fetele­­séget. A címoldalon: Budapest új ékessége a centenáriumi emlékmű Kiss István szobrászművész alkotása Fotó: Bara István (MTI) A hátoldalon: Moszkvai divat — 72 Cikkünk a 18—19. oldalon Fotó: M. Gan­ki­na (APN) Caligula konzulja MEGANNYI PARADOXON JELLEMZI a mai Nyugat- Németország helyzetét, kü­lönös ellentmondások színe­zik olykor komikussá, más­kor ironikussá a képet. Íme egy paradoxon: nem is olyan régen ebben az ország­ban uralkodott a történelem eddig ismert legfélelmetesebb totális diktatúrája, ahol a hatalom mindent el tudott intézni. Negyedszázada par­lamentáris demokráciára tértek át (ha nem is egészen maguktól), s húszegy­néhány év után eljutottak odáig, hogy ez a polgári par­lamenti demokrácia tehetet­lenné, kormányzásra képte­lenné tette a hatalmat Vagy ahogy ezt mostanában diva­tos kifejezni: patthelyzet te­remtődött, mert a parlament­ben a hajdan 12 üléssel ve­zető kormánypártoknak most már csak pontosan ugyan­annyi mandátumuk van, mint az ellenzéknek, íme a következő paradoxon: ahhoz, hogy ebből a zsákut­cából kijussanak, idő előtti új választásokra van szük­ség, amelyben, így remélik, vagy az ellenzék vagy a kor­mánykoalíció ismét parla­menti fölénybe kerül. Vagyis a néphez, a szavazópolgárok­hoz fordulnak segítségért. Csakhogy ez a patthelyzet úgy állt elő, hogy néhány in­gatag jellemű, megveszteget­hető fráter éppen a nép, a szavazópolgárok bizalmával élt vissza, s a kormánypárti padsorokból az ellenzékhez ült át. További paradoxon e paradoxonon belül: árulásért csak erkölcsileg lehet pálcát törni fölöttük, jogilag nem, mert a törvény s az alkot­mány nem tiltja a képvise­lőknek, hogy ha X. párt rep­rezentánsaként választották meg, utána átléphessen Y. pártba. Szabad neki. Csak ad­dig köteles hű lenni elveihez s választópolgárához, amíg az utóbbi segítségével elnyeri mandátumát. Utána hátat fordíthat neki, büntetlenül becsaphatja. További paradoxon: a májusi ratifikációs vita idején Willy Brandt kancellárnak arra kellett ügyelnie, hogy a Rainer Barrel ellenzéki ve­zér által felvetett bizalmi kérdésben győztes maradjon, ellenkező esetben azonnal át kellett volna adnia a hatal­mat a CDU-nak. Most vi­szont arról kellett gondos­kodnia, hogy mindenképp ve­tődjék fel a bizalmi kérdés és abban ő maradjon vesztes , mert a csavaros alkotmány­­jog csak ezáltal ad lehetősé­get új választások kiírására. ÉS EDDIG MÉG CSAK a közvetlen aktualitású para­doxonokról beszéltünk, nem arról a nagyon régen meg­levőről, hogy a Német Szö­vetségi Köztársaságban olyan emberek játszanak polgári demokráciásdit és alkotmá­nyos parlamentarizmus­osdit, akiknek eléggé tekintélyes része még ma is majdnem a bolsevizmussal tartja azo­nosnak mindezt, mert agyá­ban s szívében a régi, barna, náci szellem él. Ám, hogy az elmúlt eszten­dőben mégiscsak figyelemre méltó változások következ­tek be ebben az országban — ha nehézkesen, ha visz­­sza-visszalépések árán, ha el­lentmondásosan is —, azt vi­lágosan mutatja, hogy az a paradoxon, amelyet a jobb­oldali nacionalista Franz Jo­sef Stratus oly gyakran han­goztatott azelőtt felháborod­va, hogy tudniillik Nyugat- Németország gazdasági óriás, de politikai törpe a világ színpadán, az már nem léte­zik többé. Gazdaságilag nem olyan óriás már az egyre éle­ződő tőkés versengésben, vi­szont politikailag sem te­kinthető törpének többé, ép­pen annak révén, hogy az anti-straussi realitások talajt nyertek, hogy a jobboldal minden ellenkezése és terve­zése ellenére is aláíródtak és ratifikálódtak a moszkvai és a varsói szerződések. Ezen a nyomvonalon haladva vetíti előre árnyékát egy újabb paradoxon­­, ameny­­nyiben a közelgő választáso­kon ismét a jobboldali ellen­zék győzne. Mert arra száz­féle megalapozott bizonyíték van, hogy a nyugatnémet vá­lasztópolgárok többsége he­lyeselte a Brandt—Scheel­­kormány úgynevezett keleti politikáját, egyetértett a szo­cialista országokkal való megegyezéssel és részint el­lenségesen, részint aggódva figyelte e politika ellenzői­nek gáncsvetéseit. Ha most mégis e gáncsvetők nyernék el a választópolgárok szavaza­tainak többségét, erre a pa­radoxon szó még enyhe kife­jezés lenne. A legutóbbi, 1969-es nyugat­német választások előtt a közvéleménykutató intézetek tévedtek: az akkor már húsz éve uralmon levő CDU— CSU győzelmét jósolták, mégis az SPD—FDP koalíció nyert. (Igaz, a választások előtt még nem lehetett tud­ni, hogy e két párt koalícióra lép egymással és úgy alakít kormányt.) e tévedés ellenére is oda kell azért figyelni a köz­véleménykutató intézetek je­lentéseire. Nos, ezek még augusztusban is (igaz, a müncheni merénylet előtt, amelyet az ellenzék alaposan kihasznál Brandték ellen, de annyi korábbi válságjel után) vagy egyenlő arányt, tehát változatlan­ patthelyzetet, vagy a szociáldemokraták­­szabaddemokraták fölényét „hozták ki”. Egy rész­ etkér­ Walter Scheel külügyminisz­ter, az FDP elnöke, Willy Brandt kancellár, az SPD ve­zetője, Franz Josef Strauss, a CSU elnöke és Rainer Barrel ellenzéki kancellár jelölt, a CDU vezetője — a nagy nyu­gatnémet pártok vezető poli­tikusai gondterhelten és harcra készen, aggódva és bizakodva néznek a választá­si küzdelmek elé­résben pedig, amelyet a Stern című lap saját közvé­leménykutatása adott fel, ki­fejezett kormányfölény tük­röződött a válaszokban. A Stern azt kérdezte: ismerje-e el az NSZK önálló államnak az NDK-t? A lapnak erre a kérdésére 1967. novemberé­ben még 27 százalék vála­szolt igennel, 67 százalék nemmel 1972 szeptemberé­ben pedig már 53 százalék volt az igennel és csak 38 százalék a nemmel felelők aránya. Akkor hát miért a borúlá­tás? Néhány héttel ezelőtt a Tükör hasábjain még „két­esélyesnek” neveztük a soron következő nyugatnémet vá­lasztásokat. Ez az óvatosság azóta sötétebb színezetet ka­pott. Időközben javultak a jobboldali ellenzék, s gyen­gültek a szociáldemokrata­liberális kormánykoalíció esélyei? Ha igen, miért? Egyedül a müncheni merény­let miatt? Ez nem lehet dön­tő tényező, ha befolyással bír is, hatása napról napra óhatatlanul fakul. A gazda­sági helyzet miatt? Az inf­lációs tendenciájú áremelke­dések bizonyára erősen — talán a leghatásosabban — befolyásolják a szavazópol­gárokat, de az utóbbi hetek­ben nem történt hirtelen rosszabbodás. A külpolitika miatt? Az NSZK lassan, de biztatóan halad előre keleti szomszédaival, még az NDK­ És ahogy a karikaturista látja, még a müncheni olimpia em­lékeitől eltelve, a választási hadjárat rajtját Köhler karikatúrája a Frank­furter Allgemeine Zeitungból □3

Next