Tükör, 1972. október-december (9. évfolyam, 40-52. szám)
1972-10-03 / 40. szám
kétes politikai ÉS TÁRSADALMI HETILAP FŐSZERKESZTŐ: VETŐ JÓZSEF H. FŐSZERKESZTŐ: BÁCSKAI LÁSZLÓ SZERKESZTŐSÉG: BUDAPEST VIII., GYULAI PÁL U. 14. TELEFON: 1374M FOST ADÓK: BUDAPEST 8. PF* KIADJA: A HÍRLAPKIADÓ VÁLLALAT FELELŐS KIADÓ: CSOLLÁNY FERENC TERJESZTI A MAGYAR POSTA ELŐFIZETHETŐ BÁRMELY POSTAHIVATALNÁL, A KÉZBESÍTŐKNÉL. A POSTA HÍRLAPÜZLETEIBEN ÉS A POSTA KÖZPONTI hírlap irodánál BUDAPEST V. JÓZSEF NÁDOR TÉR 1. SZ. ELŐFIZETÉSI DÍJ: EGY HÓNAPRA 14,- FORINT NEGYEDÉVRE 48,- FORINT EGY ÉVRE 16,- FORINT $ 72.1877 ATHENAEUM NYOMDA BUDAPEST ROTÁCIÓS MÉLYNYOMÁS FELELŐS VEZETŐ: SOPRONI BÉLA VEZÉRIGAZGATÓ INDEX 25817 Meg nm rendelt fényképekért és késiratokért s szerkesztéség nem vállal feteleséget. A címoldalon: Budapest új ékessége a centenáriumi emlékmű Kiss István szobrászművész alkotása Fotó: Bara István (MTI) A hátoldalon: Moszkvai divat — 72 Cikkünk a 18—19. oldalon Fotó: M. Gankina (APN) Caligula konzulja MEGANNYI PARADOXON JELLEMZI a mai Nyugat- Németország helyzetét, különös ellentmondások színezik olykor komikussá, máskor ironikussá a képet. Íme egy paradoxon: nem is olyan régen ebben az országban uralkodott a történelem eddig ismert legfélelmetesebb totális diktatúrája, ahol a hatalom mindent el tudott intézni. Negyedszázada parlamentáris demokráciára tértek át (ha nem is egészen maguktól), s húszegynéhány év után eljutottak odáig, hogy ez a polgári parlamenti demokrácia tehetetlenné, kormányzásra képtelenné tette a hatalmat Vagy ahogy ezt mostanában divatos kifejezni: patthelyzet teremtődött, mert a parlamentben a hajdan 12 üléssel vezető kormánypártoknak most már csak pontosan ugyanannyi mandátumuk van, mint az ellenzéknek, íme a következő paradoxon: ahhoz, hogy ebből a zsákutcából kijussanak, idő előtti új választásokra van szükség, amelyben, így remélik, vagy az ellenzék vagy a kormánykoalíció ismét parlamenti fölénybe kerül. Vagyis a néphez, a szavazópolgárokhoz fordulnak segítségért. Csakhogy ez a patthelyzet úgy állt elő, hogy néhány ingatag jellemű, megvesztegethető fráter éppen a nép, a szavazópolgárok bizalmával élt vissza, s a kormánypárti padsorokból az ellenzékhez ült át. További paradoxon e paradoxonon belül: árulásért csak erkölcsileg lehet pálcát törni fölöttük, jogilag nem, mert a törvény s az alkotmány nem tiltja a képviselőknek, hogy ha X. párt reprezentánsaként választották meg, utána átléphessen Y. pártba. Szabad neki. Csak addig köteles hű lenni elveihez s választópolgárához, amíg az utóbbi segítségével elnyeri mandátumát. Utána hátat fordíthat neki, büntetlenül becsaphatja. További paradoxon: a májusi ratifikációs vita idején Willy Brandt kancellárnak arra kellett ügyelnie, hogy a Rainer Barrel ellenzéki vezér által felvetett bizalmi kérdésben győztes maradjon, ellenkező esetben azonnal át kellett volna adnia a hatalmat a CDU-nak. Most viszont arról kellett gondoskodnia, hogy mindenképp vetődjék fel a bizalmi kérdés és abban ő maradjon vesztes , mert a csavaros alkotmányjog csak ezáltal ad lehetőséget új választások kiírására. ÉS EDDIG MÉG CSAK a közvetlen aktualitású paradoxonokról beszéltünk, nem arról a nagyon régen meglevőről, hogy a Német Szövetségi Köztársaságban olyan emberek játszanak polgári demokráciásdit és alkotmányos parlamentarizmusosdit, akiknek eléggé tekintélyes része még ma is majdnem a bolsevizmussal tartja azonosnak mindezt, mert agyában s szívében a régi, barna, náci szellem él. Ám, hogy az elmúlt esztendőben mégiscsak figyelemre méltó változások következtek be ebben az országban — ha nehézkesen, ha viszsza-visszalépések árán, ha ellentmondásosan is —, azt világosan mutatja, hogy az a paradoxon, amelyet a jobboldali nacionalista Franz Josef Stratus oly gyakran hangoztatott azelőtt felháborodva, hogy tudniillik Nyugat- Németország gazdasági óriás, de politikai törpe a világ színpadán, az már nem létezik többé. Gazdaságilag nem olyan óriás már az egyre éleződő tőkés versengésben, viszont politikailag sem tekinthető törpének többé, éppen annak révén, hogy az anti-straussi realitások talajt nyertek, hogy a jobboldal minden ellenkezése és tervezése ellenére is aláíródtak és ratifikálódtak a moszkvai és a varsói szerződések. Ezen a nyomvonalon haladva vetíti előre árnyékát egy újabb paradoxon, amenynyiben a közelgő választásokon ismét a jobboldali ellenzék győzne. Mert arra százféle megalapozott bizonyíték van, hogy a nyugatnémet választópolgárok többsége helyeselte a Brandt—Scheelkormány úgynevezett keleti politikáját, egyetértett a szocialista országokkal való megegyezéssel és részint ellenségesen, részint aggódva figyelte e politika ellenzőinek gáncsvetéseit. Ha most mégis e gáncsvetők nyernék el a választópolgárok szavazatainak többségét, erre a paradoxon szó még enyhe kifejezés lenne. A legutóbbi, 1969-es nyugatnémet választások előtt a közvéleménykutató intézetek tévedtek: az akkor már húsz éve uralmon levő CDU— CSU győzelmét jósolták, mégis az SPD—FDP koalíció nyert. (Igaz, a választások előtt még nem lehetett tudni, hogy e két párt koalícióra lép egymással és úgy alakít kormányt.) e tévedés ellenére is oda kell azért figyelni a közvéleménykutató intézetek jelentéseire. Nos, ezek még augusztusban is (igaz, a müncheni merénylet előtt, amelyet az ellenzék alaposan kihasznál Brandték ellen, de annyi korábbi válságjel után) vagy egyenlő arányt, tehát változatlan patthelyzetet, vagy a szociáldemokratákszabaddemokraták fölényét „hozták ki”. Egy rész etkér Walter Scheel külügyminiszter, az FDP elnöke, Willy Brandt kancellár, az SPD vezetője, Franz Josef Strauss, a CSU elnöke és Rainer Barrel ellenzéki kancellár jelölt, a CDU vezetője — a nagy nyugatnémet pártok vezető politikusai gondterhelten és harcra készen, aggódva és bizakodva néznek a választási küzdelmek elérésben pedig, amelyet a Stern című lap saját közvéleménykutatása adott fel, kifejezett kormányfölény tükröződött a válaszokban. A Stern azt kérdezte: ismerje-e el az NSZK önálló államnak az NDK-t? A lapnak erre a kérdésére 1967. novemberében még 27 százalék válaszolt igennel, 67 százalék nemmel 1972 szeptemberében pedig már 53 százalék volt az igennel és csak 38 százalék a nemmel felelők aránya. Akkor hát miért a borúlátás? Néhány héttel ezelőtt a Tükör hasábjain még „kétesélyesnek” neveztük a soron következő nyugatnémet választásokat. Ez az óvatosság azóta sötétebb színezetet kapott. Időközben javultak a jobboldali ellenzék, s gyengültek a szociáldemokrataliberális kormánykoalíció esélyei? Ha igen, miért? Egyedül a müncheni merénylet miatt? Ez nem lehet döntő tényező, ha befolyással bír is, hatása napról napra óhatatlanul fakul. A gazdasági helyzet miatt? Az inflációs tendenciájú áremelkedések bizonyára erősen — talán a leghatásosabban — befolyásolják a szavazópolgárokat, de az utóbbi hetekben nem történt hirtelen rosszabbodás. A külpolitika miatt? Az NSZK lassan, de biztatóan halad előre keleti szomszédaival, még az NDK És ahogy a karikaturista látja, még a müncheni olimpia emlékeitől eltelve, a választási hadjárat rajtját Köhler karikatúrája a Frankfurter Allgemeine Zeitungból □3