Tükör, 1973. január-március (10. évfolyam, 1-13. szám)

1973-02-06 / 6. szám

KRILL-FEHÉRJE - KORALL SAJT Szovjet kutatók megállapították, hogy az arktikus plankton részét alkotó kicsiny rákfajta, a krill, ízletes fehérjét szolgáltathat. Ezért a Szovjetunió a múlt év nyarán kísérletképpen egy krillfogásra és feldolgozásra különlegesen berendezett hajót, a Gránátot küldte ki az Északi-Jeges-tengerre. A krill szabadon úszva él a tenger felső vízréte­gében. Az 5—6 centiméter hosszúra növő rákocska óriási rajokban él, és néhol kilométeres kiterje­désű felületeken vörösült tőlük a tenger. Régebben nem volt ennyi apró rákocska azon a vidéken, mert a bálnáknak a krill volt a fő táp­lálékuk: évente 50—75 millió tonna krill tűnt el a bálnagyomrokban. Amióta azonban a bálna­vadászok csaknem kiirtották a bálnákat, a krill akadály nélkül szaporodhat­­. Naumov szovjet biológus szerint jelenleg a krillállomány körül­belül 5 milliárd tonna, és így évente akár 100 millió tonna krillt is ki lehetne fogni a biológiai egyensúly megbontása nélkül. Első útján a Gránát különleges feldolgozó-berendezéseinek segítségé­vel 140 tonna igen értékes, sterilizált fehérjepasz­tát állított elő a kifogott planktonokból. A fehér­jét kipréselték a rákocskák páncéljából, és magas hőmérsékleten sterilizálták. Az így nyert fehér­jéből azután szovjet gyárakban különféle élelmi­szereket készítettek. A többi között használták egyes sajtfajták ízesítéséhez is. A Szovjetunióban Korall néven árusítanak krillsajtot. (K—s) MIT ÉR AZ ACRÉ-LÁNY? Magukat „aché"-nak, ember­nek nevezik. Paraguay vezető köreiben azonban az aché törzsbeli indiánokat „guayaki”­­nak, veszett patkánynak hív­ják. Már 1941-ben egy olasz­paraguayi kutató, Luigi Mirog­­lia megírta: ,,Az ország keleti felében élő telepesek számá­ra nemhogy nem bűntett, in­kább dicső tett megölni egy achét, akikre úgy vadásznak, mint a jaguárokra.’* Több mint három évtizeddel később legfeljebb még rosz­­szabbodott a törzs helyzete. A jobboldali, nácimentő Afredo Stroessner tábornok - aki 1954 óta áll a katonai diktatúra élén — valóságos irtóhadjára­tot indított az aché törzs el­len. Egy nemrég Paraguayban járt és ott egy évig az achék életét tanulmányozó nyugat­német néprajztudós, dr. Mark Münzel szerint tervszerű nép­irtás folyik az achék teljes megsemmisítésére. Nemcsak ő, hanem paraguayi tudósok, néprajzosok és misszionáriusok is felháborodva tiltakoznak emiatt. Napirenden van az achék asz­­szonyainak, lányainak meggya­­lázása, gyermekeiket elrabol­ják és eladják rabszolgamun­kára, vérfürdőt rendeznek ac­­ó településeken semmisége­kért, elhajtanak embert és ál­latot a katonák, s aki ellen­szegül, kíméletlenül megkínoz­zák, aztán végeznek vele — nyilatkozta Bartolomeu Melia jezsuita rendfőnök a paraguayi püspökök konferenciáján. Az országban uralkodó rend­szer — bár a lakosság több mint 90 százaléka mesztic — ádáz harcot folytat az őser­dőkben élő indiánok ellen. Alacsonyabb rendű fajnak tart­ják a színesbőrűeket, akiket a katonaságon és a brutális te­lepeseken kívül ragályos be­tegségek tucatja tizedel. Em­bertelen körülmények között élnek: táplálékuk az őserdő fáinak bogyója, vadhús és bi­zonyos füvek, valamint vad­méz. A fajüldöző diktátor nemrég berendezett egy rezervátumot az ad­ék számára. Itt azonban — mint arról dr. Mark Münzel meggyőződött — keserves meg­próbáltatások várnak az indiá­nokra. Manuel de Jesus Perei­ra, a rezervátum parancsnoka erőnek erejével hurcolja a be­kerített településre az őserdő­ben foglyul ejtett indiánokat Ott aztán válogatott kínzásnak veti alá a férfiakat, de a ha­lálbüntetés sem ritka. Házá­ban négy kiskorú és három nagykorú indián lányt tart szolgaként, s ha vendége ér­kezik, az kedvére „szórakoz­hat” az aché lányokkal. Sok gyereket Asunciónban, az or­szág fővárosában titkon műkö­dő emberpiacon értékesített Egy-egy aché lányért - ha munkabíró és csinos — 5—6 dollárnak megfelelő guaranit fizetnek a vevők... (Képünk: Aché indiánok a rezervátum­ban) (gr­­d.) — Eredetileg fotográfus vagyok . . . (QUICK) »•VI „Tisztelt uram, semmit sem találtam a ko­csijában, amit érdemes lett volna elvinni. Szeretném azonban felhívni a figyelmét arra, hogy autója első ablakának szélvé­dője minden tolvaj számára könnyűvé te­szi a kocsijába való behatolást!” Autójá­nak első ülésén találta ezt a szövegű cédu­lát a tulajdonos, a New Mexico-i egyetem egyik professzora. A figyelmes tolvaj fi­gyelmeztetését komolyan vette s azonnal megcsináltatta a szélvédőjét. AZ INTERJÚ-KIRÁLYNŐ Már régen nemzetközi szupersztár, első­sorban az interjú nehéz műfajának ko­ronázatlan királynője. Már e meghatá­rozásnak az alapján is milliók találnák ki világszerte, kiről van szó: igen, Oria­­na Falladról, az Europeo című olasz ma­gazin riporternőjéről, aki legutóbb Kis­­singerrel, Nixon nemzetbiztonsági főta­nácsadójával, majd Thieuvel, a saigoni rezsim vezetőjével készített emlékezetes interjút. Azzal kapcsolatban, hogyan látja Thieu a saját jövőjét, Faliad ezt a választ idé­zi: „Néha arra gondolok, nem tehetek mást, mint imádkozom ...” Az interjú kiragadott példája is jól ér­zékelteti a lényeget: azt, hogy Fallad a legkülönbözőbb emberekből képes „ki­hozni” az adott pillanatban a legfonto­sabb válaszokat. Ezek ráadásul rendsze­rint olyanok, amelyek a tényeken túl felvillantanak valamit az interjúalany egyéniségéből, sőt legtitkosabb gondola­taiból. Gyakran ez a villanás sokkal több, mint amennyit maga a beszélgetőpartner sze­retett volna. Az aggályos-óvatos Kissin­­gerből például Faliadnak sikerült elő­varázsolnia egy azóta híressé vált, vi­hart kavart mondatot, amely így hang­zott: „Úgy érzem magam, mint a csapat élén magányosan lovagoló cowboy ...” A csapat élén? És magányosan? Az in­terjú novemberben készült. Lehet, hogy véletlen, de körülbelül november óta ke­ringenek olyan hírek, hogy Nixon és Kissinger viszonya már nem olyan, mint valaha volt. Faliad tizenhat éves kora óta újságíró. Egészen fiatalon részt vett az olasz anti­fasiszta ellenállásban, édesapja oldalán. Hamar megunta a — ő nevezte így — „színésznő-sztorikat”, amelyekkel kez­detben megbízták, és komolyabb témák felé fordult. 1968-ban, Mexikóvárosban volt a véres zavargások idején és három­szor megsebesült. Nyughatatlan világjá­ró. Három lakást tart fenn, egyet Firen­zében, egyet egy festői toscanai faluban és egyet New Yorkban. Munkamódszere a lehető legegyszerűbb. „Nem szeretem a fogadásokon és cock­­tail-partykon összeszedegetett szavakat, pletykákat nem gyűjtök. Ha bemegyek valakihez, nyílt sisakkal jövök, előve­szem a magnómat, a jegyzetfüzetemet és úgy kérdezek.” De mit és hogyan? Alig­hanem ebben rejlik az interjúkirálynő titka. (A képen: Fallad Vietnamban). (ha—A SVÉD VADORZÓK ÜZLETEI Legalább kétezer jávorszarvast és ezernél több ezet lőttek tavaly a svéd vadorzók. S ren­geteg foglyot, fácánt, vadkacsát, hófajdot, nyírfajdkakast és egyéb nemes vadot A tiltott zsákmány kisebb részét magánosok vásárolták meg, a többséget viszont élelmiszerüzletek, húsboltok és mindenekelőtt éttermek tulajdonosai. Természetesen sokkalta olcsóbban, vi­szonylag alacsony áron jutottak a Skandináviában mindenütt kedvelt húshoz. A vodorzás az utóbbi években Svédországban mind hasznot hajtóbb, illegális tevékeny­ség. Az erdőgazdaságokban ugyanis, éppen, mert modern gépeket alkalmaznak, egyre kevesebben dolgoznak. Az erdős vidékekről fiatalok, öregek elvándorolnak. A vadászmes­teri és vadőri tisztségekre nincs jelentkező. És a rendőrség is nehezen tudja elfogni a vad­­tolvajokat. Mindez szabad utat jelent a vadorzásnak. A hangtompítót, korszerű fegyverekkel vadászó orvlövészeknek szinte nem kell tartaniuk hivatalos emberektől. A városokban és a falvakban egyaránt emelkednek a húsárak. Stockholmban, Göteborg­ban, Malmöben tehát egyaránt könnyű a zsákmányon továbbadni. A közelmúltban letar­tóztatott vadorzó banda tagjai például Gövleborg környékén garázdálkodtak. Orgazdá­juk milliomos lokáltulajdonos volt. A svéd törvény a mai helyzethez túlságosan humánus — ezt panaszolják a svéd lapok.’ Pénzbírság, hat hónapig terjedő börtön az engedély nélkül vadászók büntetése. Különö­sen súlyos esetekben, például amikor fényszóróval űzik és gépkocsival gázolják halálra az állatot, egy évi szabadságvesztés is kiróható. Az orvadászok és orgazdáik — a gyakorlat bizonyítja — nem nagyon tartanak a szankcióktól. Svédországban hatalmasak az erdőterületek. A vadállomány gazdag. Az értékes állatok védelme úgyszólván lehetetlen, mert évről évre több a vadorzó. A rendőrség tehetetlen. A lelkiismeretlen állatpusztítók ellen a védekezés egyelőre megoldhatatlan.

Next