Tükör, 1973. április-június (10. évfolyam, 14-26. szám)

1973-05-29 / 22. szám

Úr, cvikkerrel Diszkrét kopogás hallatszott. — Tessék! — kiáltott a fiatal, de már ismert rendező, Edvin Polykarpov. Az ajtó kinyílt, s egy cvikkeres úr lépett be a szobába. Régimódi Havelock (ujjatlan köpeny könyökig érő gallérral) volt rajta, továbbá széles karimájú fekete kalapot viselt, kezében sétabotot tartott. — Jó napot — mondta a választékosan öltözött férfi, s levette kalapját. A rendező nem válaszolt. Fejét félrehajtotta, szemét összehúzta és figyelmesen szemlélte látogatóját. Aztán felállt, odament az úrhoz, vállára ütött. — Nem rossz, nem rossz. Talán megfelelne. Mindenesetre a szakállát egy kissé rövidebbre kellene venni. — A szakállamat megstuccolni? Miért? — csodálkozott a csíptetőszemüveges úr. (Itt engedtessék meg egy rövid kitérő a szerző számára. Polykarpov rendező ugyanis éppen tévéfilmet forgatott, Csehov egyik elbeszélése alapján. Az volt a szándéka, hogy a filmjét újszerűen kezdi: Csehov vezeti be a nézőt az új alkotásba. — Igen — mondta Polykarpov. — Csehovnak rövidebb szakálla volt. A cvikkeres férfi felnevetett: — Ezt honnan veszi? Nem, éppen ilyen szakállat viselt. Most Polykarpov nevetett szórakozva: — Honnan jön maga. A színházművészeti főiskoláról? Vagy a filmesektől? — Nem. Jaltából érkeztem ide. — Jaltából? — ráncolta homlokát a rendező. — Csak néhány napra jöttem Jaltából, mert valami kis dolgom van itt, s közben hallottam, hogy ön filmre viszi az egyik elbeszélésemet. — Elbeszélééééséééét? Csak nem azt akarja állítani, hogy ön Csehov? — De igen. — Miféle vicc ez? — Nem vicc. Csehov vagyok. Anton Pavlovics Csehov. — Engedje meg, de hiszen ... Csehov már régen ... S közben Polykarpov bizonytalan, mégsem félreérthető mozdulatot tett, röviden: legyintett. — Ez mind igaz — adott neki igazat Csehov, — de ön, fiatalember, nyilván elfelejti, hogy... — azt akarta mondani „klasszikusok”, de aztán lenyelte ezt a szót, — egyes emberek tovább élnek, még ha meg is ... Ő is legyintett. — Hát ez igazán rejtélyes, — mondta Polukarpov. — No jó. Él, hát él. Ez az ön dolga. Bizonyára azért jött, mert a szerzői, illetve, izé, társszerzői jogról akar tárgyalni? — Társszerző-jogról?! Bocsásson meg, de ezzel csak ön hozakodhat elő. Én vagyok a szerző. — De régen volt az! — mondta Polykarpov elutasítóan. — Más korszakban élünk, mások a feladatok, mások a követelmények. Nekem, megértheti, az egész elbeszélést újraértelmeznem kellett. — Az a véleménye, hogy ez szükséges volt? — kérdezte Csehov. — Hol él maga? Az alkonyat énekese... Amit írt, ma már nem érthető. Sokak számára! — És önnek? — Nekem? Efelől ne legyen gondja. Én, ne vegye szerénytelenségnek, elvégeztem a főiskolát, tizenkét kultúrtanfolyamon voltam, naponta olvasom a sajtót, ismerem tehát a mi időnk feladatait és követelményeit. Az alkonyat énekese egy székre ereszkedett. — Csak nem akarja mondani, hogy ön mindent megváltoztatott és átírta az elbeszélésemet? — Ugyan, ugyan, nem kell olyan sötéten nézni a dolgokat. Csak újraértelmeztem. Ha jól emlékszem, valahol ön is írta, hogy a kicsengés néha fontosabb, mint maga a szöveg. Az író hallgatott. — No látja! — diadalmaskodott Polykarpov. — Így van, én az ön szövegének csak új kicsengést adtam. Az újraértelmezett mű szerzője lehorgasztott fejjel meredt maga elé. — De ne vegye annyira a szívére, Csehov elvtárs! — vigasztalta a kicsengés szerzője. — Manapság Osztrovszkijt is újraértelmezzük. Akár Dosztojevszkijt, mégpedig úgy, hogy ez még álmában sem jutott volna az eszébe. És Shakespeare? Nemrég olvastam, hogy rendezők milyen bátran vitatkoznak Shekespeare-rel! Vitatkoztam én önnel? Nem. Ne veszítse hát el kedvét. Gorkij sem úszta meg könnyen. Turgenyevnek és Tolsztojnak is alá kell vetnie magát az újraértelmezésnek, sőt még Majakovszkijnak is! Kétségtelen, Majakovszkij már a maga idejében megértette a helyzetet, de nem volt kifogása az ellen, még kérte is, hogy életművét a kor szellemében, az új követelményeknek megfelelően teljesebbé tegyék. Nahát. — De én ezt nem kértem senkitől sem, — mondta az alkonyat énekese halkan és szomorúan. — Mi magunk jöttünk rá erre! Csehov lesújtva állt fel és csendben elhagyta a rendező szobáját. Az utánanézett, s részvevően csóválta a fejét: — Nevetséges. Egy klasszikus, s még a legegyszerűbb dolgokat sem érti. J. S. 28. KÉT FILMRŐL„A lányok mind beleömlöttek a Tiszába” — mondja egy réges régi tragédiát elbeszélve az idős parasztember, majd az eseményt megörökítő dalt is elénekli. Ludas Matyi szülőföldjén, Erdőháton ma is megterem a népi bölcsesség, ilyen balladás ízekkel keverten — de ez csak epizódja, nem lényege az ugyanezen a vidéken „termett” író, Végh Antal dokumentumfilmjének. Ő, aki nem mindig próféta szűkebb hazájában (tanúsítja a sokáig kavargott penészleki ügy), szeretettel, de nem elnéző meghatottsággal vezet végig a gyakorta nehéz életű, nemrég árvíz tépázta vidéken, bemutatván az új otthonokat, a szabolcsi alma kanyargós útját, a napi gondokat. Alkalmi riporterként nem nőtt még olyan képernyő-egyéniséggé, mint Urbán Ernő, de tárgyismerete, lényegre törő faggatózása nem titkolja: ez az elmaradottsága miatt annyiszor szapult tájék kinőtt már a hajdani reménytelenségből, s most legfőbb gondja a föld termővé varázsolása mellett az emberek „megkötése”. Major Sándor szerkesztő jeles szakembere a dokumentumsorozatnak Újlaki Tóth János rendező és Neumann László operatőr szerényen, eredményesen szolgálta az ügyet és a nézőt. A fiatalon elhunyt Aszlányi Károlyt akár „hígított Karinthynak” nevezhetnénk. Könnyedsége, fordulatossága, a bizarral is kacérkodó humora s enyhén csípős társadalombírálata sejteti: a közönségszórakoztatónak kitűnően bevált író többre juthatott volna, ha megéri. Így is máig értékes mestere a könnyű műfajnak, amelyet a bíráló nemhogy elmarasztalna, hanem egyenesen áhít — csakhogy Aszlányi-szinten. A harmincas években játszódó bűnügyi története, a Sötétkamra sejthető fordulatokkal és keserű befejezéssel a valóság irányába torzító portrét ad bizonyos örökségvadász úri rétegekről. Mamcserov Frigyes áldolgozó-rendező gondosan állította elő a korabeliség levegőjét, jobb vegyésznek bizonyulva a darabbelieknél. Nagy segítségére volt ebben Czabarka György operatőri munkája, és a pompás színészgárda, melyből legkivált Ráday Imre tohonya bölcsessége és Sinkó Lászlónak a műfajt remekül érző stíluseleganciája tetszett, valamint a kitűnő típusválasztás, a főiskolás Jónás Gabrielláé a női főszerepben. Lehotay-Horváth György KEDD 9.00 és 14.00 Iskola-tv 17.05 Hírek 17.10 „Életet az éveknek” Nyugdíjasok műsora 17.45 A fehér-fekete szivárvány Verses riportfilm Vietnamról 18.00 Ifjúsági Telemagazin 18.50 Játék a betűkkel 19.10 Reklámműsor 19.15 Esti mese 19.30 Tv-Híradó 20.00 PERET LÁZALMAI Spanyol zenés film (Színes) 20.50 ÜNNEPI KÖNYVHÉT 1973 22.00 A festészet kalandja A látás iskolája Képzőművészeti filmsorozat XII. rész: Találkozás a világ művészetével (Színes) 22.30 Tv-Híradó — 2. kiadás KÍSÉRLETI (2.) MŰSOR 20.00 Pogány Egy falu Baranyából (ism.) III. rész: Hogyan élünk? 20.50 A XIV. Miskolci Filmfesztivál díjnyertes filmjeiből TV-ELŐZETES 1973. június 5—10-ig IJúnius 5. kedd: 20.00 Lázadók... tévéjáték, 21.25 Interfórum ’73. A Fertődi-kastélyból. Kísérleti (2.) műsor: 20.00 Latin-amerikai táncverseny — Az Eurovízió műsora Június 6, szerda: 17.20 Lengyelország—Anglia VB selejtező labdarúgómérkőzés, 20.00 Egész Spanyolország fölött felhőtlen az ég — NDK filmsorozat I., 21.25 Interfórum ’73. Kísérleti (2.) műsor: Krétarajz Csáth Gézáról Június 7, csütörtök: 16.45 és 21.15 Ökölvívó Európa-bajnokság — elődöntők közvetítése Belgrádból, 20.00 Egész Spanyolország fölött felhőtlen az ég, II. rész Június 8, péntek: 18.25 A forradalmak kora és Magyarország III. 20.00 A fórumon: Nyers Rezső, 21.00 Egész Spanyolország fölött felhőtlen az ég III. (befejező) rész Kísérleti (2.) műsor: Vészi Endre: Ágyak a horizonton. Tv-játék Június 9, szombat: 18.00 és 21.50 Ökölvívó EB-döntők — közvetítése Belgrádból, 20.00 Desirée — amerikai film Június 10, vasárnap: 15.35 Nótaszó, 17.00 Delta, 20.30 Maigret felügyelő, 21.20 Interfórum ’73 VÁLTOZÁS LEHETSÉGES!