Tükör, 1973. július-szeptember (10. évfolyam, 27-39. szám)

1973-07-03 / 27. szám

KÉPES POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP FŐSZERKESZTŐ: VETŐ JÓZSEF H. FŐSZERKESZTŐ: BÁCSKAI LÁSZLÓ SZERKESZTŐSÉG: BUDAPEST VIII., GYULAI PÁL U. 14. TELEFON: 137-660 POSTAI LEVÉLCÍMÜNK: 1982 BUDAPEST 8. PF 6 KIADJA: A HÍRLAPKIADÓ VÁLLALAT LEVÉLCÍM: 1959 BUDAPEST FELELŐS KIADÓ: CSOLLÁNY FERENC TERJESZTI A MAGYAR POSTA ELŐFIZETHETŐ BÁRMELY POSTAHIVATALNÁL, A KÉZBESÍTŐKNÉL. A POSTA HÍRLAPÜZLETEIBEN ÉS A POSTA KÖZPONTI HÍRLAP IRODÁNÁL BUDAPEST V., JÓZSEF NÁDOR TÉR 1. SZ. ELŐFIZETÉSI DÍJ: EGY HÓNAPRA 16.— FORINT NEGYEDÉVRE 48.— FORINT EGY ÉVRE 192.— FORINT 73.2043 ATHENAEUM NYOMDA BUDAPEST ROTÁCIÓS MÉLYNYOMÁS FELELŐS VEZETŐ: SOPRONI BÉLA VEZÉRIGAZGATÓ INDEX 25 817 Meg nem rendelt fényképe­kért és kézi­ratokért a szer­­kesztőség nem vállal felelős­séget. A címlapon: Horváth Gyula színművész, a József Attila Színház tagja Fotó: Farkas Tamás A hátlapon: Lovasiskola Tatán Riportunk a 14—15. oldalon Fotó: Kozák Albert (MTI) HÍR-TÜKÖR A KÉT NÉMET ÁLLAM AZ ENSZ-BEN „A Biztonsági Tanács egyhangú ajánlása után majd a közgyűlés dönt szeptemberben arról, hogy mikor foglalják el helyüket a két német állam képviselői az Egyesült Nemzetek Szervezete épületé­nek nagytermében. De még mielőtt erre sor kerülne, máris fog­lalkoznak jó néhány olyan kérdéssel, amelynek szeptemberre már eldöntöttnek kell lennie. Ilyen például az új tagállamok tagdíjá­nak kérdése, vagy ahogy másként nevezik, az ENSZ költségveté­séhez való hozzájárulás arányának ügye. A világszervezethez kö­zelálló, jól informált körökben úgy tudják, hogy ebben a kérdés­ben már van kialakult álláspont. A két német állam az ENSZ- költségvetés valamivel több mint nyolc százalékát fizetné, ebből hat százalék terhelné a Német Szövetségi Köztársaságot és vala­mivel két százalék fölötti összeg a Német Demokratikus Köztársa­ságot. Ugyanebből a forrásból származik az az értesülés is, hogy 1974. január 1-től a Kínai Népköztársaság eddigi 4 százalékos hozzájárulása 5,5 százalékra nő. A szakértők szerint a két német állam hozzájárulása és a kínai tagdíj emelése lehetővé teszi, hogy csökkentsék hatvan szegényebb ország költségeit és egy­úttal szó van arról is, hogy az Egyesült Államok az eddigi 31,52 százalékról 25 százalékra szállítja le hozzájárulását.” (Associated Press) MENNYIT JÖVEDELMEZ A „VENDÉGMUNKÁS” „A jelenlegi »vendégmunkás«-létszám Európában kereken tíz millió. Legtöbben Olaszországból indulnak el, utánuk a Spanyol­­országból származók következnek, ők együtt a »vendégmunkás«­­tömeg felét adják s maguk is imperialista országból, annak sze­génységövezetéből érkeznek. A »vendégmunkások« több mint fele a Német Szövetségi Köztársaságban és Franciaországban dolgo­zik. Angliának sajátos »vendégmunkásai« vannak - az egykori gyarmatok angol útlevéllel rendelkező polgárai, Svájcban és Lu­xemburgban, a földrész két pénzügyi központjában a foglalkozta­tottak egyharmada, Franciaországban 20 százaléka, a Német Szö­vetségi Köztársaságban 11 százaléka »vendégmunkás«... A leg­­ i BREZSNYEV PÁRIZSI UTAZÁSA „A látogatás azt mutatja, hogy ezeknek a találkozóknak a gya­korlata Franciaország és a Szovjetunió között állandósult. Felté­telezhető, hogy ez a találkozó még inkább előmozdítja a francia­­szovjet jegyzőkönyvben előirányzott időszakos külügyminiszteri megbeszéléseket is. A legutóbbi minszki találkozó egyfajta beve­zetője volt az azóta élénk diplomáciai tevékenységnek, amely ma­gában foglalja a nukleáris stratégiai fegyverzetről, a helsinki biz­tonsági és együttműködési értekezletről, a haderőcsökkentési tár­gyalásról folytatott megbeszéléseket is, amelyek együttvéve a leg­lényegbevágóbb kérdést, Európát és biztonságát érintik. A fran­cia-szovjet találkozó újabb bizonysága annak az érdeklődésnek, amelyet a Szovjetunió tanúsít a francia tézisek iránt, különöskép­pen az Egyesült Államok és Európa párbeszédének vonatkozásá­ban, hiszen ez uralja majd az elkövetkező hónapokban a diplo­máciai tevékenységet." (Agence France Presse) „Ez siker Pompidou számára. Igaz, az elnök kezdeményezte ezt a látogatást, de nem számított arra, hogy Brezsnyev ilyen könnyen elfogadja a meghívást. Pompidou tehát megerősítette azt a hely­zetét, hogy a Szovjetunió kiváltságos tárgyalópartnere Európában. Pozíciója így szilárdabbá válik az amerikai elnök szemében is akkor, amikor minden jel azt mutatja, hogy az amerikai—európai viszony problémájának kulcsa a francia-amerikai dialógusban keresendő. Brezsnyev indítóokai nem rejtélyesek. Az utóbbi hóna­pokban a szovjet diplomácia állandóan igyekezett azt bizonyíta­ni, hogy a Moszkva és Washington közötti közeledés nem az európaiak kárára és nem »hátuk mögött« történik." (Le Monde) több »vendéglátó« országnak toborzóhivatalai vannak a »ven­dégmunkások« származási országában, a 18. és 19. századbeli rabszolgakereskedelmi megállapodásokhoz hasonló kétoldalú egyezmények alapján. Mindenki tudja, mennyivel rosszabbul fize­tik a »vendégmunkást«, mennyivel hosszabb a munkaideje mint a többi munkásnak. Áprilisban Angliában pakisztáni munkások 72 órás munkahét (hatszor 12 óra!) miatt léptek sztrájkba! A »vendégmunkások« bére egyharmada a hazai munkás bérének; ez Franciaországban 20% külföldi munkavállaló esetében a kifi­zetett bérek 7%-át jelentő extraprofitot hoz — ez évente sok mil­liárd frank!" (Jürgen Kuczynski professzor a Horizont­ban) HARC KOREA BÉKÉS EGYESÜLÉSÉÉRT „A szöuli kormányzat obstrukciós álláspontra helyezkedik a Ko­reai Népi Demokratikus Köztársasággal folytatott tárgyalásokon. Szöul a koreai nép egyesülési vágyát saját céljaira igyekszik ki­használni, és ezek a célok messze esnek a nemzet valódi érde­keitől. Érthető, hogy ez jogos felháborodást és erélyes bírálatot vált ki a koreai hazafiakból, s azok külföldi barátaiból. Az észak­­déli tárgyalások Szöul hibájából zsákutcába jutottak. Az egyedüli kiút a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság reális javaslatainak elfogadása. A KNDK azt sürgeti, hogy vessenek véget a katonai szembenállásnak, tegyenek lépéseket a fegyveres erők létszámá­nak kölcsönös csökkentése, valamint a Dél-Koreában állomáso­zó külföldi csapatok kivonása érdekében. E konstruktív program megvalósítása megteremtené a kedvező légkört a további pár­beszédre, s lehetővé tenné, hogy előbbre jussanak a tárgyaláso­kon. A Szovjetunió továbbra is szilárdan támogatja a koreai nép igaz ügyét, mivel az ország népe azért harcol, hogy külső beavat­kozás nélkül, békés úton egyesülhessen.” (Trud) FRANCÓTÓL IS JOBBRA „Ha egy ország évtizedeken át szenved egy diktátor uralma alatt, minden nagyobb kormányátalakítás felébreszti azt a természetes reményt, hogy a szabadságjogokat helyreállítják, vagy legalábbis gyengül az elnyomás. Az efféle remények még ki sem csírázhattak miután Franco generalisszimusz hivatalosan átadta a vezetést, a kormányelnökséget hűséges barátjának és sok éve helyettesének, Luis Carrero Blanco tengernagynak. A hetvenéves tengernagy első megnyilatkozásával a kemény vonal és Franco-hívek jobbszárnya képviselőjeként foglalt állást." (New York Times) AZ ÚJ FŐNÖK KANSAS CITY-BŐL „Clarence Kelley, a Kansas City-i rendőrfőnök, az FBI új vezető­je ... kapcsolatait a feketékkel, a módot, ahogy kezeli őket, alig­ha lehet a fajok közötti hídverésnek nevezni. Ellenkezőleg: igen sok fekete rendkívül élesen bírálta Kelley hivatali vezetését, a töb­bi között azért, mert Kansas City 1200 rendőre között csak 100 fekete van. Az 1968-as összetűzések idején a néger gettóban hat feketét öltek meg — a fekete közvélemény Kelleyt tartotta ezért fe­lelősnek, még ha hivatalos vizsgálat más eredményre is jutott... Kelly az »állagamerik­ai« megtestesítője minden szempontból. Hatvanegy évvel ezelőtt Kansas City-ben született, a kansasi ál­lami egyetemen tanult jogot, s hasonlóképpen derék, fehér, pro­testáns fiatalemberek százaihoz, amikor végzett, ő is az FBI-nél kért először állást. Miután az FBI biztonsági szolgálata hónap­szám kutatott utána, megvizsgálták a szívétől a veséjéig és a böl­csőtől a hitelképességéig, alkalmazták. Huszonegy évig maradt az FBI-nál. A hatvanas évek kezdetén válságban volt a Kansas City-i rendőrség, nőtt a korrupció, a közvélemény elvesztette irán­ta bizalmát - Kelley vállalta a rendcsinálás feladatát és hazatért szülővárosába . .. Bizonyosnak látszik, hogy a szenátus megerősí­ti Kelley kinevezését az FBI igazgatójává ..." (Die Weltwoche) □ 3

Next