Tükör, 1973. október-december (10. évfolyam, 40-52. szám)
1973-10-16 / 42. szám
Ha végiglapozzuk megszokott napivagy hetilapunkat, zömmel olyan hirdetéseket találunk, amelyek hoszszú — az olvasók többsége számára unalmas — adatokkal és címekkel telitűzdelt szövegeket tartalmaznak. Ezeket olvasva magam is úgy érzem, igazuk van a kritikusoknak, amikor azt mondják, hogy reklámjaink szürkék, színtelenek. Más kérdés viszont, hogy ezeket a nagy számban jelentkező közleményeket és tájékoztatókat lehet-e egyáltalán reklámnak nevezni. A reklámozás lehetőségeit, a reklám mondanivalóját döntően az adott gazdasági szituáció szabja meg, és egyúttal be is határolja mozgásának lehetőségeit. Ez a tény sem adhat azonban felmentést az ötlettelen, „se íze, se szaga” hírverésnek! Nincs és nem lehet mentség a semmitmondó, szakszerűtlen vagy ízléstelen reklámra. Nem menthető fel a propagandista, a szövegíró, a filmrendező vagy a grafikus sem, ha a plakát érthetetlen, a reklámversikerügye, ha egy kisváros helyi jellegű eseményét a rádióban kürtölik világgá, vagy ha például traktort avagy számítógépet országos napilapokban kínálnak eladásra. Mert ha nem is ez a jellemző, de ilyenekkel is lehet időnként találkozni. FELFRISSÜLÉST hozott rekláméletünkbe az új gazdaságirányítási rendszer. A szakma minden ága felélénkült, pezsgővé vált, megszínesedett. Ez a pezsgés azonban mintha ellankadt volna mostanában. Mi lehet ennek az oka? Kevés a mondanivaló, vagy alkotók fantáziája szegényes? Ennek elemzését a szakemberek rövidesen összeülő fóruma, a III. Reklámkonferencia elvégzi majd. Annyi megállapítható, hogy néhány reklámeszköz (pl. film, csomagolás, nyomtatványok) kétségtelen előrelépése mellett, mások — köztük pl. a plakát — nem tudtak lépést tartani a fejlődéssel, sőt érezhetően visszaestek. Érdemes lenne tanulmányozni, hogy mai életünk mely mondanivalójának kiemelésére alkalmas a plakát, hogyan illeszkedik a plakáttábla a térben is megváltozott, új városképbe, és mindez milyen problémát okoz a plakátkészítőknek? Ez utóbbihoz tennék néhány észrevételt. Évtizedeken át szinte egyeduralkodó volt nálunk a plakáton a grafika. Még akkor is, mikor az áru valós bemutatása szinte mindenütt a világon kikövetelte a*fotós megoldást. A boltokban található, számos áru csomagolását fotók díszítik, színes fotós „attrap”-okat alkalmaznak a kereskedelemben mindenfelé, és mindezeket mégsem láthatjuk viszont az utcai plakátokon. „Az év legjobb plakátja” bemutatón az idén szerepelt először fotós plakát. Miért ez az elzárkózás a művészi bíráló testületek és az azokban résztvevő grafikusok részéről? És vajon miért kevés az ötlet a plakátokon? Miért keresik a grafikusok a zsákutcából kivezető utat kizárólag formai megoldásokban? A kollázs, a papír plasztika alkalmazása, lehet az útkeresés egy fázisa, de a megoldást csupán formai és technikai vonalon aligha lehet megtalálni. A plakátnak tárgyával és mondanivalójával kell megragadnia közönségét. Bízom benne, hogy a magyar plakátművészet megtalálja a kiutat. FORGÁCS PÁL Macskássy János, IMS. Gunda Antal, 1993. Macskássy János — Fejes Gyula, 1942. Töreky Ferenc (grafika), Vassányi Béla (fotó) 1913. Bánhidi Andor, 1952. Tornai Miklós (grafika), Kornis Péter (fotó), 1973. □ 19