Tükör, 1973. október-december (10. évfolyam, 40-52. szám)

1973-10-16 / 42. szám

Ha végiglapozzuk megszokott napi­­vagy hetilapunkat, zömmel olyan hirdetéseket találunk, amelyek hosz­­szú — az olvasók többsége számára unalmas — adatokkal és címekkel telitűzdelt szövegeket tartalmaznak. Ezeket olvasva magam is úgy ér­zem, igazuk van a kritikusoknak, amikor azt mondják, hogy reklám­jaink szürkék, színtelenek. Más kér­dés viszont, hogy ezeket a nagy számban jelentkező közleményeket és tájékoztatókat lehet-e egyáltalán reklámnak nevezni. A reklámozás lehetőségeit, a reklám mondanivalóját döntően az adott gazdasági szituáció szabja meg, és egyúttal be is határolja mozgásának lehetőségeit. Ez a tény sem adhat azonban felmentést az ötlettelen, „se íze, se szaga” hírverésnek! Nincs és nem lehet mentség a semmitmondó, szakszerűtlen vagy ízléstelen rek­lámra. Nem menthető fel a propa­gandista, a szövegíró, a filmrendező vagy a grafikus sem, ha a plakát érthetetlen, a reklámversike­rügye, ha egy kisváros helyi jellegű esemé­nyét a rádióban kürtölik világgá, vagy ha például traktort avagy szá­mítógépet országos napilapokban kí­nálnak eladásra. Mert ha nem is ez a jellemző, de ilyenekkel is lehet időnként találkozni. FELFRISSÜLÉST hozott rekláméle­tünkbe az új gazdaságirányítási rendszer. A szakma minden ága fel­élénkült, pezsgővé vált, megszínese­dett. Ez a pezsgés azonban mintha ellankadt volna mostanában. Mi le­het ennek az oka? Kevés a monda­nivaló, vagy alkotók fantáziája szegé­nyes? Ennek elemzését a szakembe­rek rövidesen összeülő fóruma, a III. Reklámkonferencia elvégzi majd. Annyi megállapítható, hogy néhány reklámeszköz (pl. film, csomagolás, nyomtatványok) kétségtelen előrelé­pése mellett, mások — köztük pl. a plakát — nem tudtak lépést tartani a fejlődéssel, sőt érezhetően vissza­estek. Érdemes lenne tanulmányozni, hogy mai életünk mely mondaniva­lójának kiemelésére alkalmas a pla­kát, hogyan illeszkedik a plakáttáb­la a térben is megváltozott, új város­képbe, és mindez milyen problémát okoz a plakátkészítőknek? Ez utóbbihoz tennék néhány észrevé­telt. Évtizedeken át szinte egyed­uralkodó volt nálunk a plakáton a grafika. Még akkor is, mikor az áru valós bemutatása szinte mindenütt a világon kikövetelte a*­­fotós megol­dást. A boltokban található, számos áru csomagolását fotók díszítik, szí­nes fotós „attrap”-okat alkalmaznak a kereskedelemben mindenfelé, és mindezeket mégsem láthatjuk viszont az utcai plakátokon. „Az év legjobb plakátja” bemutatón az idén szere­pelt először fotós plakát. Miért ez az elzárkózás a művészi bíráló testüle­tek és az azokban résztvevő grafiku­sok részéről? És vajon miért kevés az ötlet a plakátokon? Miért keresik a grafikusok a zsákutcából kivezető utat kizárólag formai megoldások­ban? A kollázs, a papír plasztika al­kalmazása, lehet az útkeresés egy fázisa, de a megoldást csupán formai és technikai vonalon aligha lehet megtalálni. A plakátnak tárgyával és mondanivalójával kell megragadnia közönségét. Bízom benne, hogy a ma­gyar plakátművészet megtalálja a ki­utat. FORGÁCS PÁL Macskássy János, IMS. Gunda Antal, 1993. Macskássy János — Fejes Gyula, 1942. Töreky Ferenc (grafika), Vassányi Béla (fotó) 1913. Bánhidi Andor, 1952. Tornai Miklós (grafika), Kornis Péter (fotó), 1973. □ 19

Next