Tükör, 1973. október-december (10. évfolyam, 40-52. szám)

1973-10-16 / 42. szám

iQRAIVISUSj GRA­X^! VISXJS BOLTOKBÓL IHIKSDK­H BORŰM! Október 23-án ül össze Debrecenben a vn. Reklámkonferencia. Ebből az al­kalomból közöljük az alábbi írást. REKLÁMRA a „jó bornak” és más jó minőségű áruknak is szükségük van. Ezt ma már a legtöbb ember tudja. A reklám létjogosultsága tehát napjainkban nem vitatéma. Annál többet vitatkozunk viszont néhány éve a reklám formáján és tartalmán. A régi, kedvelt vicclap-téma közé (pl. Patyolat, közlekedés) előszeretet­tel sorolják be az utóbbi években a reklámot is. Vajon miért ítélik ötlet­­telennek és semmitmondónak a mai reklámot, miért ragasztották rá a reklámszakmára a „Cipőt a Cipőbolt­­ból” jelmondatot, mint a szakmai bárgyúság mintaképét? Erre keres­tem választ, amikor végig böngész­tem a felszabadulás utáni évtizedek hazai plakát­termését a Magyar Hir­dető plakát archívumában. Ez a böngészés igen érdekes és ta­nulságos volt. Ilyen sok év távlatá­ból a korabeli hangulat, a politikai és gazdasági helyzet olyanformán tükröződik a plakátokról, mintha ré­gi filmhíradókat nézne az ember. És itt nemcsak a politikai plakátokra gondolok. A „Néprádió” — plakát a falu villamosítására, az „Alumí­nium edény” — plakát az alumí­niumprogram indulására utal, ponto­sabban: azt tükrözi, hogy az orszá­gos politikai és gazdasági célkitűzé­sek hogyan realizálódnak pl. a keres­kedelemben. A néhány évvel később készült plakátok közül a „Hasznos útitárs a bőrönd”, vagy a „Ruha az alap, de kell hozzá kalap” szövegű a szabad idő kulturált felhasználásá­nak, illetőleg öltözködési kultúránk fejlődésének fokmérője. Mindamellett tovább kutattam a „Cipőt a Cipőboltból” jelmondatot tartalmazó plakát után, de nem ta­láltam. Nem akartam hinni a sze­memnek, hiszen évek óta cikkeznek erről szinte ez a mérce, a 0 pont, amelyhez a többi reklámokat mérik. Gyanút fogva átnéztem a Magyar Hirdető ugyancsak egyedüli Reklám­film Archívumát. De nem találkoz­tam vitatott jelmondat megfilmesí­tett változatával. Most már kortársa­kat kérdeztem meg, akik abban az időben vagy maguk készítettek reklá­mot, vagy döntöttek a reklámakciók­ról. Egyikük sem emlékezett ilyen hirdetésre! SEJTELMEM nem csak­ — gondol­tam —, bebizonyosodott, hogy fikció, bebeszélés volt csupán az említett kampány. De ha alaposan belegon­dolok az akkori helyzetbe és az an­nak megfelelő reklámszakmai körül­ményekbe, el kell ismernem, hogy létezhetett volna, mint ahogy léte­zett az „Az Édesség Boltban vettük” c. plakát, amely fogalmazódhatott volna úgy is: „Édességet az Édesség­boltból”, vagy a Ruházati Bolt N. V. plakát, mely ugyan világosan utal az „állami szaküzlet” jellegre, de a „Ruhát a Ruházati Boltból” jelszót lehetne kielemezni belőle, nemkülön­ben a „Gyermekeknek játékot” pla­kát, amely egyértelműen „állami” boltban való vásárlásra biztat. Mind­ezek a plakátok az 1949/50-es évek termékei. Többen is elkövették vol­na tehát a fiktív cipőbolti reklámban kifogásolt „baklövést”? Ennyi téves koncepciójú vagy képzetlen propa­gandistája lett volna a kereskede­lemnek? Vagy valami egyéb okot kell emögött keresnünk? Úgy érzem, hogy e kérdésekre lehet találni választ, amit legjobban talán egy további példával tudok megvilá­gítani. Nem mindegy ugyanis, hogy milyen tényleges gazdasági helyzet­ben, milyen körülmények között jön létre a reklám. A „TÍPUSCIPŐ” plakát ma már nyilván sokak számára nevetséges­nek tűnne. Pedig a típuscipő, a pla­kát megjelenése idején, fontos előre­lépés volt a különböző gyenge minő­ségű, de magas áron forgalomba ke­rülő cipőkkel szemben. A típuscipők jó alapanyagot és viszonylag ala­csony árát ugyanis az állam garan­tálta. Igaz, nem volt nagy a válasz­ték, de a típuscipő az új ipar új ter­méke, újdonsága volt. S ha reklámot kívánt, az bizony nehéz, de fontos feladat elé állította a grafikust. Gondolom, a következtetés csak az lehet: ugyanígy megfelelő környezet­be kell helyezni a felszabadulás utá­ni években közzé tett több más rek­lámot is. Különböző tőkés gyárak, vállalatok lerakataikból, fióküzletei­ből alakultak meg a szocialista kis­kereskedelem szakboltjai. Nyilván nem árubőségük, hanem létük adha­tott csak alkalmat arra, hogy a nagy­­közönséget tájékoztassák. Az ilyen esetekben a kocsmárosnak is szüksé­ge volt a cégérre, éppen a vásárlók jobb informálása, az újonnan ala­kult állami vállalatok megismerteté­se érdekében. Nyilván könnyebb dolguk volt a rek­lámszakembereknek az „Együnk ha­lat”, vagy az „Alumínium edény” c. plakát készítésénél, mert a kívánt áru megfelelő mennyiségben rendel­kezésre áll, még akkor is, ha ezúttal sok évtizedes konyhai gyakorlatot, il­letőleg a zománcozott edényekhez fűződő ragaszkodást kellett a rek­lámnak legyőznie. Ha nem táplálunk olyan illúziókat, hogy a reklámplakátok örökéletűek, akkor a reklámot sem vizsgálhatjuk tértől és időtől függetlenül. Ne kí­vánjunk többet tőle, mint amit a pil­lanatnyi feladatok reá hárítanak. ÉS MA? Mit hirdet ma a Cipőbolt? —tettem fel a kérdést egy hosszú be­szélgetés után a Fővárosi Cipőbolt igazgatójának. „Igen sok az áru — ezt mindenki tapasztalhatja —, de sajnos kevés a standard minőségű ci­pő. A Gulaschki­n, a Dunabren és a Dámán kívül, alig van cipőmárka. Reklámra viszont szükség van, ezért ma is hirdetjük a „CIPŐBOLT-ot” hiszen a szakboltok még mindig kü­lönleges szerepet töltenek be a ke­reskedelmi hálózatban, egynemű, nagy választékú cikkekkel — volt a válasz. De lépjünk túl a Cipőbolt sajátos reklám­problémáin és vizsgáljuk meg, hogy egyéb területeken milyen hirdetéseket találunk.

Next