Tükör, 1974. július-szeptember (11. évfolyam, 27-39. szám)

1974-08-06 / 32. szám

KULTURÁLIS TÜKÖR Vörösmarty történelmi drámájának, a „Czillei és a Hunyadiakénak szín­­szerűsített változata a Nemzeti Szín­házban elérkezett kétszázadik elő­adásához. Ezt az ünnepi előadást a szegedi szabadtéri színpadon rendez­te újjá a színpadra állító Marton Endre. Szabadtéren különösen jól ér­vényesültek a rendezés látványele­mei. Az előadás akusztikai körülmé­nyeinek leginkább Sinkovits Imre, Váradi Hédi (képünk), Kállai Ferenc és Gelley Kornél játéka felelt meg. A zöldnadrágos lovag: Pap Éva (ké­pünk), aki valójában Donna Juana és azért ölt férfiruhát, hogy kedvese új szerelmét magának elhódítsa. Eb­ből is nyilvánvaló, hogy cselszövé­sekkel teli szerelmi komédiáról van szó; ezt választotta idén nyáron má­sodik bemutatónak a Gyulai Vár­színház. A címszereplő Pap Éva mel­lett még Dégi István és Fülöp Zsig­­mond játékát dicsérhetjük. A kitűnő fordítás Berczeli A. Károly munkája. Az előadást Miszlay István rendezte. Az Európa Könyvkiadó Magyar He­likon-műhelyéből ismét jelentős könyv került ki: Lukianosz összes műveinek két vaskos kötete, majd kétezer nyomtatott oldalon. Az idő­számításunk második évszázadában élt Lukianosz, az antik görög iroda­lom egyik legnagyobb jelensége. Sza­tirikus és ironikus hangvételű írá­sai, majd két évezreden át, napjain­kig szüntelenül hatottak a szellem legjobbjaira. A könyvhöz Szilágyi János György írt zárótanulmányt. A cím pontosabban hangzanék így: „Az örök nyárspolgár” (Der ewige Spiesser). Ödön von Horváth első re­gényének címe ez és méltán válik világszerte híressé az újra felfede­zett szerző drámaírói reneszánsza idején. Magyarra Thurzó Gábor for­dította, kitűnően. Az 1930-ban meg­jelent regény a születő fasizmus tár­sadalmi táptalaját írja le, gyilkos gúnnyal idézve a mindenhez gyáván alkalmazkodó nyárspolgár akkoriban jellemző legkülönfélébb típusait. A század angol költészetének izgal­mas költőegyénisége Edith Sitwell (képünk). A líra merész újítójaként jelentkezett a húszas évek elején, ki­­híva maga ellen nemcsak főúri kör­nyezetét, hanem a konzervatív kriti­ka indulatát is. Költészete a negyve­nes években új szociális tartalommal gazdagodott. Ekkor születtek a pusz­títás szellemét elítélő hatalmas ver­sei. Verseit Szemlér Ferenc vá­logatta kötetbe, ő fordította és írt hozzá utószót is. A hazai olvasó egymás után kapja kézhez a jobbnál jobb, népszerűsítő művészettörténeti könyveket. A leg­újabb megjelenés E. H. Gombrich munkája, melyet a tizenkettedik an­gol kiadás alapján fordított magyar­ra Beke Margit és Falvay Mihály. A világ sok nyelvén kiadott, nagyigé­nyű és igen szépen megírt, sok kép­ijel illusztrált könyv műnyomó pa­píron, tetszetős kivitelben jelent meg, Németh Lajos méltató zárósza­vával. Bartók Béla életművének mind telje­sebbé váló hanglemezsorozata újabb felvétellel gyarapodott. A forgalom­ba került lemezen két kamaramű van, mindkettő hegedűre és zongorá­ra írt szonáta. Keletkezési idejük: 1921 és 1922. A kamaraművek előadói hegedűn Gidon Krémer, zongorán Juri Smirnov. SZEGEDI SZABADTÉRI JÁTÉKOK Vörösmarty: CZII.l.F.I ÉS A HUNYADIAK GYULAI VÁRSZÍNHÁZ Tirso de Molina: A zöldnadrágos LOVAG LUKIANOSZ BIBILIOTHECA CLASSICA LUKIANOSZ Összes müvei [—ll REGÉNY Ödön von Horváth: AZ ÖRÖK kispolgár költészet Edith Sitwell: kain Árnyéka KÉPZŐMŰVÉSZET E. H. Gombrich: A MŰVÉSZET TÖRTÉNETE HANGLEMEZ Bartók Béla: KÉT SZONÁTA HEGEDŰRE ÉS ZONGORÁRA 12Q ZENEI ESTÉK Zenélő Udvar L­assan valóra válik az a régóta dédelgetett terv, hogy a budai vár művésze­ti központ legyen. Ezt elő­segítendő idén kibővít­ették a nyári zenei programot is. Nemcsak a Halászbástyán és a Mátyás-templomban tartanak rendszeres hang­versenyeket, hanem az egyik Úri utcai műemlék­palota impozáns, ugyanak­kor intim, kitűnő akuszti­kájú udvarában, amelynek találóan adták a „Zenélő Udvar” nevet. Kitűnő a helyszínválasz­tás! Annál inkább, mert fővárosunk, sajnos, nincs elkényeztetve nyári kon­certhelyszínekkel. A Káro­lyi kert, mint hangverseny­­tér évek óta megszűnt, a metróépítés miatt A Kis­­celli Múzeum kertje na­gyon szép és­­ hangulatos, de igen nehezen közelíthető meg. Egy ideig jó megol­dásnak látszott a Pest Me­gyei Tanács Díszudvara, ám itt sem lelhettek igazi otthonra a nyári zenei ese- Juhász Eled­ mények. A Vár perspekti­vikusan is szerepel Buda­pest koncertlétesítményei­nek sorában, addig ha csak néhány hétre is, örü­lünk a Zenélő Udvar lét­rejöttének. Itt nem kevesebb, mint ti­zennyolc estére ígérnek programot, s nem akármi­lyet. Többségben kamara­esteket, neves közreműkö­dőkkel, majd néhány (is­métlésekkel együtt nyolc) alkalommal zenés komé­diákat játszanak, Bachieri­­től, Pergolesitől Menottiig és Bánki Györgyig. A színes műsorkínálatból is kiemelkedik az a hangverseny, melyen év­századokkal ezelőtti mu­zsika (16—18. század) hangzott el stílushű elő­adásban, korabeli hangsze­reken. Collegium Musicum el­nevezésű együttesben (Fischer Iván, Kecskés András, Stadler Vilmos, Szilvásy Gyöngyvér) fiatal művészek szövetkeztek a megszokott hangverseny­termi programoktól eltérő muzsika megszólaltatására. Jelzésül elég, ha hangsze­reiket soroljuk fel: viola da gamba, lant, basszus­­lant, szoprán és alt block­flőte, cembalo. És a szer­zők? Vannak köztük ismer­tek és kevésbé ismertek: Purcell, Monteverdi, Caix D’Hervelois, Boismortier és mások. Az együttest kivé­teles tehetségű belga mű­vész közreműködése tette teljessé: Zeeger Van­dersteene énekesé. Hangfa­ja különleges: kontratenor. Ismeretes, hogy évszáza­dokkal ezelőtti zenei elő­adógyakorlat különbözött a maitól: a templomokban még Bach korában is férfi, illetve fiúkórus énekelt, természetesen a női szóla­mokban is. Hasonló gya­korlatot felelevenítő le­mezfelvételről halljuk, mi­lyen csodálatos tisztán, szépen, csengőn szólnak a fiú szopránok és altok! A kontratenor valószínűtlenül magas férfihangokat szó­laltat meg, olyan régiók­ban és olyan hangszínnel, mely csak kevéssé hason­lítható az althoz, vagy szopránhoz és még kevésbé a férfitenorhoz. Lefesteni, leírni ezt a hangszínt és karaktert aligha lehet. Éppen ezért hatott a szen­záció erejével a belga éne­kes fellépése. N­ehéz a gazdag program­ból bármit kiemel­nünk, szinte kivétel nélkül kidolgozott, stílusos pro­dukciókat hallhatunk, meggyőző erővel, s a leg­kevésbé sem muzeális jel­leggel. Vandersteene elő­adásmódja a megszólalta­tott művek stílusában, lég­körében fogant, így elhit­tük ezt a műfajt, ezt a han­got, hiszen a darabok hite­lesítették, és a megszólal­tatás. És mennyire otthonos ez a zene ebben a környezet­ben! Éppen ezért min­denkit e kezdeménye­zés folytatására biztatunk; arra, hogy ebben a Zenélő Udvarban és más hasonló, valódi inspirációt adó kör­nyezetben bátran, bátrab­ban szólaltassák meg akár 4—5 évszázaddal ezelőtti muzsikát. Mert ez a múlt hat, beivódik a jelenbe — az emberi érzések halha­tatlanságát hirdeti. A A Zenélő Udvar Zeeger V'anderst eene a Collegium Musicum hangversenyén énekel

Next