Tükör, 1974. július-szeptember (11. évfolyam, 27-39. szám)
1974-08-06 / 32. szám
KULTURÁLIS TÜKÖR Vörösmarty történelmi drámájának, a „Czillei és a Hunyadiakénak színszerűsített változata a Nemzeti Színházban elérkezett kétszázadik előadásához. Ezt az ünnepi előadást a szegedi szabadtéri színpadon rendezte újjá a színpadra állító Marton Endre. Szabadtéren különösen jól érvényesültek a rendezés látványelemei. Az előadás akusztikai körülményeinek leginkább Sinkovits Imre, Váradi Hédi (képünk), Kállai Ferenc és Gelley Kornél játéka felelt meg. A zöldnadrágos lovag: Pap Éva (képünk), aki valójában Donna Juana és azért ölt férfiruhát, hogy kedvese új szerelmét magának elhódítsa. Ebből is nyilvánvaló, hogy cselszövésekkel teli szerelmi komédiáról van szó; ezt választotta idén nyáron második bemutatónak a Gyulai Várszínház. A címszereplő Pap Éva mellett még Dégi István és Fülöp Zsigmond játékát dicsérhetjük. A kitűnő fordítás Berczeli A. Károly munkája. Az előadást Miszlay István rendezte. Az Európa Könyvkiadó Magyar Helikon-műhelyéből ismét jelentős könyv került ki: Lukianosz összes műveinek két vaskos kötete, majd kétezer nyomtatott oldalon. Az időszámításunk második évszázadában élt Lukianosz, az antik görög irodalom egyik legnagyobb jelensége. Szatirikus és ironikus hangvételű írásai, majd két évezreden át, napjainkig szüntelenül hatottak a szellem legjobbjaira. A könyvhöz Szilágyi János György írt zárótanulmányt. A cím pontosabban hangzanék így: „Az örök nyárspolgár” (Der ewige Spiesser). Ödön von Horváth első regényének címe ez és méltán válik világszerte híressé az újra felfedezett szerző drámaírói reneszánsza idején. Magyarra Thurzó Gábor fordította, kitűnően. Az 1930-ban megjelent regény a születő fasizmus társadalmi táptalaját írja le, gyilkos gúnnyal idézve a mindenhez gyáván alkalmazkodó nyárspolgár akkoriban jellemző legkülönfélébb típusait. A század angol költészetének izgalmas költőegyénisége Edith Sitwell (képünk). A líra merész újítójaként jelentkezett a húszas évek elején, kihíva maga ellen nemcsak főúri környezetét, hanem a konzervatív kritika indulatát is. Költészete a negyvenes években új szociális tartalommal gazdagodott. Ekkor születtek a pusztítás szellemét elítélő hatalmas versei. Verseit Szemlér Ferenc válogatta kötetbe, ő fordította és írt hozzá utószót is. A hazai olvasó egymás után kapja kézhez a jobbnál jobb, népszerűsítő művészettörténeti könyveket. A legújabb megjelenés E. H. Gombrich munkája, melyet a tizenkettedik angol kiadás alapján fordított magyarra Beke Margit és Falvay Mihály. A világ sok nyelvén kiadott, nagyigényű és igen szépen megírt, sok képijel illusztrált könyv műnyomó papíron, tetszetős kivitelben jelent meg, Németh Lajos méltató zárószavával. Bartók Béla életművének mind teljesebbé váló hanglemezsorozata újabb felvétellel gyarapodott. A forgalomba került lemezen két kamaramű van, mindkettő hegedűre és zongorára írt szonáta. Keletkezési idejük: 1921 és 1922. A kamaraművek előadói hegedűn Gidon Krémer, zongorán Juri Smirnov. SZEGEDI SZABADTÉRI JÁTÉKOK Vörösmarty: CZII.l.F.I ÉS A HUNYADIAK GYULAI VÁRSZÍNHÁZ Tirso de Molina: A zöldnadrágos LOVAG LUKIANOSZ BIBILIOTHECA CLASSICA LUKIANOSZ Összes müvei [—ll REGÉNY Ödön von Horváth: AZ ÖRÖK kispolgár költészet Edith Sitwell: kain Árnyéka KÉPZŐMŰVÉSZET E. H. Gombrich: A MŰVÉSZET TÖRTÉNETE HANGLEMEZ Bartók Béla: KÉT SZONÁTA HEGEDŰRE ÉS ZONGORÁRA 12Q ZENEI ESTÉK Zenélő Udvar Lassan valóra válik az a régóta dédelgetett terv, hogy a budai vár művészeti központ legyen. Ezt elősegítendő idén kibővítették a nyári zenei programot is. Nemcsak a Halászbástyán és a Mátyás-templomban tartanak rendszeres hangversenyeket, hanem az egyik Úri utcai műemlékpalota impozáns, ugyanakkor intim, kitűnő akusztikájú udvarában, amelynek találóan adták a „Zenélő Udvar” nevet. Kitűnő a helyszínválasztás! Annál inkább, mert fővárosunk, sajnos, nincs elkényeztetve nyári koncerthelyszínekkel. A Károlyi kert, mint hangversenytér évek óta megszűnt, a metróépítés miatt A Kiscelli Múzeum kertje nagyon szép és hangulatos, de igen nehezen közelíthető meg. Egy ideig jó megoldásnak látszott a Pest Megyei Tanács Díszudvara, ám itt sem lelhettek igazi otthonra a nyári zenei ese- Juhász Eled mények. A Vár perspektivikusan is szerepel Budapest koncertlétesítményeinek sorában, addig ha csak néhány hétre is, örülünk a Zenélő Udvar létrejöttének. Itt nem kevesebb, mint tizennyolc estére ígérnek programot, s nem akármilyet. Többségben kamaraesteket, neves közreműködőkkel, majd néhány (ismétlésekkel együtt nyolc) alkalommal zenés komédiákat játszanak, Bachieritől, Pergolesitől Menottiig és Bánki Györgyig. A színes műsorkínálatból is kiemelkedik az a hangverseny, melyen évszázadokkal ezelőtti muzsika (16—18. század) hangzott el stílushű előadásban, korabeli hangszereken. Collegium Musicum elnevezésű együttesben (Fischer Iván, Kecskés András, Stadler Vilmos, Szilvásy Gyöngyvér) fiatal művészek szövetkeztek a megszokott hangversenytermi programoktól eltérő muzsika megszólaltatására. Jelzésül elég, ha hangszereiket soroljuk fel: viola da gamba, lant, basszuslant, szoprán és alt blockflőte, cembalo. És a szerzők? Vannak köztük ismertek és kevésbé ismertek: Purcell, Monteverdi, Caix D’Hervelois, Boismortier és mások. Az együttest kivételes tehetségű belga művész közreműködése tette teljessé: Zeeger Vandersteene énekesé. Hangfaja különleges: kontratenor. Ismeretes, hogy évszázadokkal ezelőtti zenei előadógyakorlat különbözött a maitól: a templomokban még Bach korában is férfi, illetve fiúkórus énekelt, természetesen a női szólamokban is. Hasonló gyakorlatot felelevenítő lemezfelvételről halljuk, milyen csodálatos tisztán, szépen, csengőn szólnak a fiú szopránok és altok! A kontratenor valószínűtlenül magas férfihangokat szólaltat meg, olyan régiókban és olyan hangszínnel, mely csak kevéssé hasonlítható az althoz, vagy szopránhoz és még kevésbé a férfitenorhoz. Lefesteni, leírni ezt a hangszínt és karaktert aligha lehet. Éppen ezért hatott a szenzáció erejével a belga énekes fellépése. Nehéz a gazdag programból bármit kiemelnünk, szinte kivétel nélkül kidolgozott, stílusos produkciókat hallhatunk, meggyőző erővel, s a legkevésbé sem muzeális jelleggel. Vandersteene előadásmódja a megszólaltatott művek stílusában, légkörében fogant, így elhittük ezt a műfajt, ezt a hangot, hiszen a darabok hitelesítették, és a megszólaltatás. És mennyire otthonos ez a zene ebben a környezetben! Éppen ezért mindenkit e kezdeményezés folytatására biztatunk; arra, hogy ebben a Zenélő Udvarban és más hasonló, valódi inspirációt adó környezetben bátran, bátrabban szólaltassák meg akár 4—5 évszázaddal ezelőtti muzsikát. Mert ez a múlt hat, beivódik a jelenbe — az emberi érzések halhatatlanságát hirdeti. A A Zenélő Udvar Zeeger V'anderst eene a Collegium Musicum hangversenyén énekel