Tükör, 1974. július-szeptember (11. évfolyam, 27-39. szám)

1974-07-16 / 29. szám

A betörő hajnali négykor lefeszítette az ablakról a rácsot és bemászott a Malomtó bisztróba. De odabent még jóformán ki sem fújhatta magát, URH-gépkocsi állt meg a bejárat előtt, rendőrök hatoltak be a helyiségbe és elfogták a betörőt. Ki értesítette a rendőrséget, hogy ilyen gyorsan a hely­színen termett? A rejtett kis készülék, a „betörőfogó”. Az Országos Rendőr-főkapitányságon érdeklődöm: a „technikai őr” segít­ségével eddig hány betörőt értek tetten? Bárdi Tibor rendőrszázadostól megtudom: A Malomtó bisztróban lefülelt, többszörösen büntetett Nagy Vilmos már a száztizedik, de első, akit ezúttal másodízben csípett el a „betörőfogó”. Ugyanis ő volt az első, akit Budapesten, a Kislugas vendég­lőben kísérletképp felszerelt betörésjelző annak idején elfogott. Ez még 1965-ben történt. Azóta bebizonyosodott, hogy a betörésjelző és riasztó készülékre fordított összeg nem kidobott pénz. Megbízhatóan őrzi a társadalmi és személyi tulajdont. És elősegíti a bűnmegelőzést is. — Még több ilyen készülék kellene — jelenti ki a rendőrszázados. Ma ugyanis még némely vállalat húzódozik a riasztóberendezés megvéte­létől és felszerelésétől. Sajnálják rá a pénzt, mert úgy vélik, kárukat amúgy is megfizeti a biztosító. Feltehetően változna ez a szemlélet akkor, ha a biztosító figyelembe venné a biztosítási díjak megállapításakor, hogy a helyiségben van-e riasztóberendezés. — Közös érdek, hogy ahol csak lehetséges, szereljenek fel technikai va­gyonvédelmi eszközt — mondja a rendőrtiszt és hozzáteszi: — Szeretnénk, ha ez ügyben minél többen­ keresnék fel tanácsadó szolgálatunkat. A Budapesti Rendőr-főkapitányság tanácsadói szolgálatánál Kovács Ká­roly rendőr őrnagy először is arról tájékoztat, hogy ma már igen sokfajta riasztóberendezés áll rendelkezésre. Az áruk néhány száz forinttól tíz­ezer forintokig terjed. Az egyszerűbb készülékre egy vagy két objektum, üzlethelyiség kapcsolható. Hálózati áramhiány esetén sincs vész, mert ezeket elem táplálja. Ma már egyre gyakoribb, hogy a riasztó a rendőrsé­gen jelzi, ha betörő jár a helyiségben. Van olyan készülék, amely ajtónyi­tásra, ablak, kirakatüveg betörésekor hanggal is riaszt. A drágább, mechanikus érzékelő készülékek több csatornásak és akár száz üzemrész, helyiség is kapcsolható rájuk. És nemcsak a betörőt jelzik, ha­nem hőre, tűzre, gázra, vízre is riasztanak.­­ Aki hozzánk fordul és kikéri a véleményünket, nincs kitéve annak, hogy esetleg nem megfelelő riasztóberendezést vásárol meg. Sajnos, még elég ritkán nyitják ránk az ajtót. A Malontó bisztró az Észak-Budai Vendéglátóipari Vállalathoz tartozik. Dr. Arató János főkönyvelőtől megérdeklődöm: üzemegységeiket milyen mértékben szerelték fel riasztóberendezéssel. — Még csak egy részüknél működik ilyen, de egyelőre többre nem futja — válaszolja. Kétségtelen, hogy ott, ahol már felszerelték a riasztó­­berendezést, sokkal kisebb a kockázata az Állami Biztosítónak is. Ennek ellenére a biztosító ugyanolyan összeget fizettet biztosítási díjként, mint amikor még nem védte jó egynéhány üzemegységnél riasztójelző a tár­sadalmi tulajdont. Az Állami Biztosítónál érdeklődöm. Novák Imre főosztályvezető-helyettes kijelenti: bár ma már egyre több helyen szereltek fel riasztóberendezést, eddig még senki sem fordult hozzánk azzal a kéréssel, hogy mérsékeljük a biztosítási díjat. — És mérsékelnék a kérésre? — A biztosító engedményt csak akkor adhat, ha a kockázatvállalás te­kintetében bizonyíthatóan kedvező változás történt — hangsúlyozza a fő­osztályvezető-helyettes. Szerinte a gazdasági vezetők csak kibúvó keresése végett hárítják a vagyonvédelem megszervezésének elhanyagolását az Állami Biztosítóra. Ha sajátos vállalati szempontból nézem, igazat kell adnom a szóban for­gó gazdasági vezetőknek. Miért is költenének pénzt biztonsági berendezés­re, amikor a biztosításra kifizetett összeg változatlan marad, és a kárt amúgy is megtéríti a biztosító. (Az elmúlt évben százmillió forintot térí­tett.) Az Állami Biztosítónak is igaza van a maga szemszögéből. Hogyan adhatna bármilyen engedményt akkor, amikor még nem tudja, miként ala­kul a kockázatvállalás. 10Q VONALRA VÁRVA A FŐMÉRNÖK tár­csázza a nullát. Szag­gatott búgó jelzés. — Tessék — nyújtja át a kagylót, hogy én is halljam —, itt a bizo­nyíték ... Most sincs városi vonal.. A főmérnök asztalán van egy másik készülék is, közvetlen városi vo­nallal. Szerencsére — mondja —, képzelje el, ha a napi huszonöt­harminc telefonbeszél­getésemre félórákat kellene várnom. Másra nem is jutna idő ... Napi huszonöt-harminc telefonbeszélgetés. Ho­vá, kinek? — Nem titok, nem ma­gánügy. Van öt telep­helyünk, abból kettő vidéken, Jászfénysza­­run. Kapcsolatban ál­lunk több vállalattal, vannak megrendelőink és szállítóink. Van fő­hatóságunk, az üzem­ben rekonstrukció fo­lyik, kérdezni kell, ér­deklődni, olykor ma­gyarázkodni. Soroljam még? — Nem szeret telefonálni? — Tulajdonképpen nem szeretnék, ha nem tudnám, milyen sok szalad­gálást, utazgatást spórolok meg azzal, hogy felemelem a kagylót. EGY KIS ÜZEMBE látogattam el, a Gizella úti Kalapgyárba. Férfikala­pokat és női tompokat készítenek a hetvenesztendős műhelyekben, en­nek a munkálatnak adminisztráció­ja folyik az irodákban. Amikor elmondtam, hogy a telefon miatt látogattam meg őket, kicsit csodálkoztak, közelebbi magyaráza­tot kértek. Pontosan mi érdekel a telefontémából.­­S magukban talán arra gondoltak, mi lehet ebben egy­általán téma? Talán panasz érke­zett, hogy túl sokat beszélnek? Nem, az nem lehet. Ők sem telefo­nálnak többet, vagy kevesebbet, mint bárhol másutt, más üzemben, hivatalban.) Kigyűjtötték a telefonnal kapcsola­tos adatokat. A főmérnök gondos és precíz számokat tár elém. A Kalapgyárnak negyvenegy házi vonala és négy városi fővonala van. Közvetlen városi vonala van az igazgatónak, a főmérnöknek, a fő­könyvelőnek, az áruforgalmi osz­tályvezetőnek. (Ez ugyebár nem sok. Sőt, mondhatni, kevés.) A Kalapgyár május havi telefon­­számlája 13 034 forint volt. Ebből körülbelül hétezer forintot beszél­gettek el Budapesttel. A gyári tele­fonköltség az összes rezsiköltség fél százaléka. Havi hétezer beszélgetés — három­százhetvennégy budapesti dolgozó. Mit jelent ez? Sok vagy kevés? Hogy lehet ebből az adatból bármi­lyen tanulságot levonni? — Szerintem sehogy — mondja a főmérnök. — Nagyon nehéz közös nevezőre hozni a műhelyben dolgo­zókat, akik legfeljebb sürgős ese­tekben szaladnak be az irodába te­lefonálni, és az irodában dolgozó alkalmazottakat, akiknek nem je­lent különösebb nehézséget vagy problémát, ha felemelik a telefon­­kagylót. Közeledünk a tűzhöz. Muszáj egy kis történelmi visszapillantást ten­ni. — Valamikor különböző takarékos­­sági intézkedéseket foganatosítot­tunk, leoltottuk az égő lámpákat, figyelmeztettünk a vízcsapok elzá­rására s a telefonkészülékeket se nagyon lehetett magánbeszélgetésre felhasználni. Később valami becsü­letkassza felén törtük a fejünket, egy forint senkit nem vág földhöz, aki személyes dolgait intézi, tegye be a pénzt a kasszába. Gyorsan ki­derült, hogy ennek a pénznek a ke­zelése olyan adminisztrációval jár, ami többe kerül a telefonszámlánál Ez volt. — És most mi van? — Ha érdekli, nekem az a vélemé­nyem, hogy még mindig olcsóbban

Next