Tükör, 1975. január-március (12. évfolyam, 1-12. szám)
1975-01-28 / 4. szám
□ A KÉPERNYŐ ELŐTT Barkochbában se jött ki Bármilyen döbbenten keltem is fel a karosszékből az Egy óra múlva itt vagyok új sorozatának második része után, a nyilvánosság előtt türtőztetni akartam magam, hiszen erről írtam a legutóbbi számban is. Ám azóta sok nézővel beszélgetve, meglehetősen általános felháborodást tapasztaltam és ezt fejezte ki számos olvasólevél. Ezért nemcsak lehet, de kell is újra beszélni róla. „Szabadságunk harmincadik születésnapja közeledik, s így tv-ben, rádióban, mozikban megszaporodtak a háború szörnyű szenvedésedre és a felszabadulás örömére emlékeztető dokumentumműsorok, híradó- és játékfilmek, erről olvasható rengeteg emlékezés a sajtóban is” — írja egy 50 éves levelezőnk. — „Természetes hát, hogy az én nemzedékem — s bár sok millióan haltak meg akkoriban a háború poklának különböző bugyraiban, elég sokan itt vagyunk még — magában ismét számvetést kószál, emlékezik. Úgy érzem, ez a Láng Vince-sorozat a holtak emlékének, de nekünk, az élők emlékezésének is megcsúfolása, mindennek, ami igazi és igaz. Ó, nem azért, mert vígjátéki szituációkkal is szolgál. A műfajt nem kifogásolom, hiszen az életben a legtragikusabb percek közt is akad humoros és ki ellenezhetné ennek művészi ábrázolását? Gyötrelmet a sorozat határtalan bárgyúsága okoz, ingerlő ez a teljes elrugaszkodás a valóságtól, amely nem művészi igazságot, hanem művészietlen hazugságot, fantáziátlan kiagyaltságot sugároz és teljes hozzá nem értést a témához”. A levélíróhoz hasonló korúak a legmérgesebbek, de huszonévestől is hallottam már ilyen tömör értékelésit a sorozatról: „Ez agyrém!” Milyen szerencse, hogy a legutóbbi Kicsoda- Micsoda? játék értelmes fiataljai éppen a tévések által legkönnyebbnek vélt kérdést, Láng Vincét nem tudták kibogozni, mert nem látták a sorozat egyetlen darabját sem. Ne is lássák! Ments isten, hogy akár egyetlen fiatal is ebből „tanulja meg”, vagy csak képzelje el a második világháború eseményeit. B. T. t—----------------------------------------------------------------------------1 Képes krónika Becsülöm és féltem a Képes Krónika nagyszerű gárdáját, a szerkesztőt, a riportert, a rendezőt, az operatőrt, mert ritka rokonszenves, bátor vállalkozásiba kezdtek, mikor elhatározták, hogy a Tv Galériája ötven adása után valami újat, átfogóbbat, többet adjanak, közöljenek a művészetről, mint eddig. Ez a műsortípus több mint híradás, több mint egyszerű „képes krónika”, szerencsés átmenet a hajdani bemutatások és az elemzések között. Ebben a múlt heti adásban ízelítőt kaphattunk abból, milyen szándékok, meggondolások vezetik a Képes Krónika készítőit. A nézőt beavatottá, érdeklődővé, jelenlevővé kívánják tenni egy mű, egy gondolat születésének tanújává. A budai Hilton Hotel építői ezért beszélhettek olyan jó arányérzékkel az épület esztétikai törekvéseiről és szinte már csak egy mozdulatra voltak attól, hogy ennek kapcsán a modern építészet esztétikai törekvéseit bemutathassák. Szász Endre festőművész emberi, festői tapasztalatairól szólt és ezúttal is, mint hajdan az első Tv-Galéria adásában, okos felkészültséggel tudott beszélni a kép születéséről, a portré, az emberi arc iránti vonzódásáról; arról, hogy azért vonzódik az emberi archoz, mert az arcban nemcsak a jellem tükröződik, hanem a jellem története is. De nemcsak a riportok voltak szerencsések, hiszen jól választották ki a riportalanyokat és az eseményeket is, ezért volt aktuális és tanulságos a Dénes Zsófiával való beszélgetés, ezért hozott új színt a Galéria baráti körének szerepeltetése. Minthogy az első adást láttuk, s a programadó nyitányt köszöntjük, talán megengedhető néhány megjegyzés is. A helyszín, a színtér, a várbeli otthon nagyszerűen érvényesíti a műtárgyak sugárzását. Ez a színtér alkalmas arra, hogy itt felmutassák, elemezzék, értelmezzék a mai művészet és általában a modern művészet értékeit. Nem véletlen, hogy annyi telefonáló érdeklődött a Meggyesy-szobor felől, mert valahogy a tévében megjelenő alkotásnak azonnal nagyobb jelentőséget tulajdonítanak. A tévé nemcsak bemutat, hanem kiemel, rámutat, értékel, érzékeltet. Ezért nagy felelősséget ró már a témák kiválasztása is a szerkesztőkre. Mert jól tudjuk, hogy egy műsornak nemcsak tartalmasnak, hanem színesnek is kell lenni. Viszont az érdekesség nagy csábító. A szerkesztőket óvnám attól, hogy kuriózumokból csináljanak színes betéteket, mert diszkreditálja a műsor értékeit is, ha az ügyek helyett az érdekességet lobogtatják. A legnagyobb vállalkozás, felmutatni a mai kor művészetének minőségeit. A mi kvalitáseszményeinket. Mert az új nemcsak friss hangok megjelenése, hanem új minőségek születése is. Nagyon nehéz ebben ítélni, eligazodni. De hadd hivatkozzam Fülep Lajos példájára, aki ifjúkora felfedezettjeit taníthatta idős korában. A művészettörténet beérte ifjúkori vonzódásait. A másik megjegyzés: hagyni kell beszélni a művészeket. Tudom, nem minden művész jó riportalany. De egy műalkotás létrejötte annyi szellemi energiát mozdít meg, amiből akár csak keveset is visszaadni nemcsak a műhöz, a művészhez, hanem a művészethez is közelebb viszi a nézőket. Ez annál is inkább fontos, mert egy kritikus erősen fogalmi hangsúlyokkal beszél. A sietség pedig gyakran közhelyekbe szorít. Az ilyen szöveg úgy hat, mintha vásári kikiáltó harsogna. Éppen ezért hangsúlyoznám, hogy a művészek segítségével is meg kell próbálni a műveket beszéltetni. ILLÉS JENŐ □ 27 Rendezte: Zsigmondi Boris A televízió képzőművészeti műsorainak legtöbbjénél ott található a „rangja” és neve — rendezte Zsigmondi Boris. Egyike a legrégibb tévéseknek, meglehetősen zaklatott előzményű életpálya után. — Mennyire féltem, amikor 1959 végén a tévéhez kerültem — mondja Zsigmondi Boris. — Szerencsémre bedobtak a mélyvízbe, s egy ideig élő adások rendezője voltam, változatos műfajokban. Még ma is nagy szeretettel gondolok vissza ilyenféle feladataimra, s a hozzájuk szükséges különleges koncentrációra. — Valójában a képzőművészetekben otthonos, hisz egész múltja, korábbi tevékenysége ezzel függ össze? — Természetesen, így azután — kérésemre — nemcsak olyan munkaterületre kerültem, amelyhez a legjobban értek, de egyúttal nagy önállóságot is kaptam. Képzőművészeti műsorok mellett készítettem és készítek iparművészeti, múzeumi, stb. feldolgozásokat. Körülbelül 1962 óta számos portréfilmet is rendeztem. — Mi határozza meg rendezői elveit? — Elsősorban a néző tisztelete. Ez kötelez bennünket arra, hogy érthetően fejezzük ki magunkat. Portréfilmjeimben soha nem mutatok be csupán egy festőt vagy szobrászt. Mindig társítom valamilyen művészeti-pedagógiai gondolattal, amelyet vizuális eszközökkel próbálok kifejezni. Nem azt mutatom, hogyan fest, korongozik a művész, hiszen a művészet nem elsősorban manuális tevékenység, hanem magasrendű gondolati alkotás. A mi feladatunk ezt megfelelő dramaturgiai logikával közel hozni a nézőkhöz. — A képzőművészet, mint bármely más művészeti ág is, magában hordja a vitákat, az ellenvéleményeket. Jó egynéhány műsora keltett ilyen visszhangot. — Ennek csak örülni lehet. Egyetlen példát említek, Somogyi József Szántó Kovács szobrát. Annak idején, amikor felállították, nagyon sokan nem értették. Nos, többeket megkérdeztünk a helyszínen, mi a véleménye a szoborról, azután összevágtuk, s úgy ment le a műsorban. Csak úgy peregtek az egymásnak ellentmondó álláspontok. Ha semmi mást — bár azért szerintem jóval többet is — a vita során annyit elértünk, hogy Hódmezővásárhelyen mindenki tudja hol az a szobor. — Életútja meglehetősen változatos, egyes időszakokban pedig zaklatott volt. Hogyan jutott el a tévéhez? — Festőművész szerettem volna lenni, de felismertem, hogy közepesnél többre nem vihetném. Elkezdtem fotografálni, diplomát is szereztem. A harmincas években már szerénytelenség nélkül mondhatom neves szociofotós voltam Csehszlovákiában. Azután elkezdett idegesíteni, hogy nem mozog a kép. Pozsonyban kiváló mesterektől filmoperatőrséget tanultam, elsősorban a dokumentumfilmek vonzottak. Később rájöttem arra, hogy filmjeimet nekem kell megírni, így szándékaim ellenére rendező is lettem. A tévéhez már rendezőként kerültem. Remélem, még sok szép és méltó feladat vár rám. — Milyen filmeket rendez az idén? — Januárban már láthatták a nézők a Vándor Sándorról készült filmemet, ezen kívül bemutatjuk Vajda Lajost, Pór Bertalant, Szántó Piroskát. Remélem, folytathatom a Nézzük meg együtt című sorozatomat, de sok más terv is foglalkoztat. B. L.