Tükör, 1975. április-június (12. évfolyam, 13-25. szám)
1975-05-27 / 21. szám
ELTE De a ma élők is emlékeznek rá, hogyannak idején a bánhidai erőműhöz szállított turbinák minőségét nemcsak a gyártulajdonos neve fémjelezte, hanem — a munkások között legalább — egy nagy tudású főszerelőé, a Vonsina úré. Fölemlegetik haló porában is — nem élt hiába. VONSINA ÚR - KONVALINKA ELVTARS Nevét Boda Ivántól hallottam először, a ciklusvezető mérnöktől, aki 1960-ban került ide ipari tanulónak, szakmát tanult, majd szakmunkásként a gyár műszaki egyetemre küldte, a tanulás ideje alatt nősült („attól kezdve jobban ment a tanulás” — vallja nyílt mosollyal, hoszszúkás arcán lágyul a csontkeménység), a szerelme élére néhány évvel ezelőtt a szerkesztésből került. A kérdésre: ki van itt ma olyan, mint Vonsina úr lehetett? — azt feleli, vannak néhányan. Elsőként azonban Konvalinka Antal nevét mondja. „Amit Konvalinka elvtárs tud, azt nekem még meg kell tanulnom” — jelenti ki. Nem tudom, hány mérnök vállalná ezt a kijelentést errefelé a Váci úton, fizikai munkás kollégájáról szólván. Konyalinka egyike azon kevés számú munkásnak, aki eddigi életművéért arany Munka Érdemrendet kapott. Ezüst szálak világítanak rövid hajában, köpenye, inge hótiszta, derűs, nyugodt, kiegyensúlyozott, a szavai is azok, jól ébredhetett ebben a mai tavaszban. Ismeri a gyár múltját, tudja hol, merre zúgnak a Láng Gépgyár turbinái, ismeri a fájó pontokat. Mint amilyenek a folyamatos nyersanyagellátást húsz éve tartó kisebb-nagyobb zökkenés. „Minden létesítmény, ahová a gyár turbinákat szállít, kiemelt létesítmény — mondja. — Ehhez kiemelten kellene a nyersanyagigényt is kezelni. Mert ha van anyag, akkor itt nincs lazítás. Nem tudom el se képzelni, hogy az emberek ne úgy fognának hozzá, hogy határidőre megcsinálják, amit kell. Az utóbbi hat hétben jó az anyagellátásunk.” Latolgatjuk, minek köszönhető ez a kedvező változás? Talán a kongreszszusi munkaversenynek, amely itt is tovább tart most, a kongresszus végeztével, hiszen vállalásaik egész évre szólnak. Ezt is jelenti hát a „beállni a sorba” kitétel. A sor Vonsina úrral, kezdődött, és valaki mindig gyarapítja. A tudás mellett a munkásbecsület az az érték, aminek nem szabad hiányoznia. Az, hogy nemcsak a pénzért dolgozik az ember. Munkája színvonalának emelkedése, kulturáltsági foka, gazdaságossága nem kizárólag az íróasztalok mellett kialakított technológián múlik, azon is, hogy a munkás maga is korszerűsít. Sokszor nem is tudnak róla az irodán. Csak azt tudják: valamirevaló munkást nem hagy nyugodni az a törekvés, hogy időt nyerjen, így mondják körülöttem, mellettem sorban a maguk nem támadható igazságait. Mondatonként alakulgat az összkép. Jó lenne minden mondatra rákérdezni többször is, ha nem figyelmeztetne a röstelkedés; ezek az emberek itt nagy ügyben fáradnak, nem illendő hosszan feltartani őket. Ha a százhalombattai turbinát leszállítják, újabb szereléséhez kezdenek, amelyik már a Tiszai Hőerőműhöz készül. Azután pedig? Újabb arc a fiatalabb generáció tablóján. Magas, sovány termet, tanáros tekintet a szemüveg mögött. Péntek Dózsa János. Érettségizett munkás. Néhány fillérrel kevesebb csak az órabére, mint a tíz évvel idősebb Konyalinkáé, valamivel túlhaladja a húsz forintot. A ciklus átlag órabére tavaly 14 forint 38 fillér volt, szakmunkásoknál 14,75. A túlórával, a prémiummal együtt az évi bérösszeg 26 százalékkal volt magasabb, mint a gépipari átlag. Az alapkérdés azonban mindig az órabér. A munkás azt nézi, ami biztos pénz. Ezt nézte az az ember is, aki szakmunkás létére elment innét ablaktisztítónak. Tavaly huszonnégyen mentek el, tizenegyen jöttek. Mondják: a tercier szektor jobban fizet. Nem értik. Nem mintha itt nem lennének hétezer forintos havi munkásfizetések. Ezt viszont azok nézik furcsállva, akik háromezret keresnek. De még akiknél vastagabb a boríték, azoknak is vissza-visszatérő kifogásuk a munka nehézségi foka szerinti besorolás, a tíz százalékos nehézségi pótlék ellenére, amit a turbinák mellett nyújtanak. Vagy a hatnapi keresetnek megfelelő nyereségrészesedés az idén. MI LESZ HOLNAP? Péntek Dózsa János, arra a kérdésre, mi lesz négy év múlva, amikor a gyár teljesíti mostani turbinamegrendeléseit, messzebbre néz a szerelőcsarnok falainál. A folyamatosságról váltunk félmondatokat, mi kell ahhoz, hogy mindig legyenek, akik majd a helyünkre állnak. — Ehhez perspektíva kell — mondja. — Ha a kétszázasok lemennek, utána az ötszáz megawattos turbinák következnének. Gyártunk-e mi ilyeneket majd? Ahhoz teljes rekonstrukció szükséges. Óriási beruházás. — Harmincnégy éve vagyok a gyárban és úgy szeretnék nyugdíjba menni, hogy az ötszázast mi csináljuk — mondja Komoróczy László, gyáregységvezető. — Három éve tart a vita erről, magas szinten. Érdemes-e belevágni, vagy jobb lenne inkább a Szovjetuniótól megvásárolni? Többféle variáció létezik, döntés még nincs. De szembe kell néznünk azzal, hogy olyan országok is, mint például Lengyelország, Jugoszlávia, ahol akkor, amikor mi már gyártottunk turbinát, még ismeretlen volt ez az ágazat, manapság túlszárnyalnak bennünket. Mi történik, ha nem mi gyártjuk az ötszázasokat? Akkor ipari turbinát, egyedi darabokat fogunk gyártani. És hát az ötszázasokat is javítani kell majd. Remények. Egy tőről fakadó, kicsit szomorkás optimizmus. Mindenki tudja, mi a gazdasági megfontolások parancsa, de a nosztalgiák is érthetőek. Sőt. Van bennük valami tiszteletre méltó. A ragaszkodás a gyárhoz. Érzelmek szeretet-őszintesége, amiről nemigen beszélnek — a munkás ritkán „lelkizik”. Bérfizetés napja, rigófüttyös ébresztő... Még nincs fél nyolc, amikor Majoros András, a gyár egyik legrégebbi szocialista brigádjának vezetője, fehér hajával, valószínűtlenül fiatal, ráncnélküli arcával belép a műhelyirodába ezekkel a szavakkal: — Megint nem számolták el a februári túlóráimat, pedig a hét százalék adókulcs még legalább ötszáz forintot kibírt volna. Májusban aztán majd megugrik nyolc-kilenc százalékra az adó. Leül, kifújja a mérgét. Az életéről kérdezem, pontosabban arról, hogyan lett kommunista. Elmondja, Borsod megyében született, az édesanyja tizenegy gyermeket hozott világra. Ugye, ha valami jobb, akkor azt védeni kell. Majoros András munkásőr. Tagja a pártbizottságnak, a szakszervezeti tanácsnak, a műhelybizottságnak, annyiféle társadalmi munkája van, hogy jó, ha hetenként egy-két szabad estéje akad. — Erről a túlóra-elszámolásról már szóltam Polláknak, az szb-titkárnak — teszi hozzá. — Megnézik. Ne csak akkor ismerjék el a munkást, amikor a munkáról van szó. Nem igaz?... KOVÁCS IMRE mm- ei Turbinaszerelés: Konvalinka Antal irányításával FÉNYKÉPEZTE: SZALAY ZOLTÁN Péntek Dózsa János