Tükör, 1975. április-június (12. évfolyam, 13-25. szám)

1975-04-08 / 14. szám

a szakmunkás bizonyítványt, né­hány éve pedig a gépipari techni­kumban érettségizett. Most ő is tá­vol van, a Szovjetunióba szólította a kötelesség. Szívhez szóló leveleket ír, hiányolja társait. Nehezen bírja a távollétet, hiszen számára a csalá­dot pótolja a Május 1. brigád. Kovács Miklós véletlen folytán ke­rült a brigádba, s legnagyobb megle­petésére éppen Szlovák János keze alá, akit már jól ismert korábban is, hiszen sógorok. Panaszkodik is — nem komolyan —, a rokoni kötelék megnehezíti helyzetét a brigádban. Egyébként szabad idejében hobbijá­nak él: a brigád valamennyi tagját megajándékozta már szépmívű fafa­ragásaival. Szabó Gyula tizenkét éve a legif­jabb alapító tag volt, azóta azonban már van a brigádnak nála fiatalabb tagja is, Kiss István, ő a brigád ne­veltje. Soós Ferencet pár éve még ma­gányos farkasként tartották számon a műhelyben. Egyetlen brigádhoz sem csatlakozott, különcködő volt. Egy nap aztán odament hozzá Szlo­vák János, s annyit mondott: „Feri, szedd össze a cókmókodat, gyere kö­zénk!” Nem kellett kétszer biztat­ni. Azt mondják róla, még a termé­szete is megváltozott, mintha kicse­rélték volna. A Láng Gépgyárban 80 szocialista brigád működik, több mint ezer bri­gádtaggal. A Május 1. szocialista brigád magas kitüntetésének együtt örülnek, úgy érzik, hogy az elismerés a vállalatnak is szól. árokszállási éva Varga Károly hamarosan Szovjet­unióba utazik Soós Ferenc, az egykori magányos farkas TANÁR TATÁRÓL KICSODA SKOFLER ISTVÁN? Kihez hasonlítsuk? Milyen képzeletbeli skatulyába lehetne begyömöszöl­ni? Azt hiszem, sehová. Hozzá hasonló foglalkozású, elhivatottságú, életformájú kutató aligha akad. Tanár és népművelő, tudós, muzeológus és társadalmi mun­kás. Egy vidéki városban él, Tatán, amely azonban az ál­tala művelt tudományág szellemi központjává vált; ide zarándokolnak a világ minden részéből tudóstár­sai, megcsodálni gyűjteményét. A modern elektroni­kus és izotópos műszerek korában az ő egész szerszám­­készlete néhány különböző nagyságú kalapács meg fúró, amilyet hat fontért lehet kapni bármely londoni bazárban. De elsajátította a lyukkártyázás, adattárolás technikáját és matematikai módszereket alkalmaz a paleontológiában. Mestere lett a fényképezésnek, s le­letét egy moszkvai izotópintézet dolgozza fel. Csak négy órát alszik, éjszakái magányos olvasással, szá­mításokkal telnek. Pedig kollektív lény, az ő szenve­délyétől felfűtött amatőr érdeklődők, kamaszok és fel­nőttek egész hadseregével dolgozik együtt. Elvont és keveseknek érthető szaktudományok: a paleobotanika és az archeobotanika művelője (az előbbi a földtör­téneti korok, az utóbbi a történeti idők növényvilá­gának tudománya). Személyes példájával, a szűkebb lakóhely szeretetével, a szép tájhoz való ragaszkodá­sával a környezetvédők, az amatőr helytörténet-kutatók csapatát mozgósítja, hogy gondozzák, őrizzék, mentsék az iparosodó, környezeti ártalmaknak, szennyeződés­nek kitett táj értékeit. Tudóst magas díj aligha ért még annyira váratlanul, mint őt, s nem sok kitüntetés akad, amelynek a szak­körök annyira elismernék jogosságát, mint az ő Állami Díját, melyet „a vértesszőllősi, valamint a tatai ős­emberleletek felfedezésében szerzett érdemekért”, pe­dagógiai és népművelői tevékenységéért kapott. — HOGYAN KEZDŐDÖTT? — Diákkoromban Tata­bányán. Ahol mindig csalogatott a kiserdő, hiszen ott minden él és mozog, arra vár, hogy felfedezze, kutas­sa az ember. Ott találtam egy levéllenyomatot, kín­zott, gyötört napokig a kíváncsiság, hogy megfejtsem a titkát. Aztán jött az egyetem, ahol biológiai kémia­szakos tanárjelölt lettem. Speciálkolégiumot vettem fel, s megtanultam a tudomány alapjait. — Tatára már azért pályázott tanárnak, mert sejtet­te, hogy kincsestára a környék a tudománynak? — Idevaló vagyok. Vértesszőllősre a szerencse vitt, egy véletlen lelet. Még kezdő tanár voltam. Jól emlékszem: egy Csendes Mihály nevű gyerek hozott be egy nö­vény lenyomatot. Nem nekem, egy tanártársamnak, én pedig beleszóltam a beszélgetésbe. Vita lett belőle, hogy mit érthet ehhez egy kezdő? Azután kimentem hátizsákkal... Ez lett belőle. — Együtt dolgozott Vértes Lászlóval? — Igen. De egyedül kezdtem. A növénymaradványok százait találtam már meg, mielőtt felfedezték volna a Samut, a legendás vértesszőllősi ősember-leletet. Az ásatás, a régészet kollektív munka. A csigákhoz is más ért, a pollenekhez, azaz a virágmaradványokhoz is más, a Samu megtalálását is többen tulajdonították maguknak. Én például úgy emlékszem, hogy az apám, aki nyugdíjas bányász, és velünk dolgozott, kiáltott fel először, hogy „megvagy Samu”! De lehet, hogy másként volt. Mindenesetre tény, hogy együtt dolgoz­tunk Vértessel, aki kitűnő tudós volt. Méghozzá annyi­ra együtt, hogy egy egész iskola, a Tatai Eötvös Gimná­zium szinte minden diákja szitálta, szűrte, válogatta a megmozgatott földet, s kereste a különböző lelete­ket, például a pocokfogakat. — POCOKFOGAKAT? — Igen. A régészek számára az nagy kincs. Ez az állatka roppant szapora, évente többször is szaporodik, a régészek pedig a különböző pocokfajták maradványai alapján következtetnek az időjárásra, s annak alapján az életkörülményekre. Eh­hez azonban nagyon sok lelet szükséges, egyetlen ré­gész sem érhet el eredményt, ha nem dolgoznak sokan a keze alá. — Hogyan sikerült e népes segédhadat megszervezni, fellelkesíteni a diákokat? — Úgy, hogy megértettük velük: ez a sziszifuszi mun­ka, amit ők végeznek, nagyon fontos. Ha a Vértesszől­­lősön megmozgatott földben feldolgozatlanul marad­nának az állati és növényi nyomok, nemzeti kincs veszne el. A diákok felfogták, hogy nagybecsű tudo­mányos munka részesei. Hiszen Vértesszőllőshöz ha­sonló lelőhely alig van. Félmillió év maradványait őrizte ott a föld. Olyan hely, amit a jégkorszakbeli változások megkíméltek. — Tehát ön a szerencsés tudós, akit a sors ilyen hely közelébe segített? — Igen, az vagyok. Módom volt megvizsgálni kétszáz­négyezer köbméter földet, egy háromszázötven mé­ter hosszú, száz méter széles kibontott szakasz min­den homokszemét. Összegyűjtöttem húszezer növény­­lenyomatot. De ez csak a kutatás egyik része. A rob­bantás miatt sok minden összekeveredik. És végig is véstem kézi erővel ezt a bányát, hogy az eredetileg egymásra rakódott rétegeket egymás után bonthas­sam ki. — Talált valami érdekeset? — Nyolcvanhárom földtörténeti réteget egymásra ra­kodva. — S ebből mit rekonstruált? — Azt, hogy milyen volt az éghajlat ezen a területen, az egyes földtörténeti korokban. Sikerült bizonyítani, hogy Samu nem véletlenül jött ide, hanem itt évszá­zadokig, évezredekig élt az ember. — MI TETTE EZT LEHETŐVÉ? — Páratlanul gaz­dag forrás buzgott Vértesszőllősön, ami hívta, csalogatta Samu elődeit és utódait, a félmillió éve itt élt embert. Nemcsak a csontváz érték, hanem mindazok a leletek, tapasztalatok, amelyek révén rekonstruálhatók az ős­ember életkörülményei. Ebben tettem talán valamit. Eddig tart, amit igen szerényen elmond tudományos tevékenységéről, de népművelői munkásságát is ju­talmazta Állami Díj. Erről azonban mindennél töb­bet mond négy vaskos tanulmánygyűjtemény, amely a Tatai Művelődési Ház Skoflek István vezette termé­szettudomány szakkörének munkáiból állt össze. Mi mindennel foglalkozik ez a szakkör? A címek érzé­keltetik: Irtáspuszta madárvilága, Tatabánya porszeny­­nyeződése, Komárom megye természetvédelme. S azt, hogy mekkora kollektívateremtő erő egy ilyen közös kutatás, mutatja egy cikk, az Eötvös Gimnázium II/­d. osztályának közös munkája: Tatai fák, fasorok, fa­csoportok. A szakkör tagjai szimpozionokon szerepel­nek, díjat nyernek, amatőr biológusok, kémikusok, földrajztudósok egész sora növekszik fel ebben a szak­körben. — Azt hallottam, hogy valósággal átsugárzik tanítvá­nyaira a fanatizmusa. — Minden magamfajta emberben van valami kis nyo­más — mondja mosolyogva —, s megfertőzzük egy kicsit a környezetünket is. Hiszen a tudomány szenve­délye könnyen terjed. Nem a paleobotanikára, meg az archeobotanikára igyekszem tanítani én. Az csak na­gyon kevés embernek való diszciplína, hanem arra, hogy mik a modern kutatásnak azok a módszerei, fo­gásai, amelyeket én kínkeservesen sajátítottam el. Ezek a módszerek még sok más tudományágban is alkalmazhatók. — Mire a legbüszkébb Skoflek István ebből a népmű­velő tevékenységből? — Hogy sikerült közösen a szakkörrel számbavenni és megmenteni a Fényes Források pusztuló állat- és nö­vényvilágát. N. SÁNDOR LÁSZLÓ I □5

Next