Tükör, 1975. április-június (12. évfolyam, 13-25. szám)
1975-04-08 / 14. szám
a szakmunkás bizonyítványt, néhány éve pedig a gépipari technikumban érettségizett. Most ő is távol van, a Szovjetunióba szólította a kötelesség. Szívhez szóló leveleket ír, hiányolja társait. Nehezen bírja a távollétet, hiszen számára a családot pótolja a Május 1. brigád. Kovács Miklós véletlen folytán került a brigádba, s legnagyobb meglepetésére éppen Szlovák János keze alá, akit már jól ismert korábban is, hiszen sógorok. Panaszkodik is — nem komolyan —, a rokoni kötelék megnehezíti helyzetét a brigádban. Egyébként szabad idejében hobbijának él: a brigád valamennyi tagját megajándékozta már szépmívű fafaragásaival. Szabó Gyula tizenkét éve a legifjabb alapító tag volt, azóta azonban már van a brigádnak nála fiatalabb tagja is, Kiss István, ő a brigád neveltje. Soós Ferencet pár éve még magányos farkasként tartották számon a műhelyben. Egyetlen brigádhoz sem csatlakozott, különcködő volt. Egy nap aztán odament hozzá Szlovák János, s annyit mondott: „Feri, szedd össze a cókmókodat, gyere közénk!” Nem kellett kétszer biztatni. Azt mondják róla, még a természete is megváltozott, mintha kicserélték volna. A Láng Gépgyárban 80 szocialista brigád működik, több mint ezer brigádtaggal. A Május 1. szocialista brigád magas kitüntetésének együtt örülnek, úgy érzik, hogy az elismerés a vállalatnak is szól. árokszállási éva Varga Károly hamarosan Szovjetunióba utazik Soós Ferenc, az egykori magányos farkas TANÁR TATÁRÓL KICSODA SKOFLER ISTVÁN? Kihez hasonlítsuk? Milyen képzeletbeli skatulyába lehetne begyömöszölni? Azt hiszem, sehová. Hozzá hasonló foglalkozású, elhivatottságú, életformájú kutató aligha akad. Tanár és népművelő, tudós, muzeológus és társadalmi munkás. Egy vidéki városban él, Tatán, amely azonban az általa művelt tudományág szellemi központjává vált; ide zarándokolnak a világ minden részéből tudóstársai, megcsodálni gyűjteményét. A modern elektronikus és izotópos műszerek korában az ő egész szerszámkészlete néhány különböző nagyságú kalapács meg fúró, amilyet hat fontért lehet kapni bármely londoni bazárban. De elsajátította a lyukkártyázás, adattárolás technikáját és matematikai módszereket alkalmaz a paleontológiában. Mestere lett a fényképezésnek, s leletét egy moszkvai izotópintézet dolgozza fel. Csak négy órát alszik, éjszakái magányos olvasással, számításokkal telnek. Pedig kollektív lény, az ő szenvedélyétől felfűtött amatőr érdeklődők, kamaszok és felnőttek egész hadseregével dolgozik együtt. Elvont és keveseknek érthető szaktudományok: a paleobotanika és az archeobotanika művelője (az előbbi a földtörténeti korok, az utóbbi a történeti idők növényvilágának tudománya). Személyes példájával, a szűkebb lakóhely szeretetével, a szép tájhoz való ragaszkodásával a környezetvédők, az amatőr helytörténet-kutatók csapatát mozgósítja, hogy gondozzák, őrizzék, mentsék az iparosodó, környezeti ártalmaknak, szennyeződésnek kitett táj értékeit. Tudóst magas díj aligha ért még annyira váratlanul, mint őt, s nem sok kitüntetés akad, amelynek a szakkörök annyira elismernék jogosságát, mint az ő Állami Díját, melyet „a vértesszőllősi, valamint a tatai ősemberleletek felfedezésében szerzett érdemekért”, pedagógiai és népművelői tevékenységéért kapott. — HOGYAN KEZDŐDÖTT? — Diákkoromban Tatabányán. Ahol mindig csalogatott a kiserdő, hiszen ott minden él és mozog, arra vár, hogy felfedezze, kutassa az ember. Ott találtam egy levéllenyomatot, kínzott, gyötört napokig a kíváncsiság, hogy megfejtsem a titkát. Aztán jött az egyetem, ahol biológiai kémiaszakos tanárjelölt lettem. Speciálkolégiumot vettem fel, s megtanultam a tudomány alapjait. — Tatára már azért pályázott tanárnak, mert sejtette, hogy kincsestára a környék a tudománynak? — Idevaló vagyok. Vértesszőllősre a szerencse vitt, egy véletlen lelet. Még kezdő tanár voltam. Jól emlékszem: egy Csendes Mihály nevű gyerek hozott be egy növény lenyomatot. Nem nekem, egy tanártársamnak, én pedig beleszóltam a beszélgetésbe. Vita lett belőle, hogy mit érthet ehhez egy kezdő? Azután kimentem hátizsákkal... Ez lett belőle. — Együtt dolgozott Vértes Lászlóval? — Igen. De egyedül kezdtem. A növénymaradványok százait találtam már meg, mielőtt felfedezték volna a Samut, a legendás vértesszőllősi ősember-leletet. Az ásatás, a régészet kollektív munka. A csigákhoz is más ért, a pollenekhez, azaz a virágmaradványokhoz is más, a Samu megtalálását is többen tulajdonították maguknak. Én például úgy emlékszem, hogy az apám, aki nyugdíjas bányász, és velünk dolgozott, kiáltott fel először, hogy „megvagy Samu”! De lehet, hogy másként volt. Mindenesetre tény, hogy együtt dolgoztunk Vértessel, aki kitűnő tudós volt. Méghozzá annyira együtt, hogy egy egész iskola, a Tatai Eötvös Gimnázium szinte minden diákja szitálta, szűrte, válogatta a megmozgatott földet, s kereste a különböző leleteket, például a pocokfogakat. — POCOKFOGAKAT? — Igen. A régészek számára az nagy kincs. Ez az állatka roppant szapora, évente többször is szaporodik, a régészek pedig a különböző pocokfajták maradványai alapján következtetnek az időjárásra, s annak alapján az életkörülményekre. Ehhez azonban nagyon sok lelet szükséges, egyetlen régész sem érhet el eredményt, ha nem dolgoznak sokan a keze alá. — Hogyan sikerült e népes segédhadat megszervezni, fellelkesíteni a diákokat? — Úgy, hogy megértettük velük: ez a sziszifuszi munka, amit ők végeznek, nagyon fontos. Ha a Vértesszőllősön megmozgatott földben feldolgozatlanul maradnának az állati és növényi nyomok, nemzeti kincs veszne el. A diákok felfogták, hogy nagybecsű tudományos munka részesei. Hiszen Vértesszőllőshöz hasonló lelőhely alig van. Félmillió év maradványait őrizte ott a föld. Olyan hely, amit a jégkorszakbeli változások megkíméltek. — Tehát ön a szerencsés tudós, akit a sors ilyen hely közelébe segített? — Igen, az vagyok. Módom volt megvizsgálni kétszáznégyezer köbméter földet, egy háromszázötven méter hosszú, száz méter széles kibontott szakasz minden homokszemét. Összegyűjtöttem húszezer növénylenyomatot. De ez csak a kutatás egyik része. A robbantás miatt sok minden összekeveredik. És végig is véstem kézi erővel ezt a bányát, hogy az eredetileg egymásra rakódott rétegeket egymás után bonthassam ki. — Talált valami érdekeset? — Nyolcvanhárom földtörténeti réteget egymásra rakodva. — S ebből mit rekonstruált? — Azt, hogy milyen volt az éghajlat ezen a területen, az egyes földtörténeti korokban. Sikerült bizonyítani, hogy Samu nem véletlenül jött ide, hanem itt évszázadokig, évezredekig élt az ember. — MI TETTE EZT LEHETŐVÉ? — Páratlanul gazdag forrás buzgott Vértesszőllősön, ami hívta, csalogatta Samu elődeit és utódait, a félmillió éve itt élt embert. Nemcsak a csontváz érték, hanem mindazok a leletek, tapasztalatok, amelyek révén rekonstruálhatók az ősember életkörülményei. Ebben tettem talán valamit. Eddig tart, amit igen szerényen elmond tudományos tevékenységéről, de népművelői munkásságát is jutalmazta Állami Díj. Erről azonban mindennél többet mond négy vaskos tanulmánygyűjtemény, amely a Tatai Művelődési Ház Skoflek István vezette természettudomány szakkörének munkáiból állt össze. Mi mindennel foglalkozik ez a szakkör? A címek érzékeltetik: Irtáspuszta madárvilága, Tatabánya porszenynyeződése, Komárom megye természetvédelme. S azt, hogy mekkora kollektívateremtő erő egy ilyen közös kutatás, mutatja egy cikk, az Eötvös Gimnázium II/d. osztályának közös munkája: Tatai fák, fasorok, facsoportok. A szakkör tagjai szimpozionokon szerepelnek, díjat nyernek, amatőr biológusok, kémikusok, földrajztudósok egész sora növekszik fel ebben a szakkörben. — Azt hallottam, hogy valósággal átsugárzik tanítványaira a fanatizmusa. — Minden magamfajta emberben van valami kis nyomás — mondja mosolyogva —, s megfertőzzük egy kicsit a környezetünket is. Hiszen a tudomány szenvedélye könnyen terjed. Nem a paleobotanikára, meg az archeobotanikára igyekszem tanítani én. Az csak nagyon kevés embernek való diszciplína, hanem arra, hogy mik a modern kutatásnak azok a módszerei, fogásai, amelyeket én kínkeservesen sajátítottam el. Ezek a módszerek még sok más tudományágban is alkalmazhatók. — Mire a legbüszkébb Skoflek István ebből a népművelő tevékenységből? — Hogy sikerült közösen a szakkörrel számbavenni és megmenteni a Fényes Források pusztuló állat- és növényvilágát. N. SÁNDOR LÁSZLÓ I □5