Tükör, 1976. január-március (13. évfolyam, 1-13. szám)
1976-03-09 / 10. szám
Régebben torzképnek nevezték a karikatúrát, rajzolóját pedig torzképrajzolónak. A szó gyerekkoromban izgatta fantáziámat. A mesekönyvek sárkánypofáira, torzszülött gnómokra és a városligeti plasztikum viaszfiguráira gondoltam. Ijesztettek és vonzottak egyszerre. De később is különös kíváncsisággal néztem a középkori templomok vízköpőit, régi fametszetes bibliák ördögfiguráit. Kétségtelen, hogy a karikatúra ősforrása valahol ezen a tájon keresendő. Bosch és Brueghel pokol világa csodát művelt: az ijesztés művészetté szelídült, a torz fantasztikus figurákban már gyönyörködni lehet. De nem nevetni — és ez lényeges különbség. A középkori ember talán képes volt a torzat, nyomorékot kinevetni. De az értelmes nevetésig, a mosolygásig még hosszú az út. A karikatúra elhagyta a démonikus világot és a valóság felé fordult. Úgy gondolta, ott is talál elég torzat. Megtartotta a démonikus világ formai bizarrságait és a vad eszmetársításokat a nevetésig fokozta, így indult a való igazság feltárására é s ez elsőrendű céljává lett. A rokon démonikus művészet is tovább él, de útjaik elváltak. Picasso több orrú portréit vagy Ensor lárvaarcú alakjait több joggal nevezhetjük torzképnek, mint Daumier, vagy Major Henrik legvadabb karikatúráit. A portré-karikatúra élve boncol, és úgy varrja vissza a felvágott testet, hogy a laza varratokon át a belső jellem látható maradjon. Major Henrik, vagy ahogy kortársai hívták, Sicu a legnagyszerűbb portré-karikaturista volt Pesten. Panoptikum című kis fejgyűjteményét 1913-ban adta ki Teván, és szeceszsziós címlapja ma is felbukkan néha az antikváriumok polcain. Kosztolányi ezt írja e könyvecske előszavában: „Neki semmi se elég csúnya. Idealizál, azaz csúnyít. A fotográfus ellenkezője. Fésűt vesz a kezébe, hogy kissé rendbehozza a frizuránkat, de közben orrunkat a homlokunkra fésüli, a szájunkból egy öreg papucsot csinál, az arcunkat összekarmizsálja, s végül nemcsak a hajunkat választja ketté, de a frizura alatt szépen kettéválasztja, lesimítja vagy felborzolja az agytekercseinket is. Mikor a pogány műveletnek vége, a fésű fokairól csorog a vér”. Major Henrik 1886-ban született Pesten. Az Ernst Múzeum 1915-ben rendezett kiállítást rajzaiból. Mindegyik portréja egy-egy grafikai lelemény volt. Hol puha grafitceruzával, hol idegvékony tollal, hol meg vastag pemzlivel rajzolt, ahogy a modell jelleme megkívánta. 1921-ben útra kelt, Párizsban dolgozott, majd Londonban, a „Graphic” című lapnak, Jorma néven. Amszterdam és Hollywood után 1927-ben New Yorkban telepszik le. Portrékat fest, többek között Chaplint is lefesti. Halálhíre 1948-ben érkezett hozzánk. Ha belenézünk egy autó krómozott lökhárítójába, torzképet látunk. Ennyi volna csak a karikatúra? Hiszen ehhez rajzolóra sincs szükség. Nem. A karikatúra nem torzkép. Ha együtt tud nevetni velünk a karikatúra-portré modellje, a szívünket nyitjuk ki az ábrázolt személy felé. De ha valaki nem enged magáról karikatúrát rajzolni, akkor biztosak lehetünk abban, hogy torzképpel van dolgunk. KAJÁN TIBOR 30 □ Major Henrik