Új Tükör, 1976. július-szeptember (13. évfolyam, 27-39. szám)

1976-08-31 / 35. szám

NÁDOR TAMÁS AJÁNLATA Sosztakovics-ciklus I—II. rész Kedd, Kossuth 20.28 és csütörtök 3. műsor 18.20 70 éve, hogy született, esztendeje, hogy meghalt a nagy szovjet zeneszerző. Tizenkét adás idézi fel ez alkalom­ból emlékezetét, muzsikáját. Egyfaj­ta műfaji és előadói keresztmetszet a sorozat. Kamaraszimfóniája, Zon­goraötöse, II. zongoraversenye, II. he­gedűversenye éppúgy helyet kap a válogatásban, mint nyolc prelúdium és fúgája, VII. (Leningrádi) és XII. (Lenin)-szimfóniája, s néhány kései műve is. Muzsikáját olyan szovjet művészek, mint Barsaj, Kondrasin, Rosztropovics vagy Richter , vala­mint Bernsteintől Ormándy Jenőig, a Bartók- és a Tátrai-vonósnégyesig, az MRT énekkaráig a legjobbak köz­vetítik. A főszerepben: Latinovits Zoltán Szombat, Kossuth 18.45 és vasárnap 3. műsor 15.08 Nem emlékműsornak készült: még maga a művész is tudott a tervezett sorozatról. Hogy most mégis memen­to ez az ötrészes sorozat, tragédia, s mégsem az. A legjelesebbek egyike a rádióban is elevenebb az elevennél: itt erős és teljes művészetét adja. Ör­kény István Tóték; Török Tamás Krúdy-fantázia; Moldova György Éberling, a magyar apa; Maróti La­jos Az utolsó utáni éjszaka; Israel Horovitz Az indián a Bronxba vágy­a öt rádiójáték Latinovits öt külön­böző hangszerén. 42 □ A hivatás Szerda, Petőfi 12.33 A hajdúhadházi vendéglő épp olyan, mint a többi kocsmázókkal színültig töltött ivó­helyiség. Csupán itt vala­mivel többet verekedtek korábban is. S most legutóbb egy halott adott e helynek szomorú nevezetességet. A Mit üzen a Rádió? különkiadásá­ban dr. Martinkó Károly riportja a megdöbbentő rendőrgyilkosság tényeit közli szemtanúk és idegenek, az áldozat hozzátartozóinak, kollégái­nak s magának az — azóta már élet­fogytiglani büntetésre ítélt — gyil­kosnak megszólaltatásával. Ismét el­hangzik a sokszor feltett kérdés: be szabad-e, be kell-e avatkozni? S mi a teendő most, amikor már késő? Hogy tetszik lenni? Szombat, Petőfi 9.38 Ezentúl havonta jelentkezik, tovább­ra is Gobbi Hilda műsorvezetésével a „nem nyugdíjas” nyugdíjasok szá­mára készülő adás. Nosztalgiák he­lyett cselekvő emberi mintát kínál ugyanis minden megszólaló, s az el­esetteknek se szánalmat, hanem al­kalmat az örömre, szórakozásra, a magány elűzésére. Kevésbé korosak s fiatalok is meghallgathatják termé­szetesen — ez esetben Borsos Mik­lóst, Buga Lászlót vagy Öveges Jó­zsefet. SZERDA 10.05: Delta © 10.45: A felügyelő Md. NSZK bűnügyi filmsorozat 11.45: Játék a betűkkel (ism.) 16.40: Matematika továbbképzés pedagógusoknak 17.13: Hírek 17.20: A sebészek évszázada NSZK tévéfilmsorozat 17.45: Ej, haj, száll az ének ... Válogatás 30 év úttörődalaiból 17.55: Aquincum Dokumentumfilm 18.30: Szépen, jól, magyarul! I. Nyelvedzés A hetenként szerdán jelentkező beszéd- és nyelvművelő sorozat, elsősorban a fiataloknak ad se­gítséget ahhoz, hogy szépen, jól, magyarul tudják kifejezni magukat. A műsor kerüli a nyelvtani fogalmakat: célja nem a nyelvtan, hanem a be­szédtechnika, a hangsúly, hanglejtés, kifejezésmód taní­tása, a beszédhibák javítása. Az Akadémiai Nyelvművelő Bizottsággal karöltve készült sorozat előadói Montágh Im­re, a Színház és Filmművésze­ti Főiskola tanára és Wacha Imre, a Nyelvtudományi Inté­zet munkatársa. 18.40: A Vietnami Szocialista Köztársaság nemzeti ünnepe 19.15: Esti mese 19.20: Tévétorna­­ 19.30: Tv-híradó 20.00: 420-AS URAK Magyarul beszélő indiai film I. rész 21.40: Dunavölgyi párbeszéd Portréfilm Balogh Edgárról 1. rész 22.20: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR: 20.00: Századunk Dokumentumműsor-sorozat XX­ 16. rész: Mi történt a Bankgasseban? (ism.) 20.55: Tv-híradó 2. 21.15: Fatty George Osztrák zenés film 21.40: A mezők kulcsa Mb. francia film 9.35: Nagy kalandom északon 3. rész (ism.) © 10.05: Radar (ism.) 10.45: A sebészek évszázada NSZK tévéfilmsorozat 11.10: Művészeti magazin © 15.18: Veszélyes utazás Mb. NDK tévéfilmsorozat VI/4. rész: Nyomon 16.10: Hírek 16.15: Évgyűrűk Tuzsér—Mátészalka 17.05: Limes Dokumentumfilm 17.30: Parabola 17.50: Tanévnyitó 18.30: Égő türelem Keresztury Dezső versei © 18.55: Egymillió fontos hangjegy A Tv könnyűzenei sorozata O 19.10: Cicavízió © 19.20: Tévétorna © 19.30: Tv-híradó SZOMBAT ESTE... 20.00: Drong, a bohóc © 20.55: Csak ülök és mesélek Vitray Tamás műsora 1. 22.15: Tv-híradó 2. 22.25: Sarkadi Imre: Oszlopos Simeon Tévéfilm Sarkadi Imre előbb kisregény­nek — bár ez befejezetlen ma­radt —, majd­ színdarabnak ír­ta meg az Oszlopos Simeon festőjének, Kis Jánosnak törté­netét. Egy meghasonlott sze­mélyiség konfliktusa bontako­zik ki a drámában. A festő úgy érzi, azzal segít a rosszén, ha tovább rontja: módszeresen rombol le, pusztít el maga kö­rül mindent és mindenkit. A tévéfilmet Esztergályos Károly rendezte, a főbb szerepeket Kozák András, Gobbi Hilda és a lengyel Pola Raksa játssza. CSÜTÖRTÖK 17.13: Hírek 17.20: Songok, sanzonok, dalok Zenés film 17.45: Irodalmi találkozó 18.15: Telesport 18.40: Tarpáról szólva Dokumentumfilm 19.10: Esti mese 19.20: Tévétorna © 19.30: Tv-híradó 20.00: NAGY KALANDOM ÉSZAKON Jack London művei alapján készült mb. olasz tévéfilm­sorozat, VII/3. rész © 30.55: Az Eufrátesz partjain Útifilm 21.50: Ki volt Angyal Bandi? Egy ballada nyomában . . . O Szemes Marianne tévéjátéka ré­gi okmányok, bírósági jegyző­könyvek, balladák, népi éne­kek alapján készült, s arra ke­res választ, hogy tulajdonkép­pen ki volt az angyalarcú, dél­ceg betyárlegény, aki felesége halála után adta fejét bűnözés­re. A ,,nyomozásban” segítő­társ volt Dömötör Sándor szombathelyi muzeológus, aki Angyal Bandi, alias Ónody András földesúr életére vonat­kozó adatokat összegyűjtötte. A híres betyárt Koncz Gábor ala­kítja. 22.40: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR: 20.00: Vendégünk volt: Alekszandra Milcseva (ism.) 20.30: A szabó Portrék az NDK-ból Riportfilm : 20.40: Tv-híradó 2. 21.00: Az utolsó percben Mb. olasz tévéfilmsorozat 21.35: A zene öröme I. Ricardo Odnoposzov hegedül 21.55: Az élet ára Mb. csehszlovák film A C jelzésű műsorok szí­nesek. szeptember 5. T­V­-műsor augusztus 30— HÉTFŐ PÉNTEK 19.43: Hírek 19.50: SC. Anderlecht— Bayern München 17.33: Hírek 17.45: Sakk-matt 18.05: Mindenki iskolája 18.35: Játék a betűkkel 19.10: Esti mese 19.20: Tévétorna­­ 19.30: Tv-híradó 20.00: JAN SOLOVIC: MERIDIÁN Színmű két részben A Komárnéi Magyar Területi Színház előadása, felvételről­­ 21.55: Tv-híradó 3. Labdarúgó Szuper Kupa mérkőzés Közv. Brüsszelből O 21.50: Hírek 2. MŰSOR: 20.00: ZENÉS TV SZÍNHÁZ Haydn: La canterina (Az énekesnő) Az opera televízió-változata (ism.) O 20.55: Tv-híradó 2. 21.25 „Szólt a szikla’* Portréfilm Borsos Miklós szobrászművészről (ism.) 21.35: Az ikrek MK. NDK tévéfilm 17.28: Hírek 17.35: Mozart: Esz-dúr szimfónia A Bécsi Filharmonikusokat Karl Böhm vezényli 18.00: Teendőink Vitaműsor 18.30: Öt perc meteorológia 18.35: Belépés csak tévé­nézőknek 19.15: Esti mese 19.20: Tévétorna­­ 19.30: Tv-híradó 20.00: „SZÁZÉVES ASSZONY” Tévéjáték­­ Egy huszonöt éve becsületesen dolgozó vállalati pénztárosnak jó munkája elismeréséül, lakást utalnak ki. Illetve csak hiszi, hogy ezért­ később rá kell jön­nie: a lakáskiutalás százeszten­dős nénjének szól, akit a kerü­leti tanács illő körülmények között akar felköszönteni . . . Bencsik Imre vígjátékát Málnay Levente rendezte. A két fősze­replő: Gobbi Hilda és Feleki Kamill. 21.00: 420-AS URAK Mb. indiai film, 2. rész 22.15: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR: 20.00: Gála ’75 Zenés film 21.00: Tv-híradó 2. 21.20: Bhutan — az elzárt királyi birodalom NSZK ism. terjesztő film SZOMBAT VASÁRNAP 10.05: Szabad a pálya NSZK filmsorozat gyerekeknek 10.30: Hírek 10.35: Kőbéka Verses-zenés műsor gyerekeknek 10.50: Hátramozdi Tóbiás és emberei NDK rövidfilm 11.00: Magyarország— Románia Férfi kosárlabda-mérkőzés Miskolcról 13.58: Fekete felhők Mb. lengyel filmsorozat, bef. rész © 14.55: Mindenki iskolája 15.25: CHAPLIN­­SOROZAT Leányszöktetés Amerikai film 16.45: Delta 16.35: A vizek világa Horizont-műsor © 17.00: Ki mit tud toborzó (ism.) © 18.00: Kecskeméti híres napok 18.40: Esti mese © 18.50: Tévétorna © 19.00: A Hét 20.00: Hírek 20.05: BÚCSÚ PÉTERVÁRTÓL Mb. szovjet film © 21.40: Hírek 21.45: Sporthírek 21.55: Kicsoda? Micsoda? — Fejtörő játék TÉVÉ-ELŐZETES Szeptember 7—12. Szeptember 7. kedd. 20.00: Kisfilmek a nagyvilágból. 2. mű­sor: 20.01: Scserbakov: Nem bánok semmit sem — a Győri Kisfaludy Színházból. Szeptember 8, szerda. 18.50: Svédország—Magyarország lab­darúgó-mérkőzés Stockholmból. 21.30: Görgey Gábor: Nép­fürdő — tévéjáték. 2. műsor: 22.00: Anna — NSZK film. Szeptember 9, csütörtök. 20.00: Nagy kalandom északon — IV. rész. 2. műsor: 21.40: Lövések Marienbadban — NDK film. Szeptember 10, péntek. 20.00: A vád tanúi — dokumentum­­játék. 2. műsor: 21.20: Sólyom László: A fekete macska — tévéjáték. Szeptember 11, szombat. 20.00 : 25 éves a Vidám Színpad. Szeptember 12, vasárnap. 20.05: A vihar — tévéjáték. VÁLTOZÁS LEHETSÉGES!

Next