Új Tükör, 1976. október-december (13. évfolyam, 40-52. szám)

1976-11-30 / 48. szám

nádor tamás ajánlata John Dryden (1631—1700) költésze­tét, drámáit — néhány kivétellel —, úgy hisszük, kevéssé élvezné a mai olvasó, pedig a kor neves poéta lau­­reatusa, sőt udvari szerzője is volt. A hamar ellobbanó életű Henry Purcell (1658—1695) azonban nem­csak valamilyen masque — énekes­­táncos, prózai dialógusokra épülő, álarcban előadott játék — alapját fedezte fel benne, hanem az igazi drámát, s a zenei líra új lehetőségeit is. Szilágyi György: Hányás vagy? (XII. 3., péntek, Kossuth 19.15; ism.: XII. 4., szombat, Kossuth 11.29) Egy nemzedék — az 1928-ban születettek — vallomását ígéri a rádiómonológ Kálmán György előadásában. Egy­személyes lírai dokumentumjáték ez, mely egy kor közhelyeiben, hamis szállóigéiben végigkíséri a szépség­ben, túlélt fájdalomban egyaránt ré­szesült és részesített generációt. Va­lamit — nem is keveset — elvesz­tett, valamit megtanult, megőrzött ez az évjárat. Érdemes volt-e, lesz­nek-e követők? 42 □ Purcell: Arthur király című, 1691-ben bemutatott dramati­­kus operáját (XII. 1., szerda, Kos­suth 21.21) — a Didó és Aeneas­s a Tündér királynő mellett — így minő­síti Szabolcsi Bence: „azért tudnak egészen­ mesék, egészen­ muzsikák s egészen az élet képes lenni, mert jó­kedvükben és melankóliájukban, ter­mészetábrándjaikban és démonze­néikben egyaránt az élet nagy bol­dogsága és tenyésző szabadsága lé­legzik". ______________ Terasz a folyó felett Vojo Babic darabját a jugoszláv nemzeti ünnep napján, a szarajevói Marin Cvijovic vendégrendezésében mutatja be a Rádiószínház (XI. 29., hétfő, Kossuth 19.15). Ez a hangjá­ték is a történelem erkölcsi kihívá­sával szembesíti hőseit. Marko a fa­sizmus idején emberi ember volt, helytállt-e vajon a negyvenes évek végén, amikor már nem látszik min­den létkérdés fehéren-feketén ? Van árulás és van hűség — mondja Ba­bic, bukást is helytállást is felmu­tatva. Olyan időről-helyszínről tudó­sítva egyszersmind, amelyről keve­set tudunk ... Törőcsik Mari alakí­tására — egy lecsúszott, öregedő kocsmai szolgáló szerepében — kü­lön is felhívjuk figyelmüket. Mulatságos és groteszk, tragikomi­kus és szélsőségesen lírai mozzana­tokat egyaránt tartalmazott Lengyel Nagy Anna sorozatának első, októ­beri adása. De valamennyi riport, monológ a mai emberről beszélt. Az Embermesék című műsor (XII. 5., vasárnap, Kos­suth 11.30) most is kortársaikat mu­tatja be: lóversenyesek arcát, egy Argentínából hazatért magyar asszo­nyét vagy éppen néhány „tyúkperes­kedőét”. Sok zene, a riportokhoz tár­sított idézetek, irodalmi kontrasztok mellett Devecseri Gábor — eddig még nem publikált — Körhinta című alkotása is elhangzik az egyórás ösz­­szeállításban. Tlf-műsor nov. 30-tól KEDD 8.05 és 13.05 Iskola-tv. 17.28 Hírek 17.40 Sakk-matt 18.10 Mindenki iskolája (ism.) 19.15 Esti mese 19.20 Tévétorna © 19.30 Tv-híradó 20.00 KISFILMEK A NAGYVILÁGBÓL © 20.30 Lesz-e béke az olajfák alatt? Riportfilm a libanoni háború utolsó napjairól O 21.05 Darazsak Japán ismeretterjesztő rövidfilm O 21.35 Művészeti magazin O 22.35 Tv-híradó 3. 2. MŰSOR 20.00 Szakonyi Károly: Adáshiba Komédia két részben A Pesti Színház előadása, felv. (14 éven felülieknek) Közben: 20.55 Tv-híradó 2.­­.05 és 13.05 Iskola-tv. 17.18 Hírek 17.25 Kuckó 17.55 Öt perc meteorológia 18.00 Mindenki közlekedik... 18.15 Látókör 4. rész 19.05 Esti mese 19.20 Tévétéra © 19.30 Tv-híradó 20.00 Delta 20.25 NYITOTT KÖNYV Bertha Bulcsu: A Teimel villa Az Ünnepi Könyvhétre jelent meg Bertha Bulcsu novelláskö­­tete, A Teimel villa. A törté­netek zöme gyerekkorának ba­latoni emlékeire épül, de már felbukkannak bennük pesti él­ményei is. A műsorban — melyben az írót és a kötetet Bata Imre kritikus mutatja be — három novella dramatizált változatát láthatjuk. A Knoll úr kertjében huszonöt évvel a háború után játszódik, de hőse — akárcsak kertje a fel nem robbant bombákkal — eleven sebeket őriz lelkében. Az olaj­­zöld teherautó egy lány szerel­mi csalódásának és a munka­társak ezt feledtetni akaró igyekezetének szép története. A két állomás között egy vo­natfülkében játszódik. A ten­gerentúlról hazalátogató disz­­szidens házaspár egy régi, kel­lemetlen emléket idéz fel a novella hősében. Rendezte: Hajdúfy Miklós 21.20 Egy hírszerző hazatérése Dokumentumfilm 21.40 Zene, zene zene ... Körkép 22.40 Tv-híradó 3. 2. MŰSOR 20.00 Modern Gimnasztika Intervíziós Kupa Közvetítés Moszkvából, felv. 0 21.15 Tv-híradó 2. 21.40 Arcok birodalmában Francia dokumentumfilm (ism.) PÉNTEK SZERDA 9.05 és 13.05 Iskola-tv. 9.35 Delta (ism.) 10.00 Erdei ház Mb. francia tévéfilm-sorozat­­ 10.50 Játék a betűkkel (ism.) 14.30 Mindenki iskolája 17.13 Hírek 17.20 Tudósítás Zalaegerszegről, a VI. Országos Út­törőparlament eseményeiről 18.05 Célok-tettek Beszélgetés dr. Burgert Róberttel, a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát vezérigazgatójával 18.35 Kaucsuk és korom Dokumentum-filmetűd­ó 18.45 Szépen, jól, magyarul.. 19.10 Esti mese © 19.20 Tévétorna © 19.30 Tv-híradó 20.00 SZÁZADUNK Dokumentumműsor-sorozat 21.10 Hová lettél pikoló? Bajor Nagy Ernő tévéjegyzete 21.20 Tojáspatkoló 22.30 Tv-híradó 3. 2. MŰSOR 18.38 A Magyar Televízió Szabadegyeteme 7. rész (ism.)­­ 19.30 Tv-híradó 20.00 Vezetők Klubja Van-e ,,nyolc órás’’ vezető? 20.40 Hat húron pendülünk Gitáriskola kezdőknek 20.55 Tv-híradó 2. 21.20 A MOSTOHAANYA Mb. szovjet film­­ Neves színésznő, Tatjana Do­­ronyina alakítja az 1974-ben filmszínházainkban már bemu­tatott szovjet film címszerepét. A történet hőse egy nyolcéves kislány, aki édesanyja halála után kerül az akkorra már új családot alapító apjához. A film azt mondja el, hogy a szo­morú, zárkózott kislány és az őt ellenszenvvel fogadó mosto­haanya hogyan jut közel egy­máshoz, hogyan fejlődik ki köztük a szeretet, a ragaszko­dás. Doronyina mellett a főbb szerepeket Leonyid Nyevo­­domszkij, Nagyezsda Fedoszo­­va és Vlagyimir Szamojlov játssza. Rendezte: Oleg Bon­darev. SZOMBAT 9.05 Iskola-tv. 10.15 Kántor 4. rész (ism.) 11.15 Látókör (ism.) 11.50 Mindenki közlekedik... (ism.) 12.05 Arcok birodalmában Francia dokumentumfilm 12.55 Közvetítés bajnoki labdarúgó-mérkőzésről 14.50 Tudósítás Zalaegerszegről. a VI. Országos Úttörőparlament eseményeiről 15.30 A mi sulink Vetélkedőm­űsor 17.00 Budapesti ősz Riportfilm­­ 17.35 Hírek 22.40 Tv-híradó 2. 17.45 Fényes szelek nemzedéke Képzőművészeti kollégiumok a NÉKOSZ-ban 18.25 Parabola 18.55 Egymillió fontos hangjegy © 19.10 Cicavízió 19.20 Tévétorna © 19.30 Tv-híradó 20.00 A Leningrádi Állami Miniatűr Színház vendégjátéka Próbababák 21.10 Operett dióhéjban Lehár Ferenc Pacsirta © 21.40 Modern Gimnasztika Intervíziós Kupa Közvetítés Moszkvából, felv. 6 CSÜTÖRTÖK 2.05 és 13.05 Iskola-tv. 17.18 Hírek 17.25 Melyiket az ötezerből? Pályaválasztási műsor gyerekeknek 17.40 Telesport 18.10 A nyelv világa Az idegen nyelv elsajátítása 19.10 Esti mese 19.20 Tévétorna © 19.30 Tv-híradó 20.00 KANTOR 4. rész: Havas történet 21.00 Második műszak Helyszíni közvetítés 21.50 Rendezte: Esztergályos Károly A rendezővel Vitray Tamás beszélget 22.20 Tv-híradó 3. 2. MŰSOR 20.00 Gazdaság és történelem 20.40 Tv-híradó 2. 21.10 Próféta voltál szívem Magyar film TV-ELŐZETES 1976. december 7—12. December 7., kedd: 20.00 Századunk XXV., 2. műsor: 20.01 Nász­nép — Tv-film. December 8., szerda: 20.00 Kvétarajz Kosztolányi Dezső színhá­záról, 2. műsor: 20 00 Hat húron pendülünk VI. December 9., csütörtök: 20.00 Kántor 5. (bef.) rész, 2. műsor: 21.45 Telefonfülke — Spanyol film. December 10., péntek: 20.25 Mocsár Gábor: Gyémántok — tévé­játék. 2. műsor: 20.01 Egy hang, egy asszony — francia film. December 11., szombat: 18.20 Jannisz Ritszosz: Mélosz pusztu­lása, 20.00 Szombat este. December 12., vasárnap: 20.05 Két férfi a városban — francia— olasz film. VÁLTOZÁS LEHETSÉGES! dec. 5-ig VASÁRNAP 9.10 Iskola-tv. 10.30 Hírek 10.35 Ken, a farkasfiú Mb. amerikai rajzfilmsorozat 9. 11.00 Magyarország — Románia Férfi kézilabdamérkőzés a Kohász Kupáért Közvetítés Miskolcról 14.53 Kérem a következőt! © 15.10 H Melchiorok Mb. NSZK tévéfilm-sorozat 5. 15.35 Jön a Télapó! © 16.05 Tájak, városok, emberek... Királyság a felhők felett 17.05 A Magyar Televízió Szabadegyeteme 8. rész: A csillag élete 0 21.55 Játék a betűkkel 18.35 Esti mese 18.50 Tévétorna © 19.00 A Hét 20.00 Hírek 20.05 COLUMBO Mb. amerikai filmsorozat Gyönyörű gyilkos O 21.20 Sporthírek 21.30 A Rózsa fivérek Rózsa Ferenc születésének 70. évfordulóján 22.05 A KÖLTÉSZET PERCEI Nyikolaj Tyihonov Nyikolaj Tyihonovot, a szovjet költőt, prózaírót és tevékeny közéleti személyiséget köszönti a műsor születésének 80. év­fordulóján. Műveiből — 1918 óta publikál — a jó ügyért harcoló-cselekvő ember világ­­szemlélete tükröződik, akár a polgárháborúról vagy az épí­tőmunka erőfeszítéseiről, akár a második világháború kegyet­len éveiről ír. A műsorban A tűz, Az ólom, 1919—1941, A há­ború vége, Ilyennek láttam, Ej, ne törődj vele!, Hagyjuk! című versei hangzanak el Kar­dos László fordításában. Köz­reműködik: Farkas Zsuzsa, Konrád Antal, Kozák András, Nagy Attila és Zsurzs Kati. 22.15 Hírek A C jelzésű műsorok színe­sek!

Next