Új Tükör, 1977. január-március (14. évolyam, 1-13. szám)

1977-01-30 / 5. szám

történelem Madrid környékén, a lövészárokban Hemingway-vel Zalka Mátéval Madridban. 1936, Castro és a szerző, Kuba. 1961. A ZENE MINDENKIÉ... LEHET BESZÉLGETÉS FÖLDES IMRE FŐISKOLAI TANÁRRAL A Mindenki zeneiskolája első tizennyolc adá­sát a múlt évben sugározta a Rádió. A műsor­sorozat folytatására február 1-től kéthetente ke­rül sor. A műsor vezetője Földes Imre, a Zene­­művészeti Főiskola tanára. — Magyarországon milliók kapcsolják ki a rádió­készüléket, amikor komoly zenei műsor következik. Ám tízezrekre tehető azoknak a száma, akik már a zene „egyetemét” is kijárták. Kié hát a Mindenki zeneiskolája? — Elsősorban azoké a Mindenki zeneiskolája, akik szeretik a zenét, de nem volt módjuk rá, hogy szorosabb barátságot kössenek vele. Hiszen mit tehet az, aki a zenéhez közeledni akar? Irat­kozzon be egy zeneiskolába? Igen, ha módja van rá, hogy hangszert tanuljon. És ha ez nem áll szándékában? Ha nincs manuális készsége? El­mehet kórusba énekelni. És ha nincs hangja? Azért, mert valaki nem műveli aktívan, még ugyanúgy szeretheti a zenét, sőt, lehet, hogy fo­gékonyabb rá, mint az, aki zenét tanult. Talán éppen ezeknek a zenehallgatóknak tud a leg­több segítséget nyújtani ez a műsor. — Gondolom, egy ilyen széles körű hallgatóságra számító zenei ismeretterjesztő műsornak számot kell vetnie azzal is, hogy Bernstein televíziós program­jaival elkényeztette a hallgatókat. . . — Én nem hagynám ki Mihály András példa­mutató televíziós műsorait sem. Mert idehaza is történnek hasonló, figyelemre méltó kezdemé­nyezések. Egyébként a televízió és a rádió zenei ismeretterjesztő munkájának eszközei (az isme­retterjesztés szót csak jobb híján használom) sok mindenben különböznek. Van, amire a tévé alkalmasabb, van, amire a rádió. Én természe­tesen a sajátos rádiós eszközöket próbálom fel­használni elsősorban. Tudniillik a látvány itt nem vonja el a figyelmet a zenei jelenségekről; jobban számíthatunk arra, hogy a hallgatók fi­gyelmét ráirányíthatjuk a lényegesre, és kor­látlanul félti..­. nálhatjuk a legjobb lemez-, illet­ve magnófelvételeket . Aki kívülállóként vett részt néhány stúdiófel­vételen, tapasztalhatta, hogy a Mindenki zeneisko­lája adásain a stúdióban levő „diákok” többször szólalnak meg, mint maga a „tanár”. Szokatlan tanítási mód. — Itt ez a célravezető. A mintegy 25 állandó hallgató — van közöttük gimnáziumi tanuló és tantár, segédmunkás és mérnök, ápolónő és orvos, esztergályos és nyugdíjas hivatalnok —, aktív közreműködésével segíti, alakítja a műsort. És miután rendszeresen sohasem tanultak zenét — ez magam szabta követelmény volt a kiválasztá­sukban! —, ők, tulajdonképpen a rádiókészülé­kek mellett ülő, hozzájuk hasonló hallgatókat képviselik a stúdióban. Kérdeznek és kérdéseim­re válaszolnak, eltapsolják egy-egy mű jellegze­tes ritmusát, kipróbálják a hangszereket, és ahol lehetséges, egy mű megfelelő szólamát eléneklik, olykor ütőhangszereken kísérik. Ilyen módon be­kapcsolódnak egy-egy zenemű áramkörébe. — Említette, hogy nem szereti az „ismeretterjesz­tés” kifejezést. Miért? — Azért nem szeretem, mert a műalkotások megközelítéséhez elsősorban nem az ún. ismere­tek (pl. életrajzi adatok) segítenek, hanem, úgy vélem, inkább az egyes művészetek, jelen eset­ben a zene sajátos kifejezőeszközeinek megisme­rése. — Egy kiváló karmester mondta, ha jól em­lékszem, hogy a zenei elemzés olyan, mint a tér­kép: arra jó, hogy kijelölje a tájékozódási ponto­kat, hogy megmutassa az utat, de a táj szépségét, a természet varázsát mindenkinek egyedül kell felfedeznie. A Mindenki zeneiskolája is „tájéko­zódási pontokat’’ szeretne adni, kulcsot az érté­kes régi és új zene felfedezéséhez, megközelíté­séhez. Én azt szoktam mondani: hallani tanítunk. — Szükségesnek találja-e ezt a közvetítő szerepet a zenemű és a hallgató között? — Ezzel a gondolatkörrel magam is viaskodom. A zeneszerző megírja a darabot, a hallgató meg­hallgatja. Mivégre vagyunk mi? Mi szükség rám és azokra, akik hasonló feladatot vállalnak? Ma­napság­­ nagyon nagy erőfeszítéseket teszünk, hogy minél szélesebb rétegek kerüljenek kapcso­latba a művészetekkel, a zenével. Az új zene­­hallgatóknak még szükségük van eligazításra. Aztán a mai zenéért is kell egyet-mást ten­nünk ... Ha akár csak egy lépéssel is közelebb hozzuk egymáshoz a kortárs zeneszerzőket és a közönséget, elmondhatjuk, hogy érdemes volt! Szeretném hinni, hogy eljön egy olyan kor, ami­kor ránk már nem lesz szükség. — Addig azonban még nyilván sok hasonló jel­legű műsort hallhatunk, nem is szólva a zenei ne­velés oly szükséges kiterjesztéséről. Ennek érdeké­ben elképzelhetőnek tartja-e, hogy a Mindenki ze­neiskolája adásait az oktatási vagy a közművelő­dési intézményekben felhasználják a szakemberek, pl. szakkörök, klubok, érdeklődő kis csoportok szá­mára? — Erre tudok példát. Komlón Apagyi Mária zenetanárnő rendszeresen felveszi magnószalagra a műsorokat és növendékeivel úgy hallgattatja végig, hogy amikor én az adásban felteszek egy kérdést, a tanárnő leállítja a készüléket és meg­várja a gyerekek válaszát. Talán ennek is kö­szönhető, hogy az elmúlt évet záró — a Mindenki zeneiskolája 18 adását összefoglaló „Játsszunk vizsgát!” című fejtörőn a komlói gyerekek szen­zációsan szerepeltek. — ön csaknem húsz éve tart előadásokat, s gya­korta zenei előképzettség nélküli hallgatóságnak. Úíjra és újra a legegyszerűbb módon kell a legalap­vetőbb dolgokat elmondania. Főiskolai oktató mun­kája azonban a legmagasabb szakmai tudást igényli. Nincs ellentmondás e két „munkaköre” között? — Nincs. Véleményem szerint semmivel sem kell kevesebb „tudás” ahhoz, hogy előképzettség nélküli hallgatókat bevezessünk a zenébe. Bizo­nyos értelemben ez nehezebb. A szakmánkban mindennapos kifejezésekkel itt nem nagyon bol­dogulunk. Sokkal egyszerűbben kell fogalmaz­nunk Cserébe azonban rengeteg inspirációt kap­tam a nem szakmabeli zenehallgatóktól, hiszen csodálatos — a muzsikus számára gyakran vá­ratlan — dolgokat vesznek észre a zenében. És olyan erőfeszítésekre sarkalltak és sarkallnak szüntelen, amire a muzsikus hallgatóim soha. A Mindenki zeneiskoláját is nekik köszönhetem. nógrádi gábor I Földes Imre: „Én azt szoktam mondani, hallani tanítunk” SZALAY ZOLTÁN felvétele □ 31

Next