Új Tükör, 1977. január-március (14. évolyam, 1-13. szám)
1977-01-30 / 5. szám
történelem Madrid környékén, a lövészárokban Hemingway-vel Zalka Mátéval Madridban. 1936, Castro és a szerző, Kuba. 1961. A ZENE MINDENKIÉ... LEHET BESZÉLGETÉS FÖLDES IMRE FŐISKOLAI TANÁRRAL A Mindenki zeneiskolája első tizennyolc adását a múlt évben sugározta a Rádió. A műsorsorozat folytatására február 1-től kéthetente kerül sor. A műsor vezetője Földes Imre, a Zeneművészeti Főiskola tanára. — Magyarországon milliók kapcsolják ki a rádiókészüléket, amikor komoly zenei műsor következik. Ám tízezrekre tehető azoknak a száma, akik már a zene „egyetemét” is kijárták. Kié hát a Mindenki zeneiskolája? — Elsősorban azoké a Mindenki zeneiskolája, akik szeretik a zenét, de nem volt módjuk rá, hogy szorosabb barátságot kössenek vele. Hiszen mit tehet az, aki a zenéhez közeledni akar? Iratkozzon be egy zeneiskolába? Igen, ha módja van rá, hogy hangszert tanuljon. És ha ez nem áll szándékában? Ha nincs manuális készsége? Elmehet kórusba énekelni. És ha nincs hangja? Azért, mert valaki nem műveli aktívan, még ugyanúgy szeretheti a zenét, sőt, lehet, hogy fogékonyabb rá, mint az, aki zenét tanult. Talán éppen ezeknek a zenehallgatóknak tud a legtöbb segítséget nyújtani ez a műsor. — Gondolom, egy ilyen széles körű hallgatóságra számító zenei ismeretterjesztő műsornak számot kell vetnie azzal is, hogy Bernstein televíziós programjaival elkényeztette a hallgatókat. . . — Én nem hagynám ki Mihály András példamutató televíziós műsorait sem. Mert idehaza is történnek hasonló, figyelemre méltó kezdeményezések. Egyébként a televízió és a rádió zenei ismeretterjesztő munkájának eszközei (az ismeretterjesztés szót csak jobb híján használom) sok mindenben különböznek. Van, amire a tévé alkalmasabb, van, amire a rádió. Én természetesen a sajátos rádiós eszközöket próbálom felhasználni elsősorban. Tudniillik a látvány itt nem vonja el a figyelmet a zenei jelenségekről; jobban számíthatunk arra, hogy a hallgatók figyelmét ráirányíthatjuk a lényegesre, és korlátlanul félti... nálhatjuk a legjobb lemez-, illetve magnófelvételeket . Aki kívülállóként vett részt néhány stúdiófelvételen, tapasztalhatta, hogy a Mindenki zeneiskolája adásain a stúdióban levő „diákok” többször szólalnak meg, mint maga a „tanár”. Szokatlan tanítási mód. — Itt ez a célravezető. A mintegy 25 állandó hallgató — van közöttük gimnáziumi tanuló és tantár, segédmunkás és mérnök, ápolónő és orvos, esztergályos és nyugdíjas hivatalnok —, aktív közreműködésével segíti, alakítja a műsort. És miután rendszeresen sohasem tanultak zenét — ez magam szabta követelmény volt a kiválasztásukban! —, ők, tulajdonképpen a rádiókészülékek mellett ülő, hozzájuk hasonló hallgatókat képviselik a stúdióban. Kérdeznek és kérdéseimre válaszolnak, eltapsolják egy-egy mű jellegzetes ritmusát, kipróbálják a hangszereket, és ahol lehetséges, egy mű megfelelő szólamát eléneklik, olykor ütőhangszereken kísérik. Ilyen módon bekapcsolódnak egy-egy zenemű áramkörébe. — Említette, hogy nem szereti az „ismeretterjesztés” kifejezést. Miért? — Azért nem szeretem, mert a műalkotások megközelítéséhez elsősorban nem az ún. ismeretek (pl. életrajzi adatok) segítenek, hanem, úgy vélem, inkább az egyes művészetek, jelen esetben a zene sajátos kifejezőeszközeinek megismerése. — Egy kiváló karmester mondta, ha jól emlékszem, hogy a zenei elemzés olyan, mint a térkép: arra jó, hogy kijelölje a tájékozódási pontokat, hogy megmutassa az utat, de a táj szépségét, a természet varázsát mindenkinek egyedül kell felfedeznie. A Mindenki zeneiskolája is „tájékozódási pontokat’’ szeretne adni, kulcsot az értékes régi és új zene felfedezéséhez, megközelítéséhez. Én azt szoktam mondani: hallani tanítunk. — Szükségesnek találja-e ezt a közvetítő szerepet a zenemű és a hallgató között? — Ezzel a gondolatkörrel magam is viaskodom. A zeneszerző megírja a darabot, a hallgató meghallgatja. Mivégre vagyunk mi? Mi szükség rám és azokra, akik hasonló feladatot vállalnak? Manapság nagyon nagy erőfeszítéseket teszünk, hogy minél szélesebb rétegek kerüljenek kapcsolatba a művészetekkel, a zenével. Az új zenehallgatóknak még szükségük van eligazításra. Aztán a mai zenéért is kell egyet-mást tennünk ... Ha akár csak egy lépéssel is közelebb hozzuk egymáshoz a kortárs zeneszerzőket és a közönséget, elmondhatjuk, hogy érdemes volt! Szeretném hinni, hogy eljön egy olyan kor, amikor ránk már nem lesz szükség. — Addig azonban még nyilván sok hasonló jellegű műsort hallhatunk, nem is szólva a zenei nevelés oly szükséges kiterjesztéséről. Ennek érdekében elképzelhetőnek tartja-e, hogy a Mindenki zeneiskolája adásait az oktatási vagy a közművelődési intézményekben felhasználják a szakemberek, pl. szakkörök, klubok, érdeklődő kis csoportok számára? — Erre tudok példát. Komlón Apagyi Mária zenetanárnő rendszeresen felveszi magnószalagra a műsorokat és növendékeivel úgy hallgattatja végig, hogy amikor én az adásban felteszek egy kérdést, a tanárnő leállítja a készüléket és megvárja a gyerekek válaszát. Talán ennek is köszönhető, hogy az elmúlt évet záró — a Mindenki zeneiskolája 18 adását összefoglaló „Játsszunk vizsgát!” című fejtörőn a komlói gyerekek szenzációsan szerepeltek. — ön csaknem húsz éve tart előadásokat, s gyakorta zenei előképzettség nélküli hallgatóságnak. Úíjra és újra a legegyszerűbb módon kell a legalapvetőbb dolgokat elmondania. Főiskolai oktató munkája azonban a legmagasabb szakmai tudást igényli. Nincs ellentmondás e két „munkaköre” között? — Nincs. Véleményem szerint semmivel sem kell kevesebb „tudás” ahhoz, hogy előképzettség nélküli hallgatókat bevezessünk a zenébe. Bizonyos értelemben ez nehezebb. A szakmánkban mindennapos kifejezésekkel itt nem nagyon boldogulunk. Sokkal egyszerűbben kell fogalmaznunk Cserébe azonban rengeteg inspirációt kaptam a nem szakmabeli zenehallgatóktól, hiszen csodálatos — a muzsikus számára gyakran váratlan — dolgokat vesznek észre a zenében. És olyan erőfeszítésekre sarkalltak és sarkallnak szüntelen, amire a muzsikus hallgatóim soha. A Mindenki zeneiskoláját is nekik köszönhetem. nógrádi gábor I Földes Imre: „Én azt szoktam mondani, hallani tanítunk” SZALAY ZOLTÁN felvétele □ 31