Új Tükör, 1977. január-március (14. évolyam, 1-13. szám)

1977-01-02 / 1. szám

terjedhessen, hogy a szocialista családfelfogás beivódjék a köz­véleménybe, időre van szükség. Ezért talán jobb volt, hogy nem a kiszámított időben, hanem azt megelőzően lépett életbe a kor­mányintézkedés. FERGE ZSUZSA: Ilyenfajta ös­­­szetett intézkedési rendszernek — amely a világon szinte egyedül­álló —, sem az anyagi, sem a gon­dolati feltételei nem értek meg korábban. De hogy ez a komplex intézkedés­sorozat jókor jött-e, korán jött-e? Nagyon durván ki­számoltam, hogy enélkül is elér­tük volna a 16 ezrelékes születé­si arányt 1974-ben és a következő években, és csak 1981-ben csök­kent volna 15 ezrelék alá ez a mutató.­­ Nem azt akarom ezzel bizo­nyítani, hogy korán jött az intéz­kedés­ rendszer. Tudniillik a csa­ládtervezés modern módszereire, a nagyobb gyermekszámra való ösztönzésre, a több gyermekesek helyzetének könnyítésére nagy szükség volt. Mégis azt hiszem, hogy kicsit kevésbé kellett volna mindezt erőltetni ebben az idő­pontban, a hetvenes évek közepén, úgyis körülbelül 20—30 ezer gyer­mekkel több született volna éven­­kén, mint 1970 táján. — A demográfiai intézkedések jókor jöttek ahhoz, amit Szabady elvtárs említett, hogy a helyzetet könnyítsük, a tudatot formáljuk és így tovább. Mégis azzal, hogy a kérdésnek túlságosan nagy nyoma­tékot adtunk, sok szülést előrehoz­tak, ami részben megismétli a ko­rábbi demográfiai­ hullám prob­lémát. SZABADY: A születéstöbbletnek körülbelül kétharmada a népese­déspolitika hatására következett be, a többi pedig annak köszön­hető, hogy szülőképes korba lép­tek a nagyobb létszámú korosz­tályok. — A feladat bonyolult: nálunk erősen változó létszámú, kormeg­oszlású női népességet kell — kel­lene — befolyásolni, amelynek az egyik korosztálya 40 százalékkal népesebb vagy kisebb a másiknál. Tulajdonképpen „mozgó” népese­déspolitikát kell alkalmazni. Min­den helyzetben egyformán érvé­nyes népesedéspolitika egyébként sem képzelhető el, a világon sehol sincs ilyen. TURGONYI JÚLIA: Magyaror­szágon a háborút követő években a születési arány jó volt. Nem­zetközi politikai és különböző bel­politikai félelmek miatt hoztuk az 1953-as intézkedéseket: a családi pótlék-rendszert és az abortusz­­tilalmat. Ez a korszak hírhedtté vált. Hadd írjak mégis valamit ennek az időszaknak a javára: Magyarországon ekkor vált iga­zán széles körűvé az anya- és csecsemővédelem. Ezzel nem kí­vánom csökkenteni a Zöldkereszt érdemeit, de tény, hogy 1949-ben a gyerekek 64 százaléka még a családi otthonokban jött a világ­ra, ahol a fürösztésnél mosófa­zékban melegítette a vizet a bá­ba. 1954-re megfordult az arány. Ezt nem vitathatja el senki ettől a korszaktól.­­ A társadalom ekkor viszonylag könnyen viselte el a megszülető nagyobb népességet, mivel az anyák nagy hányada még otthon volt. A nagy létszámú korosztá­lyok az általános iskola első osz­tályában kezdtek társadalmi gon­dot okozni. Amikor is nem egy szakember és politikus is így szólt a gyermektöbbletről: mit csinál­junk velük? Mindez ráadásul ak­kor hangzott el, amikor mások a demográfiai hullámvölgy gond­jait drámaian tárták a közvéle­mény elé.­­ Ami a születési mélypontot il­leti, hadd mondjam meg: ha 1962- ben az anyákkal varázslatot csi­náltunk volna, akkor sem szület­hetett volna lényegesen több gye­rek, mert a szülőképes korba lé­pő női népesség kis létszámú volt. Eleve kisebb létszámú volt ez a korosztály már a megszületése idején (1941—42-ben), és a hábo­rú még csecsemőkorban sérüléke­nyebbé tette őket. Mindehhez egy másik negatív jelenség járult: Magyarországról disszidált körül­belül 170 000 ember, köztük mint­egy 50 000 tizenéves, akik 1962- ben érték volna el a szülőképes kort. Ők aztán Montrealban, Bécsben, Párizsban, és nem tu­dom hol nemzettek, szültek gye­reket. Ez az 50 000 tizenéves nyo­mot hagyott a magyar korfán. — Ha egy emberöltőn belül két egymást követő nemzedéket meg­sértenek, annak nagyon komoly tudati hatásai lesznek. A nálam va­lamivel idősebb, illetve a velem egykorú nőnemzedék volt a há­ború utáni életkedv megtestesí­tője. Amikor az abortuszt betil­tották, nekik már volt egy, de inkább két-három gyerekük. A szigorítás után nemes emberi szándékukon felül szültek még egy, vagy két gyermeket. A mai nagyanya korú népesség nagy há­nyadát olyan sérelem érte, amely­nek a hatása ott él a családok­ban. — Ők szülték örömmel és részben sértetten azt a nemzedéket, amely most boldog anya, illetve apa, s amelyik életet adott annak az „1,9 gyermeknek”, amelyik a 19 ezrelékes születést jelentette. De ennek a nemzedéknek azt mondtuk, hogy sokan vagytok. A tudati tényezők közül ezekről sem szabad elfeledkezni, a legjobb né­pesedéspolitikai intézkedések sem tehetik teljesen semmissé azt, amit előző tévedéseink miatt ez a nemzedék elviselt. Ha ennek a nő­nemzedéknek a tagjai megszülték most két gyermeküket, akkor azt kell mondani, hogy ez a politika egyik legnagyobb sikere, mert sok érzelmi, erkölcsi, tudati akadályt győztünk le, és egyben sikerült felkeltenünk a teljes bizalmat a politika és az őszinte várakozást gyermekeik jobb jövője iránt. — Mindezt azért is hangsúlyo­zom, mert úgy látom, ma e te­kintetben újra nincs minden rendben. Máris megjelentek az olyan nyilatkozatok, vélemények, hogy kicsit gyorsabban következ­tek be népesedéspolitikánk sike­rei, mint vártuk. Egyszerűen szólva, a fiatal anyák már sej­tik, hogy „több gyermeket szül­tek a vártnál”. De ki nem várta őket? Ők? Az anyák és apák, az állam, vagy ki? Meg kell mon­danunk, nem is szültek többet, csak többen! Annyi gyerek szü­letett, amennyire ebben a népe­sebb korosztályban az adott évek­ben reálisan lehetőség volt. Ha több a gyerek, mert több ifjú pár élt az ember egyik legtermészete­sebb lehetőségével, úgy a politi­kának, azon belül jelesen a szo­ciálpolitikának ki kell egyenget­ni az előállt egyenetlenségeket: a szülők ezt nem tudják kiegyen­getni, erre csak a politika, csak a társadalom képes. Ahol meg­született a gyerek, ott létezése fölött a teljes öröm érzetét kell biztosítani, és ehhez megfelelő feltételeket kell teremteni. Egyet­len fiatal családnak sem szabad úgy vélnie, hogy tévedett, ami­kor most adott életet gyermeké­nek.­­ Az utóbbi másfél évtizedben jelentősen megnőtt, csaknem tel­jessé vált a fiatal nők körében a munkavállalás. Mindazok, akik úgy fájlalták az alacsony szüle­tési arányt, hogy ezért elsősorban a nők foglalkoztatását okolták, és közben „a magyar élet ismerős­ként egyáltalán nem kritizálták a női munkakörülményeket, lé­nyegében visszafelé kacsingattak. Kimondva, vagy kimondatlanul szemrehányás volt ebben: miért dolgoznak a nőik? Pedig az élet mind jobban bizonyítja, kell is, és lehet is hivatásszerűen dolgozni, és egyben kulturált, művelt, érze­lemgazdag anyának lenni. — Nem vagyok híve annak a szemléletnek sem, amely a fél­művelt nőt idealizálja. Ez gyak­ran felbukkant a népesedéspoli­tikai határozat előkészítése, illet­ve bizonyos foglalkoztatási gon­dok jelentkezése idején. Sokkal jobban kellene „reklámozni” azt, hogy milyen műveltségűek is a ma szülő anyák, hogy az érettsé­gizett vagy egyetemet végzett nők nem maradnak el a gyermek számában a kevésbé iskolázott, vagy netán alapműveltséget is nélkülöző nők mögött. Tehát a műveltség és a hivatásszerű munka nem ellentéte a kulturált, érzelemgazdag anyaságnak! — Még egy megjegyzés: már a népesedéspolitikai vita egészéből is csaknem teljesen hiányzott a férfi megváltozó társadalmi sze­repe és ez később sem kapott kellő hangsúlyt. Ha csak a nő- Öry Imre Turgonyi Júlia Tímár János 4E3

Next