Új Tükör, 1977. január-március (14. évolyam, 1-13. szám)
1977-01-02 / 1. szám
terjedhessen, hogy a szocialista családfelfogás beivódjék a közvéleménybe, időre van szükség. Ezért talán jobb volt, hogy nem a kiszámított időben, hanem azt megelőzően lépett életbe a kormányintézkedés. FERGE ZSUZSA: Ilyenfajta összetett intézkedési rendszernek — amely a világon szinte egyedülálló —, sem az anyagi, sem a gondolati feltételei nem értek meg korábban. De hogy ez a komplex intézkedéssorozat jókor jött-e, korán jött-e? Nagyon durván kiszámoltam, hogy enélkül is elértük volna a 16 ezrelékes születési arányt 1974-ben és a következő években, és csak 1981-ben csökkent volna 15 ezrelék alá ez a mutató. Nem azt akarom ezzel bizonyítani, hogy korán jött az intézkedés rendszer. Tudniillik a családtervezés modern módszereire, a nagyobb gyermekszámra való ösztönzésre, a több gyermekesek helyzetének könnyítésére nagy szükség volt. Mégis azt hiszem, hogy kicsit kevésbé kellett volna mindezt erőltetni ebben az időpontban, a hetvenes évek közepén, úgyis körülbelül 20—30 ezer gyermekkel több született volna évenkén, mint 1970 táján. — A demográfiai intézkedések jókor jöttek ahhoz, amit Szabady elvtárs említett, hogy a helyzetet könnyítsük, a tudatot formáljuk és így tovább. Mégis azzal, hogy a kérdésnek túlságosan nagy nyomatékot adtunk, sok szülést előrehoztak, ami részben megismétli a korábbi demográfiai hullám problémát. SZABADY: A születéstöbbletnek körülbelül kétharmada a népesedéspolitika hatására következett be, a többi pedig annak köszönhető, hogy szülőképes korba léptek a nagyobb létszámú korosztályok. — A feladat bonyolult: nálunk erősen változó létszámú, kormegoszlású női népességet kell — kellene — befolyásolni, amelynek az egyik korosztálya 40 százalékkal népesebb vagy kisebb a másiknál. Tulajdonképpen „mozgó” népesedéspolitikát kell alkalmazni. Minden helyzetben egyformán érvényes népesedéspolitika egyébként sem képzelhető el, a világon sehol sincs ilyen. TURGONYI JÚLIA: Magyarországon a háborút követő években a születési arány jó volt. Nemzetközi politikai és különböző belpolitikai félelmek miatt hoztuk az 1953-as intézkedéseket: a családi pótlék-rendszert és az abortusztilalmat. Ez a korszak hírhedtté vált. Hadd írjak mégis valamit ennek az időszaknak a javára: Magyarországon ekkor vált igazán széles körűvé az anya- és csecsemővédelem. Ezzel nem kívánom csökkenteni a Zöldkereszt érdemeit, de tény, hogy 1949-ben a gyerekek 64 százaléka még a családi otthonokban jött a világra, ahol a fürösztésnél mosófazékban melegítette a vizet a bába. 1954-re megfordult az arány. Ezt nem vitathatja el senki ettől a korszaktól. A társadalom ekkor viszonylag könnyen viselte el a megszülető nagyobb népességet, mivel az anyák nagy hányada még otthon volt. A nagy létszámú korosztályok az általános iskola első osztályában kezdtek társadalmi gondot okozni. Amikor is nem egy szakember és politikus is így szólt a gyermektöbbletről: mit csináljunk velük? Mindez ráadásul akkor hangzott el, amikor mások a demográfiai hullámvölgy gondjait drámaian tárták a közvélemény elé. Ami a születési mélypontot illeti, hadd mondjam meg: ha 1962- ben az anyákkal varázslatot csináltunk volna, akkor sem születhetett volna lényegesen több gyerek, mert a szülőképes korba lépő női népesség kis létszámú volt. Eleve kisebb létszámú volt ez a korosztály már a megszületése idején (1941—42-ben), és a háború még csecsemőkorban sérülékenyebbé tette őket. Mindehhez egy másik negatív jelenség járult: Magyarországról disszidált körülbelül 170 000 ember, köztük mintegy 50 000 tizenéves, akik 1962- ben érték volna el a szülőképes kort. Ők aztán Montrealban, Bécsben, Párizsban, és nem tudom hol nemzettek, szültek gyereket. Ez az 50 000 tizenéves nyomot hagyott a magyar korfán. — Ha egy emberöltőn belül két egymást követő nemzedéket megsértenek, annak nagyon komoly tudati hatásai lesznek. A nálam valamivel idősebb, illetve a velem egykorú nőnemzedék volt a háború utáni életkedv megtestesítője. Amikor az abortuszt betiltották, nekik már volt egy, de inkább két-három gyerekük. A szigorítás után nemes emberi szándékukon felül szültek még egy, vagy két gyermeket. A mai nagyanya korú népesség nagy hányadát olyan sérelem érte, amelynek a hatása ott él a családokban. — Ők szülték örömmel és részben sértetten azt a nemzedéket, amely most boldog anya, illetve apa, s amelyik életet adott annak az „1,9 gyermeknek”, amelyik a 19 ezrelékes születést jelentette. De ennek a nemzedéknek azt mondtuk, hogy sokan vagytok. A tudati tényezők közül ezekről sem szabad elfeledkezni, a legjobb népesedéspolitikai intézkedések sem tehetik teljesen semmissé azt, amit előző tévedéseink miatt ez a nemzedék elviselt. Ha ennek a nőnemzedéknek a tagjai megszülték most két gyermeküket, akkor azt kell mondani, hogy ez a politika egyik legnagyobb sikere, mert sok érzelmi, erkölcsi, tudati akadályt győztünk le, és egyben sikerült felkeltenünk a teljes bizalmat a politika és az őszinte várakozást gyermekeik jobb jövője iránt. — Mindezt azért is hangsúlyozom, mert úgy látom, ma e tekintetben újra nincs minden rendben. Máris megjelentek az olyan nyilatkozatok, vélemények, hogy kicsit gyorsabban következtek be népesedéspolitikánk sikerei, mint vártuk. Egyszerűen szólva, a fiatal anyák már sejtik, hogy „több gyermeket szültek a vártnál”. De ki nem várta őket? Ők? Az anyák és apák, az állam, vagy ki? Meg kell mondanunk, nem is szültek többet, csak többen! Annyi gyerek született, amennyire ebben a népesebb korosztályban az adott években reálisan lehetőség volt. Ha több a gyerek, mert több ifjú pár élt az ember egyik legtermészetesebb lehetőségével, úgy a politikának, azon belül jelesen a szociálpolitikának ki kell egyengetni az előállt egyenetlenségeket: a szülők ezt nem tudják kiegyengetni, erre csak a politika, csak a társadalom képes. Ahol megszületett a gyerek, ott létezése fölött a teljes öröm érzetét kell biztosítani, és ehhez megfelelő feltételeket kell teremteni. Egyetlen fiatal családnak sem szabad úgy vélnie, hogy tévedett, amikor most adott életet gyermekének. Az utóbbi másfél évtizedben jelentősen megnőtt, csaknem teljessé vált a fiatal nők körében a munkavállalás. Mindazok, akik úgy fájlalták az alacsony születési arányt, hogy ezért elsősorban a nők foglalkoztatását okolták, és közben „a magyar élet ismerősként egyáltalán nem kritizálták a női munkakörülményeket, lényegében visszafelé kacsingattak. Kimondva, vagy kimondatlanul szemrehányás volt ebben: miért dolgoznak a nőik? Pedig az élet mind jobban bizonyítja, kell is, és lehet is hivatásszerűen dolgozni, és egyben kulturált, művelt, érzelemgazdag anyának lenni. — Nem vagyok híve annak a szemléletnek sem, amely a félművelt nőt idealizálja. Ez gyakran felbukkant a népesedéspolitikai határozat előkészítése, illetve bizonyos foglalkoztatási gondok jelentkezése idején. Sokkal jobban kellene „reklámozni” azt, hogy milyen műveltségűek is a ma szülő anyák, hogy az érettségizett vagy egyetemet végzett nők nem maradnak el a gyermek számában a kevésbé iskolázott, vagy netán alapműveltséget is nélkülöző nők mögött. Tehát a műveltség és a hivatásszerű munka nem ellentéte a kulturált, érzelemgazdag anyaságnak! — Még egy megjegyzés: már a népesedéspolitikai vita egészéből is csaknem teljesen hiányzott a férfi megváltozó társadalmi szerepe és ez később sem kapott kellő hangsúlyt. Ha csak a nő- Öry Imre Turgonyi Júlia Tímár János 4E3