Új Tükör, 1977. április-június (14. évolyam, 14-26. szám)
1977-04-24 / 17. szám
A SZENTMIHÁLYI SZABÓ PÉTER SÁTÁN IMNŐKet „Ekkor ütköztek ki rajta az aggkori őrület első tünetei, ami aztán később arra a kijelentésre indította, hogy az ördög valószínűleg győzött, amikor fellázadt Isten ellen, s ő ül az égi trónon, de eltitkolja a kilétét, hogy karmába kaparintsa az óvatlanokat.” (Garcia Márquez) Titkos levél és melléklete a vatikáni irattárból, VIII. Innocent pápához intézve: Mi, Te szentséged alulírott inkvizítorai és legalázatosabb szolgái, Henricus Institoris (Kramer), valamint Jakob Sprenger, a Szent Domonkos-rend szerzetesei, legkegyelmesebb akaratodból és megbízásodból az Úrnak 1484. évében Némethonba küldöttél bennünket, hogy ottan az ott mívelt boszorkányságok természetét felderítsük és velük szemben megfelelőképpen eljárjunk. Legszentségesebb bulládban (Summis desiderantes affectibus) még ugyanabban az esztendőben, dicső pápaságod kezdetén i megjegyezted, hogy különböző hírek érkeztek Németországból, hogy ottan férfiak és nők boszorkányságot mívelnek erősen, s hogy hatalmukat a férfi és női gonosz szellemekkel (incubi et succubi) való nemi érintkezés útján nyervén, azt terméketlenség, magtalanság, járványok, éhínség és gyilkosságok előidézésére használják fel. Mi akaratodnak megfelelően a fellelt bűnösökkel szemben eljártunk, őket tortúrának vetettük alá, a megbánást tanúsítókat életfogytiglani elzárásra, a megátalkodottakat máglyahalálra vetettük, s munkánk végeztén két évi kemény munkával megírtuk könyvünket, A boszorkányok pörölyét (Malleus maleficarum), mely kivívta a katolikus világ és a tudós atyák rokonszenvét, sőt Te szentséged szíves jóváhagyását is. Jelentésünkhöz és a tapasztalt esetek leírásához azonban mindmáig nem csatoltunk egy anyagot, mely sehogyan sem illett bele eszmefuttatásunk logikai menetébe, s a benne foglalt istenkáromló és egész egyházunkat szörnyen sértő tartalmak folytán azok puszta megismétlését is bűnnek véltük volna. Most azonban, két esztendő elteltével úgy érezzük, helytelen volt e különös esetet semmivé tennünk, hiszen Te szentséged s a tudós atyák talán, sőt bizonyosan tanulságosnak, sőt végtelen bölcsességükben esetleg hasznosnak is találhatják mindazt, amit az alábbiakban előadni szándékoznak, egyúttal kérve Te szentséged atyai megbocsátását, amennyiben e jelentés visszatartásáért csekély elménk folytán valóban bűnösök lennénk. Henricus Institoris (Kramer) O. S. D. Jakob Sprenger O. S. D. „Ingolstadtban tartózkodtunk, és Ulmba készültünk, s éppen útipoggyászunkat és kíséretünket állítottuk össze, mely utóbbit harmincszép szál bajor poroszlóval is meg kellett volt erősítenünk a lázongások miatt, melybe inkvizítori munkánk miatt a tudatlan nép időről időre beleesett,, amikor egy lovas ember érkezett Burgau mellől, egy Meissendorf nevű aprócska helységből, s kihallgatást kért tőlünk. Zavaros históriát adott elő egy fiatal férfiról, ki magát Johann mesternek nevezi, s aki ördöngös és istenkáromló beszédekkel traktálja a jámbor népeket a piacon és más tumultuózus helyeken, sőt nem átall a templom előtt és a templomban is szólni, sőt a helybéli pappal. Wurmbach tiszteletes úrral is vitába és mocskolódásba keveredni. Ránk Ulmban főbenjáró perek lefolytatása várt, így hát meghallgattuk és elbocsátottuk a derék embert, akit Wurmbach tiszteletes küldött el értünk. Azt mondtuk, majd küldünk valakit magunk helyett, de egyelőre elégedjenek meg azzal, hogy azt a Johann mestert tartóztassák le és zárják el, aminthogy ilyen esetben ezt már régesrégen maguktól is meg kellett volna cselekedniük. Útnak is indulunk Ulm felé, amikor úgy tele úton egyszer csak élénkbe tűnt egy falucska, amelyről megtudtuk, hogy az éppen Meissendorf. Isteni rendelésnek vettük tehát, hogy ott megszálljunk Wurmbach tiszteletesnél, ki nagy örömmel és hálálkodással fogadott bennünket. Elmondta, hogy a nép többsége inkább őrültnek, mintsem boszorkánynak tartja Johann mestert, ki körülbelül egy esztendeje annak előtte érkezett a faluba, senki sem tudja, honnan és miért, s aki mindenféle gépezetek és retorták között múlatja idejét, valamely találmány tökéletesítésén dolgozva. De rögtön mondta is a derék pap, hogy győződjünk meg Johann mester szavairól saját fülünkkel, mivel ismét káromolja Istent és az Anyaszentegyházat a piactéren. Felkerekedtünk tehát és elvegyülve a sokadalomban, figyelmeztünk Johann mesterre. Tiszta arcú, hosszú hajú, szakállas ifjú volt, Isten bocsássa meg, de hasonlított Krisztus urunkra, csak hát az ördög szívesen ölt angyalarcot, amint ezt valamennyien tudjuk, akik a Gonosz praktikáival szemben felvértezettek vagyunk. Johann mester nem beszélt hangosan, hanem inkább halkan és szelíden, szava mégis messzehangzó volt, sőt úgy tetszett, a piactér legtávolabbi pontjain éppoly tisztán hallható. Körülbelül, de nem szó szerint, ezeket a szentségtörő igéket hirdette: »Felebarátaim én nem a ti időtökből való vagyok, s elküldték közibétek, hogy elmondjam nektek újra meg újra, míg fel nem fogjátok: a ti szent könyveitekben rosszul mondják az igazat, mert a világban valóban állandóan tusakodik egymással a jó meg a rossz, de Isten s a Gonosz viadalában a Gonosz maradt a győztes, ő ül most az Istennek trónusán, s az ő emisszáriusai járnak szerte a világban a ti megrontástokra, megzavarástokra és elvesztésekre. Azon tudatlan emberek pedig, kiket ti papjaitokként tiszteltek, voltaképp nem mások, mint a hatalomra került Sátán ügynökei, kik titeket a jók s igazak elveszítésére, feladására és megégetésére csábítanak.« Ekkor Jakob testvér, ki kettőnk közül fiatalabb és vérmesebb vala, elveszítette türelmét, s odakiáltott: Vagy ám te magad a Sátán ügynöke, beste kurafi! És inte a poroszlóknak, kik hátracsavarták az ifjú kezeit, s elzárák, míg biztos fedezet alatt az ulmi püspök börtönébe nem vitetheténk őt. Előtte valóan azonban a biztonság okából minden gépelyeit és szerszámait összevontattuk és tűzre hányattuk volt, bár sok szerszám olyan anyagból volt készítve, melyen a tűz nem fogott, s a fejsze éle is kicsorbult. Magunk elé rendeltük hát az embert, ki magát Johann mesternek nevezte, s a szokásnak megfelelően kínvallatásnak vetettük alá. Johann mester igen nehezen viselte a fájdalmakat, sőt meglepő módon már gyengébb próbáknál is többször elvesztette eszméletét, s ezeknek előtte valami ismeretlen nyelven fohászkodott, mely azonban Jakob testvért az ángulus nyelvre emlékeztette, de csak igen távolról. Mostan következik Johann mester vallomása, amelyet igyekeztünk szó szerint lejegyezni, mint démoni üzenetet, későbbi kihüvelyezés céljából: »Ámbár egy éve élek már közöttetek, csak nehezen fejezem