Új Tükör, 1977. július-szeptember (14. évfolyam, 27-39. szám)

1977-07-24 / 30. szám

MŰSORÁBÓL NÁDOR TAMÁS AJÁNLATA A kitűnő állampolgár, könyvelő lé­vén, ugye, felderülve teheti le szor­gos kis neje kezébe a gazdag báty’ előfizette új lexikon MAN kötetét? Tom Stoppard M. MINT MADÁR, TÖBBEK KÖZÖTT című kis­ hangjátékának Alfrédje mindenesetre ezt teszi. S hogy el ne feledjük: amíg az épp ma 42 és fél éves Constance asszony az MTN-be mélyed, ő maga böngészi szokott új­ságja szokott lapjait. Míg csak a vá­ratlan, mi több, megdöbbentő hír be nem zuhan , soha­ semmi­ sem­ törté­­nik családba. A zsebrádiószínházi komédiát Kőváry Katalin rendezte. (VII. 25., hétfő, 3. m. 18.05.) Egytagú, nemlétező részvénytársa­ságról esik szó egy másik ironikus célzatú adásban. De a nemlétező RT-nek mégis van tulajdonosa, sőt, tulajdona is. Oláh Gábor TELKEMEN AZ ERZSÉBET-HÍD című dokumentumjátéka ugyanis ki­derítette: valaki örökölte szép hi­dunk pesti lejárójának jobb felét. Pontosabban az, alatta álló telket. S mit tesz isten, illetve a bürokrácia? Vagy harminc éve nem tud a tulaj­donos e különös, adófizetéssel járó „vagyonától” megszabadulni. E szó­rakoztató eset egyetlen kevésbé szó­rakoztató mozzanata, hogy — meg­történt. A műsorkészítő csupán ész­revette, s „feljegyezte”. (VI. 29., péntek, K. 19.25, ism.: 30. szombat, K. 10.59.) ___________ Egy harmadik — egyelőre kétrészes — műsorban nem azokról esik szó, akik valamilyen hálóba, szövevény­be akadnak. Inkább azokról, akik azt szövik, akik a dolgokat „megfir­kálják”. Az UMBULDA rút, majdnem gusztustalan szó, de elterjedt, bizonyára, mert kifejezi az e fogalom gyűjtőkörébe tartozó trük­kök, ravaszkodások, „lelemények" iránti ellenszenvünket is. Kaposy Miklós ilyen című riport-szatírájá­ban valódi történetek szereplők mel­lett megszólalnak az e tárgyban ké­szült írói csipkelődések is. (I. rész: VII. 30., szombat K. 9.00; II. rész: 31. vasárnap, P. 11.30.) A Francois Rabelais művéből „köz­szí­nházosított” előadás sajátos, mai módon idézi az egykori francia író életbölcsességét, vaskos humorát. Az ismétlésben elhangzó „rádióepizó­­dok” a GARGANTUA ÉS PANTAGRUEL eredeti ízeit adják vissza, jó össze­hasonlítást kínálva a színházlátoga­tónak, friss élményt a szatirikus mű­vel most ismerkedőnek. S a manap­ság egyesek által megmosolygott „te­vékeny élet” romlatlan dicséretét is jókedvvel figyelheti az erre fogé­kony. (VII. 31., vasárnap. 3. m. 17.00.) 38 □ 16.18 Hírek 16.25 Kicsit közelebb a felhőkhöz Mb. NDK tévéfilm 18.10 Egészségünkért! 18.15 Játék a betűkkel 18.40 Jiro Playa két győzelme Horizont-műsor 19.10 Esti mese © 19.20 Tévétorna © 19.30 Tv-híradó 20.00 KISFILMEK A NAGYVILÁGBÓL 21.30 Csak ülök és mesélek Vitray Tamás műsora 22.35 Tv-híradó 3. 2. MŰSOR 20.00 ZENÉS NYÁRI ESTÉK Suppe: A szép Galathea Zenés játék (ism.) O 20.50 Tv-híradó 2. 21.10 Sakk-matt Beszámoló a Portiseh— Szpasszkij világbajnokjelöltek páros mérkőzéséről 21.30 Tehetségek és hódolók Mb. szovjet film­­ 16.28 Hírek 16.35 Vagyunk az Ifjú Gárda Szovjet dokumentumfilm 17.10 A halál és a lányka Francia rövidfilm 17.20 Természetbarát © 17.40 Mindenki közlekedik__ 17.55 A „pöttyös” brigád A Szegedi Körzeti Stúdió műsora 18.25 Öt perc meteorológia 18.35 Munkaverseny Helyszíni közvetítés D­un­a­új­váro­s­bó­l és Budapestről 19.10 Esti mese © 19.20 Tévétorna © 19.30 Tv-híradó 20.00 MESÉLŐ VÁROSOK — PRÁGA © A sorozat — Leningrád, London és Párizs után — ezúttal Prá­gát mutatja be a város szü­lötteinek , íróknak, zeneszer­zőknek műveit felhasználva. Egy lírai hangulatú dokumen­tumfilm a város életéből, han­gulatából ad ízelítőt. Majd prá­gai kiskocsma-jelenet követke­zik: egy asztaltársaság, iddogá­­lás közben szenzációs történe­teket elevenít fel, így elevene­dik meg a képernyőn Karel Capek „Az ellopott 139 VII. C. sz. ügyirat’c­ímű novellája. Ez a harmincas évek közepén ját­szódó bűnügyi történet, mely ironikus hangvétellel mutatja be a katonai kémelhárítás munkáját. Ugyancsak bűnügyi témájú Jifi Marek műve, a „Szállodai gyilkosság” is, mely szatirikus hangszínnel ugyan, de igazi krimi izgalmat kínál. Rendezte: Málnay Levente. 21.05 Delta © 21.45 Fiatalok órája 22.45 Tv-híradó 3. 22.55 Képtelen képes történelem Rajzfilmsorozat 2. MŰSOR 20.00 Tv-bérlet A Magyar Televízió hangversenysorozata a IV. Stúdióból 0 Csajkovszkij: VI. (h-moll) Szimfónia 20.50 Sakk-matt Beszámoló a Portiseh— Szpasszki­j világbajnokjelöltek páros mérkőzéséről 21.05 Tv-híradó 2. 21.25 Öt perc meteorológia 21.30 Pannónia Kupa és Európa—Amerika súlyemelő viadal 22.10 Benny Goodman műsora Zenés film © PÉNTEK SZERDA 9.05 Focisuli 9.55 Delta 10.25 Ha majd nagy nő leszek Md. NSZK film (ism.) 12.00 „Nem azért a húsz fillérért” Vitaműsor a szakszervezeti bizalmi jogköréről (ism.) 12.45 Lehet egy kérdéssel több? 16.28 Hírek 16.35 Magyar rövidfilmek a képernyőn © 17.29 Varázsolló © 18.00 „Életet az éveknek” 18.30 Forradalmár vagy színes polgár? Riportfilm I. (ism.) Ó 18.50 Szépen, jól magyarul... 19.20 Esti mese © 18.20 Tévétorna © 19.30 Tv-híradó 16.28 Hírek 16.35 Hat húron pendülünk 16.50 Hello, Annie NSZK zenés film © 17.45 Tévébörze 17.55 Telesport 18.20 Falujárás 19.10 Esti mese © 19.20 Tévétorna © 19.30 Tv-híradó 20.00 SZTROGOFF MIHÁLY Mb. francia—olasz­­nyugatnémet filmsorozat­a Az Arséne Lupin és a Híres szökések, rendezője, Jean-Pierre Decourt készítette a 7 részes, színes filmsorozatot Verne Gyu­lának, az ifjúság népszerű, szí­nes fantáziájú írójának regé­nyéből. Hőse a cár futára, Sztrogoff Mihály, aki ezer ve­szedelmen keresztül viszi az ostromlott Irkutszkba a cár 20.00 KÉK FÉNY ... Riportműsor 21.00 Most mutasd meg! Társasjáték 21.30 Művészeti magazin­­ Balatoni kirándulásra invitál a műsor, mely e vidék kulturá­lis eseményeiből elsőként Ba­­latonboglár két — egymás szomszédságában álló, a 19. században épített — kápolnájá­ban nyíló rajzkiállításról ké­­peiből és Morvai Zsuzsa kerá­miáiból rendezett kiállításról tájékoztat. 22.15 Tv-híradó 3. 2. MŰSOR 18.28 A Magyar Televízió Szabadegyeteme © 19.30 Tv-híradó 20.00 Mikisz Theodorakisz hangversenye © 20.55 Tv-híradó 2. 21.15 Reklámműsor © 21.25 Házassági évforduló Mk. NDK film­­ üzenetét. A film nemzetközi filmstábbal Magyarországon ké­szült, operatőrje Hildebrand István. A címszerepet a német Raimund Hermstorf, Nadja sze­repét az olasz Lorenza Guer­­riera játssza, mellettük román és magyar színészek is szere­pelnek. 21.00 NDK—Szovjetunió la­bdarúgó-mérkőzés Lipcséből 22.50 Tv-híradó 3. 2. MŰSOR 20.00 Pannónia Kupa és Európa—Amerika súlyemelő viadal 20.40 Tv-híradó 2. 21.00 NYÁRI SZÍNHÁZI ESTÉK E­z­er eg­y é­j­s­za­ka Színpadi játék két részben, a Körszínházból (18 éven felülieknek!) 9.05 Természetbarát © 9.25 „Életet az éveknek” 9.55 Mindenki közlekedik ... 10.10 Sztrogoff Mihály Mb, francia—olasz— nyugatnémet filmsorozat 1. (ism.) © 11.15 Kék fény ... 12.15 Művészeti magazin © 13.00 Játék a betűkkel 15.32 Fejezetek az állatlexikonból 16.05 Idesüss! Ajánlóműsor gyerekeknek 16.30 Hírek 16.35 Filmszem 17.30 Pannónia Kupa és Európa—Amerika súlyemelő viadal 18.10 A világ nagy cirkuszai 18.30 A „brazil csoda” Riportfilm © 19.10 Cicavízió © 19.20 Tévétorna © 19.30 Tv-híradó 20.00 METRONÓM ’77 A Magyar Televízió könnyűzenei versenye Döntő 22.00 Pannónia Kupa és Európa—Amerika súlyemelő viadal 22.50 Tv-híradó 3. 2. MŰSOR 20.00 Dél csillaga Mb. angol—francia film 21.45 Tv-híradó 2. 22.05 Kedves zenéim Válogatás a Televízió zenei archívumából 22.55 A kétbalkezes Mb. angol tévéfilmsorozat CSÜTÖRTÖK TV-ELŐZETES AUGUSZTUS 2­7-IG Augusztus 2. kedd: 20.09: Remenyik Zsigmond: Vén Európa Hotel — a Veszprémi Petőfi Színházból. 2. műsor: 20.01: Balázs Anna: Egy orvos az autóbuszon — tévéjáték. 21.15: A feleség — NDK film. Augusztus 3. szerda: 20.00: A baba — angol filmsorozat­­. 2. műsor: 20.00: Az igazi élet — NDK film. 21.30: Moravia Afrikája — olasz filmsorozat. Augusztus 4. csütörtök: 20.00: Strogoff Mihály 2. 2. műsor: 20.01: Schönthan—Horváth: Sabin nők elrablása. (ism.) Augusztus 5. péntek: 20.25: Jókai—Maár: A lőcsei fehér asszony — tévéjáték. 2. műsor: 21.55: Az igazi élet — NDK film II. Augusztus 4. szombat: 20.00: A baba — angol filmsorozat 2. 23.50: Metronóm ’77 — Gálaest. 2. műsor: 20.01: Radziinsz­kij: Filmet forgatunk — a Vígszínház előadása, felv. Augusztus 7. vasárnap: 20.03: A baba — angol filmsorozat 3. VÁLTOZÁS LEHETSÉGES! 1977. július 26—31. Tlf-mű­sor SZOMBAT VASÁRNAP 9.15 Wickie NSZK rajzfilmsorozat 9.40 Marek Piegus hihetetlen kalandjai Lengyel filmsorozat 10.05 Focisuli 10.55 Hírek 11.00 Nemzetközi férfi kézilabdatorna döntője 14.03 Vidocq újabb kalandjai Mb. francia tévéfilmsorozat © 15.00 A Magyar Televízió Szabadegyeteme 16.00 Nótaszó © 16.45 Közvetítés a Lipcsei Szpartakiádról, felvételről © 17.50 Rózsa Miklós: A dzsungel könyve A világsikerű film zenéjéből készített szvit 18.40 Esti mese 18.50 Tévétorna © 19.00 A Hét 20.00 Hírek — Totóeredmények 20.05 Sógorom, a zugügyvéd Mb. amerikai film 22.05 Hírek A­­ jelzésű műsorok színesek

Next