Új Tükör, 1977. július-szeptember (14. évfolyam, 27-39. szám)

1977-09-11 / 37. szám

NÁDOR TAMÁS AJÁNLATA Mi az eszménye az új görög költé­szetnek? „Egy olyan Görögország, amely Pirandello és De Chirico Szi­cíliájának a testvére, ahol a szépség nem a márványtorzókban, hanem a meggyötört emberségben van.” Ara­gon írja ezt Jannisz Ritszoszról, aki­nek MÉLOSZ PUSZTULÁSA című — a diktatúra idején papírra vetett — lírai oratóriuma úgy ösz­­szegzi a nemzeti hagyományt, hogy egyszersmind felszabadulásra biztat. A Rádiószínház bemutatóját Kőváry Katalin rendezésében sugározzák. (IX. 12., hétfő, K. 20.12.) Petress István Mikrolánc című mű­sorának e heti témája egyik nem éppen rokonszenves szokásunk, ma­gatartásunk . A GYŰLÖLKÖDÉS HÁZATÁJA Levelek, telefonok jelzik a szer­kesztőnek: nem fogyatkozik a sem­miség-perpatvar, az oly lélek- és idegrontó nemszeretemjáték, mely rendszerint gyűlölségbe fordul. Ki­rívó esetek és mindennapi bosszan­tó, szánalmas és nevetséges példák egyformán szerepelnek a műsorban, mely természetesen az egyedül ér­telmes, megértő együttélést szeretné szorgalmazni. (IX. 12., hétfő, K. 21.30.) ____________ CHOPIN ÖSSZES MAZURKÁI hangzanak el a most induló sorozat­ban, ötvennél is több ilyen, lénye­gében „táncritmusra” írott szerze­mény is szerepel a lengyel zeneköltő életművében. „Olyan érzésem tá­madt, mintha csupa idegen szem, virágszemek, bazilikuszszemek, pá­vaszemek, leányszemek néztek volna rám csodálatos tekintettel.” Más Chopin-szerzeményről mondta ezt Schumann, de Kecskeméti István. A hét zeneművének elemzője szerint (IX. 12., hétfő, K. 9.10) e lírai meg­állapítás a most, Rubinstein előadá­sában megszólaló mazurkákra is érvényes. (IX. 14., szerda, 19.33; 15., csütörtök, 18.05. 18., vasárnap. 10.25 — mindig a 3. műsoron.­ ..Nem meghalunk, hanem gyümöl­csözünk” — mondja TAMÁSI ÁRON Világló éjszaka című novellájának hőse. A talán utolsó igazán nagy Ta­mási-novellában vajúdó asszonynak szólnak e szavak, de mindannyiun­kért szorongva, bizakodva. Az Ábel­­trilógia vagy a Világ és holdvilág című novellagyűjtemény olvasója tudja: az író életművére is vonat­koztatható e szép szentencia. Szüle­tésének 80. évfordulóján hangzik el az Igazítás a világon című összeállí­tás Z. Szalai Sándor bevezetőjével, Cserés Miklós dr. rendezésében. (IX. 17., szombat. P. 20.38.) 38. 8.05 és 14.40 Iskola-tv 16.25 Hírek 16.30 Csehszlovák rövidfilmek O 17.10 Sakk-matt 17.30 Mindenki iskolája 18.00 Egészségünkért 18.30 Szépen, jól, magyarul... 18.45 Fényes arcok Horizont-műsor O 19.10 Esti mese 19.20 Tévétorna O 19.30 Tv-híradó 20.00 KÉT KÖZELI IDEGEN Mb. lengyel film © 8.05 és 14.15 Iskola-tv 9.20 Delta 9.45 Arséne Lupin © 10.35 Mindenki énekel NDK zenés fim 11.10 A befalazott idő © 16.28 Hírek 16.35 Gitárosok frakkban Intervízió-átvétel 16.50 A boldog völgy Francia rövidfilm 17.20 Embereket nevelnek Bodó Viola portréfilm 17.50 Vasas—Borussia Mönchengladbach Bajnokcsapatok Európa Kupája labdarúgó-mérkőzés a Népstadionból­­ 19.50 Esti mese © 20.00 Tv-híradó 20.30 NYITOTT KÖNYV 20.55 Csak ülök és mesélek... 21.55 Soha jobb kor! 22.25 Tv-híradó — 3. 2. MŰSOR MÉG EGYSZER! Ismétlés az augusztusi műsorokból 20.01 Ha szeretnél A Pécsi Körzeti Stúdió műsora O 20.30 Humor­ morzsák O 21.25 Tv-híradó — 2. 21.45 Ivan Bukovcan: Mielőtt a kakas megszólal © Hubay Miklós: Magnificat Hubay Miklós új drámakötete huszonhét egyfelvonásost tar­talmaz. Ezek egyike a Magnifi­cat, mely most Szirtes Tamás rendezésében kerül bemutatás­ra. 1944-ben, a háború szá­munkra legkegyetlenebb nap­jaiban játszódik. Az író egy lé­lektanilag kiélezett helyzetben vizsgálja hőseinek magatartá­sát : mernek-e szembeszegülni az erőszakkal, vagy életüket, pozíciójukat féltve, gyáván meghunyászkodnak ? 21.40 Családi kör 22.30 Tv-híradó — 3. 2. MŰSOR 20.00 A Harkness Balett műsora © 20.20 Negyedszázad története NDK dokumentumfilm 21.10 Tv-híradó — 2. 21.30 Csekk, amelyről hiányzott az aláírás Mk. csehszlovák film 8.05 és 15.15 Iskola-tv 16.28 Hírek 16.35 Szerelmi dal Francia rajzfilm O 16.45 Elektromos— Tatabányai Bányász Férfi kézilabdamérkőzés 18.05 Postafiók 250. 18.25 Öt perc meteorológia 18.30 Nyugalmunk érdekében 19.10 Esti mese © 19.20 Tévétorna © 19.30 Tv-híradó 20.00 Delta 9.05 Felfedező úton Észak-Amerikában 9.30 Nyugalmunk érdekében 10.00 Türelmetlen szív Mb. amerikai film (ism.) 15.17 Fejezetek az Állatlexikonból 15.50 Hírek 15.55 Így kell járni... A Pécsi Körzeti Stúdió műsora 16.40 Parabola 17.10 Vadász Endre Portréfilm­­ 17.30 Hétvégén — a hétköznapokról © 18.20 Asszonyok holdfényben Csernus Mariann műsora 18.55 Egymillió fontos hangjegy © 19.10 Cicavízió © 19.20 Tévétorna © 19.30 Tv-híradó 20.00 Gusztáv és a másik Magyar rajzfilmsorozat © 20.25 SZÉKELY JÁNOS: KÍSÉRTÉS Tévéfilm rílm. rész © 22.25 Tv-híradó — 3. 22.35 Képtelen képes történelem 2. MŰSOR 20.00 Kamarakoncert a Nagytétényi Kastélymúzeumban © 20.25 Vezetők Klubja 21.00 Öt perc meteorológia 21.05 Tv-híradó — 2. 21.25 A vándorló kockakő históriája Dokumentumfilm O 20.05 MONSIEUR VERDOUX Amerikai film 22.05 Tv-hiradó — 2. 22.30 Súlyemelő Világbajnokság Közv. Stuttgartból O 2. MŰSOR 20.00 Ronald Millar: Abelard és Heloise Dráma két részben, a Madách Színházból 1974 decemberében mutatta be a Madách Színház Ronald Mil­lar valóságos történeten alapu­ló drámáját. A 12. század híres szerelmespárjának históriáját, levelezésük alapján, a történé­szek rekonstruálták. A szerző is az egykori leveleket használ­ta fel színdarabjához. Pierre Abélard a filozófia és a teológia neves francia professzora volt a 12. században. Nevét azonban nemcsak művei, de Héloise-hoz, egy párizsi kanonok árva uno­kahúgához fűződő szerencsétlen szerelme is megőrizte. A drá­mában e romantikus nagy sze­relem története elevenedik meg. 22:35 Doktor a háznál KEDD- SZERDA PÉNTEK SZOMBAT CSÜTÖRTÖKi fől ez évben jelent meg negye­dik kiadása. A regény — és a belőle készült 3 részes tévé­­film — egy, a társadalom leg­szegényebbjei közül induló, te­hetséges fiatalember ifjúságá­nak története, s az őt formáló eseményeken, embereken ke­resztül hiteles képet ad a 20-as évek Magyarországáról is. 21.05 Afrikai örömeink © 22.00 Bemutatjuk a Pécsi Nemzeti Színházat 22.45 Tv-híradó — 3. 2. MŰSOR 18.58 Francia és angol nyelvtanfolyam 19.30 Tv-híradó — 1. 20.00 Christa Ludwig Brahms-estje 21.05 Tv-híradó — 2. 21.30 TÜRELMETLEN szív Mb. amerikai film 8.03 és 14.55 Iskola-tv 16.28 Hírek 16.35 Tízen Túliak Társasága 17.25 Megújulás Riportműsor © 17.55 Telesport 18.20 Ipari kaleidoszkóp 19.10 Esti mese © 19.20 Tévétorna © 19.30 Tv-híradó 20.00 SZÉKELY JÁNOS: KÍSÉRTÉS Tévéfilm I. © (16 éven felülieknek!) Székely János, aki a Tanács­­köztársaság bukása után Ber­linbe, majd Hitler uralomra ju­tása után Amerikába emigrált — elsősorban mint forgató­könyv író ismert. Legemlékeze­tesebb filmjei, a „Vágyak a vi­harban”, melyért 1941-ben Os­­car-díjat kapott és a vietnami háborút leleplező, 1958-ban (ha­lála évében) készült „Denevér­raj”. Kísértés című regénye 1947-ben New Yorkban jelent meg először, majd Európában folytatta sikersorozatát. Magya­r © jelzésű műsorok színesek VASÁRNAP 8.05 Mindenki iskolája 9.05 Wickie NSZK rajzfilmsorozat 9.30 Zsebtévé © 10.05 Hírek 10.10 Lányok, korcsolyák, medvék Szovjet film 11.10 Zenés múzeumi délelőtt © 14.27 Gusztáv és a másik © 15.10 Tádzsikisztán Dokumentumfilm © 16.05 Szűkebb hazánk a Naprendszer © 16.50 Omega változat Mb. szovjet filmsorozat 17.55 Lehet egy kérdéssel több? 18.40 Esti mese 18.50 Tévétorna © 19.00 A Hét 20.00 Hírek 20.05 COLUMBO. Mb. amerikai filmsorozat 21.40 Telesport 22.50 Hírek 1977. szeptember 13—18. TV-ELŐZETES SZEPTEMBER 20—23. Szeptember 20., kedd: 20.00: Idegenek között — szovjet film. 2. műsor: 21.30: Súlyemelő VB. Szeptember 21., szerda: 20.00: A bűvész — amerikai film. 2. műsor: 20.01: Karinthiai nyár — Mozart-est. Szeptember 22., csütörtök: 20.00: Kisfilmek a nagyvilágból. 2. műsor: 20.15: Csepreghy: Piros bugyelláris — a Kaposvári Csiky Gergely Színházból. Szeptember 21., péntek: 20.25: Karinthy Ferenc: Hátország — tévéfilm. 2. műsor: 20.30: Éljen Jeorjia, Koszorút Nikosznak — NSZK film. Szeptember 24. szombat: 20.05: Vidám padlás. 2. műsor: 20.01: Beethoven — NDK film. Szeptember 25., vasárnap: 20.05: A vénlány — francia—olasz film. VÁLTOZÁS LEHETSÉGES!

Next