Új Tükör, 1977. október-december (14. évfolyam, 40-52. szám)
1977-12-25 / 52. szám
GERGELY ÁGNES GOBBI HILDÁVAL 1943-ban, a Magyarság című lapban egy költő kioktatta Gobbi Hildát: ne rendezzen világirodalmi „kotyvalék” műsorokat. Cikkének apropója egy zeneakadémiai est volt, egyike azoknak a baloldali műsoros esteknek, amelyeken Gobbi Hilda néhány kollégájával együtt közreműködött a háborút megelőző s a háború alatti években. Színpadteremnek beillő lakásában Gobbi Hilda eszményi rendet tart. A négy szobányi látásteret a mennyezet sötét gerendája szeli ketté, a termésköve, szegett benyílókon feszület, falusi Szűz Máriák, egymásra kötözött harangok, tehénkolomptól karácsonyi csengettyűig, egy sublódon színes üvegpoharak, egy másikon Napóleonmellszobrok Párizsból, Márkus Emília sévres-i porcelánja fölött finom rézkarc, Bajor Gizi ajándéka, s az ablakokat elfödik a zöldnövények. Az elburjánzó tárgyak szervezett bohémiája. És mindenfelé a régi Nemzeti Színház relikviái. Azé, amit lebontottak. A teraszajtóval szemben a színház karzatának szárnydíszes vasrácsai; kinn, a teraszon indákkal preparált kandeláber a régi Nemzetiből. Gobbi Hilda — egy jó évtizednyi megszakítástól eltekintve — 1935 óta tagja a budapesti Nemzeti Színháznak. Ott kapta első nagy szerepeit, Hecatét, Mirigyet, Aasét, a Sasfiókot; onnét járt el verset mondani a munkásszínpadokra; ott, a régi Nemzeti előtt örökítette meg a fényképész 1945-ben, amint a romeltakarításon dolgozik Ladányi Ferenccel és Gábor Miklóssal, és minden negyedik-ötödik mondatában visszatérő fordulat: a Nemzeti Színház. — Művésznő, ön a háború előtt és alatt a baloldali kisebbséghez tartozott a Nemzeti Színházban. Milyen érzés volt baloldalinak lenni akkor, egy más jellegű közegben? — Amit baloldali kisebbségnek nevez, a fiatalságom lázadása volt. Dolgozni, tenni, akarni valamit egyet jelent a fiatalsággal. Aki fiatalon nem forradalmár, az hülye. (Nem fogom preparálni a művésznő stílusát. Gobbi Hilda ilyen szókimondó.) — A Nemzeti Színház akkori igazgatója, Németh Antal, a legteljesebb mértékben a baloldali színészek mellett állt, baloldaliságuk és tehetségük miatt. Ezt a két dolgot együtt kell említeni. Major Tamás akkor rendezett először. Én akkor játszottam a főszerepek főszerepeit. Ennek a lázával voltam forradalmár. Nem sértődésből. Engem nem üldöztek, nem voltak vallási nehézségeim. Keresztény voltam, és nagyon foglalkoztatott színésznő. — És a kollégák? — A kollégák elnézőek voltak velem, a tehetségem miatt. A színész nem könyvégető típus. A színészben hajlam van a tehetség abszolút tiszteletére. Lehotay Árpád a háború elején megkérdezte tőlem: „Gobbi, te kommunista vagy?!’’ Két év múlva azt mondta: „Gobbi, te tényleg kommunista vagy.” De a kijelentésének nem volt konzekvenciája. Sőt, Lehotay is egyre inkább a baloldalhoz húzódott. — Bajor Gizi, a Nemzeti Színház nagy színésznője, a nyilas hatalomátvétel után menedékhellyé alakította budai villáját. De a háború után nem vett részt a színházi ötös bizottság munkájában, mert, mint önnek írta: „elvenném a helyet egy más, tetterős munkaerőtől”. Azt is tudjuk róla, hogy mikor a Nemzeti Színházat 1941-ben a németek meghívták, Bajor lemondta a németországi vendégszereplést. Mi volt ez részéről? Politika vagy szeszély? — Mindegy. Bajor megtehette, hogy a németországi vendégszereplésből kihúzza magát, akár úgy is, hogy betegségre hivatkozik. Művészi rangja megengedte neki. Azt is, hogy 1944. március 19. után nem játszik. — Március 19. után ön sem játszott. — Én nem játszhattam. Se Major, se én. A Nemzeti Színház nem engedhette meg magának, hogy két ilyen prominens baloldali színész színpadon legyen. — Kiss Ferenc, a Színészkamara háború alatti elnöke — aki a háború után tisztességgel letöltötte börtönbüntetését — hogyan vélekedett erről? — Kiss Ferenc aligha értette, hogy mibe sodródik. Énvelem mindvégig baráti volt. — S a korszak híres színésznője, Szeleczky Zita? — Szeleczkyvel fiatalkorunkban hosszú éjszakákon át bandukoltunk együtt Budára, nem volt villamospénzünk. Szerettem őt. A környezete vitte bele a politikába, a nővére, a férje, Haltenberger és a filmszínész, Szilassy László. Az ő hatásukra lett erősen jobboldali. Kár érte, nagyon tehetséges volt. — Eszerint önnek nem voltak ellenségei. A színház nem tagadta meg önt. — Nem éreztem kiközösítést. Nem a színház közösített ki, hanem az államapparátus. Voltak persze följelentőim. Kis vacak emberek. Nem hiszek a tehetséges följelentőkben. — Mert ön is abszolutizálja a tehetséget. (Istenem, de szép ...) Hanem mostanában mintha kevesebbet állna pódiumon. Nemigen halljuk a versmondó Gobbi Hildát. — Hadd hivatkozzam a nemrég bemutatott Törőpeik-televízióműsorra, amit a kritika lehúzott. Szerintem nagyszerű műsor volt és őszinte. Törőcsik Mari nem színészkedő színész. A saját lázát, vajúdását, izgalmát mutatta meg, a félelmeit. Én értem ezt a csömört a pódiumtól. Az utcán hányszor megállítanak: „Fáradt, művésznő? Mitől? Hiszen csak fölmegy a színpadra, és elmondja ...” De ez nem igaz! A színészet munka! És ezt újra meg újra el kell mondani! — Akkor is, ha tudjuk? — Hányan tudják? A tömeg nem tudja! A tömeget nem lehet kihagyni! Sokszor az az érzésem, kihagyjuk a számításból Magyarország lakosságát! A tömeg azt hiszi, megjelenik a színészivé, kiondolálva .. . Nem így van! A színész is ember, nem kötelező a színésznek összevisszának, bohémnek lennie, de Mária Magdolnának se, mert akkor menjen el szobornak egy templomba! — Csömört kapott a pódiumtól? — Görcsöt kaptam. Nem a magamra hagyatottság, a kontaktushiány miatt, hanem mert az az érzésem, mintha partitúrával ülnének a nézőtéren, és ellenőriznék a kihagyott szótagokat. Pedig a színésznek is van rövidzárlata. — Nem nagyon mentegetném a kihagyott szótagokat. Más a rövidzárlat, és más a készületlenség. Mostani színjátszásunknak (és a versmondásnak) éppen a pontatlan szövegtudás az egyik hibája. Az író szereti a szótagjait, az író is ember. A Sasfiókban, 1941-ben Romeltakarításon 1945-ben a régi Nemzeti előtt, Ladányi Ferenccel és Gábor Miklóssal „A mi szakmánk alapvetően bohóc szakma .. Nyilas Misi szerepében. 1948-ban