Új Tükör, 1978. január-március (15. évfolyam, 1-13. szám)
1978-03-12 / 11. szám
HULLÁMHOSSZ BALOG JÁNOS RÁDIÓJEGYZETE Kettős kötődés Határon túli magyarok beszélnek: miniszterhelyettes, nemzetiségi tanácsi titkár, könyvkiadó igazgatója, mindhárman Szlovákiában működnek. Fölerősítem a rádiót, ritkán hall az ember odaátról vezető állású magyarokat — magyar honfitársaik életéről nyilatkozni. Sziegl Ferenc alighanem a legilletékesebb, ő ugyanis a szlovák kormány mellett működő, huszonnyolc tagú Nemzetiségi Tanács titkára. Érdekes, fontos adatokat, tényeket említ a tanács munkájáról, a nemzetiségi alkotmánytörvény által biztosított jogok érvényesüléséről a kultúra, az oktatás, az anyanyelvhasználat terén, a magyar nemzetiségűek érvényesülési lehetőségeiről, a szlovákiai gazdasági és közéletben betöltött szerepéről. A felmerülő nehézségek egyediek, nem általánosak — állapítja meg —, a fejlődés pedig abba az irányba tart, hogy senki ne érezhesse a más nemzetiséghez való tartozást hátránynak. Rácz Olivér, a kulturális miniszterhelyettes, magyar művelődési intézmények működéséről tájékoztat, a művészeti együttesekről, rendezvényekről, magyar színházról, irodalomról és saját irodalmi munkásságáról is, lévén maga is mindinkább ismert költő, prózaíró. Végül szót kap dr. Fonod Zoltán, a Madách Könyvkiadó igazgatója, és a csehszlovákiai magyar könyvkiadás örvendetes fejlődéséről ad számot. A fokozott érdeklődés, amelyre már céloztam, nem csupán onnan származik, hogy magától értetődően foglalkoztat bennünket a bárhol a világon, közel és távol, kisebb vagy nagyobb tömegben élő magyarok sorsa. Ez esetben onnan is, hogy jó ideje tömegesen látogatunk Csehszlovákiába, a szép és számunkra fölöttébb becses városokba és a Tátrába. Amint hogy északi szomszédaink, főként a szomszédos Szlovákia polgárai talán ennél is nagyobb számban keresik föl hazánkat, Budapestet, a Balatont és más vidékeket. Nagyon jól van ez így. És bár nem erről beszéltek az említett szlovákiai magyar tisztségviselők, megkísérlem ebben az összefüggésben is föleleveníteni szavaikat. Azt mondja Sziegl Ferenc: arra törekszünk, hogy további teret nyerjen, mintegy kiteljesedjék a helyes nemzetiségi politika, olyannyira, hogy a nemzetiségek testvéri szeretetet és barátságot kapjanak más nyelvű honfitársaiktól, tehát magyarok a szlovákoktól. Rácz Olivér pedig az úgynevezett kettős kötődést teszi szóvá, amely egyrészt a csehszlovák hazához, másrészt a magyar nyelvterülethez fűzi a szlovákiai magyarokat. Folytassuk ezt a gondolatmenetet. Ha e kötődés mind érzékelhetőbbé válik, miközben a testvéri szeretet és barátság annyira óhajtott érzése tölt el szlovákot és magyart, nem természetes-e, hogy mindez egyre jobban áthatja a két szomszéd ország polgárait is? Hogy szlovák vendég minálunk, magyar turista pedig Szlovákiában, egyaránt ezzel találkozzék vasúton, utcán, üzletben, vendéglőben, ahol csak megfordul. Találkozzék, mondom, mert minek is tagadnánk, hogy ez ma még korántsem általános. Magánérintkezésünk sajnos, olykor nélkülözi a turistaforgalom íratlan jó szokásait is. Hát akkor? A nemzetiség hídépítő, jószolgálati szerepe adott. Mégpedig annál inkább az, minél valóságosabban érvényesülnek saját életében is az imént hangoztatott követelmények. TIZENÖTSZÖR HUSZONHÁROM PERC BALETT Balettről huszonhárom percben címmel, tizenöt részes sorozat készül a televízióban. A Kenyeres Gábor rendezte film áttekinti a balett történetét. A koreográfia Fodor Antal munkája. A keretjáték szereplői: Balázs Péter, Dózsa László, Gyenge Árpád. A film műsorvezetője Antal Imre. Képünkön a forgatás egyik jelenete. KÉPERNYŐ TAMÁS ISTVÁN TV-KRÓNIKÁJA Cserkas Olyan volna a televíziózás, mint a diákkorunkbeli sláger mondja, hogy csak a szépre emlékezem?... Mert lám, mutattak egy jót, a Gorkij-novellát, s nyomban kivitte a fejemből a készülék mellett töltött hét sok bosszúságát. Például, hogy nem bírtam kitalálni — igaz, ez már huzamosabb ideje foglalkoztat —, mi a funkciója, tartalmi és szerkezetbeli rendeltetése a második csatornának. De ha megengedik, erről a közeljövőben külön írásműben fogok elmélkedni, el ne mulasszák. Tehát a Cselkas. Ez a címe annak a korai Gorkijnovellának, amelyet Vámhatár címmel mutattak be, Sipos Tamás kiválóan megoldott televíziós átültetésében, Gaál István rendezésében. Ezen a novellán — érezni az eredeti íráson, s azért mondom, hogy kiváló volt az átdolgozás, mert éppen ezt adta vissza — szinte ott van a bélyeg: a pályakezdő Gorkij írta, aki mámorosan örvendezett életsűrű anyagának. Szinte nem is tett mást a valósággal (dehogynem, csak nem látszik, azért művészet), mint visszaadta. A vén kikötői tolvaj meg a mohó paraszt története. Majdnem megölik egymást a pénzért. Az egyik, hogy megszerezze, a másik, hogy megszerezze, majd szabaduljon tőle... Minthogy a novella remekmű, a két hőse, Cserkas és Gavrila, komplikált jellemek. Egyikben sincsen csak rossz, másikban sincsen csak jó. De mindkettő rokonszenves az olvasó — a néző — számára, mindkettőnek az indítékait megérti, mindkettőt a szívébe fogadja. Nem szorong sem Cserkas, sem Gavrila győzelméért. Miért szorong hát? Azért, hogy minél többet meglásson ezekből az emberi sorsokból. Sipos Tamás és Gaál István úgy vezeti a történetet, hogy Gorkij maradjon a Vámhatár főszereplője. Ritkán látni ennyire íróra koncentrált, mégis eredetien televíziós mutatványt. Nyilván a rendező kereste és találta meg a játékhoz szükséges két férfihőst: Madaras Józsefet és Georges Wilsont. Amint a műsorfüzet írja, Georges Wilsont a Rosenberg házaspár című filmből ismerheti a magyar közönség. Nem tudom, hogy abból eléggé ismeri-e, nem tartozott a kiemelkedő televíziós produkciók közé. Ebből bizonyára jól megismeri és megjegyzi a nevét. (Mert a névmegjegyzésre nincs jobb recept, mint az élmény. Mondhatják ezerszer, hogy X a legnagyobb színész, író, festő, szobrász, zenész stb., amíg nincs konkrét műhöz, névhez kötődő élmény, nem sokat jelent.) Wilson kiváló, igen iskolázott színész. Cselkas figuráját értőn kelti életre Fekete Tibor hangján: cinkos, fölényes, ellenséges, megjuhászkodó, győzelmes, ínséges ... Ugyanígy Madaras József, aki színészi pályájának egyik legszebb, legszívbemarkolóbb alakítását nyújtotta Gavrila parasztszerepében. Két nagyszerű színész, két nagyszerű színészi alakítás. Szólnék néhány külön szót a statisztákról is — az odesszai kocsmában az arcok, kivált a két falánk és szomjas öregasszony —, de nem tudom, kik voltak. Ismeretlenül is üdvözlet. Magyar—francia mű — mondja a szereposztás. Biztos vagyok benne, hogy nemcsak magyar—francia, ahol ismerik Gorkijt, s látják majd ezt a filmet, örömet ad a nézőknek. ABIGÉL Zsurzs Éva rendezésében négyrészes, színes tévéfilm készült ezzel a címmel, Szabó Magda forgatókönyve alapján. A történet a második világháború utolsó szakaszában játszódik. Főhőse a vidéki lánynevelő intézetben élő Vitay Gina, akinek tábornok édesapja a magyar ellenállás egyik tevékeny résztvevője. Főszereplők: Bánfalvi Ágnes, Szerencsi Éva (képünkön), Piros Ildikó, Temessy Hédi, Zsurzs Kati, Básti Lajos, Rathonyi Hajnal.