Új Tükör, 1979. január-március (16. évfolyam, 1-12. szám)

1979-03-11 / 10. szám

10. BAJOMI LAZAR ENDRE MAGYAR REBELLIS - FRANCIA GRÓF pmpás hintó vágtat az oszt­rák hegyek kanyargós út­jain 1849 nyarán. Szapáry Antal ül benne meg a ko­mornyikja. Debrecenből jön­nek, ahol a trónfosztás után a gróf megrettent a várható következmé­nyektől, s „kimaradt a játékból”. A bakon izmos, kék szemű, huszonki­lenc éves, pofaszakállas kocsis fe­szít, gazdájával angolul beszél. Sze­rencsére a különben szemfüles rend­őrök nem gyanítják, hogy a lovak­hoz igencsak értő, de finom kezű „kocsis” csak Szapáry nemrég el­hunyt igazi brit kocsisának a papír­jai szerint anglius, valójában szín­magyar úr, aki nemrég még hu­szárezredesi uniformisban feszített, most pedig Kossuth titkos megbízá­sából Londonba igyekszik Palmers­ton miniszterhez, hogy segítségét kérje... ..Igen ügyes ember" Hogyan esett Kossuth választása er­re a Kiss Miklósra? Alighanem azért, mert egyrészt hét nyelven be­szélt, másrészt tanulmányútja során, amelyen még Kis-Ázsiába és Egyip­tomba is eljutott. Londonban is járt, s megismerkedett a liberálisokkal. Ki is volt hát ez a kalandos életű férfiú, kinek jelentős, értékes, s né­mely tekintetben festői alakjáról történészeink monográfiát még nem írtak? Teleki László azt írta Kos­suthnak, hogy „igen ügyes ember”, meg „derék diplomata”, neki magá­nak pedig, hogy „mi egymásban so­ha nem csalatkozandunk”. Justh Zsigmond így méltatta Kiss Miklóst, ennek Margit nevű leányához írt le­velében: (atyjának) „neve a ma­gyar történet legfényesebb korához fűződik... ott ragyog azokon a la­pokon, amelyeknek olvasásánál min­den magyar szeme könnyel telik meg, s amelytől mindegyiknek lel­két büszkeség önti el” (1886). S a mai vélemény szerint is „egyik köz­ponti alakja a magyar emigráció­nak. Nem volt egyetlen jelentősebb ember sem, aki ne levelezett volna vele, többen pedig szoros baráti kapcsolatban álltak a szabadságharc eme katonájával.” Balázs József, Hadtörténeti Közlemények, 1957.) E kitűnő férfiú, ki hű maradt ré­gi nemesi családja Viriliter audel („Légy férfiasan merész!”) jelmon­datához, születésének évét lexikon­jaink helyesen teszik 1820-ra, de a pontos dátumot és a helyet nem tudják. A dátum: szeptember 22.; a hely — ellentétben például az Élet­rajzi Lexikon állításával — nem So­mogy, hanem Tolna megye, még­pedig a mai gyönki járásban levő Miszla nevű község melletti Bikád­­puszta. Nagyatyja veszprémi alispán volt; apja, Antal (1783—1847) tele­pedett le Tolnában. A szomszéd bir­tokon Bezerédj István, a kiváló re­formpolitikus élt, s az ő szabadelvű­­sége nagy hatást tett a serdülő Kiss Miklósra, kinek a családja mellesleg rokonságban állt a később vértanú­ságot szenvedett Batthyány Lajos­sal. Tízéves korában Pécsett járt is­kolába, majd Pesten tanult jogot. 1841-ben kapott oklevelet, s nagy­bátyjához, nemeskéri Kiss Pál fiu­mei kormányzóhoz került, aki örök­be akarta fogadni, feltéve, ha a libe­rális ifjú megígéri: nem lázad Bécs ellen (bácsikája jóban volt Zsófia főhercegnővel, Ferenc József any­jával). A kormányzó megmutatta ne­ki az örökbefogadási okmányt, s hozzátette: ha becsületszavát nem adja, megsemmisíti. — Ne fáradjon! — kiáltotta Mik­lós, és maga tépte szét. Találkozás a Vezu­von Az ifjú rebellis ezután elment vilá­got látni, 1843-ban Itáliában a Ve­zúv ormán egy német úrral találko­zott, akivel elcsevegve, szidni kezd­te Lajos bajor királyt, mert művé­szi passziójára pocsékolja országa pénzét. Másnap a nápolyi király ud­varában derült ki, hogy a „turista” maga a király, aki azonban nem ne­heztelt rá, sőt megkedvelte a nyílt szívű, eszes fiatalembert, s meghívta Münchenbe. Külföldről hazatérve, 1844-ben fo­galmazó lett a helytartótanácsnál, majd 1846-ban titkárrá nevezték ki. Ekkor ismerkedett meg a nemzet­újító vezetőkkel, Teleki Lászlóval, Irányival, Hajnikkal és magával Kossuthtal, akiknek törekvéseit igyekezett előmozdítani István ná­dornál. A márciusi események után lelkesen vetette magát a szabadság­küzdelembe. A budai nemzetőrség őrnagyává választotta. A pandorfi ütközetben dandárparancsnokként harcolt, többször kitüntették, majd budai várparancsnok lett. 1849-ben a kormánnyal Debrecenbe ment. Itt nevezték ki ezredessé. Mister Márion a pokol lángjai közt Bár katonai erényeihez nem fér kétség, igazi diadalait a diplomácia mezején aratta. A debreceni kor­mány utasítására tárgyalásokat foly­tatott a badeni forradalmárokkal. Majd 1849 nyarán került sor arra a fontos küldetésre, mely Londonba ás Párizsba vezette. Az említett re­gényes „kocsis”­históriát a leszár­­mazottaitól tudom, más változat sze­rint (Bernáth Dezső nekrológja a Vasárnapi Ujság 1902. 25. számában) Szalay László mellé küldték, aki Frankfurtban, majd Londonban és Párizsban képviselte a kormányt, és ő Krakkón, meg Berlinen át ment nyugatra. Egy Teleki-levél tanúsága szerint június végén Münchenben járt. Párizsba pénz nélkül érkezett. Eleinte nyelvleckéket adott, majd letette a mérnöki vizsgát, s egy Fab­ry nevű bankár alkalmazta a pá­­rizsi orléans-i vasút építésénél. Ké­sőbb bevették a vasúttársaság igaz­gatóságába. Az otthon halálra ítélt ezredes Párizsban az emigráció köz­ös magánügyeit intézte, például Tele­ki szerelmi postása volt Orczynénál. 1850-től két évig a metzi katonai akadémiára járt, később nagy siker­rel tette le a törzstiszti vizsgát. Ami­kor 1852-ben Teleki párbajra hívta ki Haynaut, arra kérte a hóhért, hogy válaszát a közben Londonba települt Kiss Miklóshoz írja: 22. Pickering Terrace, Paddington. Amikor Kossuth Amerikába uta­zott, a Mr. Morton álnéven tevé­kenykedő Kissre bízta az ügyek in­tézését. Az ezredes rendszeresen be­számolt hosszú leveleiben (van, amelyik hét nyomtatott oldalt tesz ki Jánossy könyvében: A Kossuth­­emigráció Angliában és Ameriká­ban). Március 19-én írja a számki­vetettek egyenetlenségeiről: „emész­­tőleg hatnak reám az utóbbi időben itt történt dolgok, életemet úgy el­­keseríték, hogy ... úgy várom Kor­mányzó Úrnak megérkeztét, mint a pokol lángjai közt égő a menny­ország kapujának megnyílását... egy demoralizált emigráció­s dolgai­nak intézése a legkínzóbb, leghálá­­datlanabb foglalatosság a földön.” Mazzinival tárgyal, cikkeket helyez el. Görgey emlékirataira válaszoltat, segélyt oszt (sokszor saját erszényé­ből), részletesen ismerteti Kossuth­tal az angol és francia helyzetet, s már 1852 márciusában megjósolja, hogy Napóleon császár lesz. Ízesen ecseteli a száműzöttek sorsát, pél­dául április 16-án ezt írja Kossuth­nak: „Különben csendes az emigrá­ció, csak Thaly zajol, mint szél­vészben egy ronda mocsár”. Június­ban az osztrák kölcsön „megdönté­sén” fáradozik, s Cobdenben is csa­lódva megállapítja: „...nincs való­di liberális ember Angliában”. Hallal bájait véd­ő n­ár­a . 1852 nyarán vasútépítési ügyben Nizzába utazott, s a családi hagyo­mány szerint a tengerparti sétány egyik padján ismerkedett meg La Charron márki özvegyével s ennek szépséges Matild nevű leányával, aki — bár csak huszonnyolc éves volt — két gyermekével özvegyen élt. Matild beleszeretett a jóképű ma­gyarba, kit mindenki rendkívül szép férfinak tartott, s akinek olyan szép Nemeskéri Kiss Miklós

Next