Új Tükör, 1979. január-március (16. évfolyam, 1-12. szám)
1979-03-11 / 10. szám
10. BAJOMI LAZAR ENDRE MAGYAR REBELLIS - FRANCIA GRÓF pmpás hintó vágtat az osztrák hegyek kanyargós útjain 1849 nyarán. Szapáry Antal ül benne meg a komornyikja. Debrecenből jönnek, ahol a trónfosztás után a gróf megrettent a várható következményektől, s „kimaradt a játékból”. A bakon izmos, kék szemű, huszonkilenc éves, pofaszakállas kocsis feszít, gazdájával angolul beszél. Szerencsére a különben szemfüles rendőrök nem gyanítják, hogy a lovakhoz igencsak értő, de finom kezű „kocsis” csak Szapáry nemrég elhunyt igazi brit kocsisának a papírjai szerint anglius, valójában színmagyar úr, aki nemrég még huszárezredesi uniformisban feszített, most pedig Kossuth titkos megbízásából Londonba igyekszik Palmerston miniszterhez, hogy segítségét kérje... ..Igen ügyes ember" Hogyan esett Kossuth választása erre a Kiss Miklósra? Alighanem azért, mert egyrészt hét nyelven beszélt, másrészt tanulmányútja során, amelyen még Kis-Ázsiába és Egyiptomba is eljutott. Londonban is járt, s megismerkedett a liberálisokkal. Ki is volt hát ez a kalandos életű férfiú, kinek jelentős, értékes, s némely tekintetben festői alakjáról történészeink monográfiát még nem írtak? Teleki László azt írta Kossuthnak, hogy „igen ügyes ember”, meg „derék diplomata”, neki magának pedig, hogy „mi egymásban soha nem csalatkozandunk”. Justh Zsigmond így méltatta Kiss Miklóst, ennek Margit nevű leányához írt levelében: (atyjának) „neve a magyar történet legfényesebb korához fűződik... ott ragyog azokon a lapokon, amelyeknek olvasásánál minden magyar szeme könnyel telik meg, s amelytől mindegyiknek lelkét büszkeség önti el” (1886). S a mai vélemény szerint is „egyik központi alakja a magyar emigrációnak. Nem volt egyetlen jelentősebb ember sem, aki ne levelezett volna vele, többen pedig szoros baráti kapcsolatban álltak a szabadságharc eme katonájával.” Balázs József, Hadtörténeti Közlemények, 1957.) E kitűnő férfiú, ki hű maradt régi nemesi családja Viriliter audel („Légy férfiasan merész!”) jelmondatához, születésének évét lexikonjaink helyesen teszik 1820-ra, de a pontos dátumot és a helyet nem tudják. A dátum: szeptember 22.; a hely — ellentétben például az Életrajzi Lexikon állításával — nem Somogy, hanem Tolna megye, mégpedig a mai gyönki járásban levő Miszla nevű község melletti Bikádpuszta. Nagyatyja veszprémi alispán volt; apja, Antal (1783—1847) telepedett le Tolnában. A szomszéd birtokon Bezerédj István, a kiváló reformpolitikus élt, s az ő szabadelvűsége nagy hatást tett a serdülő Kiss Miklósra, kinek a családja mellesleg rokonságban állt a később vértanúságot szenvedett Batthyány Lajossal. Tízéves korában Pécsett járt iskolába, majd Pesten tanult jogot. 1841-ben kapott oklevelet, s nagybátyjához, nemeskéri Kiss Pál fiumei kormányzóhoz került, aki örökbe akarta fogadni, feltéve, ha a liberális ifjú megígéri: nem lázad Bécs ellen (bácsikája jóban volt Zsófia főhercegnővel, Ferenc József anyjával). A kormányzó megmutatta neki az örökbefogadási okmányt, s hozzátette: ha becsületszavát nem adja, megsemmisíti. — Ne fáradjon! — kiáltotta Miklós, és maga tépte szét. Találkozás a Vezuvon Az ifjú rebellis ezután elment világot látni, 1843-ban Itáliában a Vezúv ormán egy német úrral találkozott, akivel elcsevegve, szidni kezdte Lajos bajor királyt, mert művészi passziójára pocsékolja országa pénzét. Másnap a nápolyi király udvarában derült ki, hogy a „turista” maga a király, aki azonban nem neheztelt rá, sőt megkedvelte a nyílt szívű, eszes fiatalembert, s meghívta Münchenbe. Külföldről hazatérve, 1844-ben fogalmazó lett a helytartótanácsnál, majd 1846-ban titkárrá nevezték ki. Ekkor ismerkedett meg a nemzetújító vezetőkkel, Teleki Lászlóval, Irányival, Hajnikkal és magával Kossuthtal, akiknek törekvéseit igyekezett előmozdítani István nádornál. A márciusi események után lelkesen vetette magát a szabadságküzdelembe. A budai nemzetőrség őrnagyává választotta. A pandorfi ütközetben dandárparancsnokként harcolt, többször kitüntették, majd budai várparancsnok lett. 1849-ben a kormánnyal Debrecenbe ment. Itt nevezték ki ezredessé. Mister Márion a pokol lángjai közt Bár katonai erényeihez nem fér kétség, igazi diadalait a diplomácia mezején aratta. A debreceni kormány utasítására tárgyalásokat folytatott a badeni forradalmárokkal. Majd 1849 nyarán került sor arra a fontos küldetésre, mely Londonba ás Párizsba vezette. Az említett regényes „kocsis”históriát a leszármazottaitól tudom, más változat szerint (Bernáth Dezső nekrológja a Vasárnapi Ujság 1902. 25. számában) Szalay László mellé küldték, aki Frankfurtban, majd Londonban és Párizsban képviselte a kormányt, és ő Krakkón, meg Berlinen át ment nyugatra. Egy Teleki-levél tanúsága szerint június végén Münchenben járt. Párizsba pénz nélkül érkezett. Eleinte nyelvleckéket adott, majd letette a mérnöki vizsgát, s egy Fabry nevű bankár alkalmazta a párizsi orléans-i vasút építésénél. Később bevették a vasúttársaság igazgatóságába. Az otthon halálra ítélt ezredes Párizsban az emigráció közös magánügyeit intézte, például Teleki szerelmi postása volt Orczynénál. 1850-től két évig a metzi katonai akadémiára járt, később nagy sikerrel tette le a törzstiszti vizsgát. Amikor 1852-ben Teleki párbajra hívta ki Haynaut, arra kérte a hóhért, hogy válaszát a közben Londonba települt Kiss Miklóshoz írja: 22. Pickering Terrace, Paddington. Amikor Kossuth Amerikába utazott, a Mr. Morton álnéven tevékenykedő Kissre bízta az ügyek intézését. Az ezredes rendszeresen beszámolt hosszú leveleiben (van, amelyik hét nyomtatott oldalt tesz ki Jánossy könyvében: A Kossuthemigráció Angliában és Amerikában). Március 19-én írja a számkivetettek egyenetlenségeiről: „emésztőleg hatnak reám az utóbbi időben itt történt dolgok, életemet úgy elkeseríték, hogy ... úgy várom Kormányzó Úrnak megérkeztét, mint a pokol lángjai közt égő a mennyország kapujának megnyílását... egy demoralizált emigrációs dolgainak intézése a legkínzóbb, legháládatlanabb foglalatosság a földön.” Mazzinival tárgyal, cikkeket helyez el. Görgey emlékirataira válaszoltat, segélyt oszt (sokszor saját erszényéből), részletesen ismerteti Kossuthtal az angol és francia helyzetet, s már 1852 márciusában megjósolja, hogy Napóleon császár lesz. Ízesen ecseteli a száműzöttek sorsát, például április 16-án ezt írja Kossuthnak: „Különben csendes az emigráció, csak Thaly zajol, mint szélvészben egy ronda mocsár”. Júniusban az osztrák kölcsön „megdöntésén” fáradozik, s Cobdenben is csalódva megállapítja: „...nincs valódi liberális ember Angliában”. Hallal bájait védő nára . 1852 nyarán vasútépítési ügyben Nizzába utazott, s a családi hagyomány szerint a tengerparti sétány egyik padján ismerkedett meg La Charron márki özvegyével s ennek szépséges Matild nevű leányával, aki — bár csak huszonnyolc éves volt — két gyermekével özvegyen élt. Matild beleszeretett a jóképű magyarba, kit mindenki rendkívül szép férfinak tartott, s akinek olyan szép Nemeskéri Kiss Miklós