Új Tükör, 1979. július-szeptember (16. évfolyam, 26-39. szám)
1979-08-12 / 32. szám
álruhás, igazságtevő király. Csak rábökök az ablak mögül egy lécekből ácsolt területfoglaló barikádra, csíkos kocsink lefékez mellette, és az építményit, a mögötte megbújó üzlet készséges dolgozói öt perc alatt eltüntetik. Odébb elviszik azokat a székeket is, amelyeket egyszer önhatalmúlag merészeltem eltávolítani, de most nincs tükörelcsavarás, nincs fenyegető cédula, csupán bocsánatkérő mosolyok. Elhűlve hallom: a póznákra szerelt, hivatalos rakodóhelyeket jelölő táblákon kívül minden más tábla érvénytelen, öt évvel ezelőtt ugyan adtak ki ilyenekre engedélyeket, de hat hónap múlva mindet be is vonták: a táblácskák az úttesten ácsingóztak egész nap, megbénult a forgalom. Külön rakodóhelyet ma már csak néhány üzlet foglalhat, különleges engedéllyel, szigorúan az áruszállítás idejére. Egy belvárosi közért elől is elvitetjük a hosszú engedélyszámmal ékes táblát. Két fizető parkolóhelyet foglalt el, a helyére nyomban betüremkednek az autók. — Mi lesz ebből?! — Siránkozik a boltvezető. — Hogy kapom így meg az árut? — A rendőr csitítja. — A szállítás idejére a parkolóőr majd eltávolítja innen a kocsikat. — Én?! — Hördül fel az eddig némán fülelő, vén parkolóőr. — Énnekem, tisztelettel, nem hiányzik, hogy megboldogult édesanyámat szidalmazzák! öttonnás teherautóban ülök, bútorokat viszünk bizományi áruházaknak. A Dohány utcában, csodával határos módon, szabályosan meg tudtunk állni, a Margit-híd pesti hídfője közelében már csak parkoló autók mellett. Nagydarab, vidám sofőröm a vállát vonja: — A belső kerületekben szabálysértések nélkül nem lehet ám dolgozni. No hiszen! Ha elkapnának minden járdán, zebrán, meg utca közepén szobrozó kollégát, holnapra üresek lennének a városban a boltok. Az IFA teherautó a Belkereskedelmi Szállítási Vállalaté. Tucatnyi kocsijukkal találkozunk útközben , ki kenyeret visz, ki cipőt, tüzelőt, a legutolsó egy hatodik kerületi Ravill üzletbe hozott mosógépeket, bojlereket. — Már majdnem visszavettük az árut a raktárba — törülgeti izzadt homlokát a bikanyakú ravillos sofőr. — Pedig kijelölt rakodó van a sarkon, de szokás szerint feliálltak a maszekok. Leugrasztottam a rakodómat, kérjen meg egy-két kocsit, hogy adjanak helyet — addig kerültem egyet. Mire visszaérek, a rakodóm nagyban veszekszik két pasassal. De nem ám azokkal, akiket korábban ott láttam, mert a kérésire azok kiálltak szépen. Hanem ez a kettő puff, lecsapott a fölszabadult helyekre és most védték, körömszakadtáig. A fővárosban több száz, szabályos táblával védett rakodóhely van. A Fővárosi Szállítási Tanács jelölte ki őket, 15-20-40, vagy még több métereseket, attól függően, hány bolt, raktár üzemel a környéken. Láttam náluk egypár fényképes kimutatást belvárosi rakodóhelyeik foglaltságáról. Reggel nyolctól délután háromig nyolc fotó készült például az Október 6. utcai, 37. számú helyről, öt alkalommal teljes hosszában személyautók álltak. Három alkalommal 85 százalékát foglalták el. A BSZV sofőrjei jó idegzetű emberek. Aki nem az, hamar más munka után néz. Némelyik az állandó harcot nem bírja, a folytonos dudálást a háta mögött, a sértegetéseket ... — A Corvinnál beszólok egyszer egy Ladásnak, ne pont a sarkon álljon, mert nem tudok befordulni — meséli a ravillos. — Erre kiugrik, és se szó, se beszéd, pofon vág. Hát tudja, ha én hirtelen haragú ember volnék!... Mások azért hagyják abba a teherszállítást, mert ilyen körülmények között nem lehet keresni. Ha a sofőr nem elég szívós és ügyes, néha naponta a kocsiján marad egy-egy szállítmány, képtelen lerakni. Akkor pedig se teljesítménybér, se mázsapénz a cipelésért, és másnap viheti újra, különben nincs a boltban bojler, cipő, kenyér. Éjszakai fuvarozás, időzített szállítás! Létezik ilyesmi is persze, néhány kerületben, mutatóban. És majd minden illetékes iroda, vállalat ötéves terveiben. Hogy addig mi lesz? A teherautósok indulatosak. — Parkolóórákat kéne szereltetni mindenhová, akkor meggondolnák, meddig ácsorognak! És elszállítani az összes tilosban parkolót! Tegnap láttam, amint egy rakodóhelyről a rendőrök három kocsit vittek el egyszerre. Félóra múlva újra arra jártunk. Négy kocsi állt a tilosban. A sárga Wartburgban ülök, sietnék haza. Cammog a kocsisor a Lánchíd torkolatánál, szorosan egymás mögé sorolunk, fogcsdikorgató udvariassággal. Már majdnem feljutok a hídra, mikor a külső, másfelé vezető sávból egy taxi vágja be az orrát villámgyorsan a két, előttem araszoló autó közé. Dudálás, fékezés, káromkodás — a manőver sikerült. Érzem, hogy megy föl a pumpa. R. SZÉKELY JULIANNA