Új Tükör, 1979. július-szeptember (16. évfolyam, 26-39. szám)

1979-09-02 / 35. szám

­ elképzelem, hogy hirtelen agyonnyom ez a sokemele­tes egyhangúság!... Volta­képpen nem tudom, mit akart a fotós kifejezni, hi­szen gondolhatott a morális grandiozitásra, meg az em­berre, ki önmaga erejét és nagyságát, ím, ezerszeresre növelheti akár — belőlem azonban a rossz érzést nem tudja kiűzni. A falaknak rendeltetésük van, elsősorban ezért épít­jük, ezért tartjuk karban. Az esztétika, a térkiképzés, a térkihasználás csak má­sodlagos. „Másodlagos, de ma már nem másodrendű!” — mondta egy építész is­merősöm, s nekem eszembe jutott, hogy hiszen akkor a múltat a mában s a már a holnapban megmutatni, az lehet harmadlagos, de nem harmadrendű! S a három föladat ko­runkban már elválasztha­tatlan. Ezekkel a gondolatokkal szemlélem sorba a képeket újra meg újra, s mindig a Déli pályaudvar panorámá­jánál áll meg a tekintetem. Kényelmes, praktikus, tá­gas, szellős, világos — ilyen jelzők jutnak eszembe, va­lahányszor ott járok. De mindenekf­ölött: könnyed és vidám. Ezt érzem legtalá­lóbban, mert szerintem az új épületnek ez a legna­gyobb erénye általában és konkrétan is. Általában ért­ve korunkat, mikor is szinte tobzódunk a nyersanyag felhasználásában, és a mí­ves anyag egymásra halmo­­zásában. S konkrétan Bu­dán, a Vár alatt, a Vérmező mellett, komoran dicső és súlyosan komor történelmi helyeink tőszomszédságá­­ban. KUNSZABÓ FERENC FALAK ÉS ÉRZÉSEK □ 35

Next