Új Tükör, 1979. július-szeptember (16. évfolyam, 26-39. szám)

1979-09-30 / 39. szám

AZ EGYETEMI SPORT ÓRÁJA GYORSABBAN JÁR Olimpia, labdarúgó-világbajnokság, Pánamerikai Játékok után, 1979-ben Mexico­ City vállalta Universiade megrendezését is. Az egyetemista sportolók legnagyobb világversenye nevét, olasz javaslatra, az „Univer­­sita” és az „Olimpiáde” szavak ösz­­szevonásából kapta (egyetemi olim­pia). 116 ország több mint 4000 ver­senyzője vetélkedett 285 éremért. Nem is olyan régen szerényebb ada­tok jellemeztek egy olimpiát. Nem csoda, ha az Universiade megrende­zésére is egyre nehezebben vállal­kozik egy-egy város, illetve ország. Ráadásul Universiadét kétévenként rendeznek, hiszen az egyetemi sport­óra gyorsabban jár. Minden nemze­déknek meg kell adni az esélyt ar­ra, hogy részt vehessen a nemzet­közi egyetemi sportéletben. ARANY ÉS SZÜRKESÉG A X. Universiade sikert hozott a magyar sportnak. A hetvenes évek­ben rendezett egyetemista világver­senyek közül ezen termett a legtöbb babér a számunkra. Négy arany-, három ezüst- és három bronzér­münkkel hatodikak lettünk az érem­­táblázat szerint, a két nagy (Szov­jetunió, Egyesült Államok), Romá­nia és a két Németország mögött. Természetesen ez a szerény siker nem hasonlítható a hatvanas évek első felében elért eredményekhez, amikor két ízben (Porto-Alegre 1963, Budapest 1965) is mi voltunk a vi­lág élén. Ma már szinte hihetetle­nek az akkori (1963: 19 arany, 13 ezüst, 6 bronz; 1965: 16, 8, 14) ered­mények, melyek jobbak a legsike­resebb olimpiai szereplésnél is. Két­ségtelen, másfél évtized alatt sport­­mozgalmunk nemzetközi eredmé­nyessége csökkent, úgy hogy ez a kedvezőtlen irányzat az egyetemis­ták vetélkedésében még erőtelje­sebb. Az első Universiadékon az egyetemi egyesületek versenyzői ké­pezték a csapat magvát, velük együtt versenyeztek a nem egyete­mi klubtag, de egyetemre, főiskolá­ra járó kiváló sportolók. A felsőok­tatási intézményekben számon tar­tott esemény volt az Universiade. Rangot adott a részvétel. Az előké­születek minden állomásáról tájéko­zódhattak nemcsak a sportemberek, de az állami és társadalmi vezetők is. Az olimpiai felkészüléshez ha­sonlóan ünnepélyes fogadalomtétel nyitotta meg a felkészülés utolsó szakaszát. A kiutazó küldöttséget magas szinten búcsúztatták és fo­gadták. Az 1979-es Universiade magyar szempontból beleszürkült a sport­­mozgalmunk egészét hosszabb ideje fenyegető szürkeségbe. A hazai egyetemi sportélethez, az egyetemi életről, ifjúsági mozgalomról nem is beszélve, nem sok köze volt. Az egyetemi sport társadalmi gazdáját, a Magyar Diáksport Tanácsot az ar­ra illetékesek össze sem hívták, ha véleményt nem is kérni, de legalább tájékoztatni a tanács tagjait az Universiade előkészületeiről, szerep­lésünkről. Elmaradt az ünnepélyes búcsúztatás és a fogadás is. Egysze­rűen kipipáltunk egy nemzetközi versenyt, korrektül letudtuk, igaz, az Universiade soha nem állt sport­életünk középpontjában, sok vezető még a sikereket is fanyalogva fo­gadta annak idején. Miért? A magyar egyetemi egye­sületi sport néhány versenyző- és edzőegyéniségtől, egy-két csapattól eltekintve a hetvenes években szép lassan elsorvadt. De drámaian csök­kent általában az egyetemre-főisko­­lára járó élversenyzők száma is. Akkor, amikor mindenütt a fordí­tott irányzat figyelhető meg. A me­xikói eredmények is mutatják, hogy a szocialista országok, a Szovjetunió és Románia különösen is, milyen nagy fontosságot tulajdonítanak az Universiadén való jó szereplésnek, és van is honnan válogatni. Nálunk az az elképzelés erősödött, jó, ha a versenyzők csak sportolnak, a tanu­lás elvonja a fiatalokat az edzéstől, és kimondatlanul ott húzódott e né­zet mögött az a sanda szempont is, hogy aki csak a sportból él, az job­ban „beáll a sorba”, mint akinek van kiútja. AZ OLIMPIA JEGYÉBEN Az Universiade a sokat emlegetett anyagi ösztönzőktől ismét az erköl­csiekre irányította a figyelmet. Ma már ,szakmailag is sokszorosan meg­erősített tény, hogy a tanulás, a na­gyobb igénybevétel nem csökkenti, hanem növeli a versenyző esélyeit, egyébként megfelelő adottságok ese­tén. A magyar győztesek, a matemati­kus Mátay Andrea, a jogász Gedő­­vári Imre, a TF-es Kolczonay Ernő és a többi, különböző főiskolákra járó párbajtőröző (Székely Zoltán, Papp Jenő, Kopetka Béla és Dénes Balázs) példája is ezt erősíti. Re­méljük, a nyolcvanas évek magyar sportéletében megfigyelhetjük en­nek a felismerésnek a gyakorlati következményeit. Universiadékat páratlan években, olimpiák előtt és után rendeznek. Ez a tény adja a főiskolások viada­lának szakmai varázsát. Bár az Universiadékon csak az olimpiai műsor egy része szerepel, mégis sok tekintetben képet ad az olimpia utáni évben az új nemzedékről, olimpia előtt pedig az esélyekről. Mexico­ City győzteseinek, helyezett­jeinek többsége is Moszkváról be­szélt. 1980 olimpiájának nézőpontjá­ból értékelte eredményeit. Ez a mi feladatunk is. A magyar versenyzők, 44 fő négy sportágban — atlétika, férfi torna, vívás, vízilabda — álltak rajthoz. Értékelni sportáganként lehet. A férfi tornászok két ezüst- és három bronzéremmel gazdagodtak. Teljesítményükre a lólengésben el­könyvelt aranyérem és a csapatver­senyben a dobogós helyezés elmara­dása vet árnyékot. A közelmúlt és a jelen kiválóságai mögött már ott sorakoznak a holnap (sőt a ma!) ígéretei. Több éves kiváló munka, sokak munkájának az eredménye ez. De ismét kiderült, nem elég a tehetség, a tudás, a szorgalom, még a győzniakarás sem. Mindezek ér­vényre jutásához, itt és most, a verseny adott pillanatában olyan emberi-közösségi háttér kell, ami igen ritka ma sportágaink házatá­­ján. íme, ismét az erkölcsi ténye­zők, többek között vezetők, edzők és versenyzők kapcsolatának a jelentő­sége. Pontozásos sportágban mindez nagyobb hangsúlyt kap. Magyar Zoltán, olimpiai, világ- és Európa­­bajnok leesett a lóról. Így „csak” harmadik lett. Mindenki tudta már előzőleg, ha végigcsinálja, nem is hibátlanul, gyakorlatát, biztos arany­érmes, Donáth Ferenc második lett. A verseny után Magyar elpana­szolta, hogy az előtte tornászó Do­náth gyakorlatának értékelésén so­kat vitatkoztak a pontozók, ezért ő elmerevedett. Ha jó bemelegítés után néhány perces várakozás el­­merevedést nem is, de nem kívá­natos feszültséget, idegességet fel­tétlenül okozhat. Érdekesebb azon­ban, hogy Donáth gyakorlatára vé­gül 9,55-öt kapott és egy tizeddel került a második helyre a szovjet Makuc mögött. Egy szakember me­sélte, hogy több pontozó, így a szov­jet (!) is eredetileg magasabbra értékelte Donáth gyakorlatát, de a magyar pontozó félt (!), hogy eset­leg legyőzi olimpiai bajnok honfi­társát. Nos, ez így is bekövetkezett, csak közben elvesztettük az első he­lyet. LAKODALOM VAGY TEMETÉS Mátay Andrea sikere szívet melen­gető diadal volt. Mert nagy ver­senyben, kitűnő vetélytársak ellen, önmagát felülmúlva érte el. A nagy egyéniségeket jellemző módon meg­érezte a pillanatot. 192-ig bronzér­mes volt. A 194-et már az 1972-es olimpiai bajnok Meyfarth és a vi­lágcsúcstartó Simeont is háromszor verte. Andreának még egy kísérlete volt. Nem veszi rossz néven, ha fel­tételezzük, talán ha ő ugrik előbb, neki sem sikerül a harmadik kísér­let. De a győzelem esélye mozgósí­totta tartalékait, ez ami sokakból hiányzik, ő ettől nagy versenyző. Ha többi atlétánk nem is ért el említésre méltó eredményt, többsé­gük teljesítette a tőle várhatót. Ki­küldetésük feltétlenül helyes volt, mert a nagy verseny is, természe­tesen bizonyos szinten, a felkészülés része. Ennek biztosítása nélkül nem várható a fiatal versenyzők további fejlődése. A vívók egy része Budapestről, másik része Melbourne-ből érkezett Mexico­ Citybe. A hangulat nem volt éppenséggel rózsás. Mégis magyar napokat rendeztek a Magdaléna Mit­­chuxaban. A három aranyérem min­dennél többet mond. 1968-ban Kul-­ mEHICO 79 Palacio de los Deportes, a tornaversenyek színhelye 34 □

Next