Új Tükör, 1980. január-március (17. évfolyam, 1-13. szám)
1980-02-17 / 7. szám
i Gerevich Aladár már többször kijelentette: — Gyakran töprengek. Huszonegy vagy huszonkét aranyat nyertem a világversenyeken? Hasonlóan kellemes fejtörésük a mai kardvívóknak nincs. Olyan ritkán nyernek, hogy ha az emberi életkor legfelső határáig pástra lépnének, akkor sem lenne olyan éremgyűjteményük, mint Gerevich Aladárnak. (Egyéni versenyben 4, csapatversenyben 17 arany.) Kevesen tudják elviselni a számukra kedvezőtlen összehasonlítást. Két-három esztendővel ezelőtt a válogatott labdarúgók és vezetők sokszor tiltakoztak . — Miért kell mindig Kocsist vagy Puskást emlegetni? Meguntuk a párhuzamot a hajdaniak és a maiak között! Elvész az önbizalmunk maradéka is, ha az aranycsapatot és a mostani együttest állítják egymás mellé. Hasonló veszély napjaink kardvívóit fenyegeti, összehasonlítható-e történetesen Petschauer Attila a mostaniakkal? Tanulságképpen csak egyetlen apróság a húszas-harmincas évtizedek tüneményes bajnokáról: előszobájában állt egy ember nagyságú bábu. Petschauer bármikor érkezett haza, kora délután, késő este vagy hajnalban, akkor is elővette a kardját. Szembe állt a bábuval és vezényelt önmagának: — En garde! Prim, szekond, tere! Iskolázott. Rendszeresen és fáradhatatlanul, így érte el, hogy olyan tökéletes biztonsággal és villámgyorsan „vágta meg” kardjának élével az ellenfél fejét vagy hasát, mint senki más a világon. Petschauer Attila pályafutásának zenitjére az amszterdami olimpián jutott el. Álmát később még hányszor megzavarta a kardcsapatverseny döntője. Terstyánszky Ödön szeszélyesen szerepelt. Amíg Petschauer valamennyi ellenfelével szemben úgy vívott, mintha az élete függne a győzelemtől, addig Terstyánszky a később sorra kerülő egyéni olimpiai bajnokság erőpróbáira is gondolt és több csörtét veszített azért, mert tanulmányozta vetélytársai harcmodorát. 8:7-re vezettek a magyarok. Ekkor állt a porondra Renato Anselmi és Petschauer. A végső győzelem forgott kockán. Minden magyar izgatott volt, a vezetők közül többen idegesen sírva fakadtak, néhányan kirohantak a teremből, mert nem tudtak uralkodni magukon. A szemtanúk szerint Petschauer bízva győzelmében, fogcsikorgatva támadott és győzött, ezzel megszerezte csapatának az olimpiai győzelmet. Az ő bravúrja segítette át a magyarokat a holtponton. Másnap megkezdődött Amszterdamban az egyéni küzdelem. Terstyánszky Ödön káprázatosan forgatta a kardot, Petschauer kissé bágyadtan mozgott. Az aranyérem sorsa kettejük találkozóján dőlt el. Terstyánszky öt feltartó szúrással, vagyis ha két ragyogó vívó esetében ilyen jelzőt használni lehet, a legegyszerűbb módon győzött Petschauer ellen. Igazságtalan eredmény? Kitűnő téma egy sporttörténeti vitához vagy tanulmányhoz. Hová tűntek azok a régi szép idők, amikor az olimpián a kardvívásban a magyarok játszották a főszerepet? Ezzel el is érkeztünk a mához. Miért nincsenek olyan egyéniségek, mint egykor? Tehetségek gyakran jelentkeznek a vívótermekben.