Új Tükör, 1980. január-március (17. évfolyam, 1-13. szám)

1980-03-02 / 9. szám

Kultúránk a világban Régi ruhák sikere I*V. „Az arany csillogása, a selyem ra­gyogása és a bársony puha fénye köszönti a manchesteri Whitworth Galériában a látogatókat a Törté­nelmi magyar kosztümök kiállítá­sán” — írta Linda Coeling az Art and artists című angol művészeti folyóirat egyik múlt évi számában. A kulturális egyezmény keretében létrejött kiállításnak a témáját a Whitworth Galéria főigazgatója, Dod­well professzor választotta; a manchesteriek gazdag preraffaelita anyagukat mutatták be viszonzás­képpen a Nemzeti Galériában. Dod­­well szerint a magyar viselet és hímzés olyan magas színvonalú, hogy a világ bármely táján nagy feltűnést keltene, éppen ezért tar­totta kötelességének, hogy az angol közönség figyelmét is felhívja rá. Az Iparművészeti, Nemzeti és Néprajzi múzeum anyagából össze­állított kiállításon először kerültek egymás mellé a magyar díszruhák, a nyugati divatot követő öltözékek és a népviseletek, a XVI. századtól kezdve egészen a XX. századig. Lát­ható volt, mit őrzött meg a népvi­selet az úri osztályok öltözködésé­ből és hogyan ihlette meg a XX. századi divatot a népművészet. A gazdag ékszeranyaggal és a ki­sebb használati tárgyakkal (cipők­kel, tarsolyokkal, legyezőkkel) együtt bemutatott ruhák összképe „eltér a megszokottól, ami a színek frisseségének és a szövetek kitűnő állapotának köszönhető” — írta a Daily Telegraph kritikusa, aki sze­rint a hibátlanul megrendezett ki­állítás elragadó élményt nyújtott. A kiállítási anyag egy része — mintegy húsz magyar, illetve euró­pai divatú ruha — Manchesterből a múlt év decemberében tovább vándorolt a New York-i Metropoli­tan Múzeum viseletosztályára, a Costume Institute-ra, ahol 1980 augusztusáig tekinthetik majd meg a látogatók. Itt minden évben ren­deznek egy nagy kosztümkiállítást. A múlt évben például a Gyagilev Balett jelmezeiből, azt megelőzően pedig a moszkvai és leningrádi mú­zeumok ruhakincseiiből. A decemberi bemutató témája: D­ivat a Habsburg-monarchiában Ausztria—Magyarországon. A közel másfél száz öltözéket (pompás kato­nai egyenruhákat, lakáj- és egyéb személyzeti livréket, a bécsi ízlést reprezentáló, túlnyomórészt XIX. századi női ruhákat, udvari díszöl­tönyöket) hat teremben helyezte el a kiállítás rendezője, Diana Vree­­land. A magyar anyag a legdíszesebb, aranylurexszel borított központi te­rembe került, mert — mint Vree­­land mondotta — a sok arany- és színes hímzést ez a tompán csillogó háttér emeli ki a legjobban. A múzeumaink által küldött ru­hák közül a XVII. századi dolmá­nyok, a XVIII. századi rokokó és magyar stílusú öltözékek mellett nagy sikere volt a XIX. századiak­nak is, különösen egy szecessziós ízlésű, fehér csipkeruhának. Stella Blum, a Costume Institute vezetője szerint: ,,a legérdekesebb annak a nyomon követése, hogyan kevered­nek a keleti és nyugati formák a magyar viseletben”. A New York Times kiemeli az osztrák és ma­gyar férfiruhák közötti különbséget, mert „míg az előbbieken az angol szabás eleganciájának hatása érző­dik, az utóbbiakat inkább a keleti pompa iránti vonzalom jellemzi”. Az első nyitvatartási napon négy­ezren keresték fel a kiállítást. A nagy érdeklődés okát Stella Blum így foglalta össze a New York Times számára: „A ruhák csodás látványt varázsolnak a látogatók elé, valami olyat, amit ma már hiába keresünk, úgysem találjuk meg sehol. Élveze­tet nyújtanak a szemnek, s azt su­gallják, hogy az életnek nem kell szükségszerűen szürkének lennie, s hogy az ember megjelenése lehetne díszesebb, látványosabb is.” F. DÓZSA KATALIN Női és férfi díszruha 1867-ből 280 Táncosaink Olaszországban A Milánói Scala 1979. december 7- én mutatta be Muszorgszkij remek­művét, a Borisz Godunovot, Ljubi­­mov rendezésében, Claudio Abbado vezényletével. A II. felvonás lengyel képének báli jelenetét a világhírű rendező Béjart-ral akarta megko­­reografáltatni, aki elfoglaltsága mi­att Markó Ivánt javasolta e meg­tisztelő feladatra. A Győri Balett fiatal igazgatóját röviddel az együt­tes első premierje előtt, váratlanul érte a megbízás, de, mint jó me­nedzserhez illik, természetesen „sa­ját fiaival”, azaz a Győri Balett friss diplomás férfitáncosaival el­vállalta a feladatot. Valamennyi kritikus elismerően szól Markó munkájáról. Ermanno Gaergani, a Paese Sera kulturális rovatá­ban a koreográfia feszültségé­ről és a rendezői felfogásba jól il­leszkedő gesztusok szuggesztivitásá­­ról ír, míg Mario Pasi A legszebb pillanatok cím alatt dicséri meg a táncjelenetet: „Ugyancsak nagysze­rű a lengyel kép, ahol... Markó Iván kitűnően készíti elő a polonézt, hangsúlyozva egyúttal azt a katonás erőt is, mely olyannyira jellemző Marina hercegnőre.” Rubens Tede­­schi a l'Unitában az egész együttes méltatása után dicséri meg a len­gyel jelenet táncosait, akik a ljubi­movi színpadra állítással együtt szintén „hozzájárultak a kivételes sikerhez”. Még a milánói operabemutatónál is nagyobb sajtóvisszhangot keltett Cataniában a Magyar Állami Ope­raház balettegyüttesének vendégjá­téka, a Teatro Massimo Bellini szín­padán. A Seregi László koreografálta Sylvia főszerepében Pártay Lilla és Metzger Márta mutatkozott be, Amintast Dózsa Imre és Harangozó Gyula, Ámort Nagy Roland, Oriont Róna Viktor és Havas Ferenc, vala­mint — most először — Keveházi Gábor táncolta. Diana istennő sze­repében — Pongor Ildikó mellett — először szintén az olasz közönség láthatta Szabadi Editet. Végignézve az Il Diario, a La Si­cilia, a Catania Giorno e Nette, vagy az Espresso Spettacoli mélta­tásait, kitűnik, hogy a cikkírók ugyan hosszasan foglalkoznak Leo Delibes muzsikájával, az 1876-os párizsi ősbemutatóval, Seregi ma­gyarországi pályafutásának ismerte­tésével, de azért maradt idejük (és helyük) a koreográfia, a díszlet és jelmez, a tánctudás és a karmesteri munka dicséretére. Ezt mindnyájan örömmel teszik, már csak azért is, mert a Sylviát első alkalommal lát­hatták Szicáiában. KAÁN ZSUZSA Róna Viktor és Kun Zsuzsa a Sylviában keleti éra felvétele

Next