Új Tükör, 1980. január-március (17. évfolyam, 1-13. szám)
1980-03-02 / 9. szám
Kultúránk a világban Régi ruhák sikere I*V. „Az arany csillogása, a selyem ragyogása és a bársony puha fénye köszönti a manchesteri Whitworth Galériában a látogatókat a Történelmi magyar kosztümök kiállításán” — írta Linda Coeling az Art and artists című angol művészeti folyóirat egyik múlt évi számában. A kulturális egyezmény keretében létrejött kiállításnak a témáját a Whitworth Galéria főigazgatója, Dodwell professzor választotta; a manchesteriek gazdag preraffaelita anyagukat mutatták be viszonzásképpen a Nemzeti Galériában. Dodwell szerint a magyar viselet és hímzés olyan magas színvonalú, hogy a világ bármely táján nagy feltűnést keltene, éppen ezért tartotta kötelességének, hogy az angol közönség figyelmét is felhívja rá. Az Iparművészeti, Nemzeti és Néprajzi múzeum anyagából összeállított kiállításon először kerültek egymás mellé a magyar díszruhák, a nyugati divatot követő öltözékek és a népviseletek, a XVI. századtól kezdve egészen a XX. századig. Látható volt, mit őrzött meg a népviselet az úri osztályok öltözködéséből és hogyan ihlette meg a XX. századi divatot a népművészet. A gazdag ékszeranyaggal és a kisebb használati tárgyakkal (cipőkkel, tarsolyokkal, legyezőkkel) együtt bemutatott ruhák összképe „eltér a megszokottól, ami a színek frisseségének és a szövetek kitűnő állapotának köszönhető” — írta a Daily Telegraph kritikusa, aki szerint a hibátlanul megrendezett kiállítás elragadó élményt nyújtott. A kiállítási anyag egy része — mintegy húsz magyar, illetve európai divatú ruha — Manchesterből a múlt év decemberében tovább vándorolt a New York-i Metropolitan Múzeum viseletosztályára, a Costume Institute-ra, ahol 1980 augusztusáig tekinthetik majd meg a látogatók. Itt minden évben rendeznek egy nagy kosztümkiállítást. A múlt évben például a Gyagilev Balett jelmezeiből, azt megelőzően pedig a moszkvai és leningrádi múzeumok ruhakincseiiből. A decemberi bemutató témája: Divat a Habsburg-monarchiában Ausztria—Magyarországon. A közel másfél száz öltözéket (pompás katonai egyenruhákat, lakáj- és egyéb személyzeti livréket, a bécsi ízlést reprezentáló, túlnyomórészt XIX. századi női ruhákat, udvari díszöltönyöket) hat teremben helyezte el a kiállítás rendezője, Diana Vreeland. A magyar anyag a legdíszesebb, aranylurexszel borított központi terembe került, mert — mint Vreeland mondotta — a sok arany- és színes hímzést ez a tompán csillogó háttér emeli ki a legjobban. A múzeumaink által küldött ruhák közül a XVII. századi dolmányok, a XVIII. századi rokokó és magyar stílusú öltözékek mellett nagy sikere volt a XIX. századiaknak is, különösen egy szecessziós ízlésű, fehér csipkeruhának. Stella Blum, a Costume Institute vezetője szerint: ,,a legérdekesebb annak a nyomon követése, hogyan keverednek a keleti és nyugati formák a magyar viseletben”. A New York Times kiemeli az osztrák és magyar férfiruhák közötti különbséget, mert „míg az előbbieken az angol szabás eleganciájának hatása érződik, az utóbbiakat inkább a keleti pompa iránti vonzalom jellemzi”. Az első nyitvatartási napon négyezren keresték fel a kiállítást. A nagy érdeklődés okát Stella Blum így foglalta össze a New York Times számára: „A ruhák csodás látványt varázsolnak a látogatók elé, valami olyat, amit ma már hiába keresünk, úgysem találjuk meg sehol. Élvezetet nyújtanak a szemnek, s azt sugallják, hogy az életnek nem kell szükségszerűen szürkének lennie, s hogy az ember megjelenése lehetne díszesebb, látványosabb is.” F. DÓZSA KATALIN Női és férfi díszruha 1867-ből 280 Táncosaink Olaszországban A Milánói Scala 1979. december 7- én mutatta be Muszorgszkij remekművét, a Borisz Godunovot, Ljubimov rendezésében, Claudio Abbado vezényletével. A II. felvonás lengyel képének báli jelenetét a világhírű rendező Béjart-ral akarta megkoreografáltatni, aki elfoglaltsága miatt Markó Ivánt javasolta e megtisztelő feladatra. A Győri Balett fiatal igazgatóját röviddel az együttes első premierje előtt, váratlanul érte a megbízás, de, mint jó menedzserhez illik, természetesen „saját fiaival”, azaz a Győri Balett friss diplomás férfitáncosaival elvállalta a feladatot. Valamennyi kritikus elismerően szól Markó munkájáról. Ermanno Gaergani, a Paese Sera kulturális rovatában a koreográfia feszültségéről és a rendezői felfogásba jól illeszkedő gesztusok szuggesztivitásáról ír, míg Mario Pasi A legszebb pillanatok cím alatt dicséri meg a táncjelenetet: „Ugyancsak nagyszerű a lengyel kép, ahol... Markó Iván kitűnően készíti elő a polonézt, hangsúlyozva egyúttal azt a katonás erőt is, mely olyannyira jellemző Marina hercegnőre.” Rubens Tedeschi a l'Unitában az egész együttes méltatása után dicséri meg a lengyel jelenet táncosait, akik a ljubimovi színpadra állítással együtt szintén „hozzájárultak a kivételes sikerhez”. Még a milánói operabemutatónál is nagyobb sajtóvisszhangot keltett Cataniában a Magyar Állami Operaház balettegyüttesének vendégjátéka, a Teatro Massimo Bellini színpadán. A Seregi László koreografálta Sylvia főszerepében Pártay Lilla és Metzger Márta mutatkozott be, Amintast Dózsa Imre és Harangozó Gyula, Ámort Nagy Roland, Oriont Róna Viktor és Havas Ferenc, valamint — most először — Keveházi Gábor táncolta. Diana istennő szerepében — Pongor Ildikó mellett — először szintén az olasz közönség láthatta Szabadi Editet. Végignézve az Il Diario, a La Sicilia, a Catania Giorno e Nette, vagy az Espresso Spettacoli méltatásait, kitűnik, hogy a cikkírók ugyan hosszasan foglalkoznak Leo Delibes muzsikájával, az 1876-os párizsi ősbemutatóval, Seregi magyarországi pályafutásának ismertetésével, de azért maradt idejük (és helyük) a koreográfia, a díszlet és jelmez, a tánctudás és a karmesteri munka dicséretére. Ezt mindnyájan örömmel teszik, már csak azért is, mert a Sylviát első alkalommal láthatták Szicáiában. KAÁN ZSUZSA Róna Viktor és Kun Zsuzsa a Sylviában keleti éra felvétele