Új Tükör, 1980. április-június (17. évfolyam, 14-26. szám)
1980-04-06 / 14. szám
Folyóirat NAGYVILÁG Régóta vártam Brian Clark színdarabját. Biztos voltam benne, hogy előbb-utóbb megszületik. Pontosabban és természetesen nem azt tudtam, milyen drámát szerkeszt össze a divatos angol író, hanem, hogy valaki előbb-utóbb megírja majd azt az alkotást, amely állást foglal a gyógyíthatatlan és reménytelenül szenvedő betegek nem természetes halálával kapcsolatban zajló vitákban. Jó ideje várható, hogy ez a vita egyszer belép a szépirodalomba. Most Brian Clark színművével belépett. Legalábbis hozzánk a Nagyvilág idei 3. számának közvetítésével először jutott el ilyen szándékú és tartalmú mű. Húsz esztendővel ezelőtt született egy új tudományág, a thanatológia (haláltan), amely merőben új szellemben-felfogásban beszélt az ember haláláról. A vele összefüggő vitákban fölmerült az a gondolat is, további vitákat szülve, hogy a csakugyan menthetetlen betegeket valahogyan át kellene segíteni a másvilágra. Brian Clark ennek a MŰVÉSZET A márciusi szám, amely Derkovitscsal és a szocialista művészet különböző problémáival foglalkozott, csöppet sem lett „protokolljellegű”, sőt, szinte mindegyik cikke kisebb szenzáció. Számomra különösen Horváth Béla interjúja a kevéssé ismert, igen rokonszenves művészszel, Fekete Nagy Bélával, aki a Szocialista Művészcsoport működésére emlékezett vissza igen autentikusnak tűnő módon. A XX. század 30-as éveit tanulmányozva ugyanis, ahogy a kiváló történész, Lackó Géza írja, a kutató írásos források híján a saját „realitásérzékét is latba veti”, az egymásnak ellentmondó memoárok között válogatva. Ám nem volt kevésbé izgalmas olvasmány Nagy Zoltán cikke sem UITZ ÉS AZ FMM kapcsolatáról. Az FMNI a Forradalmi Művészek Nemzetközi Irodája, Harkovban alakult meg 1930-ban, s Uitz Béla egy ideig titkára volt, egyben az Orosz Föderáció képviselője. Méghozzá igen harcias titkár: rátámadt Frans Masereelre és Diego Riverára is, ostorozva őket elhajlásaikért, és még a „forradalmi művészet” kifejezést sem tartotta elég forradalminak, hiszen ez „oly általános, hogy minden polgári radikális és szociáldemokrata használja ma”, sőt, „az osztálytagadók zászlója”. Nagy Zoltán joggal írja, hogy Uitz — „a korszellemnek megfelelően” — túlságosan leegyszerűsítve fogta fel a művészet és politika kölcsönhatásának kérdését. Igen ám, csakhogy mialatt ilyesmiket írt, a forradalmi művészet Masereelhez és Riverához méltó, monumentális példáit alkotta meg — és még többet alkotott volna, ha nem kényszerül hosszabb középázsiai tartózkodásra. A dologból két tanulság vonható le: 1. a forradalmár művész elsősorban műveivel tud jól politizálni; 2. a dogmatizmus nemcsak köz-, hanem önveszélyes gondolkodásmód is, mert mindig akad egy még dogmatikusabb valaki, aki denunciálja az embert. Székely András 4D JL frott ajánlat gott, fekete vászon elé feszített Corpus ugyanis talán a legtömörebben fejezi ki Somogyi Soma legjobb képeinek erényét, a feszes dránaiságot. Több kép is utal arra, hogy a keresztény művészet évezredes jelképrendszere iránt erős vonzalom él ebben a festőben: nemcsak a faragott, hanem a fehér árnyalataival megfestett Krisztus-test, az ikonok közt elhelyezett és önmagában is ikonfiguraként ható önarckép, a különböző vallások mitológiai elemeit a,pepi életképpel vegyítő Háromkirályok, vagy akár az a tükrös önportré, amelynek kutató pillantása Rubljov monumentális Krisztus-fejének tekintetét idézi az emlékezetbe. Ez a hatás független a személyes vallásosság magánügyétől és egyáltalán a tételes vallásoktól — a kultikus tárgyat megillető méltóságteljes komponálásmód utal inkább rá, s ez éppúgy megfigyelhető egy-egy csendéleten, mint az „írókéval” cifrázott madonnákon, így teremtődik rokonszenves egység az útkereső próbálkozások miatt látszólag egymásnak ellentmondó szemléleteket képviselő festmények között. A frissen rendbe hozott kis galériát jó gondolat volt ezzel az igényes „képcsarnoki anyaggal” megnyitni. Székely András legtöbb ember és a hagyományos gondolkodás szerint elfogadhatatlan elképzelésnek egyik változatát írta meg. Főhőse Ken Harrison, egy autóbaleset következtében megbénult. Életben tartani csak úgy lehet, ha kórházban ápolják. Ken azonban meg akar halni. Ehhez nem kell más, mint elhagyni a kórházat. Ügyvédet fogad, s hosszadalmas jogi huzavona után az eljárást vezető bíró elrendeli, hogy a beteg „szabadságában ne korlátoztassék”. Vagyis: öngyilkos lehet. A MÉGIS, KINEK AZ ÉLETE? nem remekmű, de nagyon izgalmas dráma. Hideg logikára épül. Ha nem akar, miért maradjon életben egy ennyire beteg ember? Mit kezdhet magával, mit ér az élete? Lehet ezzel a logikával vitatkozni? Füst Milán szavaival például: „Az öngyilkosság illogikus cselekedet... ilyen esetekben a logikus ellenvetések nevetségesek.” És még valami. Láttuk a tévében azt a vastüdőben élő fiatalembert, aki a fogai közé szorított ecsettel festett, értelmet és örömet találva tevékenységében. Az eset bizonyítja, a valóságban a logikailag teljesen reménytelen helyzetek is föloldódhatnak. Ökrös László ÚJ TÜKÖR Képes kulturális hetilap Főszerkesztő: BENJÁMIN LÁSZLÓ Főszerkesztő-helyettes: FEKETE SÁNDOR Szerkesztőség: Budapest Vill., Gyulai Pál u. 14. Telefon: 137-660. Postai levélcímünk: 1982 Budapest 8., PF 6. Kiadja: LAPKIADÓ VÁLLALAT Budapest VII., Lenin krt. 9—11. Felelős kiadó: SIKLÓSI NORBERT HU ISSN 0133-1361 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál, a kézbesítőknél és a Posta Központi Hírlap Irodánál (Postacím: Budapest V., József nádor tér 1. - 1900) közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámára. Előfizetési díj: negyedévre 84,- Ft,/2 évre 168,- Ft, 1 évre 336,- Ft. @ 80.0858 Athenaeum Nyomda Kozma utcai üzeme. Budapest, rotációs mélynyomás. Felelős vezető: Soproni Béla vezérigazgató. INDEX: 25 817. Meg nem rendelt fényképekért és kéziratokért a szerkesztőség nem vállal felelősséget. Ép