Új Tükör, 1980. április-június (17. évfolyam, 14-26. szám)
1980-06-29 / 26. szám
Elszalad-e vele a ló? Sportpályafutása utolsó nagy próbatételéhez közeledik, a szakberkekben formábahozásként emlegetett viszontagságos heteket éli (vagy inkább tűri), az elmúlt évtized talán legsikeresebb magyar sportolója. Magyar Zoltán nem titkolt szándéka, hogy visszavonul, bármilyen érdemjegyet is kap moszkvai szerepléséért. A lólengés olimpiai bajnoki címének védőjeként indul, háta mögött három világbajnoki, ugyannyi Európa-bajnoki győzelemmel, ebből adódó helyzetét pedig többféle módon értékelik. Egyesek szerint a sok rang fokozott tehertételt okoz, mások viszont úgy vélekednek, hogy neve már önmagában is tekintélyt parancsoló, vetélytársaknak és pontozóbíróknak egyaránt. Egyszóval nincs mitől tartania. Július 25-én minden kiderül. Késleltetett indulás A Montrealtól Moszkva felé vezető út hosszan tartó ünnepléssel kezdődött, majd kínos fordulattal folytatódott. — A vártnál is kevésbé vágytam az újrakezdésre, kellemesebb volt az országjárás, a sok meghívás elfogadása, ami ráadásul hozott is a konyhára — mondja őszintén. — Talán hibáztam, mert Vigh László, a mesterem egy hónappal az olimpia után már az edzőterembe várt, nagy tervekkel, a tőle szokásos alkotói vággyal. Rám meg várhatott, mert én meg csak új határidőket tűztem magam elé, húztam-halasztottam az indulás napját. Aztán még én voltam megsértődve, amikor az edzőm kijelentette, hogy jó lesz vigyázni, mert „elszalad a ló velem”. Ellenségeskedés kezdődött a Montrealig teljes egyetértésben dolgozó mester és tanítvány között, és ahogy ez általában történik, gyorsan jelentkeztek „tanácsadók” is.— Bekövetkezett, amitől már régóta tartottam, mindketten csak a másik hibáit figyeltük, így aztán az edzéseknek nem is volt sok haszna — folytatja. — Éreztem, hogy bizonyítanom kell, és ez, ha kínkeservesen is, de az 1977-es Európa-bajnokságon sikerült. Nem sokkal később a szófiai Universiade újra engem igazolt, de a betervezett mesterhármas már nem sikerült, az óvideós Világ Kupa rajtja előtt megsérültem. Mi tagadás, ezt is megjósolták nekem. Még a csapattársaim is gyakran mondogatták, hogy vigyázzak a gyűrűvel, mert ha nem erősítek eleget, előbbutóbb megsérülök. Hasztalanul figyelmeztettek. Újabb zűrzavaros időszak kezdődött, Magyar Zoltánt heves, éles támadások érték. Szemére vetették a sérülés okát, továbbá azt is, hogy lassan(!) gyógyul. Néhányan meg sem próbálták palástolni ellenséges érzelmeiket... — Furcsa négy évre emlékezhetek viszsza, minduntalan bizonygatnom kellett, mint egy kezdőnek vagy inkább egy mihasznának. A középszerű versenyzőkkel sohasem volt baj, velem bezzeg, aki minden kijelölt célt teljesített, annál gyakrabban. Fegyelmeztek és figyelmeztettek, figyeltek és figyeltettek, s ezt mindenki más nálam jóval előbb megelégelte volna. Két évvel ezelőtt tavasszal aztán felbátorodtam és bejelentettem, hogy lemondok a válogatottságról. Ezt akkor szerintem senki sem várta. Az érvelésem nyomós lehetett, mert azonmód megkaptam azokat a kedvezményeket, amelyek szerintem minden olimpiai bajnokot megilletnek. Sikerült elhitetnem azt is, hogy az edzésekre nem „szépítkezni” járok, hanem azért, hogy Moszkvában se valljak szégyent. Azóta nagyjából minden rendjén, nincs kötözködés, legfeljebb néhány gúnyolódó megjegyzést kell eltűrnöm, amit esetleg tréfaként is fogadhatok. Kabala bajusz Bizony az idei immár a nyolcadik egymást követő esztendő, hogy Magyar Zoltántól a rajongói a győzelem reményében búcsúznak Ferihegyen, bízván a nagy sorozat folytatásában. Azt hiszem, a történtek ellenére is a szerencsés sportolók közé tartozom, elvégre 1973 óta nem akadt olyan év, hogy legalább egy szép címmel ne lettem volna gazdagabb. Könnyű számon tartani a keserves kimenetelű nekifutásaimat, hiszen ilyen mindössze egy volt. Tavaly, a mexikói Universiadén ketten is megelőztek, „mentségem”, hogy nem jobb gyakorlattal, hanem a rontásom miatt. Baráti körben másféle indokot is emlegettem: megfeledkeztem a kabalámról! Először az 1974-es világbajnokság előtt növesztettem — akkor még gyengécske — bajuszt, amit a verseny első napjáig őriztem, így tettem később is, minden jelentős világverseny előtt, pedig sokan figyelmeztettek, hogy egyszer „fönnakadok” az útlevélvizsgálatnál. A mexikói utazás előtt ma sem tudom miért, későn jutott eszembe, hogy mellőznöm kellene a borotvát, de csak rándítottam egyet a vállamon, fel sem merült bennem a kudarc lehetősége. Utólag hiába ismételgettem, hogy aki babonás, az sohase feledkezzen meg a „jelekről”. Néhány héttel ezelőtt , hogy elkerülje a tavaly történteket, már hozzákezdett a ábrázata szokásos elváltoztatásához, orra alatt máris kackiás bajusz díszeleg. — Nem előnyös a számomra, de cseppet sem zavar, hiszen edzőtáborban élünk, csak egymás közt vagyunk, majdnem teljesen elzárva a külvilágtól. Erről jut eszembe, hogy szerintem az elmúlt négy esztendő legalább háromnegyed részét kizárólag a tornának szenteltem, az edzéseknek és edzőtáboroknak, az oda-és viszszautazásoknak, s még a kevés szabad időmet is csak nagy ritkán töltöttem társaságban. Három évvel ezelőtt szenvedélyes természetbarát lettem, beléptem egy vadásztársaságba, azóta olykor az órákat is számolom, úgy várom a hétvégeket, az erdei csatangolásokat és kalandokat. 3x25 másodperc A két olimpia között elvégezte a Testnevelési Főiskola szakedzői tagozatát, oklevelét azonban gyorsan a fiókba süllyesztette. — Szívesen tanultam, már hasznát is vettem a tudományoknak, de nem érzek elhivatottságot magamban az edzői pálya iránt. Bővebb magyarázattal nem is szolgálhatok, hiszen szeretem a gyerekeket, s megannyi év után még a tornát is. Szeretnék továbbtanulni. Érdekel az állatvilág, a biológia, s tulajdonképpen minden, ami a természethez köt. Tudom, a moszkvai olimpia után egy-két évig élvezhetem az élsportolóknak járó előnyöket, s ezt az időt a lehető leghasznosabban szeretném eltölteni. Nem akarok úgy járni, mint azok a volt élsportolók, akik nagyot zuhantak, és kezdhettek mindent elölről. A moszkvai sportpalotában bemutatásra váró, és remélhetőleg aranyat érő lólengés gyakorlata körülbelül 25 másodpercig tart. Magyar Zoltán szigorú diétával néhány nappal ezelőtt már elérte szokásos versenysúlyait — 63 kiló —, így minden fölöslegtől megszabadulva mozoghat majd a lovon. Az olimpiai szereplés számára három felvonásból áll, úgy is lehet mondani, hogy 75 másodperc alatt dől el Magyar Zoltán olimpiai érmének sorsa. Egyetlen apró hiba, kisebb rontás is keresztülhúzhatja számításait, sajnos bőven elég lehet, hogy kárba veszszen négy nehéz esztendő munkája és szenvedése. Következik a végállomás, ahol Magyar Zoltán szeretne boldogan „kiszáll SZALAY PÉTER m 34 D 1 Német Szövetségi Köztársaság—Belgium 2:1. A győztes gól Hrubesch fejéről hull az ellenfél hálójába Rummenigge Jan Caulemans