Új Tükör, 1980. július-szeptember (17. évfolyam, 27-39. szám)
1980-07-06 / 27. szám
A ROCK NAGY ÉVTIZEDE Színes amerikai film a Filmmúzeumban Az ötvenes évek. Annak is inkább a vége. A mai harmincasok kora ifjúsága, akik nem discozenére ringtak unotta, arccal, hanem izzadtra táncolták magukat az iskolai bulikon. Akik csak zavartan merték megcsókolni a lányokat, csak a rosszfélék szoknyája alá nyúlkálhattak az első randevún, és egy pillantásra beleszerettek a mellettük elsuhanó ismeretlen Nőbe. A nagy kalandra vártak, és csak évek múltán döbbentek rá, hogy nem történt velük semmi. Semmi különös. Akikkel pedig történt, mondjuk világhírű filmrendezők lettek, szívbizsergető nosztalgiával sorra megidézik az „álmodozások korát”. Amerikában Peter Bogdanovich Az utolsó mozielőadásban vagy George Lucas A Rock nagy évtizedében. A film eredeti címének (Amerikai fali firkálások) stílusában Lucas hanyag egyszerűséggel rajzolja a vászonra az amerikai kisváros fiataljainak portréit. Nem kanyarít köréjük különösebb történetet, egy este és a hajnalba nyúló éjszaka hangulatát, ízeit és színeit festi meg. Szól a zene, a rock, autóban, bisztróban és tanévzáró banketten, és a négy fiú új élmények reményében kitartóan rója, gyalogosan és rozoga kocsikon, a megunt, megemésztett kisvárost. Lányokat szólítanak le, kakaskodnak, verekednek, gyűlölik, és mégsem merik elhagyni az ismerős utcákat, házakat, az otthonukat. George Lucas valószínűleg nem az örökkévalóságnak szánta filmjét, és akkor, 1973-ban még nem a Csillagok háborújának kasszasikerére kacsintott. Két órára visszapergette fiatalságunkat. Szép volt. Székely Gabriella KARATE Színes japán film Anatómiai ismeretek nélkül senki sem mélyülhet el a karate rejtelmeibe. Aki a porondra lép, ismernie kell az emberi test fájdalmas és veszedelmes pontjait. Hová üssönrúgjon, ha az ellenfelét csak gyötörni akarja, és hová érjen keze-lába, ha azt óhajtja, hogy a vetélytárs ájultan essen össze? Nem árt azonban, ha mozinéző is konyít valamit az anatómiához, mert így nem rémüldözik, tudja, hogy halált okozó pontokra senki sem üt vagy rúg. Milyen céllal készítettek filmet a japánok a tokiói karate-világbajnokságról? Több válasz kínálkozik. Csak kettőt említek, a többi elhanyagolható. 1. Válasz: Japán így vigasztalódik az elvesztett második világháború miatt; ami nem sikerült a harctereken, az sikerül a karateszőnyepen, a japánok elől minden náció fiai, amerikaiak, angolok, ausztrálok, hollandok, svédek véres fejjel menekülnek. Éljen a legyőzhetetlen Nippon! 2. Válasz: Reklámot szándékozott csinálni a film a számtalan helyen tevékenykedő japán karatemestereknek. Mi köze mindehhez a magyar mozinézőnek? Durvaság és könyörtelenség jellemzi a jeleneteket. Kíméletet senki sem kap, még aki kér, az sem. Vae victis! Vagyis, jaj a legyőzöttnek. Japán modorban előadva. Tanulság? A legyőzöttnek lenni a világ egyetlen táján sem kellemes állapot. Nem bízhatunk a legendás japán udvariasságban sem. Több vesztett játékost ájultan, hordágyon visznek el. Ilyen veszély, a sok vér láttán, a gyengébb idegzetű nézőt is fenyegeti. Molnár Károly Hanglemez SASS SYLVIA ÚJ LEMEZE Sass Sylvia nem mindennapi művészegyéniség. Különleges adottságai vannak, de szembetűnő hibái is. Új lemezén jócskán az erényei felé billen a mérleg: hangképzési nehézségeit, nevezetesen azt, hogy vagy pianisszimóban vagy fortéban énekel, és közötte nincs mezzofortéja, a modern felvételi technika segítségével ki lehetett küszöbölni, ugyanígy tompítható volt felső hangjainak élessége is. A szövegmondását pedig plasztikusabbá tette a mikrofon, ha teljesen tisztává és érthetővé nem is. Ugyanakkor a lemezre került zeneszámok, a Bellini-, Verdi- és Ponchielli-áriák módot adtak arra, hogy bemutassa, milyen gyönyörű lírai frázisokat tud énekelni, és azt is, hogy temperamentuma menynyire alkalmassá teszi a drámai szerepek megformálására. Színpadon többször is hallottam a szerepben, soha olyan szépen nem tudta előadni Norma kavatináját, mint ezen a lemezen. A trubadúr negyedik felvonásbeli Leonora-áriája is rendkívül gazdag lírai szépségekben az ő tolmácsolásában. A legkiemelkedőbb azonban a két Lady Macbeth-ária interpretációja. Sass Sylvia félelmetes portrét ad erről a sátáni Verdi-heroináról. Az énekesnőt a londoni National Philharmonic Orchestra kíséri. A karmester, Lamberto Gardelli személye a biztosítéka annak, hogy az egész produkció pontosságban, stílushűségben és intenzitásban is maximális színvonalú. (Decca-Hungaroton) Kertész Iván töredékek. Eddig szinte csak híradásokból ismert középkori és reneszánsz kultúránk létét bizonyítja. Azt, hogy volt minek elsüllyednie Moháccsal, és hogy szerencsésebb körülmények között, évszázadokkal később, nem „visszakéredzkedni” kellett volna a világkultúrába, hanem már előbb is elfoglalhattuk volna azt a helyet — s nemcsak a zenében —, ahová Liszt és Bartók műveivel emelkedtünk. Az elszakadást számíthatjuk Bakfark működésétől is. A Brassóban született művész, aki hosszú időt töltött Szapolyai János erdélyi vajda udvarában, még Buda elfoglalása előtt „emigrált” Magyarországról, s élete hátralevő részét francia, lengyel, osztrák udvarokban töltötte, s ezzel, Liszt Ferenc hazatéréséig, a magyar zene ki is maradt az össz-európai fejlődés folyamatából. (Igaz, talán ennek köszönheti „ősi” erejét, amit Bartók és Kodály épen találhatott meg a népzenében, de a veszteség akkor is nagyobb.) A sorozat ötödik, utolsó lemeze Bakfark Bálint VII. fantáziáját és kortárs szerzők (Gombert, Clemens non Papa, Arcades, Josquin des Pres) műveiből készített átiratait tartalmazza. Ez a rendkívül merev szabályokra épülő zene csak többszöri meghallgatás után válik élménnyé, de a vele való megismerkedés megéri a fáradságot, belőle még a Balassi-vers virtuozitása is könnyebben megérthető (Hungaroton) Baka István BAKFARK BÁLINT ÖSSZES LANTMŰVE 5. lemez Az az öt lemez, amelyen Benkő Dániel a XVI. század legnagyobb — és magyar — lantművészének összes fellelhető művét szólaltatja meg, legalább akkora jelentőségű nemzeti önismeretünk számára, mint a budai Várban feltárt gótikus szobor- «Hot! ajánlat bon először ők építettek páncéloshajót is. A hallatlan műgonddal készült ékszerek, porcelánok, Buddhaszobrok, pecsétnyomók, paravánok mellett látható egy asztronómiai térkép a VI. század elejéről, rajta a Tejúttal, valamint a buddhista szöveggyűjtemény, a Tripitaka egyik példánya tele szebbnél szebb fametszettel. Az anyag vázlatos ahhoz, hogy elmélyült képet nyújtson Korea kultúrtörténetéről. Hiányoznak például a hangszerek, a fegyverek és az építészetet is csak néhány fotó képviseli. Kár, hogy a kiállítás rendezői kissé takarékoskodtak a feliratozással, és az sem ártott volna, ha egy tabló röviden ismerteti Korea történelmét. (Képünkön egy VI. századi falfestmény-másolat: Teknősbéka és a kígyó.) Horváth Tamás KOREA KULTÚRTÖRTÉNETE Néprajzi Múzeum A KKI és a Néprajzi Múzeum közös tárlata sejteti, hogy ez a függetlenségért oly sokáig küzdő nép milyen szívesen fogadta valaha a kardok nélkül érkező szellemi irányzatokat, így a konfucianizmust és a buddhizmust, sőt maga is szívesen vállalkozott közvetítésre. A több ezer éves múltra visszatekintő távolkeleti ország művészetében a kínai hatások erőteljesebben érvényesülnek, mint például a japánokéban, de hozzátehetjük, hogy annak idején éppen a koreai szerzetesek és kézművesek honosították meg keleti szomszédjuknál a buddhista tárgyi kultúrát. Nem kell ahhoz beavatottnak lenni, hogy a kiállított tárgyak alapján felfedezhessünk jó néhány koreai specifikumot is. Ilyen például a ruhák merész színösszeállítása, a lakkdobozok, lakkozott asztalkák barnásvörös tónusa és gyöngyházberakásai, vagy a szeladonmázas kerámiák formai tökélye, gazdagsága. Egy XVII. századi ülőpárna láttán talán még Vasarely is összecsapná a kezét. A koreaiak már a XIII. századtól kezdve használtak fémbetűket a könyvnyomtatásnál, és a vila FARAGÓ ISTVÁN KIÁLLÍTÁSA Helikon Galéria Ismét egy kiállítás, amely arról győzi meg a látogatót, hogy az alkotók műfaj, stílus szerinti skatulyázása csak látszólag vezet tetszetős eredményekhez, végső soron inkább nehezíti, mint segíti a tájékozódást. Nem mintha Faragó István, aki 1969-ben diplomázott a lipcsei Grafikai és Könyvművészeti Főiskolán, nem lenne tehetséges könyvtervező. Németh Lajos Csontváry-kötete, a Corvina Műterem-sorozat, az ezekért a tervekért kapott díjak bizonyítják,hogy az. Illetve az is. Mert az 1970-es Lenin-pályázat, s a mostani kiállítás, a Helikon Galériában látható filmplakátjai és tervei tanúsága szerint plakáttervezőnek is kitűnő. S ha a hazai filmplakátokat gyakran éri az a vád, hogy felületesek, lazán kapcsolódnak a filmhez, az ő műveire éppen az igényesség, a tartalmi-hangulati sajátosságok visszaadására, ugyanakkor a változatos eszközhasználatra való törekvés a jellemző. Egyaránt hasznosítja a szürrealizmus és a pop-art tanulságait, úgy, hogy mértéktartóan komoly megoldásai vagy játékos ötletei mindig hatásosan — de sosem hatásvadászóan — reklámozzák a filmet. Az Amerikai cigarettánál elég néhány csikk, s egy cigaretta, hogy atmoszférát, sorsokat érzékeltessen, az Angi Veránál a név s az ötágú csillag széttörése-összerakása, hogy a sorspróbáló évekről, a hitről beszéljen. Faragó István segédeszközöket, jeleket, jelcsoportokat is mellékel kiállítása megértéséhez — de a kitűnő plakátok önmagukban is elegek ahhoz, hogy a figyelemfelhívó jel, a hatásos vizuális információ fontosságán gondolkodjunk. P. Szabó Ernő FŐISKOLÁSOK KÉPEI Régi Műcsarnok A „sugárúti Művészház”, az 1877- ben megnyílt régi Műcsarnok a Népköztársaság útján, Budapest legadonabb kiállítóhelyisége ad nyilvánosságot nyaranként a Magyar Képzőművészeti Főiskola hallgatóinak. Öreg hordóban új bor? Itt egykor, az első tárlaton, a kiállítók között szerepelt többek közt Munkácsy Mihály, sőt „Delacroix Jenő” is (mindketten Párizs festőiként). Az idén, a százhárom éves katalógus szerinti névvel nevezve a „fe □ 3