Új Tükör, 1981. január-március (18. évfolyam, 1-13. szám)

1981-01-18 / 3. szám

A futball ördögi pillanatai Uruguay nyerte az Arany Kupát, Európa csalódott. Elképzel­hető, hogy ha egyszer meg­írják a labdarúgás történetét, akkor a mostani időket dél­amerikai korszaknak nevezik majd. Kedvetlen nyugatnémet, olasz és holland labdarúgók sétálgattak január első nap­jaiban a montvideói Indepen­dencia téren. Tekintetük vé­­gigsiklott a középen álló lo­vas szobron, José Gervasio Artigas alakján és megkér­dezték a vendégeket kísérő dél-amerikaiaktól : — Miről híres ez az em­ber? — Gaucsó és szabadság­­harcos volt a múlt század első évtizedeiben — hangzott a válasz. — Élete utolsó órái­ban lovat követelt, hogy amint ez a pampán illendő, nyeregben nézzen szembe a halállal. Talán profán a hasonlat, de a mostani mini világbaj­nokságon a dél-amerikai csa­patok játékosai úgy küzdöt­tek, mintha szobrot akarná­nak Uruguay fővárosának főterén. A labdával pedig olyan ügyesen bántak Uru­guay és Argentina legjobb­jai, akárcsak a pampa lova­sai, a gaucsók a lasszóval. Az Európát képviselő Né­met Szövetségi Köztársaság Olaszország és Hollandia a vártnál csekélyebb ellenál­lást tudott kifejteni a dél­amerikai válogatottakkal szemben. Jupp Derwall csa­patának tiszteletre méltó so­rozata ért véget az Argentí­na elleni mérkőzésen. A nyu­gatnémetek, amint ezt a lab­darúgás valamennyi rajon­gója tudja, előzőleg huszon­­háromszor vonultak le a pá­lyáról a válogatott találko­zók után, anélkül, hogy vesz­tesek lettek volna. Dél-Ame­­rikában azonban minden másképpen történik, minit az európaiak hiszik. A nyugat­németek remélték, hogy leg­alább döntetlenül végződik a párbaj Argentínával. Hru­besch góljával vezetéshez ju­tottak. Az argentinok azon­ban gaucsó módjára nyargal­tak a gyepen. Az utolsó hat percben fordult a kocka. A mérkőzésnek ezt a szakaszát az egyik nyugatnémet lap így jellemezte: — Ördögi hat perc! Ekkor előbb Kaltz lábáról jutott Schumacher hálójába a labda (1:1), majd két perc­cel a befejezés előtt Diaz okozott sokkot Derwallnak, mert megszerezte a győztes gólt. Vetélytársai azt hihették, hogy Cesar Menotti, az argen­tinok kapitánya az ördöggel cimborál, vagy legalábbis még soha nem szaladt át előtte fekete macska az ut­cán, amikor éppen a világ valamelyik stadionóri és árva igyekezett. De hát Dél-Ame­­rikában a történések nem­csak az európaiakat, hanem a dél-amerikaiakat is megtré­fálják. Menotti arra számí­tott, hogy a Brazília—NSZK erőpróbán Derwall csapata győz, de legalább döntetlent ér el. Másként alakult. A nyugatnémetek váratlanul összeomlottak és lehetőséget adtak a braziloknak (4:1), hogy megjavítsák gólkülönb­ségüket. Cesar Menotti ké­sőbb keserűen jegyezte meg: — Mi mindent megtet­tünk, becsülettel helytáll­tunk. Sajnos, az NSZK vá­logatottja nem tette meg ugyanezt. Bizonyítani az ilyen felté­telezést bajos. Elképzelhető, hogy három körülmény miatt kapott négy gólt a nyugat­német válogatott a brazilok­tól: 1. Derwall csapata már semmiképpen sem juthatott a mini világbajnokság dön­tőjébe. 2. A nyugatnémetek nem óhajtották az argentinok újabb diadalát. Ha ugyanis Cesar Menotti tanítványai megnyerik Montevideóban az Arany Kupát, akkor olyan önbizalommal indulhatnának 1982-ben a világbajnokságon, hogy győzelmüket nehéz len­ne megakadályozni. 3. Az erőfutball nem tud ellenállni a brazilok játékos­ságának, önmagában talán egyik körülmény sem döntött, ha­nem a három együtt. Milyen arányban? Sohasem tudjuk meg. Akkor lehetünk majd okosabbak, ha egyszer Jupp Derwall megírja emlékira­tait. Az erőfutball és a játékos­ságon alapuló futball pár­harcára azonban érdemes egy kicsit visszatérni. Valami változásnak kell történnie. Európa egyre több országá­ban az erő uralkodik a pá­lyákon, gépiessé vált a küz­delem, sok minden előre ki­számítható. Kevés a szellem, a szépség és a rögtönzés. És, ami még elgondolkoztatóbb : egyre ritkábban tűnnek fel a pályákon egyéniségek, mint amilyen korábban Sindelar, Meazza, Sárosi György, Oe­­wírik, Kopa, Eusebio, Jasin vagy Pelé volt. Azért gépies a futball, mert kevés a nagy egyéniség, vagy éppen fordít Montevideo: a Centanairo stadion, ahol az első labdarú­gó-világbajnokság döntőjét játszották 1930-ban és ahol most a mini világbajnokságot rendezték. Egy mozzanat az 1934-es világbajnokságról. Éppen szünetel a játék az olasz—csehszlovák döntő mérkőzésen. Pozzo kapitány beszélget labdarúgóival. Uruguay hajdani híres labdarúgói, akiknek a dél-amerikai or­szág elsősorban köszönheti az olimpiai bajnokságokat és az 1930-as világbajnoki címet. Nasazzi, Fernendez, Scarone, Ges­­tido 34 □

Next