Új Tükör, 1981. április-június (18. évfolyam, 14-26. szám)
1981-05-03 / 18. szám
BRÁDY ZOLTÁN az ózdi vezér HÉTKÖZNAPJAI Beszélgetés Petes Andrással — ön szerint mi a különbség Csepel és Ózd között? ___ — Többek között a nagyságrendben érzek különbséget. Mindkét vállalat nagy hagyományú munkásbázis, és szerintem sok vonatkozásban közösek a gondjaink is. — Politikailag, közéletileg van-e hasonlóság vagy különbség a két gyár között? — Meggyőződésem, hogy a szocializmust építő magyar társadalom egyformán számíthat a csepeli vagy ózdi munkásokra. Magától értetődik az is, hogy az ózdi és a csepeli munkások is elvárják, hogy munkájukat megfelelőképpen értékelje a társadalom, anyagilag és erkölcsileg is. — Kérem, mutassa be az Ózdi Kohászati Üzemeket. — 135 évvel ezelőtt kezdődött el a munka a gyárban. Közel tizennégyezren dolgoznak a nagyüzemben. Az ország nyersvasának 40 százalékát, acéljának 36 százalékát itt csapolják. A hengerelt áru 30 százaléka itt készül. Termelési értékünk több mint 12 milliárd forint évente. Állóeszközértékünk 5—6 milliárd között mozog.• Persze, mert régi a gyár. — Emiatt a munkások egy része viszonylag alacsonyabb technikai színvonalú gépeken dolgozik. Ez megerőltetőbb. Nagyobb teljesítményekre kényszerülnek, hogy a mai követelményeknek megfelelő minőségű árut tudjanak adni az országnak. Természetesen vannak modernebb technikai berendezéseink is. Jó példa erre a néhány éve üzembe helyezett folyamatos acélöntőmű vagy a teljesen automatizált rúdhúzó hengermű. — Mennyi az eszközarányos nyereségük? — Évente 4—6 százalék között mozog. — Azért ilyen alacsony, mert alapanyagot állítanak elő? — Ez a legnagyobb gondunk. Termékeink az ország különböző részeire kerülnek feldolgozásra. A nagyobb nyereséget a feldolgozásban lehet elérni ... emiatt is az a törekvésünk, hogy folyamatos fejlesztéssel bekapcsolódjunk a másod- és harmadtermékgyártásba is. Ez nagyon lényeges a gyár stabilizálódása szempontjából. Viszont ahhoz, hogy a vállalat fejlődjön, nyereség kell, fejlesztési alap kell és lehetőség kell... — ... erről jut eszembe. Itt vannak az ország csücskében. Elég keveset hallani Ózdról. — Messze vagyunk Budapesttől, de messze vagyunk Miskolctól is. Legyünk őszinték, a sajtó munkatársai is legtöbbször oda mennek el, ahová a vezetőink is járnak. E félreesésünk miatt többet kell tennünk ahhoz, hogy az ország figyelme ide irányuljon... mert mi úgy véljük, hogy volna miről beszélnünk. ELBOCSÁTÁS HELYETT ESZMECSERE — Ózd régi munkástelepülés. Erre sohasem volt munkaerő-vándorlás. Itt mindig a kohóból éltek az emberek. Az az érzésem, hogy ez a kollektíva kissé zárt világ. De inkább kérdezem... az itteni munkások miben különböznek más vidékek, más gyárak embereitől? — 1974 óta vagyok itt. Úgy érzem, hogy nehezen, de befogadtak. — Másutt is dolgozott, van összehasonlítási alapja! — Nem tagadom, van. Nézze! Az ózdi kollektívát úgy ismertem meg, hogy lehet velük szót érteni..., de csak akkor, ha őszintén, egyértelműen és nyíltan váltunk szót. Akkor a célok érdekében felsorakoznak, megnyerhetők a tisztességes munkára. Ne értsen félre. Biztosan így van ez másutt is, de mintha az ilyen irányú készségek itt erősebbek lennének. Még egy jellegzetességet említek: itt nyíltak, egyenesek és szókimondóak az emberek, és ezt várják el a vezetőiktől is, így lehet megszüntetni a konfliktusokat is, amelyek sajnos néha elkerülhetetlenek. — Milyen jellegűek voltak ezek? — Közismert a világpiaci helyzet. Nem kelendő a kohászati áru. Manapság nagytőkés kohászati konszernek is 60—70 százalékos kapacitással dolgoznak. Termékeink egyharmadát eddig Nyugaton értékesítettük. Aztán mi is „begyűrűztünk”, így a múlt év végére már kapacitásfeleslegünk volt. Ha nincs rendelés, akkor minek termeljünk? Reális piaci igényeket kell kielégítenünk. Felvetődött: most mi legyen. Annyival könnyebb volt a helyzetünk, hogy az emberek az újságokból, tévéből, rádióból már hamarabb értesültek a nehézségekről, szinte felkészültek rá. Nem érte őket váratlanul. — Nem volt nyugtalanság? — Dehogynem! De mi azonnal elvégeztünk bizonyos tervmódosításokat, és utána nyílt eszmecserét folytattunk a dolgozókkal arról, hogy hogyan állunk. — Történt elbocsátás? — A gyorsdrótsor leállt. Ot£ pél „Avult berendezéseink miatt munkásaink nagyobb teljesítményre kényszerülnek, hogy megfelelő minőségű árut tudjanak adni.” „Többet kell tennünk ahhoz, hogy az ország figyelme ide irányuljon.” SZALAY ZOLTÁN FELVÉTELEI 6E3