Új Tükör, 1981. április-június (18. évfolyam, 14-26. szám)

1981-05-03 / 18. szám

BRÁDY ZOLTÁN az ózdi vezér HÉTKÖZNAPJAI Beszélgetés Petes Andrással — ön szerint mi a különbség Csepel és Ózd­ között? ___ — Többek között a nagyságrendben érzek különbséget. Mindkét vál­lalat nagy hagyományú munkásbázis, és szerintem sok vonatkozásban közö­sek a gondjaink is. — Politikailag, közéletileg van-e hasonlóság vagy különbség a két gyár között? — Meggyőződésem, hogy a szocializmust építő magyar társadalom egy­formán számíthat a csepeli vagy ózdi munkásokra. Magától értetődik az is, hogy az ózdi és a csepeli munkások is elvárják, hogy munkájukat meg­felelőképpen értékelje a társadalom, anyagilag és erkölcsileg is. — Kérem, mutassa be az Ózdi Kohászati Üzemeket. — 135 évvel ezelőtt kezdődött el a munka a gyárban. Közel tizennégy­­ezren dolgoznak a nagyüzemben. Az ország nyersvasának 40 százalékát, acéljának 36 százalékát itt csapolják. A hengerelt áru 30 százaléka itt készül. Termelési értékünk több mint 12 milliárd forint évente. Állóesz­közértékünk 5—6 milliárd között mozog.­­• Persze, mert régi a gyár. — Emiatt a munkások egy része viszonylag alacsonyabb technikai szín­vonalú gépeken dolgozik. Ez megerőltetőbb. Nagyobb teljesítményekre kényszerülnek, hogy a mai követelményeknek megfelelő minőségű árut tudjanak adni az országnak. Természetesen vannak modernebb technikai berendezéseink is. Jó példa erre a néhány éve üzembe helyezett folyamatos acélöntőmű vagy a teljesen automatizált rúdhúzó­ hengermű. — Mennyi az eszközarányos nyereségük? — Évente 4—6 százalék között mozog. — Azért ilyen alacsony, mert alapanyagot állítanak elő? — Ez a legnagyobb gondunk. Termékeink az ország különböző részeire kerülnek feldolgozásra. A nagyobb nyereséget a feldolgozásban lehet el­érni ... emiatt is az a törekvésünk, hogy folyamatos fejlesztéssel bekapcso­lódjunk a másod- és harmadtermékgyártásba is. Ez nagyon lényeges a gyár stabilizálódása szempontjából. Viszont ahhoz, hogy a vállalat fejlődjön, nyereség kell, fejlesztési alap kell és lehetőség kell... — ... erről jut eszembe. Itt vannak az ország csücskében. Elég keveset hallani Ózdról. — Messze vagyunk Budapesttől, de messze vagyunk Miskolctól is. Legyünk őszinték, a sajtó munkatársai is legtöbbször oda mennek el, ahová a vezetőink is járnak. E félreesésünk miatt többet kell tennünk ahhoz, hogy az ország figyelme ide irányuljon... mert mi úgy véljük, hogy volna miről beszélnünk. ELBOCSÁTÁS HELYETT ESZMECSERE — Ózd régi munkástelepülés. Erre sohasem volt munkaerő-vándorlás. Itt mindig a kohóból éltek az embe­rek. Az az érzésem, hogy ez a kol­lektíva kissé zárt világ. De inkább kérdezem... az itteni munkások miben különböznek más vidékek, más gyárak embereitől? — 1974 óta vagyok itt. Úgy ér­zem, hogy nehezen, de befogadtak. — Másutt is dolgozott, van össze­hasonlítási alapja! — Nem tagadom, van. Nézze! Az ózdi kollektívát úgy ismertem meg, hogy lehet velük szót érteni..., de csak akkor, ha őszintén, egyértel­műen és nyíltan váltunk szót. Ak­kor a célok érdekében felsorakoz­nak, megnyerhetők a tisztességes munkára. Ne értsen félre. Biztosan így van ez másutt is, de mintha az ilyen irányú készségek itt erősebbek lennének. Még egy jellegzetességet említek: itt nyíltak, egyenesek és szókimondóak az emberek, és ezt várják el a vezetőiktől is, így lehet megszüntetni a konfliktusokat is, amelyek sajnos néha elkerülhetetle­nek. — Milyen jellegűek voltak ezek? — Közismert a világpiaci helyzet. Nem kelendő a kohászati áru. Ma­napság nagytőkés kohászati kon­szernek is 60—70 százalékos kapa­citással dolgoznak. Termékeink egy­­harmadát eddig Nyugaton értékesí­tettük. Aztán mi is „begyűrűztünk”, így a múlt év végére már kapaci­tásfeleslegünk volt. Ha nincs rende­lés, akkor minek termeljünk? Reá­lis piaci igényeket kell kielégíte­nünk. Felvetődött: most mi legyen. Annyival könnyebb volt a helyze­tünk, hogy az emberek az újságok­ból, tévéből, rádióból már hama­rabb értesültek a nehézségekről, szinte felkészültek rá. Nem érte őket váratlanul. — Nem volt nyugtalanság? — Dehogynem! De mi azonnal el­végeztünk bizonyos tervmódosításo­kat, és utána nyílt eszmecserét foly­tattunk a dolgozókkal arról, hogy hogyan állunk. — Történt elbocsátás? — A gyorsdrótsor leállt. Ot£ pél­ „Avult berendezéseink miatt munkásaink nagyobb teljesítményre kényszerülnek, hogy megfelelő minőségű árut tudjanak adni.” „Többet kell tennünk ahhoz, hogy az ország figyelme ide irányuljon.” SZALAY ZOLTÁN FELVÉTELEI 6E3

Next