Új Tükör, 1981. április-június (18. évfolyam, 14-26. szám)
1981-05-03 / 18. szám
— Nézze ... nagyon lényegesnek tartom, hogy itt, az Ózdi Kohászati Üzemekben sikerült kialakítani olyan légkört, amelyben minden kollektíva magáénak érzi a feladatok megoldását... és természetesen a munkások is a kollektíva tagjai. — Akkor fogalmazhatok úgy: ideálisnak érzi itt az üzemi demokráciát? — Inkább azt mondom, hogy nálunk nagyon jó mechanizmusa van az üzemi demokráciának. Ennek ellenére úgy érzem, hogy tartalmi kérdésekben előbbre lehetnénk. Meggyőződésem, hogy az irányítók és a beosztottak úgy nem ülhetnek le tárgyalni, hogy „mindenben igazam van”..., mert lehet, hogy más elképzelése van a párttitkárnak vagy a szakszervezeti bizalminak, és ezeket mindig egyeztetni kell. — A kompromisszumot nem érzi meghátrálásnak ? — Vezetőségünknek az az álláspontja, hogy mindig egyeztessük gondolatainkat és ne ragaszkodjunk saját meggyőződésünkhöz, mert nem biztos, sőt valószínű, hogy nem ez a legjobb. — Ezek szerint önnek is voltak tévedései? — Voltak, és több mint valószínű, hogy lesznek is, mert a legjobb szándékkal is lehet tévedni, de döntő az a személyi képesség, hogy az illető felismeri-e tévedéseit. A meggyőződés a fontos, mert ha én csak azért foglalkoznék az üzemi demokráciával, mert előírják ... úgy tőlem komolyabb eredményt elvárni nem lehetne. Igazán nagy eredményeket az ember belső meggyőződésétől lehet elvárni. Ha ez a belső meggyőződés adott, akkor ebből egyenesen következik, hogy a közvetlen beosztottjaimat a döntések előkészítésébe bevonom, hogy megnyerhessem őket a feladatok végrehajtásához... És még egy: a vitákat én úgy értékelem, hogy az ember attól okosodik. Ugye ért engem? — Értem. De voltak e vitái a szakszervezettel? — Nézze ... lehet, hogy a múltamból adódik, hisz régebben pártmunkás voltam, sohasem tudtam elképzelni, hogy lényeges döntések előtt ki ne kérjem a gazdasági és szakszervezeti vezetés véleményét.. . Viták? Hát persze, hogy vannak! Véleménykülönbségek is vannak! De hát azért ültünk le a tárgyalóasztalhoz egyenrangú partnerként, hogy egy közös döntést hozzunk. Adöntést, amit én végrehajtatok... Bevallom, szomorú lennék, ha nem lennének viták, véleménykülönbségek. PÉNZ NINCS, CSAK SOK TENNIVALÓ — Elégedettek a nemzeti jövedelemből való részesedésükkel? — Ma már természetesnek tűnik, hogy a „nagykalapba” nem lehet csak úgy benyúlni, akármilyen keserű is ez. Egyre kevesebb vissza nem térítendő állami támogatást remélhetünk. Ma már a vállalatoknak is csak olyan terveik lehetnek, melyek szinkronban vannak a népgazdasági elképzelésekkel, hitelpolitikai elvekkel stb. A mi nagyvállalati beruházásaink is vállalati fejlesztési alapból, állami kölcsönből és bankhitelből készültek el... az ötmilliárdos beruházásból tudja menynyi volt az ingyenpénz? Háromszázmillió mindössze. Most törlesztjük az adósságot. Nagyon nehéz, mert a mai körülmények rosszabbak, mint mikor felvettük a hiteleket. — Innen fakadnak a gondjaik is? — Hiába működnek új létesítményeink, a megváltozott szabályozórendszer miatt egyre nagyobb gondot okoz a hitelek törlesztése. Ez teljesen leköti fejlesztési alapunkat, így nehéz tartani a dinamikus termelői szinted. Érti, amit mondok? — Igen, értem. — Nincs pénzünk. Egy ilyen régi gyárban ez komoly gond. Holnap már nehezebb lesz. Nincs fejlesztési alapunk, saját eszközeinkkel nem tudunk fejleszteni, beruházni. Mai viszonyok között hitelt felvenni hallatlanul nehéz. Nagyon át kell gondolnunk mindent. — S a belső tartalékok? — 1976-ban a párt végrehajtó bizottsága kezdeményezésére felmérést végeztünk erről. Megállapítottuk, hogy az elért eredmények ellenére komoly hiányosságok vannak. Mindezt megbeszéltük a művezetőkkel, brigádvezetőkkel, munkások ezreivel. Elkészítettük a megoldás tervezetét. Ezt vezérigazgatói utasításként kiadtam. Három hónap lehetőséget kapott mindenki arra, hogy tanulmányozza a végrehajtási utasítást, saját munkakörére lebontva. A három hónap elteltével igen konzekvensen léptünk föl a szervezetlenséggel és a mulasztásokkal szemben. — Gyarapodtak a fegyelmik? — Nem ez a módszerünk. Arra törekedtünk, hogy akikkel gondjaink vannak, felzárkózzanak a munkájukat jól végző többséghez. Itt a meggyőzésre van szükség ... Akár hiszi, akár nem, mi akkor döbbentünk rá, hogy nagyon sok a tennivaló a művezetőknél és a csoportvezetőknél, mert ezeken az embereken nagyon sok múlik. Ha a helyükön vannak, jól végzik a dolgukat, akkor szervezetten megy a munka és dolgoznak az emberek. Ha ez nem így van, akkor hiába erőlködik a gyáregységvezető, a párttitkár, a szakszervezeti titkár. — Nem volt gondjuk az adminisztrációval? — Most végzünk egy vizsgálatot, hogy tudnánk hatékonyabbá tenni az adminisztrációt. Ezt rövidesen megtárgyaljuk a főbizalmiakkal és az érintett területek vezetőivel. Nagyon alapos munkát szeretnénk végezni. — Van elképzelése, hogy mennyivel csökkentik majd az adminisztráció létszámát? — Szándékosan nem nyilatkozom erről. Nemcsak azért, mert nem készült el a felmérés. „A HÉTKÖZNAPOKBAN ÉLEM KI MAGAM” — Melyek voltak pályafutása eddigi legfontosabb állomásai? — 1949-ben Vácott öntőszakmunkás-tanuló voltam. Itt kapcsolódtam be a SZIT-mozgalomba. Ezt követően katonának vittek. 1953-ban öntőmunkás lettem Diósgyőrben. Két év múlva független pártmunkásként dolgoztam Ózdon, Diósgyőrben és később a pártközpontban. 1974 óta vagyok itt Ózdon. — Milyen iskolákat végzett? — Munka mellett tanultam. Elvégeztem a kohó- és gépipari technikumot, a műszaki egyetemet, a marxista esti egyetemet, végül a Politikai Főiskolát. — A mozgalmi tapasztalat segíti a gazdasági vezető munkáját? — Meggyőződésem, hogy nagyon sokat, hisz a gazdasági vezető csak akkor tudja eredményesen megoldani a feladatát, ha jól ismeri az embereket, és tudja, hogy a közösséget hogyan kell megnyerni bizonyos célok érdekében. Ebben az értelemben nagyon sokat segített a mozgalmi munka. — Hogyan telik el egy napja? — Fél hatkor kelek. Fél nyolc körül a vállalatnál vagyok. Délelőtt konzultációk, megbeszélések. Ebéd után tekintem át a postát, és a kívülről érkező témákkal foglalkozom. Délutánonként szoktam felkészülni a döntésekre is. Legizgalmasabb számomra az az idő, amit az üzemben töltök. Ilyenkor ellenőrzöm a feladatok végrehajtását, ilyenkor szerzek tapasztalatokat, hisz vezetőkkel, munkásokkal beszélgetek. — Meddig marad a gyárban? — Öt, hat körül szoktam változtatni a munkahelyemet. — Munkahelyét? — Igen, mert hazamegyek és vacsora után ismét dolgozom. — A család ezt hogyan viseli el? — Szerencsés embernek tartom magam, mert megértik, és nem zúgolódnak. Pedig a feleségem sok mindent kiállt mellettem. Gondolja el, hány helyen, hány funkcióban dolgoztam. Mindig követett a két gyerekkel (akik ma már felnőttek) és ..., ha nekem előrelépés is volt az állásom, akkor neki csak új munkahely, mert mindig újra kezdte. — Hétvégén mit csinál? — Ha van idő, akkor kirándulunk és szeretem a társaságot. — Szokott tévét nézni? — Ritkán, mert fáradt vagyok, inkább olvasok. — Hobbi, különös kedvtelés ... — Nincsen hobbim. Higgye el, elég szürkén élek. Még utazni sem szeretek. A hétköznapokban élem ki magam. — Vágyai sincsenek? — Nézze... én mondtam, hogy szerencsés ember vagyok, mert sohasem építettem légvárakat, sohasem voltak irreális elképzeléseim, így aztán nem is csalódtam. Szeretem a munkakörömet, összes nehézségeivel együtt... pedig tudja, hogy ez nem hivatás, ez szolgálat. Ezért is addig csinálom, amíg bírom, és ameddig szükség van rám. „Megígértük a leállított üzem munkásainak, hogy mindent megteszünk azért, hogy minél hamarabb folytathassák munkájukat.” „Én például nagyon sok mindent magától értetődőnek tartok, amin esetleg más megütközik.” 8.