Új Tükör, 1981. október-december (18. évfolyam, 40-52. szám)
1981-10-04 / 40. szám
grott ajánlat Könyv SZERŰ Rónay György összegyűjtött versei Legjobban háború utáni verseit kedvelem. Aztán a késeieket, kezdődnek valahol a Haydn gyászmiséje körül. Rónay Györgynek e gyűjteményes kötetében persze nem kronológiai sorrendben következnek a versek. Tematikus ciklusokba helyezte őket, talán még apai sugallatra, a sajtó alá rendező fiú, Rónay László. Aki e poézist nemcsak elvétve, hanem állandó figyelemmel tisztelte, hiányolhat is egy-egy verset a gyűjteményből. Magam többek közt A szegények oly boldogok kezdetűt, amely megjelenése idején, úgy emlékszem, hatással volt rám. Rónay László tanúsága szerint édesapja „köteteiben ceruzával áthúzta azokat a verseit, amelyek nem tetszettek neki”. Nem pusztán idős kori erély vezette a költő Rónayt. Már a Te mondj el engem megjelenésekor „a fiatalság könnyűszívű szigorával hagytam ki belőle mindazt, ami a benne vállalt eszménynek és magatartásnak, úgy véltem, nem felel meg”. Rónay, ha meggondoljuk, nemcsak válogatott ekképp, élete során így is írt. Többek közt ezért lehet egységes, a különféle irányba vivő kísérletek ellenére, e lírai mű. Vagyis „eszmény és magatartás” mindig ugyanaz maradt. Szokás őt katolikus költőként emlegetni, csakhogy a verseiből kifénylő humanizmus, hit, erkölcsiség intően tágabb ez időnként rápróbált keretnél. Emlékszem mint diák útmutatást olvastam ki a Tavasz elé soraiból, datálódtak 1947 márciusára. Hazaszeretet, helytállás, józanság dolgában kellett eligazodnom. Tanultam erre vonatkozólag persze az időben másoktól is. S boldoggá tett, hogy a hetvenes években a Kakucsi rózsákban változó kételyeim ugyanily föloldást találtak. Majd közvetve A kert ciklusában, s így együtt hány nekem kedves versben. (Szépirodalmi) Kalász Márton A szívhez szóló lírikus, az éles szemű újságíró nekem kollégaként témarokonom, s az élet figyelésében partnerem. Az orosz irodalom nagy értékeinek itthoni terjesztésében pedig — példaképem. Kötete minden darabját megjelenésekor, sőt, sokszor előtte volt alkalmam olvasni. Természetes hát, hogy nem egyszerűen érdeklődésből, de kritikus ismerősként böngésztem át a terjedelmes ám soha és sehol nem hosszadalmas gyűjteményt. Azt próbáltam megállapítani — gondos mondatait ízlelgetve, tanulságaikon elmerengve —, veszítettek-e frisseségükből, élményszerű érvényességükből ezek a jegyzetek, karcolatok, tűnődések, fejtegetések, emlékidézések. A jó ügyeket igényesen szolgáló nyilvános gondolkodás hivőjeként, s a felfedező jellegű fordítóvallomások hódolójaként állíthatom: amit újra olvastam, érdekesebb lett. Nemcsak azért, mert így egységben láttam alkotójuk közíró munkájának eredményeit. Azért is, mert nyolcvan írása fontos, élni segítő, tudni érdemes, emlékezésre méltó ügyekkel találkoztatott. Az irodalmi vonatkozású fejezetek főszereplői mindenekelőtt a klasszikusok, aztán Ahmatova, Cvetajeva, Belij, Hlebnyikov következik, mellettük a mai költő derékhad jelesei. Kedves népe költőnknek a grúz, az azerbajdzsán, a tatár. Ha náluk járt vagy fordított tőlük, vagy írt róluk. Itthoni világunkról töprengve arra biztat: vállaljuk magunkat. Tudjunk becsülni másokat, ápoljuk a létező dolgok szeretetének képességét. Higgyünk abban, hogy szükség van tetteink okos értelmezésére, az élettel szembenéző, elidegenülésről hallani nem akaró irodalomra, művészetre. Rab Zsuzsa olyan író, aki szóba áll a fákkal, kinek helyettünk is felelnek a tárgyak, barátai az ismeretlen emberek. Ha megkérdi tőlünk, hogy vagyunk, azért teszi, hogy törődjünk mamunkkal, szerinte megérdemeljük. (Szépirodalmi) Iszki Zoltán nem első példája annak, hogy valamiféle „szocreál” nemcsak mifelénk jelenhet meg. Ez azonban önmagában sem nem hibája, sem nem erénye; ha „szocreálnak” mondom, annak java terméséhez tartozik, sematikus árnyalatai ellenére is. A probléma inkább az, hogy Fuchs szembetűnően fiatalabb hősénél, alig korosabb azoknál a hőse számára idegen, szakállas és farmeres-bőrruhás ifjoncoknál, akikkel a lánya jár, sőt alighanem mást is cselekszik. S az ifjú író nem tudott kellően megbirkózni az éppen élete delén megbicsaklott sorsú esztergályos és felesége belső világának ábrázolásával. Mégis, ez a nyers és rokonszenves szándékú írás megérdemelten nyert helyet a RARE sorozat puha fedelű kötetkéi közt. (Magvető) Lázár István Rab Zsuzsa Álombéli lakomák/ ÁLOMBÉLI LAKOMÁK Rab Zsuzsa esszéi Kétrészes könyv a József Attila-díjas költő és Gorkij-díjas műfordító Rab Zsuzsa prózakötete az Álombéli lakomák. Az első rész az Élet és Irodalomban megjelent tárcáit foglalja magában. A második a szovjet és orosz kultúra értőjeként, közvetítőjeként mutatja be, versfordító műhelyének tanulmányai, szabad fogalmazásai között. 2D ÉLETHOSSZIGLAN Gerd Fuchs kisregénye Elnézve a szerző fotóját a hátsó borítón, egyaránt lehetne őt „munkáskülsejűnek” s ifjú értelmiséginek minősíteni — jeléül, hogy e két kategória ma sokszor összemosódik. S Fuchs igazi „munkásregényt” írt, egy 39 évesen váratlanul elbocsátott esztergályosról, aki munkanélküliként egyszerre kívül találja magát a nyugatnémet jóléti államnak nem anynyira az intézményrendszerén, mint inkább a nyugalmas lelkiállapotán. Szinte bujdosóvá lesz hazájában — s ez megrontja családi életét is —, bárha ..menekülésében”, vert helyzetbe jutásában nemcsak új helyzete részes, hanem önnön alkalmazkodásra képtelensége is. Az Élethossziglan MŰVÉSZET VESZÉLYES CSILLAGZAT ALATT Kállai Ernő tanulmányai Hiányt pótló kötet. Kállai Fülep Lajos mellett a legjelentősebb modern műkritikusunk. Ám míg Fülep elméleti beállítottságú, nagy tudású filosz, ő inkább gyakorlati ember volt: jó szemű kritikus, németül és magyarul egyaránt könnyedén író publicista, az újklasszicizmussal és a posztimpresszionizmussal szemben a konstruktivizmus és a nonfiguratív törekvések támogatója, szószólója. Kállai Ernőt az ötvenes évek sematikus művészetpolitikája hallgattatta el, jelentős kárt okozva művészetkritikánknak. A szerkesztést végző Forgách Éva gondosan gyűjtötte össze az írásokat, és bevezető tanulmányában lényegre törően mutatta be Kállai munkásságát. Talán a legnagyobb súlyt Kállai Ernő és a konstruktivista művészet tagadhatatlanul lényeges kapcsolata kapta. A kötet legizgalmasabb része mégsem ez, hanem a modern magyar képzőművészet jelentős egyéniségeit — Egryt, Vajdát, Gadányi Jenőt, Lossonczy Tamást — bemutató fejezet és az 1945—48 között publikált írások csoportja. Ez a kor tudományosan sem feldolgozott, a nagyközönség előtt pedig alig ismert szakasza képzőművészetünknek, pedig napjaink művészete szempontjából is igen jelentős. Jó volna, ha valamelyik kiadó vállalkozna majd Kállai Ernő 1945 előtti, szinte hozzáférhetetlen alapműveinek, Az új magyar piktúrának (1925), a Mednyánszky-monográfiának (1943) vagy az 1948-ban megjelent, máig a legjobb magyar Picassotanulmánynak újrakiadására. Szép gesztusa lehetett volna például az utóbbi közreadása az idei Picassoévfordulónak! (Corvina) Lóska Lajos A REPÜLŐ SÁRKÁNYOKTÓL A SÁRKÁNYREPÜLŐKIG Simoné Avarosy Éva könyve Orville Wright, Otto Lilienthal, Lindbergh és több más vakmerő pilóta történelmi repülések hősei voltak. Talán nem is tudták mindig, hogy mire vállalkoztak. Merészségükért az életükkel fizettek, mint például Otto Lilienthal is, aki a vitorlázó repülés megteremtője. A német mérnök a madárszerű repüléssel kísérletezett, lezuhant és meghalt. Louis Blériot 1909-ben egyfedelű, sárkányrendszerű repülőgépével átsuhant a La Manche-csatorna fölött. Ez a bravúr korszakot nyitott a repülés történetében. Nevezetes Charles Lindbergh teljesítménye is, ő elsőnek tette meg a légi utat New York és Párizs között. Példáját követte később a magyar Endresz György és Magyar Sándor is, amikor az Egyesült Államokból eljutottak Bicskéig. Teljesítményüket éppen a közelmúltban méltattuk, amikor rekorddöntögető repülésük félszázados jubileumát ünnepeltük és Németh Zsigmond és Krug László 1981-ben megismételte a nagy elődök teljesítményét. Nemcsak a polgári repülés fejlődéséről olvashatunk a könyvben, hanem túlzottan is izgalmas részletek érzékeltetik a vadász- és bombázógépek változásait, harcait. Kezdetben a légi csaták a hajdani párbajok szellemét idézték fel, a „becsületbeli ügyet fegyverrel intézték el”. Az első világháborúban legendás esetek történtek, előfordult, hogy ádázul géppuskázott odafönt egymásra srét harci gép. Ha az egyik észrevette, hogy a másiknak kifogyott a lőszere, akkor nem lőtt rá. A csata így véget ért. A második világháborúban már kíméletlenekből folyt az öldöklés a levegőben, akár vadászgépeket, akár bombázókat vetettek be. Nem kíván különösebb képzelőerőt, hogy mit hozhat az azóta kifejlesztett harci repülőgépek pusztító bevetése. Gyakorlatiasan tömörít a szerző. A történelmi repülések hőseiről ír zsebkönyvet, holott valamennyiükről külön-külön könyvtárnyi anyag létezik már. A téma azonban, akárhogy is írják meg, sodró lendülettel és vázlatosan, megunhatatlan. A repülés az emberi találékonyság egyik óriási eredménye, mert a levegőnél nehezebb jármű emelkedik a levegőbe. A repülés úttörőit azért is érdemes tanulmányozni, mert ha ők nincsenek, ma nincsenek űrrepülők sem. (Gon dolat) Molnár Károly ' ' SIMÓNÉ AVAROSY ÉVA H RCPUSCIÁRHÁNYOHTM a JORHÁnyncputöttet.__________________________, G GONDOLAT ZSEBKÖNYVEK _______________________________