Új Tükör, 1981. október-december (18. évfolyam, 40-52. szám)
1981-12-06 / 49. szám
az élettől. A mai nézőt azonban e furfangos és szabadszájú komédia fordulatai nem mulattatják annyira, mint annak idején a pápát. A Calandriát kikezdte az idő. Cselekménye túlbonyolított, az író ahelyett, hogy sietősen pörgetné előre az eseményeket a végkifejlet felé, minduntalan fölösleges akadályokat állít eléjük, a közönség egy idő után türelmetlen. Lényeges mozzanatok a színpadon kívül játszódnak, a nézőknek a szereplők mesélik el, mi történt. Magyarországon eddig nem is jutott eszébe senkinek, hogy a darabot színpadra vigye. Most a szegediek vállalkoztak rá. Az ostoba és pöffeszkedő Calandro történetét, aki beleszeret a feleségét női ruhában látogató fiatal fiúba, Lidiába, a hazai ősbemutató közönsége szellemes és aprólékosan kidolgozott előadásban láthatta. Kár, hogy a különben igényes Halasi Imre mai ruhába öltöztette a reneszánsz figurákat. Ez a történet ma egészen másképp játszódna, a komédia ezzel a rendezői hozzáadással aligha került közelebb a közönséghez. A szereplők közül elsőnek a pompás humorú Nemcsák Károlyt kell említenem, utána rögtön a flegma Nádházi Pétert. A fiatalokat tehát, akik az idén szerződtek Szegedre. A régiek közül pedig a művészetének új színeit mutató, lendületes Király Leventét és Mentes Józsefet, a gazdag Calandro alakítóját. (Képünkön Nádházi Péter, Forgács Péter és Nemcsák Károly) Ökrös L.szl. „nyugatias” jelmezek és díszletek között, ne csodálkozzunk. Mert Woody Allen remek rendező, úgy láttatja ezt az amerikai nagyvárosi értelmiségi Szabó családot (itt persze nem a szifonpatron-hiányról meg a mosópor áráról beszélgetnek, hanem befejezetlen regényükről, a pszichoanalitikusukról és érzelmi magányukról), hogy otthonosan érezzük magunkat köztük. Mulatságos öniróniával, a gátlásos emberek gátlástalan őszinteségével forgolódik a „házassági” és házasságon kívüli „jelenetek” közhelyeiben. összezsugorodott a világ: a moziból Manhattan meg Stockholm sem látszik annyira messzinek. Székely Gabriella MANHATTAN Amerikai film Woody Allen feltehetően sosem járt még Magyarországon. Nem ücsörgött végig hosszú, cigarettafüstös estéket nyafogó írók, újságírók, filmkritikusok és rendezők között, nem próbált eligazodni a korszerűen öszszegabalyított házasságokban, szerelmekben, barátságokban. Woody Allen hősei manhattani lakásokban készülnek az önmegvalósításra, a Central Parkban szellőztetik a fejüket, és simítgatják görcsbe rándult idegeiket. Olasz éttermekbe járnak vacsorázni, és más formájú telefonkészülékek mellett várják türelmetlenül, hogy egy esős vasárnap délután felhívja őket a szerelmük, aki éppen a feleségével meg az anyósával fogyasztja a családi ebédet. Woody Allen amerikai, illetve New York-i, helyesebben manhattani rendező, saját magáról meg a barátairól készíti filmjeit, s ha mégis magunkat, vagy ismerőseinket látjuk a Hanglemez ERNSTER DEZSŐ LEMEZE Ritka jelenség, hogy valaki embernek is akkora legyen, mint amekkora művész. Ernster Dezsőnek ez sikerült. Lényének sarastrói sugárzása 1923 óta (akkor lépett színpadra először) mindig is átfűtötte produkcióit, akár operaszerepeket formált meg, akár a koncertdobogón állt, de a legintenzívebben kétségtelenül akkor, mikor a bergen-belseni haláltáborban, maga is internált lévén, fogolytársainak énekelt. Istenem, micsoda műsora lehetett annak a zenekar- és zongorakísérlet nélküli hangversenynek !.. . Mi, akik a háború után egy évtizeddel már számos alkalommal találkozhattunk vele hazai vendégjátékai alkalmával, nem véletlenül éreztük úgy, hogy az ő Fidelió-beli börtönőre a legmegrendítőbb Rocco, s hogy a Varázsfuvola papjaként a filoti ajánlat humánum legyőzhetetlen hirdetője. Talán ezért is fáj, hogy a Magyar Előadóművészek sorozatában most megjelent szép lemezén ezekben a szerepeiben nem hallhatjuk, de hát sajnos Ernster Dezsővel igen kevés felvétel készült. Szerencsére azért így is volt miből válogatni — hála a Magyar Rádió kincseket őrző archívumának —, mert mintaszerű deklamációját, hallatlan kifejezőkészségét és jellemábrázolásának mélységeit méltó módon örökíti meg a négy Wagner-ária, humorát és karikírozó tehetségét pedig a Rózsalovag II. felvonásának híres fináléja. S külön öröm, hogy néhány dal is megszólal a kiadványon, köztük Schubert Wegweiseré a Téli utazásból, melyben mintha saját életútját összegezné az akkor 61 éves előadó. Ám utolsó portréján (Fábián János nagyszerű felvétele) mégsem az élettől búcsúzó embert látjuk, hanem azt az Ernster Dezsőt, aki számunkra mindig Sarastro marad. (Hungaroton) Herényi Mária CYRANO DE BERGERAC ötvenperces szemelvény egy harminc éve legendás színielőadás rádiófelvételéből. Benkő Tibornak kétszeresen is igaza volt, hogy csak szemezgetett és nem adta az egész darabot. A Cyranót mai szikárabb, illúziótlanabb ízlésünk nemcsak romantikusnak, hanem olykor dagályosnak is érzi. Szavalás, szépelgés ezen a lemezen is akad. De azért a középpontban mégis Cyrano nemeslelkűsége, önfeláldozása áll, mely az V. felvonás levélolvasási jelenetében még a darabbal kapcsolatban cinizmusra hajlamos hallgatót is megkönnyezteti. Nem mellékes körülmény az sem, hogy a felvétel technikailag nem lehet tökéletes. Ezen a közvetítésen is lemérhetjük, milyen sokat fejlődött a hangvisszaadás három évtized alatt. Az egykori előadás elsősorban Szabó Sándor személyes sikere volt. A válogatás most három merőben különböző hangvételét helyezi egymás mellé: a „Mondhatta volna szebben, kis lovag!” kezdetű orrmonológ hetyke-szellemes Cyrannóját, a II. felvonásnak azt a pillanatát, amikor a reménykedő Cyrano rádöbben, hogy Roxane mást szeret és végül a halála előtti beszélgetést Roxane-nal, tizennégy évi reménytelen szerelem után. Milyen különös: megfosztva díszeitől, sallangjaitól, Cyrano tragédiájának „csontváza” talán hatásosabb, megrendítőbb, mint a teljes szöveg. (Hungaroton) Köröspataki Kiss Sándor MAGÁNGYŰJTEMÉNYEK KINCSEI Magyar Nemzeti Galéria Nagy fehér mező a kép közepe. A tagolatlan síkot minden oldalról színes formák veszik körül. Tulipánpásztorok nyújtogatják virágkehelyfejüket az éltető meleg, a napsugár piros háromszöge felé. Egyetlen labilis, izgő-mozgó forma van csak a kép végiggondolt rendszerében, egy apró fekete gombolyag, a terelőpult. Életképi jelenet, amelyet a festő absztrahált szűrhímzésmotívumok és kiérlelt színakkordok nyelvén ad elő. A virágelemekből, indakacsokból képzett alakoknak szín- és formaritmus által vezérelt anatómiája van, s a természeti környezetet is elemi színforma kapcsolatok képviselik. Korniss Dezső e kis remekművét, a Pásztorokat mintegy háromszáz, más-más korszakból származó kép, szobor és rajz társaságában láthatjuk a kiállításon. A látogató nemcsak a művészettörténetnek különféle rangú és szintű teljesítményekből, jelenségekből szőtt szövetét tanulmányozhatja okulással — az olasz kora reneszánsz mestereitől napjaink magyar festészetéig —, hanem gazdagabb lesz azzal a tanulsággal is, hogy magángyűjtőink jól sáfárkodnak a tulajdonukban levő talentumokkal. Buzgalmukat néhány közgyűjteményünk is megirigyelhetné. (Képünkön Korniss Dezső Pásztorok című festménye) Nagy Zoltán ORLAYTÓL NAGY LÁSZLÓIG Helytörténeti Múzeum, Pápa A 450 éves pápai Református Kollégium ünnepségei lezajlottak, de egy szép képzőművészeti kiállítás még áll az év végéig. A nagy intézet tanulóinak és tanárainak műveiből rendezte Szíj Béla művészettörténész, egykori pápai kollégiumi diák. A volt tanítványok a híresebbek. Orlai Petrich Soma, nemzeti festészetünk egyik alapozója képei közül a rendező elsősorban a legnagyobb pápai diákot, Petőfi Sándort ábrázolókat mutatja be. Az 1840-es esztendők pápai hármas csillagából a harmadik sem halvány: Jókai Mór, aki itt még festőnek készült (Orlai költőnek, Petőfi színésznek...), és élete végéig szívesen nyúlt ecsethez. Tőle finom rajzokat és egy portrét láthatunk a tárlaton. Ebben a században is tanultak itt képzőművészeti tehetségek. Istenes □ 3