Új Tükör, 1981. október-december (18. évfolyam, 40-52. szám)

1981-12-06 / 49. szám

az élettől. A mai nézőt azonban e fur­fangos és szabadszájú komédia fordu­latai nem mulattatják annyira, mint annak idején a pápát. A Calandriát kikezdte az idő. Cselekménye túlbo­nyolított, az író ahelyett, hogy sie­tősen pörgetné előre az eseményeket a végkifejlet felé, minduntalan fölös­leges akadályokat állít eléjük, a kö­zönség egy idő után türelmetlen. Lé­nyeges mozzanatok a színpadon kí­vül játszódnak, a nézőknek a szerep­lők mesélik el, mi történt. Magyar­­országon eddig nem is jutott eszébe senkinek, hogy a darabot színpadra vigye. Most a szegediek vállalkoztak rá. Az ostoba és pöffeszkedő Ca­­landro történetét, aki beleszeret a fe­leségét női ruhában látogató fiatal fiúba, Lidiába, a hazai ősbemutató közönsége szellemes és aprólékosan kidolgozott előadásban láthatta. Kár, hogy a különben igényes Halasi Imre mai ruhába öltöztette a reneszánsz figurákat. Ez a történet ma egészen másképp játszódna, a komédia ezzel a rendezői hozzáadással aligha került közelebb a közönséghez. A szereplők közül elsőnek a pom­pás humorú Nemcsák Károlyt kell említenem, utána rögtön a flegma Nádházi Pétert. A fiatalokat tehát, akik az idén szerződtek Szegedre. A régiek közül pedig a művészetének új színeit mutató, lendületes Király Leventét és Mentes Józsefet, a gaz­dag Calandro alakítóját. (Képünkön Nádházi Péter, Forgács Péter és Nem­csák Károly) Ökrös L.szl. „nyugatias” jelmezek és díszletek kö­zött, ne csodálkozzunk. Mert Woody Allen remek rendező, úgy láttatja ezt az amerikai nagyvárosi értelmi­­­ségi Szabó családot (itt persze nem a szifonpatron-hiányról meg a mosó­por áráról beszélgetnek, hanem be­fejezetlen regényükről, a pszichoana­­litikusukról és érzelmi magányukról), hogy otthonosan érezzük magunkat köztük. Mulatságos öniróniával, a gátlásos emberek gátlástalan őszin­teségével forgolódik a „házassági” és házasságon kívüli „jelenetek” közhe­lyeiben. összezsugorodott a világ: a moziból Manhattan meg Stockholm sem látszik annyira messzinek. Székely Gabriella MANHATTAN Amerikai film Woody Allen feltehetően sosem járt még Magyarországon. Nem ücsörgött végig hosszú, cigarettafüstös esté­ket nyafogó írók, újságírók, film­­kritikusok és rendezők között, nem próbált eligazodni a korszerűen ösz­­szegabalyított házasságokban, sze­relmekben, barátságokban. Woody Allen hősei manhattani lakásokban készülnek az önmegvalósításra, a Central Parkban szellőztetik a fejü­ket, és simítgatják görcsbe rándult idegeiket. Olasz éttermekbe járnak vacsorázni, és más formájú telefonké­szülékek mellett várják türelmetle­nül, hogy egy esős vasárnap délután felhívja őket a szerelmük, aki éppen a feleségével meg az anyósával fo­gyasztja a családi ebédet. Woody Allen amerikai, illetve New York-i, helyesebben manhattani ren­dező, saját magáról meg a barátairól készíti filmjeit, s ha mégis magun­kat, vagy ismerőseinket látjuk a Hanglemez ERNSTER DEZSŐ LEMEZE Ritka jelenség, hogy valaki ember­nek is akkora legyen, mint amekkora művész. Ernster Dezsőnek ez sike­rült. Lényének sarastrói sugárzása 1923 óta (akkor lépett színpadra elő­ször) mindig is átfűtötte produkcióit, akár operaszerepeket formált meg, akár a koncertdobogón állt, de a leg­intenzívebben kétségtelenül akkor, mikor a bergen-belseni haláltábor­ban, maga is internált lévén, fogoly­társainak énekelt. Istenem, micsoda műsora lehetett annak a zenekar- és zongorakísérlet nélküli hangverseny­nek !.. . Mi, akik a háború után egy évtizeddel már számos alkalommal találkozhattunk vele hazai vendégjá­tékai alkalmával, nem véletlenül érezt­ük úgy, hogy az ő Fidelió-beli börtönőre a legmegrendítőbb Rocco, s hogy a Varázsfuvola papjaként a filoti ajánlat humánum legyőzhetetlen hirdetője. Talán ezért is fáj, hogy a Magyar Előadóművészek sorozatában most megjelent szép lemezén ezekben a szerepeiben nem hallhatjuk, de hát sajnos Ernster Dezsővel igen kevés felvétel készült. Szerencsére azért így is volt miből válogatni — hála a Magyar Rádió kincseket őrző archí­vumának —, mert mintaszerű dekla­­mációját, hallatlan kifejezőkészségét és jellemábrázolásának mélységeit méltó módon örökíti meg a négy Wagner-ária, humorát és karikírozó tehetségét pedig a Rózsalovag II. fel­vonásának híres fináléja. S külön öröm, hogy néhány dal is megszólal a kiadványon, köztük Schubert Weg­­weiseré a Téli utazásból, melyben mintha saját életútját összegezné az akkor 61 éves előadó. Ám utolsó port­réján (Fábián János nagyszerű fel­vétele) mégsem az élettől búcsúzó embert látjuk, hanem azt az Ernster Dezsőt, aki számunkra mindig Sa­­rastro marad. (Hungaroton) Herényi Mária CYRANO DE BERGERAC ötvenperces szemelvény egy harminc éve legendás színielőadás rádiófelvé­teléből. Benkő Tibornak kétszeresen is igaza volt, hogy csak szemezge­tett és nem adta az egész darabot. A Cyranót mai szikárabb, illúziótla­­nabb ízlésünk nemcsak romantikus­nak, hanem olykor dagályosnak is érzi. Szavalás, szépelgés ezen a le­mezen is akad. De azért a közép­pontban mégis Cyrano nemeslelkűsé­­ge, önfeláldozása áll, mely az V. fel­vonás levélolvasási jelenetében még a darabbal kapcsolatban cinizmusra hajlamos hallgatót is megkönnyez­­teti. Nem mellékes körülmény az sem, hogy a felvétel technikailag nem lehet tökéletes. Ezen a közvetítésen is lemérhetjük, milyen sokat fejlő­dött a hangvisszaadás három évtized alatt. Az egykori előadás elsősorban Sza­bó Sándor személyes sikere volt. A válogatás most három merőben kü­lönböző hangvételét helyezi egymás mellé: a „Mondhatta volna szebben, kis lovag!”­­ kezdetű orrmonológ hetyke-szellemes Cyrannóját, a II. fel­vonásnak az­t a pillanatát, amikor a reménykedő Cyrano rádöbben, hogy Roxane mást szeret és végül a halála előtti beszélgetést Roxane-nal, tizen­négy évi reménytelen szerelem után. Milyen különös: megfosztva díszei­től, sallangjaitól, Cyrano tragédiájá­nak „csontváza” talán hatásosabb, megrendítőbb, mint a teljes szöveg. (Hungaroton) Köröspataki Kiss Sándor MAGÁNGYŰJTEMÉNYEK KINCSEI Magyar Nemzeti Galéria Nagy fehér mező a kép közepe. A ta­golatlan síkot minden oldalról szí­nes formák veszik körül. Tulipán­pásztorok nyújtogatják virágkehely­­fejüket az éltető meleg, a napsugár piros háromszöge felé. Egyetlen labi­lis, izgő-mozgó forma van csak a kép végiggondolt rendszerében, egy apró fekete gombolyag, a terelőpult. Élet­képi jelenet, amelyet a festő absztra­­hált szűrhímzésmotívumok és kiér­lelt színakkordok nyelvén ad elő. A virágelemekből, indakacsokból kép­zett alakoknak szín- és formaritmus által vezérelt anatómiája van, s a természeti környezetet is elemi szín­­forma kapcsolatok képviselik. Korniss Dezső e kis remekművét, a Pásztorok­at mintegy háromszáz, más-más korszakból származó kép, szobor és rajz társaságában láthat­juk a kiállításon. A látogató nem­csak a művészettörténetnek különféle rangú és szintű teljesítményekből, je­lenségekből szőtt szövetét tanulmá­nyozhatja okulással — az olasz ko­ra reneszánsz mestereitől napjaink magyar festészetéig —, hanem gaz­dagabb lesz azzal a tanulsággal is, hogy magángyűjtőink jól sáfárkod­nak a tulajdonukban levő talentu­mokkal. Buzgalmukat néhány köz­­gyűjteményünk is megirigyelhetné. (Képünkön Korniss Dezső Pásztorok című festménye) Nagy Zoltán ORLAYTÓL NAGY LÁSZLÓIG Helytörténeti Múzeum, Pápa A 450 éves pápai Református Kol­légium ünnepségei lezajlottak, de egy szép képzőművészeti kiállítás még áll az év végéig. A nagy intézet ta­nulóinak és tanárainak műveiből ren­dezte Szíj Béla művészettörténész, egykori pápai kollégiumi diák. A volt tanítványok a híresebbek. Orlai Petrich Soma, nemzeti festé­szetünk egyik alapozója képei kö­zül a rendező elsősorban a legna­gyobb pápai diákot, Petőfi Sándort ábrázolókat mutatja be. Az 1840-es esztendők pápai hármas csillagából a harmadik sem halvány: Jókai Mór, aki itt még festőnek készült (Orlai költőnek, Petőfi színésznek...), és élete végéig szívesen nyúlt ecsethez. Tőle finom rajzokat és egy portrét láthatunk a tárlaton. Ebben a században is tanultak itt képzőművészeti tehetségek. Istenes­ □ 3

Next