Új Tükör, 1981. október-december (18. évfolyam, 40-52. szám)

1981-12-20 / 51. szám

A tizenkilencedik század ele­jén alapított londoni egyetem ódon épületének portása ügyes kis térképvázlatot adott, amikor a szláv és kelet-európai intézet után érdeklődtem. Az udvarok, oszlopso­rok és kanyargós folyosók, lépcsők között jó hasznát is veszem, amíg rábukkanok az Egyetemi Tanács épü­letére, amelynek második és harma­dik emeletén székel az intézet. Cushing professzor, a londoni egye­temen a magyar nyelv és irodalom tanára, az intézet aligazgatója, egy­úttal a tanári kar elnöke és a könyv­tári bizottság vezetője, a történelmi hangulatú épületben teljesen kor­szerű, tágas, levegős és világos dol­gozószobát rendezett be magának, és amikor körülnézek benne, úgy ér­zem, hogy a szigetországban ez a szo­ba a magyar kultúra szigete: a falon egy poszterről Petőfi tekint le rám, a könyvespolcokon magyar könyvek, az íróasztalon magyar folyóiratok so­rakoznak. A hangulatot, az otthoni légkört még csak hangsúlyozza a pro­fesszor úr ízes, árnyalt magyar be­széde. Rögtön meg is kérdezem: — Professzor úr, kérem, árulja el, ho­l tanult meg ilyen szépen magya­rul? — Idehaza kezdtem el a magyar nyelvvel foglalkozni, s a második vi­lágháború után két évig az Eötvös Kollégium tagja voltam. A magyar nyelv azóta munkám szerves része lett. — G. F. Cushing nevét Magyaror­szágon sokan ismerik, a magyar kul­túra nagykövetei között tartjuk szá­mon. A londoni egyetem szláv és ke­let-európai intézetéről azonban keve­set tudunk. Mielőtt az irodalomhoz elkanyarodnánk, hadd kérdezzem meg, mikor alakult ez az intézet. A két foglalkozás, a két hivatás szoro­san összefügg, és tudomásom szerint az intézet fejlesztésében és mai ar­culatának kialakításában professzor úrnak oroszlánrésze volt.­­ A szláv intézetet a londoni egye­temen 1915-ben alapították meg a King’s College részeként. Angliában akkortájt keveset tudtak Kelet-Euró­­pa népeiről. Az intézet egyik első munkatársa volt T. G. Masaryk pro­fesszor, a Csehszlovák Köztársaság későbbi elnöke. Igen jelentős és ma is sok szempontból érdekes 1915 ok­tóberében megtartott A kis népek problémái az európai válságban című első előadása. Az intézetben 1930-ig a szláv nyelvek oktatása folyt. A magyar nyelv és irodalom tanítása — a románnal egyidejűleg — 1930-ban indult meg. Ekkor egészült ki az in­tézet neve is szláv és kelet-európai intézetté, amely 1932-ben kivált a King’s College-ból és önálló egyetemi intézetként működik tovább. — Úgy tudom, az intézet vezetését két évig professzor úr látta el. — Igen, 1979-ben A. H. Walker igazgató egészségi okok miatt lemon­dott és ügyvezető igazgatóként két esztendeig én láttam el, oktatói fel­adataim mellett, az egész intézet irá­nyítását, így azután, sajnos, kevés időm maradt a fordításra, sőt, még az új magyar irodalommal való is­merkedésre is. Ezért örültem nagyon annak, amikor kinevezték igazgató­nak a finn nyelv és irodalom pro­fesszorát, dr. M. A. Branch-ot. Most többet tudok foglalkozni az ok­tatással és a könyvtár kérdéseivel is. — Az Egyetemi Tanácson kívül ez az épület az Egyetemi Könyvtárnak is otthont nyújt. Hány magyar könyv található benne? — Az intézet kézi könyvtárán kí­vül, amely főleg tankönyvekből és a legszükségesebb segédkönyvekből — szótárakból és enciklopédiákból — áll, a magyar és a magyar vonatko­zású könyvek száma 18—20 ezer kö­rül jár. Az Egyetemi Könyvtár állo­mánya több mint kétszázezer, ami­ben a legnagyobb számban az orosz könyvek szerepelnek, de igen sok lengyel könyvünk is van. — Könyvespolcain tekintélyes he­lyet foglal el a magyar irodalom: több százra tehető a könyvek és a fo­lyóiratok száma. — Ezek többnyire saját könyveim, de persze ez csupán csekély hányada magánkönyvtáram magyar anyagá­nak. Néhány éve el is kellett költöz­nöm régi lakásomból, mert nem fér­tek el a könyveim. Most, legalábbis egyelőre, remélem, nem szorítanak ki a könyvek a házamból. — A hallgatók tankönyvként hasz­nálják a professzor úr által összeál­lított és fordított magyar irodalmi an­tológiát, valamint Illyés Gyula Pusz­ták népé­t. Ezekben a versbetéteket is professzor úr fordította. Van-e ar­ra remény, hogy a magyar líra, ame­lyet mi a magyar irodalom legjelleg­zetesebb műfajának tartunk, valaha is áttöri a nyelvi korlátokat? — Erről már sokat beszélgettem itt is és Magyarországon is. Sajnos, nincs olyan nagy angol költő, aki ma­gyarul tudna. És az angol prozódia — a rím és a ritmus — nem tudja pon­tosan kifejezni a magyar nyelv finom árnyalatait. Teljesen más a két nyelv struktúrája. És talán azt is hozzáte­­hetném, hogy a költészetről kialakult felfogásban is van bizonyos fáziselto­lódás közöttünk. Vannak természete­sen kivételek, és különösen az utób­bi időben számos kitűnő fordítás je­lent meg József Attila, Illyés Gyula, Juhász Ferenc, Pilinszky János, Nagy László, Weöres Sándor és sok-sok más költő verseiből. A Corvina Ki­adó és a Columbia University Press kiadásában néhány éve megjelent versantológia is sokat segít a magyar költészet megismertetésében, nép­szerűsítésében. — Professzor úr számos magyar könyvet fordított le angolra. Melyik áll szívéhez legközelebb? — Egyik első fordításom Illyés Gyula könyve, a Puszták népe. Ez már három kiadásban megjelent. — Ady prózájából válogatott és fordított kötete 1977-ben jelent meg. Az Irodalomtörténeti Füzetek 100. száma tanulmányát közli A Nyugat — angol szemmel címmel. Az Életünk múlt évi első számában Ady és Krú­dy jelentőségéről írt elmélyült esz­­szét, és bizonyára még számos ma­gyar tárgyú írása jelent meg angolul is. Nem is gondolja, professzor úr, mennyire izgalmas nekünk egy kiváló angol tudós és műfordító véleményét megismerni, az ő szemszögéből is lát­ni irodalmunkat. — Ady és Krúdy sokáig foglalkoz­tatott. Nem csupán az évfordulók ürügyén, hanem elsősorban azért, mert mindkettőjüket európai formá­tumú írónak tartom. De hosszú len­ne felsorolni azoknak a prózaírók­nak a névsorát, akik felkeltették fi­gyelmemet, és akik könyveikkel si­kert arattak az angol nyelvterületen. Ady és Krúdy mellett hadd említ­sem talán mégis Kuncz Aladár, Ka­rinthy Frigyes, Kassák, Kodolányi, Kosztolányi, Márai, Móricz, Sárközi, Szerb Antal, Tamási Áron, Tersánsz­­ky Józsi Jenő és a ko­rtársi irodalom képviselői közül Déry Tibor, Illyés Gyula, Lengyel József, Németh Lász­ló, Sarkadi Imre és Szabó Magda ne­vét. Az utóbbi években több érdeklő­dés mutatkozik Angliában a fordított irodalom iránt (az angolok zöme hosszú ideig idegenkedett a fordított irodalomtól, ódzkodott attól, hogy történelmi, társadalmi összefüggések ismerete nélkül olvasson külföldi műveket). Remélhető, hogy most már a magyar könyvek is inkább megta­lálják olvasóikat — és kritikusaikat is. — Mivel foglalkozik most? — Évek óta érdekelnek az erdélyi memoárírók. Tanulmányt is írok ró­luk és fordítani is szeretném őket. Fontosnak tartom műveiket nemcsak irodalmi, de történelmi szempontból is. — Tudom, hogy sokat jár Magyar­­országon, és ízes magyarságát bizo­nyára azok a „nyelvi fürdők” is gaz­dagítják, amelyekbe a magyar kör­nyezetben olykor-olykor elmerül. Miközben beszélgettünk, mindunta­lan felbukkant azonban bennem az a kérdés, miért is tanult meg magya­rul. Mi vonzotta ehhez az angol em­ber számára annyira idegen és nehéz nyelvhez? Vagy úgyis megfogalmaz­hatnám a kérdést: Miért kezdtek el a londoni egyetem magyar szakos hallgatói magyarul tanulni? — Hadd válaszoljak egy tréfával. Amikor megkérdezték Sir Edmund Hillaryt, a Mount Everest megmá­­szóját, hogy mi ösztönözte őt erre az emberfeletti feladatra, mi késztette arra, hogy ezt az irgalmatlanul nagy hegyet megmássza, azt felelte: „Az, hogy ott van.” KARIG SÁRA IRODALMUNK KÜLFÖLDI BARÁTAI George Frederick Cushing □ 9

Next