Új Tükör, 1982. január-március (19. évfolyam, 1-13. szám)
1982-03-14 / 11. szám
és tudós férfiak TÖRTÉNETÉBŐL látni, hallani a tudományok történetének hazai vonatkozásairól. Már csak azért is, mert erről oktatásunk is mintha megfeledkezett volna ... Jelenleg csupán az ELTE bölcsész karának népművelés szakán tanítja ezt Vekerdy László és Gazdag István. — A tantervreform keretében a középiskolai történelemtanítás még ebben az évtizedben kibővül a művelődéstörténet és a tudománytörténet témakörével. Ehhez igyekszünk új sorozatunkkal némi segítséget nyújtani a pedagógusoknak és a nézőknek — teszi hozzá Gazdag István. — Természetesen népszerű, szórakoztató formában. A sorozat első része a debreceni református kollégium kincseihez kalauzolja el az érdeklődőket: itt található ugyanis az első hazai természettudományos tankönyvek páratlan értékű gyűjteménye, így például az 1499-ben megjelent, még latin nyelvű matematika tankönyv, majd ennek 1577-ben kiadott magyar nyelvű változata, az 1578-as első magyar fűvészkönyv, s ugyanebben a korban megjelent valamennyi hazai csillagászati könyv, tudományos kalendárium és a jelenlegieknél alig kevésbé megbízható meteorológiai prognózisok. A második részben is Debrecen a színhely, s a „főszereplő” az itteni hírneves tudóskor, amelyet az ördöngösséggel vádolt Hatvani professzor vezetett. Olyan tanítványok tartoztak a kör tagjai közé, mint Csokonai Vitéz Mihály, Fazekas Mihály, az említett Földi János és Diószegi Sámuel, a híres botanikus. A XVIII. századbeli Erdélyi magyar nyelvművelő kör és az akkoriban virágzó többi hazai tudós társaság tevékenységét kívánja közel hozni a mai nézőhöz a sorozat harmadik része. És bár nem szándékoznak a szerkesztők tekintélyt rombolni, olyan korabeli dokumentumokat is bemutatnak majd, melyekből kiderül: a nagy tekintélyű tudós társaságok tagjai bizony legalább akkora fontosságot tulajdonítottak az összejövetelek alkalmából felszolgált finom ételeknek és italoknak, mint a poharazgatás közben folyt szenvedélyes vitáknak .. . Bólyai János és Farkas a főszereplője a negyedik résznek. Bólyai Jánost a nemzetközi összehasonlító táblázatok a világ valaha élt tíz legnagyobb matematikusa között tartják számon. Ilyen megítéléssel egyetlen más tudományágban sem dicsekedhetünk! Ebben a részben hangzanak el majd részletek abból a tanulmánygyűjte-ményből, melyet Németh László állított össze A két Bólyai című drámájának forráskutatása közben — bizonyítva, nemcsak kiváló drámaíró, de jeles tudománytörténész is volt! — A sorozat befejező része — mondja a szerkesztő — elsősorban azokhoz szól, akik bővíteni szeretnék a középiskolában csak hiányosan megszerzett ismereteiket. Sajnálatos tény ugyanis: még a fiatal szakemberek nagy része sem tud eligazodni a könyvtárakban! Gondot okoz nekik, miként használják a kézikönyveket, bibliográfiákat, lexikonokat. Melyek a legfontosabb alapművek és hol lehet ezekhez a legkönynyebben hozzájutni? A téma egyébként másutt is foglalkoztatja az illetékeseket. A Magyar Tudományos Akadémián éppen most alakult művelődéstörténeti bizottság, a Hazafias Népfront pedig tudománytörténeti munkacsoportot hozott létre, hogy segítse a mind népszerűbb honismereti kutatásokat. Optimisták vagyunk! A Gólyavári estéknek egymillió rendszeres nézője volt, de a Régi magyar tudásvilág még ennél is nagyobb érdeklődésre számíthat, mert — korábbi tapasztalataink hasznosításával — reméljük, színesebb, változatosabb, szórakoztatóbb, sőt helyenként izgalmasabb és mulatságosabb lesz. GARAI TAMÁS Többféle TÉVÉKRÓNIKA Feleki jutalomjátéka Olyan nagy zaj van a színházi világban és olyan kevés igazi történés, hogy jólesik egy kicsit megpihenni, elfordítani a tekintetet a jelen háborúságairól és Feleki Kamillás szombat délutánonként felidézni a múltat. Amelynek tudható, ugyancsak megvoltak a maga kis háborúi — létezhet-e színházi élet enélkül? —, de elmúltak. Meghagyták a tanulságot, amelyet ők is tanultak, hogy a színház, a legkisebb is, hatalmasan ellenáll a tehetségtelenségnek; forrónak és élettelinek kell lennie ... És ide lehet gondolni még egy sor hasonló közhelyet. Színes és vigasztaló játék, amit Feleki Kamill öt estén át csinált a televízióban, önfeledtté tette a nézőt, miközben ő maga egyetlen pillanatra sem vált azzá. Vendégségbe hívott hajdani kor- és pályatársakhoz, színházakba és színészekhez, ő találta ki vagy neki találták ki, mindegy, a fontos az eredmény. Ebben az esetben a szórakoztató, bizonyos perceiben megrendítő, majdnem azt mondanám, hogy költői emlékezés a voltakra. A kor, amelyről beszél, már a filmé is, a fennmaradt részletek nélkül színészgalériájának alakjai nem lettek volna felidézhetők. De ebben a ciklusban mégiscsak az emlékezet a főszereplő, a színész emlékezete, fél évszázadnál is hosszabb színpadon töltött idő élményvilága. Feleki csalhatatlanul tudja, melyik az a színházi pillanat, amikor egy színész élni kezd és tudja azt is, hogy meddig. És talán mindennél jobban tudja, hogy a színházban, a színpadon lehet ugyan okoskodni, de ahhoz nem társ a közönség. A közönség azé, , aki képes megérinteni a szívét. Ebben a fáradságos szakmában — aréna a maga módján — mindent meg kell és meg lehet tanulni, kivéve ezt az egyet. Ehhez kell a legnagyobb tehetség. Egy gondolatára emlékeztetek. Bejön egy gyönyörű, tehetségtelen színésznő a színpadra, s mire vége van a jelenetének, megcsúnyul — bejön egy csúnya, tehetséges, és megszépül. Ilyen szabályok vannak itt. Bensőleg Feleki is beleszépült ebbe az emlékezésbe; egy nagy színész, túl a pálya csúcsán, miközben másokról beszél, mégiscsak önmagáról. S ez az önmaga, az egyszerűségével, színházi tájékozódóképességével, gazdag élményrétegeivel olyan ötórás produkciósorozatot nyújt, amiben a felidézettekkel egyenlő értékű életet él ő is a színpadon, pontosabban a képernyő előtt. A holtak asszisztálnak ugyan neki, de viszonozza. Nem hinném, hogy kellene arról beszélni, mennyire szereti Feleki Kamill a színházat. Inkább arról, hogy mennyire ért hozzá. De hát arról meg minek sokat beszélni, ami nem szorul bizonyításra? Értelmet és hangzást ad egy fakó vígjátéki filmrészletnek is. Nagyon kellemes volt a részvétel ebben a jutalomjátékban, amelyet hibátlan ízlés, mértéktartás, hangulat és finom báj keretezett. A színlap úgy írja a televíziós közreműködőkről, hogy „akik a vendégséget létrehozták”, így mondom tehát én is utána — Abonyi Antal, Bános Tibor, Bilicsi Erzsébet, Felber György, Radnóti Kati, Kalmár András. Ezt az öt tél végi késő délutánt, kora estét a közönség nem egyhamar felejti el. TAMÁS ISTVÁN Munkás-Oidipusz Franz Xaver Kroetz, a 36. évében járó német drámaíró és színész világra eszmélése akár a német „gazdasági csoda” bűvkörében is történhetett volna. Ám őt mániákusan a kisemberek, kivált a munkások sorsa izgatja. És nem is az öntudatosabbjai, a komoly tapasztalatra szert tett, szervezett dolgozók élete. Sokkal inkább azoké, akik sodródó levélként létezhetnek általában a „fogyasztói társadalom” világában. Így él a tévében is bemutatott Felső-Ausztria című drámából ismert Anni és Heinz, így egy másik család, amelyben a gyermeki bosszú „természetes” eszközévé lesz az apagyilkosság, s így a nemrég szintén a mi televíziónkban is bemutatott nyugatnémet tévéfilm, A fészek fiatal házaspárja: Kurt és Martha. Sorsukban a bűntelen bűnösség oidipuszi végzetének kicsinyített mása keveredik egyetlen tudatos bűnnel: a megalkuvással, és elemeiben így Szophoklész mellett ott érezzük Brechtet is. Ám, hogy a magát sokáig védettnek, sőt favorizáltnak tudott sofőr — főnöki ukázra — mérgező anyaggal fertőzi meg a tó vizét, s evvel tudtán kívül veszélybe sodorja kisfiát — mindez eredeti mű hamisítatlan konfliktusát hozza létre. S a katarzis nem is lehet egyéb, mint emberünk öntudatra ébredése. A családjában, családjával emberséges emberként élő Kurt, aki munkahelyén — saját szavai szerint — csak amolyan idomított majom volt, a világban is emberré vált. Drámájának kibontakozását jól segítette a tévéfilm. Gedeon Kovács a szerzővel megosztott forgatókönyvírói munkája, és mindvégig hatásos rendezése, Alfred D. Ebner színekben is káprázatos képei, s végül Lisa Fritz a feleség szerepében, valamint a Kürtőt — írnunk sem kell — mély átéléssel játszó szerző-színész: Franz Xaver Kroetz. MELCZER TIBOR □ 31