Új Tükör, 1982. január-március (19. évfolyam, 1-13. szám)
1982-01-03 / 1. szám
Az élet közbeszól RÁDIÓJEGYZET Egyre gyakoribb, hogy olyan családi, rokoni, társasági perpatvar, ha ugyan nem botrány hangjai hallatszanak a rádióból a maguk megdöbbentő, sokkoló módján, amilyet azelőtt csak zárt ajtóra szorított füllel tapasztalhatott a szégyentelenül kíváncsi ember. Említettem is ezzel kapcsolatban egyszer, hogy ilyesmit hallván néha bizony kényelmetlenül érezzük magunkat: nem merő indiszkréció ez, szigorúan magánügyek kitálalása? Mi közünk hozzá? — gondoljuk magunkban. Azóta több, effajta belső régiókba merészkedő dokumentumműsort hallgattam, köztük a minap Kósa Judit Örökség című munkáját. És helyesbítem további tartózkodó véleményemet. Az ízetlen „vájkálás” veszélye ugyan továbbra is fennáll, de éppen a jó ösztönű és ízlésű hallgató döntheti el, csaknem tévedhetetlenül, tartozik-e rá a kitálalt ügy, vagy sem. És nem is az ügy sikamlós volta a mérce, hanem a megközelítés módja. Erről különösképpen ez az Örökség-história győzött meg. Mert ennél kényesebbet bizony nehéz elképzelni. Csak vázolom a történetet. Egy beteg, gyakorlatilag halálra ítélt, mellesleg jómódú ember már hosszan együtt él ápolónő élettársával. De nem kap elég gondoskodást, szeretetet tőle, amiért is viszonyt kezd a hozzájuk költözött fiatal teremtéssel. Ez gyereket is szül neki. Ám a férfi hamarosan meghal, és az örökség, sőt az apaság körül föllángol a szörnyű háborúskodás. A történet így sűrítve persze eléggé banális, ráadásul én meglehetősen egyoldalúan, alighanem a lányt és a gyereket pártolva adom elő, mert már ismerem az események végét, helyesebben jelenlegi állását. (Mert nincs még vége az ügynek, ettől is élőbb, izgalmasabb, mint azok, amelyek után valóban már ott a pont.) És míg hallgatjuk a szereplőket, akiknek a maguk szempontjából több-kevesebb igazságuk van, mi sem mernénk jó szívvel dönteni. De hiszen nem is ez a dolgunk, nem is erre törekszik a szerző. (Ez a megjelölés ugyanis teljes joggal kijár az ilyen színvonalú dokumentumjáték készítőjének.) Hát akkor? Csak annyi, hogy „jól szórakozzunk”? Ezzel is csillapul a krimiéhségünk? Csakhogy éppen az az érdekes, hogy nem szükségszerűen a súlyosan kriminális vagy éppen véres történetek a leghatásosabbak. Azokhoz képest ez az örökségsztori szinte szelíd, ártatlan valami. És mégis megindít, fölizgat. Hogy a gonosztevőnek is lehetnek mentő körülményei, közhely. De itt azzal a gondolattal kell megbarátkoznunk, hogy a szeretet és az áldozatkészség sem mentes a számítástól. Hadakozunk ugyan ellene, aztán mégis kénytelenkelletlen tudomásul veszszük. Ezért sem „befejezett” ez az örökségügy. Mert bennünk nem fejeződik be egykönnyen. Hajlok rá, hogy miként az irodalomnak, az ilyen dokumentumnak is lehet katartikus hatása. Magyarán: a jó dokumentum szintúgy vezet a jóra. Kósa Judit munkája — amelynek Lóránd Lajos volt az értő fülű dramaturgja — más dokumentumműsorokkal egyetemben elnyerte a kritikusok díját. És volt miből választania a zsűrinek. Miközben szóbeszéd tárgya, hogy kevés a jó hangjáték. Akad, aki az előbbiek nagy jövőjét s az utóbbiak haladását jósolja. Én nem megyek el ilyen messzire. De hogy a hangjáték-irodalomnak van mit tanulnia a dokumentumműsoroktól, az bizonyos. Vagy mondjam azt: az élettől? BALOG JÁNOS 30 □ Magyar művész, francia „halhatatlan" VIDEOKÖLTEMÉNY A technika robbanó fejlődése sokféleképp hatott a művészetekre, például megbontotta a műfajok határait és új műfajokat is teremtett. A film és a televízió mindennapi életünk része. A fényképezőgép százmilliók kezében kattog. A ránk zuhogó benyomások közt aránytalanul megnőtt a látvány súlya, szerepe. S most épp ebben új forradalom előtt állunk: már megkezdődött a képmagnók, videokazetták, az egyszemélyes alkotó televíziózást — ma még csak a gazdagoknak — megengedő videokamerák rohama értünk és ellenünk. A lemezjátszók és HI-FI tornyok után megjelenik a lakásokban — így ígérik — a videoszerkezetek változatos családja, a plebejus videolemezjátszótól az arisztokrata házi számítógéppel összekapcsolt kis tévéstúdióig. Már 16 milliót használnak a gépkultúra ez új csodagyerekeiből, s számuk egyre szaporodik — mert áruk egyre csökken — az elkövetkező években. A Magyar Televízió videóvarázslója, Rajnai András, dramaturgja, Jánossi Antal és kitűnő operatőrjük, Kis Mihály ezzel az új technikával készített egy félórás „látványkölteményt’. Nicolas Schöffer chronoplasztikáinak mozgó, fényt sugárzó, a zenéhez hasonlóan az időben kibontakozó képi látványáradatot produkáló „szobrainak” működését rögzítették képmagnószalagon. Schöffer, aki már amúgy is kivívott világhíre mellett most lett „hivatalosan” is halhatatlan, beválasztották a Francia Akadémia „halhatatlanok” -ként ismert tagjai sorába (ott ugyanis művészek, írók is lehetnek akadémikusok), személyesen jött Budapestre, hogy részt vegyen a több órás anyag 30 perces képkölteménnyé sűrítésében. Új műfaj a videopoéma. Káprázatos látvány, befogadása nemcsak pszichikai, de fizikai erőfeszítést is követel a nézőtől: 30 percen át villódzik, örvénylik, kavarog, egymásba és egymásra terül a szeme előtt egy olyan képsor, amelynek cselekménye, a szó hagyományos értelmében nincs, a filmet nem kíséri szöveg, csak zene — ez is Schöffer szerzeménye, s nemrég megjelent hanglemeze után nem is meglepetés, hogy kitűnő. Ha van a nézők közt, aki már nem reméli, vagy tán nem is akarja, hogy űrhajósként fellőjék a világűrbe, nézze meg ezt a szigorú alkotói törvények szerint komponált, s egy szuper kaleidoszkóp esetlegességeit produkáló videokölteményt. Csillagok születése, világrendszerek villogó forgása játszódik le a szeme előtt, aztán a jövő század városának fényeit, a tudomány zablására fogott gépkorszak éjszakájának tüzeit élheti át, hogy egy pillanat múlva a mikrokozmoszba „mártsák”: mintha sejtek, molekulák, atomok örvénylését világítaná meg egy láthatatlan, organikus testbe hatoló sugárnyaláb. Nem kell itt senkinek semmilyen művészethez „érteni”: mindenkinek csak azt ajánlhatom, kezdje el nézni, s tartson ki, ameddig a szeme és idegrendszere bírja. Még ezen a télen — talán februárban? — bemutatja (persze este: „rétegműsorról” van szó) a Magyar Televízió. PATKÓ IMRE Schöffer-müvek a műteremben A fogadtatás adatai MÉG MINDIG AZ ONEDIN CSALÁD VEZET Továbbra is — novemberben — Az Onedin család maradt a felnőttek legkedveltebb műsora. Több mint 6,5 millióan látták az egyik kedd estén, de a legmagasabb tetszésérték (94 pont) már csak 250 ezer szombat délelőtti néző véleményét tükrözi. Melyek voltak a szóban forgó két hét nagy közönséget vonzó műsorai még ? A délután műsorok közül kiemelkedően kedvelt volt A tavasz 17 pillanata szovjet filmsorozat (hetenkénti több mint 3,5 millió néző és 84—87 pontos tetszés). Alig valamivel kevesebben kísérték figyelemmel a Lehet egy kérdéssel több? vetélkedőt, a Parabolát és az Esküvő Weltronban című NDK tévéfilmet. Több mint kétmillió nézője volt a Háztartás családi magazinnak és a Vasárnap délután című összetett műsornak. Sok felnőttnek volt ideje, kedve megtekinteni az Ablak, a Nótaszó és a Vasárnapi muzsika című műsorokat is. * A nyolc órakor kezdődő rövidebb műsorokat, mint A megsebzett bolygó, a Delta, a Magyar népmesék, általában kevesebben nézik meg, mint a tévéhíradót, s nézettségüket az utánuk kínált műsorok is befolyásolják. Jó példa erre, hogy A megsebzett bolygót, a Tisztes úriház előtt, 3,2 millióan, Az Onedin család előtt 5 millióan látták. A nyolc órakor vagy valamivel később kezdődő, hosszabb műsorok közül — Az Onedin családról most nem szólva — legtöbben a Kék fénynek a család és ifjúság elleni bűntettekről készült összeállítását látták. Valamivel kevesebben érdeklődtek a Kofák Budapesten, A tigris, a Derrick és a Keresztül-kasul filmek iránt. Az időszak „legkevésbé” (4 millió körüli néző) vonzó műsorai az angol—magyar foci, a Családi kör és a Hatvanhat — Czeizel Endrével. A késő esti műsorok sorában leginkább a szombathelyi táncversenynek, az Ezt látni kell balettműsornak, a Kapcsoltam vetélkedőnek és a Terefere szórakoztató magazinnak volt közönsége. Az éjszakába nyúló filmek közül külön említést érdemel a Most és mindörökké, mely 4,3 millió nézőjével és 89 pontos tetszésével — figyelembe véve az adásidőt is — abszolút sikerműsornak tekinthető. RÉVÉSZ KLÁRA