Új Tükör, 1982. július-szeptember (19. évfolyam, 27-39. szám)
1982-09-05 / 36. szám
M.: Mindig mondták, hogy az öttusa nem egy normális sportág ... Mielőtt bárki rosszra gondolna, el kell árulnom, hogy miért tettem magamévá ezt a kötekedő kategorizálást. Egyszerűen arról van szó, hogy amíg más — „normális” — sportágnak hosszú évekig, esetleg évtizedekig kell küszködnie az olimpiai elismerésért, az ötkarikás programba kerülésért, addig a tusázók . .. Hogy is mondjam? Mintha protekciójuk lett volna! Az öttusázás ugyanis, pontosan hat évtizede, azaz 1912, a stockholmi játékok óta szinte megingathatatlan része az olimpiai programnak (mindössze egyszer, 1924-ben, Párizsban nem szerepelt a műsorban), viszont világbajnokságot — bármennyire is furcsa, de igaz — csupán 29 esztendeje rendeztek először. Kizárólag a történeti hűség kedvéért íme a kezdeti statisztika: 1953-ban Rocas Santo Domingóban Benedek Gábor világbajnok, Szondy István ezüstérmes lett. A VB-premier óta már 21 alkalommal találkoztak a modern pentatlon világsztárjai, azóta nem kevesebb, mint 11 ország 14 városa látta vendégül a legösszetettebb sportág klasszisait. Kuriózum: egyedül Budapest dicsekedhet azzal, hogy háromszor is házigazda volt! Most, október 5. és 9. között következik a 12. országban (Olaszország), a 16. városban (Róma) a 23. világbajnokság ... Ami a „tusázás” magyar múltját illeti: az óvodások is fújják az egykori nagyságok nevét, elvégre az öttusa hosszú esztendőkön keresztül ugyanolyan sikersportágnak számított, mint a kardvívás vagy a vízilabda. Az esélylatolgatások rendre így kezdődtek: „öttusában nyerünk két, de legalább egy aranyat biztosan . ..” Ami igaz, az igaz: minden alap adott volt az optimizmusra. A világbajnokságokon a magyarok összesen 40 érmet nyertek, ebből 15 volt az arany (7 egyéni és 8 csapat), 14 az ezüst (6+8) és 11 a bronz (8+ 3). Ha a hatvanas évek nagy trióját méltán nevezték aranycsapatnak (emlékezzünk csak Balczó András 5 egyéni bravúrjára, vagy a mai szövetségi kapitány, dr. Török Ferenc sikereire), akkor az elmúlt esztendőkre inkább illik az ezüstkorszak elnevezés. Utoljára ugyanis 1975-ben, a Mexikóvárosban rendezett VB eredményhirdetésénél állhatott a dobogó legfelső fokára magyar öttusázó (egyszerre három, mert a Kancsal Tamás, Maracskó Tibor, Sasics Szvetiszlav trió révén nyert csapataranyat dr. Nagy Imre szövetségi kapitány legénysége). Azóta rendszerint ott voltak a „tűznél” a magyarok, de nyerni mind a mai napig nem sikerült, s — bár a jövendőmondásra már sokan ráfizettek — megkockáztatom, hogy egy ideig nem lehet újabb aranyra számítani. Az okok sokfélék. Az elemzésnél segítségemre volt a sportág honi élvonalának „szürke eminenciása”, Mizsér Jenő, aki korábban évekig a szövetség szakfelügyelőjeként tevékenykedett, a hetvenes esztendők végén pedig az Újpesti Dózsa vezető edzője lett, s elképzelhetetlen a magyar felnőtt- és juniorválogatott lila-fehér színekkel jelzett öttusázó nélkül. Mizsér Jenő szerint hihetetlenül kiegyenlítődtek az erőviszonyok, ma már nincs abszolút favorit, sem egyéniben, sem csapatban. A hetvenes évek végén — fájdalmas, de tény: éppen az 1979-es budapesti VB-n aratott kettős győzelemmel — az Egyesült Államok legjobbjai hódították el a fő szerepeket. Egy évvel később, mint emlékezetes, nem vettek részt a moszkvai olimpián, tavaly, a lengyelországi Zielona Gorában rendezett VB-t pedig e tekintetben nem lehet mértékadónak tekinteni, mert a budapesti egyéni bajnokság, az azóta számos versenyen bizonyított Robert Nieman három nappal a versenyek kezdete előtt, a lovasedzés közben megsérült, és nem állhatott rajthoz. Távolléte tovább „bizonytalanította” a több esélyes vetélkedést. Végül mind egyéniben, mind csapatban lengyel győzelemnek örülhettek a házigazdák: Janus- Gerard Piciak-Peciak (nagyapja még Piciak volt, apja már a Peciakot használta...) győzött egyéniben, s otthon maradt a csapatarany is. Függetlenül attól, hogy a papírforma — főleg a legjobb amerikai távollétében — a moszkvai olimpiai bajnok, Anatolij Sztarosztyin győzelmét ígérte. Tippelni tehát nem ajánlatos: ma már mindenhol tudnak öttusázni. És ez még akkor is jó dolog, ha közben a magyarok lába alól kezd kicsúszni a dobogó, legalábbis annak legfelső foka. Hogy miért jó ez? Nos, egyszerűen azért, mert az öttusában egy világbajnokságra jó, ha összejön két, két és fél tucat ország, ez pedig édeskevés. Mi tagadás: a hagyományok, a nagy nemzetközi elismertség ellenére a Nemzetközi Olimpiai Bizottság időnként már azzal is foglalkozott (szerencsére mindig nem hivatalosan), hogy lekerül az ötkarikás programról az öttusa, hiszen rendkívül alacsony az érdekelt országok száma. Egyelőre azonban nincs szó ilyen műtéti beavatkozásról, tehát mindenki nyugodtan készülhet az örök városba. A római VB fontos állomás lesz a Los Angeles felé vezető úton. S ha előbb már céloztam a magyarok esélyeire, pontosabban esélytelenségére, akkor most részletesen is bizonyítani tudom álláspontomat. Amikor ezek a sorok a nyomdába kerültek, már szinte biztos volt, hogy Szombathelyi Tamás, az Újpesti Dózsa olimpiai ezüstérmese (1980., Moszkva) és VB-bronzérmes (1981., Zielona Gora) nem lehet ott az indulók között az olasz fővárosban .. . Mizsér Jenő maliciózusan mesélte, hogy a tatai edzőtáborozás kezdetén valaki megkérdezte tőle, hogy: „ezen a héten mivel operálják Szombathelyit?! S ha volt is némi túlzás a kérdésben, azért a lényeg sajnos igaz: a 29 esztendős sportolót a nyár elején teniszkönyökkel (!) operálták, ezután négy hétig pihennie kellett, majd július elején elkezdte az edzéseket, de nem telt el egy újabb hónap, s újra a műtőasztalon feküdt — vakbélgyulladással... Maradt számára a remény: a pechszéria után már semmi sem zavarja majd az olimpiai felkészülését! Szombathelyi mögött klasszisnak semmiképpen sem nevezhető, amolyan „jó kis öttusázók” sorakoznak, nem is túlzottan tömött sorban. Mizsér Jenő, aki a szövetségi kapitány egyik asszisztense volt beszélgetésünk idején a tatai edzőtáborban, öt nevet sorolt fel; azokét, akik közel egyenlő eséllyel pályáznak a négy Rómába utazó helyére. Arra még a szakember sem volt hajlandó, hogy jósoljon: ki lesz közülük a három csapattag, s ki negyedikként, a tartalék ... Íme, a választék, akik közül Török dr. válogathat: Dobi Lajos (Csepel, 27 éves), Császári Attila (Bp. Honvéd, 28), Pajor Gábor (Csepel, 26), Mizsér Attila (V. Dózsa, 21) és Buzgó József (Bp. Honvéd, 27). Dobi kifejezetten ötszámos, megbízható versenyző, az elmúlt egy-két évben kezdi végre bizonyítani kivételes talentumát (1976-ban ifúsági világbajnok volt!). A szakemberek szerint: „úszhatna egy kicsit jobban ..Nem áll ez a kritika Császárira, aki 10 évvel ezelőtt még olimpiai válogatott úszó (!) volt. A moszkvai olimpiára tartalékként utazott, tavaly debütált a csapatban, rögtön ezüstérmes lett. Májusban háromhetes kényszerpihenőre szorult bordarepedés miatt, kérdés mennyire tudta pótolni lemaradását. Gyengéje: a lövészet és a futás. Pajor Gábor megjárt minden lépcsőfokot ifi korában, azután szinte teljesen eltűnt a sportból, a májával volt gond, 1—2 évig nem is lehetett hallani róla. Klubtársához, Dobihoz hasonlóan ötszámos versenyző, bár közel sem olyan magas szinten, mint az egykori ifjúsági világbajnok, Mizsér Attila külön szám. Edző édesapja szerint kivételesen kedvező helyzetben van, hiszen tudatosan készült már serdülőkora óta, nem hajszolták az eredményeket 15—16 évesen. Kétszer volt 4. ifjúsági világbajnokságon (hogy az idein, Londonban miként végzett, az a kézirat leadásakor még nem derül ki), 1980 végén került be a felnőttkeretbe. Buzgó, Császárihoz hasonlóan, úszóként kezdte, de közel sem volt olyan sikeres a medencében, mint mostani klubtársa. Lövészete abszolút megbízhatatlan, ingadozó, ezért nagy világversenyeken nemigen lehet rá számítani. A magyarok, legalábbis a riválisok egy részéhez képest, kedvező helyzetben indulnak majd a római VB-n, hiszen az év elején itt kezdődött, háromhetes edzőtáborozással a felkészülés az őszi erőpróbára. Azóta megjárták — többször is — Tatát, majd Budapesten fejeződik be a közvetlen VB-felkészülés. Dobiék szerettek volna tovább Tatán maradni, de a pompás edzőtábor úszómedencéjét bezárták, tatarozzák. Kár . .. De ezen nem múlhat az érem. Bármilyen érem. Mert dobogós helyet kifejezetten illendő lenne szerezni! Ha másért nem, akkor azért, amiért Róma felettébb kellemes emlékeket ébreszt minden öttusarajongóban a honi tájakon: 1960-ban itt nyert olimpiai bajnokságot egyéniben Németh Ferenc, csapatban a Németh Ferenc, Nagy Imre, Balczó András összeállítású válogatott. Csak huszonkét éve volt és mégis milyen régen. Mizsér Attila még nem is élt akkor ... SERÉNYI PÉTER ÖTTUSÁZÓK 34Q