Új Tükör, 1982. július-szeptember (19. évfolyam, 27-39. szám)
1982-07-11 / 28. szám
a Mundial ürügyén HITELT ÉRDEMLŐEN KIJELENTHETEM, hogy a győri közvélemény semmit nem várt Mészöly csapatától, tehát nem is csalódott a szereplésében (Kisalföld, jún. 20., Csalódás nélkül). Aligha van az országban még egy város, amely elmondhatja ezt magáról. Az ok nyilvánvaló: Győrnek már nincs szüksége illúziókra és mellébeszélésekre. Olyan csapata van, amely miatt nem kényszerül sunyi handabandázásra, mentegetőzésre, színváltozásokra, groteszk gratulációkra. őszintén örülhet neki, valóban emelt fővel beszélhet róla, megalapozottan bízhat a teljesítményében. A győri futballvalóságtól idegen a hazudozás, a 85 %-os tökéletesség fogalma. A győri labdarúgók képesek 90 percig teljes erővel futballozni, s ha úgy adódik, tovább is. Az oxigént a mérkőzések után is a levegőből vonják ki, nem palackból szívják ... Hogy a futball csapatjáték, sőt olyan sokelemű csapatmunka eredménye, amelyben a bázisszervnek, politikai-társadalmi, egyesületi-szakosztályi vezetőknek, az edzőnek, a játékosoknak, a játékosok környezetének egyaránt szerep jut — ezt mindenki tudja, és helytelen volna bármikor is megfeledkezni arról, hogy a sok tényező közül mégis van egy, amely kivételes fontosságú: az edző személye. Győrött mindenki és minden ugyanaz volt Verebes József érkezése előtt is: a Rába Vagon- és Gépgyár vezetése, az új stadion, a csapat stb. Az említett tényezők között csak Verebes jelentette az új elemet. Az eredmény közismert. A GYŐRI PÉLDA BIZONYÍTJA, hogy ahol a minőség, a teljesítmény követelményét, valamint az igényes, erős meggyőződésű s ezért önmagában jogosan bízó személyiség szerepét komolyan veszik, ott helyreáll a valóság higiéniája. Az persze nem biztos, hogy bajnokságot nyer a csapat, de mindenképpen egészséges futballvalóság jön létre, és ennek talaján egészséges gondolatok születnek a labdarúgásról (lásd: Kisalföld, jún. 24., A kapitány könnyei). Hogy milyen recept szerint orvosolták Győrött a futball valóságot, arról nincsenek bizalmas értesüléseim, csupán annyit tudok, amennyit a tömegkommunikációból és a városi szóbeszédből tudni lehet. 1. Úgy mondják, hogy a gyár vezérigazgatója becsüli Verebest és bízik benne. Gyanítom, a szimpátia alapja az, hogy rokonvonásokat fedeztek fel egymásban. 2. A csapatot mindig az edző állítja össze, s egyedül ő dönt a követendő taktikáról. Itt jegyzem meg: demokratikus hangzású érvelés is lehet hamis. Szepesi egy Hidegkúti (vagy Puskás) észrevételre reagálva azt válaszolta a kérdező riporternek: miért baj az, ha az edző dolgába más is beleszól, senki sem tévedhetetlen. Ez igaz. Csakhogy vannak dolgok és helyzetek, amelyekben helytelen a felelősség megosztása. Egy futballcsapat esetében is. A futballcsapat — ezt egyértelműen le kell szögezni! — nem demokratikus intézmény. Az edzőnek szinte kizárólagos egyeduralmat kell gyakorolnia; az összeállítás, a taktika kérdésében feltétlenül. Ezért az állásával felel, az akár egy éven belüli elbocsátás kockázatával! 3. Az edző dolgában nemcsak felülről nem szólnak bele, de alulról sem! — Az edző nem tegezi a játékosokat, hanem magázza. Ez sokkal lényegesebb, mint ahogy azt az elég általános tegeződésben nevelkedett kortársaink sejtenék. 4. Az egyesület egyértelmű jutalmazás-büntetés rendszert vezetett be, és ennek következetes alkalmazásától semmi és senki el nem téríti. Az edző magára is büntetést ró ki, ha hibát követ el. Például: taktikai hibát (Előfeltétel: a hibát fel kell ismerni és be kell vallani. Semmiképp sem szabad azt állítani egy ország füle hallatára, hogy a támadó játék érdekében küldött két védőjátékost csereként a pályára.) 5. Beszélik, hogy Verebes egy később érkező játékosának átadta a saját részére kiutalt lakást, hogy az a családjával zavartalanul átköltözhessen. Ő tudott várni. — Nem új dolog ez! Minden közösségért felelő embertől elvártak ilyesmit, régebben is, már a szocializmus építésének megkezdése előtt is. 6. Az edző a maga egészséges (mert megalapozott) önbizalmát képes átvinni a játékosokra. — Verebes a BEK-szereplésről azt nyilatkozta (persze a nyilatkozat értéke nem független a személytől), hogy mindent megtesznek a siker érdekében, de azt nem tudhatják, hogy ez az első fordulóig vagy a döntőig lesz-e elegendő. A jelenlegi nyilatkozatinfláció idején nem árt felhívni a figyelmet a „mindent megteszünk” igaz voltára. Ugyanis ezen áll vagy bukik az egész. A győriek azért is tekintettek egykedvű, enyhén ironikus tárgyilagossággal Mészöly csapatának világbajnoki szereplésére, mert a bajnokcsapatból csak egy játékost vitt magával a kapitány, s annak sem adott még egy félidőnyi lehetőséget sem. (A belgák ellen sem tette be a lehívott Kiss helyére! Győrből nézve a belga meccset, úgy tűnt, Mészöly inkább tartana presztízsveszteségnek, ha netán egy Szentes-gól juttatná tovább az „ő” válogatottját, mint azt, hogy búcsúznia kell a magyar együttesnek.) Az év labdarúgóját és a gólkirályt itthon hagyta , hogy másokról ne is szóljunk. Az utóbbit azzal az „indoklással”, hogy a jövő embere. Sírjunk-e vagy nevessünk? Egy 21-22 éves játékos, aki érett, képzett futballista, több idényben bizonyított, vajon miért lenne a jövő embere, amikor a legjelen valóbb valóság? AZT HISZEM, MÉSZÖLYT AZ ZAVARTA, hogy a jelen valósága váratlanul megkettőződött a magyar labdarúgásban. Van egyfelől a budapesti nagycsapatok és a válogatott minősíthetetlen jelenideje és van — másfelől — a győri jelenvalóság. (Amely remélhetőleg a magyar labdarúgás jövője is lesz.) Ezt a kettőt valóban nem lehet „keresztezni”. — Ha így értette Mészöly, akkor igaza van! És ezért már lehet sírni. — De ne hatódjunk meg a könnyektől, még ha humán ösztönünk erre indít is bennünket! Egy-két kivétellel valamennyi világbajnoki mérkőzést láttam. Meccsnézés közben mindig gondoltam arra is, vajon hogy játszana ezekkel szemben az ETO. Elég szürke és kiegyenlített volt a világbajnokság. Igaza van Verebesnek: a világbajnokság is kiegyenlítődést mutat, mint ahogy kiegyenlítődést mutatott a BEK is. A nagy csapatok kiöregedtek, vagy vénülőben vannak. A friss, feltörekvő csapatoknak esélyük van az európai élmezőnyben. Nem tagadom, arra is büszke vagyok, hogy a megye lapja, a Kisalföld öntudatos tükre volt a világbajnokság idején annak a valósághű gondolkodásnak, amit az ETO teljesítménye alakított Győrött a futballról. Bár csipkelődött olykor, nem volt rosszindulatú vagy kárörvendő, de nem is állt be a sajátos „sikerpszichózist” gyártó különböző napilapok, rádió- és tévébájolgók közé. Bizonyára helytelenül mérték fel az emberek hangulatát azok, akik a „csöndes” fogadtatás érdekében így hangolták a tömegkommunikációt. A kudarc nem attól kudarc, hogy a válogatott nem jutott tovább. Nem jutott tovább az algériai és a skót válogatott sem, mégsem mondhatjuk, hogy kudarcot vallottak. Azért kudarc a kudarc, mert — minden ellenkező állítás ellenére — ismét kiderült, hogy a magyar csapatnak nincs kellő erőnléte (csak 85 %-os, vagy annyi sem!), és mert rossz taktikával küldték pályára az argentinok ellen, illetve a belgák ellen a második félidőre. Elemien rossz taktikával. Ezt az is észrevette, aki keveset ért a labdarúgáshoz. Kétségtelen, hogy az akaratipszichikai tényezőkkel is baj lehet. De ezekről csak azután érdemes értekezni, ha már az állóképesség és a taktika valóban megfelelő. Hiszen azokról a problémákról, amelyeket most esetleg az akarat és a pszichikum számlájára írnánk, nyomban kiderülhet, hogy nem is léteznek, mihelyt van megfelelő állóképesség, és bízhatunk a taktikában. Ki ne tudná magáról is, hogy csak akkor képes erős akaratú és magabiztos lenni, nehéz helyzetekben is, ha biztos abban, hogy a rá váró feladatot fizikailag és szellemileg képes elvégezni. A KÍVÜLÁLLÓ LAIKUS RECEPTJE tehát így hangzik: végy egy erkölcsileg ép, vezetői, pedagógiai tehetséggel is megáldott, kitűnően képzett és elfogulatlanul tájékozódó, magabiztos, elszánt edzőt; higgy benne, adj neki szabad kezet; jutalmazz és büntess következetesen, ne engedd, hogy bármelyik játékos „érdekében” beavatkozzanak, és a szavakat eredeti értelmükben használd! Korábban is éreztem, de most meggyőződésem, hogy a sport (különösen pedig a labdarúgás) olyan társadalmi tényező, amely talán nem is másodlagos. Egyenrangú helyet követel magának a gazdaság, a politika a tudomány, a művészet, stb. társaságában — ha tetszik, ha nem. Ezért van helye a róla szóló elmélkedésnek egy olyan lapban, amely vállalja a társadalom gondjait is. A labdarúgás és a vele kapcsolatos gondolkodás, valamint a társadalom óhatatlanul kölcsönösen hat egymásra. Ezt most már tagadni lehetetlen. És a „sportgondolkodás” sokkal több emberre hat és sokkal gyorsabban, mint akár a politikai vagy a művészi gondolkodás. Tisztántartása tehát elsőrendű közérdek. Nem szabad megengednünk, hogy a periférikusnak vélt „sportgondolkodás” elhanyagolt ösvényein visszalopakodva lepjenek meg bennünket a valóságtorzítás kísértetei, miközben a gazdaságban, a politikában, a tudományban és a művészetben a lehető legjobb utakat keressük! GÖDÉNY ENDRE Hosszú ideig beszélgetünkvitatkozunk a Mundial eseményeiről. Talán senki sem ismeri ki magát a történések forró forgatagában és pontos mérleget hirtelenében sehol sem készíthetnek. Valami azonban bizonyos: a pályán kívül időnként lényegesebb események zajlottak le, mint a fehér vonalakkal határolt játéktéren. A legelső: a sportdiplomáciai puhatolózások és tárgyalások. Még Algéria, Kamerun és Kuvait sikerei után fel sem ocsúdott Európa, a fejlődő futball országok nevében fontos nyilatkozatokat hallhattunk-olvashattunk. Yidnekatcsev Tessema az afrikai országok nevében kijelentette : " Algéria, Kamerun, Hondurasz és Kuvait bebizonyította a spanyolországi pályákon, hogy nem gyöngébb az európai csapatoknál. Úgy vélem, hogy már 1986-tól Afrikának, valamint Ázsiának, Óceániának három-három helyet kellene adni. Ugyanígy a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnek a különféle bizottságokban a jelenleginél nagyobb szerepet kellene adnia a harmadik világ képviselőinek. Minden bizonnyal az 1982- es világbajnoksággal új fejezet kezdődik a sportág történetében. Az ugyan még kérdéses, hogy az afrikai és ázsiai labdarúgás erősödése máról holnapra érződik-e majd a FIFA vezető testületeinek a tevékenységében is. Joseph Blatter főtitkár arra a kérdésre, hogy milyen változás várható a labdarúgás világában, így válaszolt: — A FIFA-ban napjainkban 150 ország labdarúgószövetsége tömörül, tehát csaknem ugyanannyi, mint az Egyesült Nemzetek Szervezetében. A FIFA-nak nincs biztonsági tanácsa és a vétójog sem szerepel az alapokmányban, bármilyen alapszabálymódosításhoz kétharmados szótöbbség szükséges. Fontos szerepet játszik Európa és Dél-Amerika, befolyásuk csaknem egyenlő, ha az egyik akar valamit, de a másik nem, akkor patthelyzet alakul ki. Ezen a két földrészen találjuk a világ igazolt labdarúgóinak kilencven százalékát. A FIFA nagy terveket kíván megvalósítani, vezérkara felismerte: a sportág jövője azon áll vagy bukik, hogy a fiatalokat sikerül-e a pályára csábítani és ott is tartani. Ezért világtornát rendez a 15—18 éves fiatalok számára. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség szakemberei tanulmányozzák a kispályás mérkőzések kérdéseit is és figyelmet fordítanak a női labdarúgásra is. 1983 egyik nagy eseménye az ifjúsági labdarúgó-világbajnokság lesz. A színhely: Mexikó. A rendezés költségeit egy híres üdítőital-gyár 34 □