Új Tükör, 1982. július-szeptember (19. évfolyam, 27-39. szám)

1982-07-11 / 28. szám

a Mundial ürügyén HITELT ÉRDEMLŐEN KIJELENT­HETEM, hogy a győri közvélemény semmit nem várt Mészöly csapatától, tehát nem is csalódott a szereplésé­ben (Kisalföld, jún. 20., Csalódás nél­kül). Aligha van az országban még egy város, amely elmondhatja ezt magáról. Az ok nyilvánvaló: Győr­nek már nincs szüksége illúziókra és mellébeszélésekre. Olyan csapata van, amely miatt nem kényszerül sunyi handabandázásra, mentegetőzésre, színváltozásokra, groteszk gratulá­ciókra. őszintén örülhet neki, való­ban emelt fővel beszélhet róla, meg­alapozottan bízhat a teljesítményé­ben. A győri futballvalóságtól idegen a hazudozás, a 85 %-os tökéletesség fogalma. A győri labdarúgók képesek 90 percig teljes erővel futballozni, s ha úgy adódik, tovább is. Az oxigént a mérkőzések után is a levegőből vonják ki, nem palackból szívják ... Hogy a futball csapatjáték, sőt olyan sokelemű csapatmunka ered­ménye, amelyben a bázisszervnek, politikai-társadalmi, egyesületi-szak­osztályi vezetőknek, az edzőnek, a játékosoknak, a játékosok környeze­tének egyaránt szerep jut — ezt min­denki tudja, és helytelen volna bár­mikor is megfeledkezni arról, hogy a sok tényező közül mégis van egy, amely kivételes fontosságú: az edző személye. Győrött mindenki és min­den ugyanaz volt Verebes József ér­kezése előtt is: a Rába Vagon- és Gépgyár vezetése, az új stadion, a csapat stb. Az említett tényezők kö­zött csak Verebes jelentette az új elemet. Az eredmény közismert. A GYŐRI PÉLDA BIZONYÍTJA, hogy ahol a minőség, a teljesítmény követelményét, valamint az igényes, erős meggyőződésű s ezért önmagá­ban jogosan bízó személyiség szere­pét komolyan veszik, ott helyreáll a valóság higiéniája. Az persze nem biztos, hogy bajnokságot nyer a csa­pat, de mindenképpen egészséges fut­­ballvalóság jön létre, és ennek tala­ján egészséges gondolatok születnek a labdarúgásról (lásd: Kisalföld, jún. 24., A kapitány könnyei). Hogy milyen recept szerint orvo­solták Győrött a futball valóságot, ar­ról nincsenek bizalmas értesüléseim, csupán annyit tudok, amennyit a tö­megkommunikációból és a városi szóbeszédből tudni lehet. 1. Úgy mondják, hogy a gyár ve­zérigazgatója becsüli Verebest és bí­zik benne. Gyanítom, a szimpátia alapja az, hogy rokonvonásokat fe­deztek fel egymásban. 2. A csapatot mindig az edző állít­ja össze, s egyedül ő dönt a követen­dő taktikáról.­­ Itt jegyzem meg: demokratikus hangzású érvelés is le­het hamis. Szepesi egy Hidegkúti (vagy Puskás) észrevételre reagálva azt válaszolta a kérdező riporternek: miért baj az, ha az edző dolgába más is beleszól, senki sem tévedhetetlen. Ez igaz. Csakhogy vannak dolgok és helyzetek, amelyekben helytelen a fe­lelősség megosztása. Egy futballcsa­pat esetében is. A futballcsapat — ezt egyértelműen le kell szögezni! — nem demokratikus intézmény. Az edzőnek szinte kizárólagos egyedural­mat kell gyakorolnia; az összeállítás, a taktika kérdésében feltétlenül. Ezért az állásával felel, az akár egy éven belüli elbocsátás kockázatával! 3. Az edző dolgában nemcsak fe­lülről nem szólnak bele, de alulról sem! — Az edző nem tegezi a játéko­sokat, hanem magázza. Ez sokkal lé­nyegesebb, mint ahogy azt az elég általános tegeződésben nevelkedett kortársaink sejtenék. 4. Az egyesület egyértelmű jutal­mazás-büntetés rendszert vezetett be, és ennek következetes alkalmazásá­tól semmi és senki el nem téríti. Az edző magára is büntetést ró ki, ha hibát követ el. Például: taktikai hi­bát (Előfeltétel: a hibát fel kell is­merni és be kell vallani. Semmiképp sem szabad azt állítani egy ország füle hallatára, hogy a támadó játék érdekében küldött két védőjátékost csereként a pályára.) 5. Beszélik, hogy Verebes egy ké­sőbb érkező játékosának átadta a sa­ját részére kiutalt lakást, hogy az a családjával zavartalanul átköltözhes­sen. Ő tudott várni. — Nem új dolog ez! Minden közösségért felelő ember­től elvártak ilyesmit, régebben is, már a szocializmus építésének meg­kezdése előtt is. 6. Az edző a maga egészséges (mert megalapozott) önbizalmát képes át­vinni a játékosokra. — Verebes a BEK-szereplésről azt nyilatkozta (persze a nyilatkozat értéke nem füg­getlen a személytől), hogy mindent megtesznek a siker érdekében, de azt nem tudhatják, hogy ez az első for­dulóig vagy a döntőig lesz-e elegen­dő. A jelenlegi nyilatkozatinfláció idején nem árt felhívni a figyelmet a „mindent megteszünk” igaz voltára. Ugyanis ezen áll vagy bukik az egész. A győriek azért is tekintettek egy­kedvű, enyhén ironikus tárgyilagos­sággal Mészöly csapatának világbaj­noki szereplésére, mert a bajnokcsa­patból csak egy játékost vitt magá­val a kapitány, s annak sem adott még egy félidőnyi lehetőséget sem. (A belgák ellen sem tette be a lehí­vott Kiss helyére! Győrből nézve a belga meccset, úgy tűnt, Mészöly in­kább tartana presztízsveszteségnek, ha netán egy Szentes-gól juttatná to­vább az „ő” válogatottját, mint azt, hogy búcsúznia kell a magyar együt­tesnek.) Az év labdarúgóját és a gól­királyt itthon hagyta , hogy mások­ról ne is szóljunk. Az utóbbit azzal az „indoklással”, hogy a jövő embe­re. Sírjunk-e vagy nevessünk? Egy 21-22 éves játékos, aki érett, képzett futballista, több idényben bizonyított, vajon miért lenne a jövő embere, amikor a legjelen valóbb valóság? AZT HISZEM, MÉSZÖLYT AZ ZA­VARTA, hogy a jelen valósága vá­ratlanul megkettőződött a magyar labdarúgásban. Van egyfelől a buda­pesti nagycsapatok és a válogatott minősíthetetlen jelenideje és van — másfelől — a győri jelenvalóság. (Amely remélhetőleg a magyar lab­darúgás jövője is lesz.) Ezt a kettőt valóban nem lehet „keresztezni”. — Ha így értette Mészöly, akkor igaza van! És ezért már lehet sírni. — De ne hatódjunk meg a könnyektől, még ha humán ösztönünk erre indít is bennünket! Egy-két kivétellel valamennyi vi­lágbajnoki mérkőzést láttam. Meccs­nézés közben mindig gondoltam arra is, vajon hogy játszana ezekkel szem­ben az ETO. Elég szürke és kiegyen­lített volt a világbajnokság. Igaza van Verebesnek: a világbaj­nokság is kiegyenlítődést mutat, mint ahogy kiegyenlítődést mutatott a BEK is. A nagy csapatok kiöre­gedtek, vagy vénülőben vannak. A friss, feltörekvő csapatoknak esélyük van az európai élmezőnyben. Nem tagadom, arra is büszke va­gyok, hogy a megye lapja, a Kisal­föld öntudatos tükre volt a világbaj­nokság idején annak a valósághű gondolkodásnak, amit az ETO telje­sítménye alakított Győrött a futball­­ról. Bár csipkelődött olykor, nem volt rosszindulatú vagy kárörvendő, de nem is állt be a sajátos „sikerpszi­chózist” gyártó különböző napilapok, rádió- és tévébájolgók közé.­­ Bizo­nyára helytelenül mérték fel az em­berek hangulatát azok, akik a „csön­des” fogadtatás érdekében így han­golták a tömegkommunikációt. A kudarc nem attól kudarc, hogy a válogatott nem jutott tovább. Nem jutott tovább az algériai és a skót válogatott sem, mégsem mondhatjuk, hogy kudarcot vallottak. Azért ku­darc a kudarc, mert — minden el­lenkező állítás ellenére — ismét ki­derült, hogy a magyar csapatnak nincs kellő erőnléte (csak 85 %-os, vagy annyi sem!), és mert rossz tak­tikával küldték pályára az argenti­nok ellen, illetve a belgák ellen a má­sodik félidőre. Elemien rossz takti­kával. Ezt az is észrevette, aki keve­set ért a labdarúgáshoz. Kétségtelen, hogy az akarati­pszichikai tényezőkkel is baj lehet. De ezekről csak azután érdemes ér­tekezni, ha már az állóképesség és a taktika valóban megfelelő. Hiszen azokról a problémákról, amelyeket most esetleg az akarat és a pszichi­kum számlájára írnánk, nyomban ki­derülhet, hogy nem is léteznek, mi­helyt van megfelelő állóképesség, és bízhatunk a taktikában. Ki ne tudná magáról is, hogy csak akkor képes erős akaratú és magabiztos lenni, ne­héz helyzetekben is, ha biztos abban, hogy a rá váró feladatot fizikailag és szellemileg képes elvégezni. A KÍVÜLÁLLÓ LAIKUS RECEPT­JE tehát így hangzik: végy egy er­kölcsileg ép, vezetői, pedagógiai te­hetséggel is megáldott, kitűnően kép­zett és elfogulatlanul tájékozódó, ma­gabiztos, elszánt edzőt; higgy benne, adj neki szabad kezet; jutalmazz és büntess következetesen, ne engedd, hogy bármelyik játékos „érdekében” beavatkozzanak, és a szavakat ere­deti értelmükben használd! Korábban is éreztem, de most meggyőződésem, hogy a sport (külö­nösen pedig a labdarúgás) olyan tár­sadalmi tényező, amely talán nem is másodlagos. Egyenrangú helyet köve­tel magának a gazdaság, a politika a tudomány, a művészet, stb. társa­ságában — ha tetszik, ha nem. Ezért van helye a róla szóló elmélkedés­nek egy olyan lapban, amely vállalja a társadalom gondjait is. A labdarúgás és a vele kapcsola­tos gondolkodás, valamint a társada­lom óhatatlanul kölcsönösen hat egy­másra. Ezt most már tagadni lehe­tetlen. És a „sportgondolkodás” sok­kal több emberre hat és sokkal gyor­sabban, mint akár a politikai vagy a művészi gondolkodás. Tisztántar­tása tehát elsőrendű közérdek. Nem szabad megengednünk, hogy a peri­férikusnak vélt „sportgondolkodás” elhanyagolt ösvényein visszalopakod­­­va lepjenek meg bennünket a való­ságtorzítás kísértetei, miközben a gazdaságban, a politikában, a tudo­mányban és a művészetben a lehető legjobb utakat keressük! GÖDÉNY ENDRE Hosszú ideig beszélgetünk­­vitatkozunk a Mundial ese­ményeiről. Talán senki sem ismeri ki magát a történé­sek forró forgatagában és pontos mérleget hirtelenében sehol sem készíthetnek. Va­lami azonban bizonyos: a pályán kívül időnként lénye­gesebb események zajlottak le, mint a fehér vonalakkal határolt játéktéren. A legelső: a sportdiplomá­ciai puhatolózások és tárgya­lások. Még Algéria, Kame­run és Kuvait sikerei után fel sem ocsúdott Európa, a fejlődő futball­ országok ne­vében fontos nyilatkozatokat hallhattunk-olvashattunk. Yidnekatcsev Tessema az af­rikai országok nevében kije­lentette : " Algéria, Kamerun, Hon­­durasz és Kuvait bebizonyí­totta a spanyolországi pályá­kon, hogy nem gyöngébb az európai csapatoknál. Úgy vé­lem, hogy már 1986-tól Afri­kának, valamint Ázsiának, Óceániának három-három he­lyet kellene adni. Ugyanígy a Nemzetközi Labdarúgó Szö­vetségnek a különféle bizott­ságokban a jelenleginél na­gyobb szerepet kellene adnia a harmadik világ képviselői­nek. Minden bizonnyal az 1982- es világbajnoksággal új fe­jezet kezdődik a sportág tör­ténetében. Az ugyan még kérdéses, hogy az afrikai és ázsiai labdarúgás erősödése máról­ holnapra érződik-e majd a FIFA vezető testü­leteinek a tevékenységében is. Joseph Blatter főtitkár ar­ra a kérdésre, hogy milyen változás várható a labdarú­gás világában, így válaszolt: — A FIFA-ban napjaink­ban 150 ország labdarúgó­szövetsége tömörül, tehát csaknem ugyanannyi, mint az Egyesült Nemzetek Szer­vezetében. A FIFA-nak nincs biztonsági tanácsa és a vé­tójog sem szerepel az alap­okmányban, bármilyen alap­szabálymódosításhoz kéthar­mados szótöbbség szükséges. Fontos szerepet játszik Euró­pa és Dél-Amerika, befolyá­suk csaknem egyenlő, ha az egyik akar valamit, de a má­sik nem, akkor patthelyzet alakul ki. Ezen a két földré­szen találjuk a világ igazolt labdarúgóinak kilencven szá­zalékát. A FIFA nagy terveket kíván megvalósítani, vezér­kara felismerte: a sportág jövője azon áll vagy bukik, hogy a fiatalokat sikerül-e a pályára csábítani és ott is tartani. Ezért világtornát rendez a 15—18 éves fiata­lok számára. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség szak­emberei tanulmányozzák a kispályás mérkőzések kérdé­seit is és figyelmet fordíta­nak a női labdarúgásra is. 1983 egyik nagy eseménye az ifjúsági labdarúgó-világ­bajnokság lesz. A színhely: Mexikó. A rendezés költsé­geit egy híres üdítőital-gyár 34 □

Next