Új Tükör, 1982. július-szeptember (19. évfolyam, 27-39. szám)
1982-07-04 / 27. szám
a pénteken este tízkor kezdték sugározni, mégis csaknem 2,5 millióan megnézték a 2. műsorban. A vizsgált héten egyébként minden délután volt olyan műsor, melyet közel egymillióan látták, s ezek a műsorok a legkülönbözőbb műfajokat képviselték. Szól a nóta, Új egymillió fontos hangjegy, BNV-riportműsor, Telesport, Sportmúzeum, Napraforgó tévéfilm, Kalendárium ismeretterjesztő műsor, Lehet egy kérdéssel több? című vetélkedő, hogy csak néhányat említsek. Este 8 és 9 óra között a legkisebb közönsége pénteken és szombaton volt a televíziónak. Pénteken a Delta és a 25 éves a Magyar Televízió című műsorokat sugározták. A szombati alacsony nézettség a filmkoktél apró filmjeinél volt, ilyenkor mindig a krimi időpontjában legszámosabb a közönség. Végül a 9 óra után sugárzott műsorok közül A fele sem igaz vetélkedőt és a Haláltánc című tévéfilmet látták legtöbben. RÉVÉSZ KLÁRA vél tulajdonsága ennek a találkozónak, hogy nincsenek — mint a világversenyeken, nagy fesztiválokon — művészet-diplomáciai meggondolások. Érvényesül a valóságos értékrend. Ámde nem is a díjak a fontosak, hanem a légkör, amely a szemlét jellemzi. Nem akar többet, mint áttekintést adni a közönségnek és a televíziós közreműködőknek az elmúlt év munkájáról, összefoglalni a tanulságokat és felhívni a figyelmet arra, min kellene változtatni. Azon a szemléleten például, amely egy elméleti futamban kapott hangot, hogy meg kell keresni az eszközöket, miként lehet a nézőt odaszegezni a képernyő elé. A embereket általában sehová sem kell odaszegezni, nem vezet jóra összegezni, azt hiszem, lehetetlen. A televíziózás ritkább pillanataiban televíziós művészet, folyamat, amely megérleli az ellentmondásait és megteremti az eredményeit is. Jövőre sem lesz másként. Ami Veszprémben látható volt — egy sor ősbemutató, közöttük kiválóak és közepesek — a következő hónapokban nyilvánosság elé kerül, részletesebben akkor érdemes beszélni róla. ■* T. I. A TÉVÉTALÁLKOZÓ DÍJAI: Veszprém város díját kapta A messziről jött ember. Rendezte: Marton László. Opera és drámai közös fődíjat kapott: A hét főbűn. Rendezte: Kerényi Imre. A drámai fődíjat a Család című tévéfilmnek ítélték. Rendezte: Zsombolyai János. Az operai fődíj : A köpeny című alkotásé. Rendezte: Mikó András. Ezen felül különdíjakat és közönségdíjakat is kiadtak. Többféle TÉVÉKRÓNIKA Portréfilm Sütő Andrásról Ez szerencsés találkozás volt. Nagyon ritka dolog, hogy ha írót kérdeznek a kamera előtt (hiszen nem színész), ne „szerepeljen”. Ha pedig szerepel, sokszor elvész belőle, amiért szerepel. Sütő András úgy tudott jelen lenni a képernyőn, hogy az írásainak a tónusában s a színvonalán szólt nézőhöz és olvasóhoz egyaránt. Ezért mondom, hogy szerencsés volt a találkozás. Most, hogy legalább a televíziós portréfilmből megismertük Sütő András édesanyját, jobban értem a könyveimet is. Anyám könnyű álmot ígér. Így kellett leírnia. Egyszerű személyéből olyan tehetség és izgalom áradt, amely megmagyarázta a világát, önmagát, a családját, a fiát. Egy kézcsók színpadias gesztusa elől bizonyára viszolyogva elmenekülne, de jelképesen, szóban — talán — elfogadja. A Sütő Andrásról szóló film, amelyet Kígyós Sándor rendezett, alighanem az utóbbi évek egyik legszebb ilyen jellegű televíziós teljesítménye volt. Ha nem a legszebb. De hát nem kell méricskélni. Fájdalmas szépsége, azt hiszem, sokáig él a nézők szívében. A szavainak költői okossága. Sütő András különleges tulajdonsága, hogy ez a két dolog nem választódik el a munkásságában, így volt együtt ebben a filmben is. Bizonyára azért is, mert a költészete — a prózája — éppoly tiszta, mint a gondolatai. A borús lírája tündöklő világosságot teremt. Sütőt örökre megjelölte a mezőségi Pusztakamarás, amelynek határában Kemény Zsigmond nyugszik, továbbá Nagyenyed, Kolozsvár, a Bethlen-kollégium, az erdélyi magyar lapok szerkesztőségei, az idősebb pályatársak. Az életének olyan élő vagy holt jelenlevői, mint Bajor Andor, Balogh Edgár, Kányádi Sándor, Bánffy Miklós, Gaál Gábor, Méliusz József, Szabédi László, Nagy Imre. Belőlük s az erdélyi és a magyarországi századokból épült fel a mai szuverén író, aki ép szellemmel élte át erőszakos kultuszok és előírt eszmények szorításait, társadalmi és személyes konfliktusokat, a felszabadulás utáni fényes újjáteremtődést követő drámákat, dogmák ügyészi ollóinak csattogásait. Egyik sem vetette ki állásából. Amelynek falai a magyar nyelv, a költészet, a szépség, a humánum és a progresszió tégláiból épültek. „Nem felfele török, uram” — mondja Bethlen Gábor emlékműve előtt. A gyökerek a mélyben vannak. Elmúlt századok szenvedéseiben, igazságaiban, és felérnek a jelenig is; az író dolga felfogni, s a maga eszközeivel — mi egyéb eszköze van magyar írónak, mint a magyar szó? — közvetíteni azt, amit az ember mondott, s mond. TAMÁS ISTVÁN Az író szüleivel Pusztakamaráson FARKAS TAMÁS FELVÉTELE Jászi Oszkár ébresztése Jászi Oszkár halálának negyedszázados évfordulóján nemcsak az Akadémia tisztelgett a történészek emlékülésével, hanem az ülésszak négy résztvevőjének kamerák elé hívásával a televízió is. Tanulságos volt a legutóbbi Szemlében a Hanák Péter vezette, Hajdú Tibor, Irinyi Károly, Jeszenszky Géza és Litván György részvételével folyó disputa. Megszívlelendő a Jászi Oszkárnak ajánlott, idézett Ady-vers, a Sípja régi babonáknak üzenete. És az lett volna egy citátum a Magyar jakobinus dalából is. Mert annak két strófáját írta Jászi A nemzeti államok kialakulása és a nemzetiségi kérdés című jó ötszáz lapot kitevő, alapvető munkája elé. Nem követhetjük itt Jászi Oszkár — a televíziós beszélgetés során becsülettel és megértéssel megvilágított — átmeneti tévútjait. Az igazán fontos úgyis az, ami számunkra és a jövendő számára életművéből érvényes testamentum kell hogy legyen. Ez pedig a Duna-völgyi népek megbékélése. Amely örökre kiszoríthatja a kútmérgezőket, s lehetetlenné teszi a lelkek — egymásra acsarkodást eredményező — megmételyezését. Valljuk tehát a vita résztvevőivel együtt: ne temessük el ezt az eszmét. Hiszen nem kisebb szellem járt elöl e gondolatban, mint Kossuth — Jászinak is fő őrcsillaga. És ne temetni akarjuk őt, Jászi Oszkárt sem. Hanem egy minden ittélő nemzet és nép érdekét egyaránt védő, magas rendű dunai patriotizmus jegyében szárnyaltassuk szabadon szellemét, s fogadjuk be őt ekként nemzeti panteonunkba. MELCZER TIBOR Egy viszonylag korai portré □ 31