Új Tükör, 1982. július-szeptember (19. évfolyam, 27-39. szám)

1982-07-04 / 27. szám

a pénteken este tízkor kezd­ték sugározni, mégis csak­nem 2,5 millióan megnézték a 2. műsorban. A vizsgált héten egyébként minden délután volt olyan műsor, melyet közel egymil­­lióan látták, s ezek a műso­rok a legkülönbözőbb műfa­jokat képviselték. Szól a nó­ta, Új egymillió fontos hang­jegy, BNV-riportműsor, Tele­sport, Sportmúzeum, Napra­forgó tévéfilm, Kalendárium ismeretterjesztő műsor, Le­het egy kérdéssel több? című vetélkedő, hogy csak néhá­nyat említsek. Este 8 és 9 óra között a legkisebb közönsége pénteken és szombaton volt a televízió­nak. Pénteken a Delta és a 25 éves a Magyar Televízió című műsorokat sugározták. A szombati alacsony nézett­ség a filmkoktél apró filmjei­nél volt, ilyenkor mindig­ a krimi időpontjában legszámo­sabb a közönség. Végül a 9 óra után sugárzott műsorok közül A fele sem igaz vetél­kedőt és a Haláltánc című té­véfilmet látták legtöbben. RÉVÉSZ KLÁRA vél tulajdonsága ennek a ta­lálkozónak, hogy nincsenek — mint a világversenyeken, nagy fesztiválokon — művé­szet-diplomáciai meggondo­lások. Érvényesül a valósá­gos értékrend. Ámde nem is a díjak a fontosak, hanem a légkör, amely a szemlét jel­lemzi. Nem akar többet, mint áttekintést adni a közönség­nek és a televíziós közremű­ködőknek az elmúlt év mun­kájáról, összefoglalni a ta­nulságokat és felhívni a fi­gyelmet arra, min kellene változtatni. Azon a szemléle­ten például, amely egy elmé­leti futamban kapott hangot, hogy meg kell keresni az esz­közöket, miként lehet a né­zőt odaszegezni a képernyő elé. A embereket általában sehová sem kell odaszegezni, nem vezet jóra­ összegezni, azt hiszem, le­hetetlen. A televíziózás­­ rit­kább pillanataiban televíziós művészet, folyamat, amely megérleli az ellentmondásait és megteremti az eredmé­nyeit is. Jövőre sem lesz másként. Ami Veszprémben látható volt — egy sor ősbe­mutató, közöttük kiválóak és közepesek — a következő hó­napokban nyilvánosság elé kerül, részletesebben akkor érdemes beszélni róla. ■* T. I. A TÉVÉTALÁLKOZÓ DÍJAI: Veszprém város díját kapta A­ messziről jött ember. Rendezte: Marton László. Opera és drámai közös fődíjat kapott: A hét fő­bűn. Rendezte: Kerényi Imre. A drámai fődíjat a Család című té­vé­filmnek ítélték. Rendezte: Zsombolyai János. Az operai fő­díj : A köpeny című alkotásé. Rendezte: Mikó András. Ezen fe­lül különdíjakat és közönségdí­jakat is kiadtak. Többféle TÉVÉKRÓNIKA Portréfilm Sütő Andrásról Ez szerencsés találkozás volt. Nagyon ritka dolog, hogy ha írót kérdeznek a kamera előtt (hiszen nem színész), ne „szerepeljen”. Ha pedig szerepel, sokszor elvész belő­le, amiért szerepel. Sütő And­rás úgy tudott jelen lenni a képernyőn, hogy az írásai­nak a tónusában s a színvo­nalán szólt nézőhöz és olvasó­hoz egyaránt. Ezért mondom, hogy szerencsés volt a talál­kozás. Most, hogy legalább a te­levíziós portréfilmből megis­mertük Sütő András édes­anyját, jobban értem a könyveimet is. Anyám kön­­­nyű álmot ígér. Így kellett leírnia. Egyszerű személyéből olyan tehetség és izgalom áradt, amely megmagyarázta a világát, önmagát, a család­ját, a fiát. Egy kézcsók szín­padias gesztusa elől bizonyá­ra viszolyogva elmenekülne, de jelképesen, szóban — ta­lán — elfogadja. A Sütő Andrásról szóló film, amelyet Kígyós Sándor rendezett, alighanem az utób­bi évek egyik legszebb ilyen jellegű televíziós teljesítmé­nye volt. Ha nem a legszebb. De hát nem kell méricskélni. Fájdalmas szépsége, azt hi­szem, sokáig él a nézők szí­vében. A szavainak költői okossága. Sütő András kü­lönleges tulajdonsága, hogy ez a két dolog nem választó­dik el a munkásságában, így volt együtt ebben a filmben is. Bizonyára azért is, mert a költészete — a prózája — éppoly tiszta, mint a gondo­latai. A borús lírája tündök­lő világosságot teremt. Sütőt örökre megjelölte a mezőségi Pusztakamarás, amelynek határában Kemény Zsigmond nyugszik, továbbá Nagyenyed, Kolozsvár, a Bethlen-kollégium, az erdé­lyi magyar lapok szerkesztő­ségei, az idősebb pályatár­sak. Az életének olyan élő vagy holt jelenlevői, mint Ba­jor Andor, Balogh Edgár, Ká­­nyádi Sándor, Bánffy Mik­lós, Gaál Gábor, Méliusz Jó­zsef, Szabédi László, Nagy Imre. Belőlük s az erdélyi és a magyarországi századok­ból épült fel a mai szuverén író, aki ép szellemmel élte át erőszakos kultuszok és előírt eszmények szorításait, társadalmi és személyes konfliktusokat, a felszaba­dulás utáni fényes újjáterem­­tődést követő drámákat, dog­mák ügyészi ollóinak csatto­gásait. Egyik sem vetette ki állásából. Amelynek falai a magyar nyelv, a költészet, a szépség, a humánum és a progresszió tégláiból épültek. „Nem felfele török, uram” — mondja Bethlen Gábor emlékműve előtt. A gyöke­rek a mélyben vannak. El­múlt századok szenvedései­ben, igazságaiban, és felér­nek a jelenig is; az író dol­ga felfogni, s a maga eszkö­zeivel — mi egyéb eszköze van magyar írónak, mint a magyar szó? — közvetíteni azt, amit az ember mondott, s mond. TAMÁS ISTVÁN Az író szüleivel Pusztakamaráson FARKAS TAMÁS FELVÉTELE Jászi Oszkár ébresztése Jászi Oszkár halálának negyedszázados évfordulóján nemcsak az Akadémia tisz­telgett a történészek emlék­ülésével, hanem az ülésszak négy résztvevőjének kamerák elé hívásával a televízió is. Tanulságos volt a legutób­bi Szemlében a Hanák Péter vezette, Hajdú Tibor, Irinyi Károly, Jeszenszky Géza és Litván György részvételével folyó disputa. Megszívlelendő a Jászi Oszkárnak ajánlott, idézett Ady-vers, a Sípja ré­gi babonáknak üzenete. És az lett volna egy citátum a Magyar jakobinus dalából is. Mert annak két strófáját ír­ta Jászi A nemzeti államok kialakulása és a nemzetiségi kérdés című jó ötszáz lapot kitevő, alapvető munkája elé. Nem követhetjük itt Já­szi Oszkár — a televíziós be­szélgetés során becsülettel és megértéssel megvilágított — átmeneti tévútjait. Az igazán fontos úgyis az, ami szá­munkra és a jövendő számára életművéből érvényes testa­mentum kell hogy legyen. Ez pedig a Duna-völgyi népek megbékélése. Amely örökre kiszoríthatja a kútmérge­­zőket, s lehetetlenné teszi a lelkek — egymásra acsarko­­dást eredményező — meg­­mételyezését. Valljuk tehát a vita résztvevőivel együtt: ne temessük el ezt az eszmét. Hiszen nem kisebb szellem járt elöl e gondolatban, mint Kossuth — Jászinak is fő őrcsillaga. És ne temetni akarjuk őt, Jászi Oszkárt sem. Hanem egy minden itt­élő nemzet és nép érdekét egyaránt védő, magas rendű dunai patriotizmus jegyében szárnyaltassuk szabadon szellemét, s fogadjuk be őt ekként nemzeti panteonunk­ba. MELCZER TIBOR Egy viszonylag korai portré □ 31

Next