Új Tükör, 1982. október-december (19. évfolyam, 40-52. szám)

1982-10-03 / 40. szám

A FRANCIA (FOCI-) KAPCSOLAT ■ Ami a válogatott mérkőzéseket illeti, a címben említett kap­csolat eddig nem volt valami élénk. Negyvenegy év alatt — 1911-b­en játszották az első magyar—franciát — úgy másfél tucatszor mérte össze erejét a két nemzet tizenegye. A mérleg magyar szempontból hat­­vanöt-hetven százalékos, a gólarány azonban még ennél is kedvezőbb: volt ugyanis 1927-ben, Budapesten egy 13:1 arányú hazai győzelemmel végződött találkozó. Olyan játéko­sokkal a magyar csapatban, mint Weinhardt, a szombathely Saba­­ria kapusa, Fogl II és Fogl III, az Újpest legendás hátvédpárja, Kohut, a Ferencváros balszélsője, Rebró, Skvarek, Orth és Opata, az MTK­­Hungária erősségei. Az utóbbi Ta­kács II helyett állt be cserejátékos­ként, amikor a „kis Taki” már hat gólt rúgott, és engedélyt kért (és persze kapott), hogy elhagyhassa a pályát, mert nem szerette volna le­késni a vonatot: akkori klubcsapa­ta, a Vasas ugyanis túrára indult. A franciák négy évvel ezelőtt, 1978-ban jórészt visszafizethették volna a kölcsönt: az argentínai vi­lágbajnokság csoportmérkőzései so­rán együttesük jól játszott, a ma­gyar csapat meglehetősen gyengén. 3:1-re vezettek a franciák a félidő­ben ellenünk, s a második játék­részben csak azért nem esett gól, mert Platini és társai legalább fél­­tucat holtbiztos gólhelyzetet hagy­tak ki. Az összpontosítás hiánya? Fölényeskedés? Vagy netán izgalom? Ki tudja? Meglehetősen szoros volt szinte mindig a magyar—francia fociérint­kezés a játékosvándorlás terén. Szo­ros, de egyoldalú. Nem hiszem, hogy az idők folyamán akár egyet­lenegy francia futballista tagja lett volna magyar egyesületnek. Viszont annál több magyar játékos költözött Franciaországba. Átmenetileg vagy végleg. A harmincas években például Bu­­kovi (Ferencváros) és Kalmár (MTK —Hungária) távozott külföldre egy időre, s játszott hosszabb-rövidebb ideig francia klubcsapatokban. (Bu­­kovi Márton — már jóval később — a zágrábi Gradjanski, majd az MTK, Kalmár pedig a Honvéd ed­zője lett.) Kohut pedig 1938-ban, amikor az Olympique Marseille ál­landó balszélsője volt, néhány alka­lommal szerepelt a magyar váloga­tottban a Franciaországban rende­zett világbajnokságon. Sebes Gusz­táv is sokat ír franciaországi élmé­nyeiről emlékiratában. Volt magyar labdarúgó, aki fran­cia állampolgár lett, például a sze­gedi Korányi III, a miskolci Simo­­nyi és Sikló. A harmincas évek vé­gén, a negyvenes évek első felében nemegyszer játszott olyan francia válogatott, melynek csatársorában mindhárman szerepeltek. A sor 1945 után folytatódott, másképpen, más okokból és megrit­kulva; ennek bővebb tárgyalásától itt bízvást eltekinthetünk, azt hi­szem. Az ötvenes évek elején pél­dául egy Újlaki nevű fiatal csatár távozott Angyalföldről francia föld­re, s aztán — 1957-ben — francia válogatottként láttuk őt viszont Budapesten. Nevét a francia újság­írók Uzslákinak ejtették, rövid á­­val és hosszú í-vel. Az ezen a mérkőzésen 2:0-ra győz­tes magyar csapatban Grosics (Tata­bánya), Mátrai (FTC), Sípos (MTK), Dalnoki (FTC), Bozsik (Bp. Honvéd), Szojka (Salgótarjáni BTC), Sándor (MTK), Hidegkuti (MTK), Machos (Bp. Honvéd), Aspirány (Újpesti Dózsa) és Fenyvesi (FTC) játszott. A két gólt Aspirány szerezte, s ami­kor Micheline Presle-től, az igen hí­res és csinos francia színésznőtől nyilatkozatot kértek, mi a vélemé­nye a mérkőzésről — akkor éppen nálunk filmezett és végignézte a meccset —, azt válaszolta, hogy a magyar csapat „Aszpirinnek” kö­szönhette győzelmét. A magyar focisták közül jelenleg Bálint, Csapó és Zombori játszik francia klubcsapatban: az előbbi kettő az FC Toulouse-ban, különö­sen jó teljesítményt nyújt a tatabá­nyai középpályás, akinek nevét odakint a világért se mondanák másképpen, mint Kszápónak. A L’Équipe, a legnagyobb francia sportlap már az első bajnoki mér­kőzés után azt írta róla, hogy a II. osztályból most fölkerült és jelenleg az I. osztály élcsoportjában helyet foglaló lila-fehérek „nagy játék­­mesteré”-nek bizonyult. Zombori a tavaly I., most viszont II. osztályú Montpellier csapatában szerepel, együttese egyelőre a sereghajtók kö­zött van. A L’Équipe augusztus 4-i száma általában helytálló adatokat közöl az egykori pécsi és Vasas-já­tékosról, de nevét következetesen Zamborinak írja. Ki tudja, miért. Cikkének egyébként ezt a címet adja: „Zambori le tzigane.” A játé­kos állítólagos cigány voltáról ma­gában a cikkben egyetlen szó sem esik, de hát úgy látszik, az illető új­ságíró úgy érezte, hogy némi hamis romantikát, regényes giccset még egy különben kiválóan szerkesztett, színvonalas francia sportlap sem nélkülözhet. A francia bajnokság első osztályá­ban húsz csapat szerep­el, nem ke­vesebb, mint összesen negyven nem francia játékossal: tíz jugoszláv (köztük Halilhodzsics — Nantes), öt argentin (közöttük Ardiles — Paris Saint-Germain), három lengyel (p­éldául Szarmach — Auxerre), három nyugatnémet (p­éldául Me­­mering és Dieter Müller — Bordeaux), három dán, két svájci, két magyar és így tovább. Ők persze nem játszhatnak a francia válogatottban. Amely két­ségtelenül abszolút esélyese volna a magyarok elleni októberi mérkő­zésnek, ha csupán VB-szereplését, s kivált a felejthetetlen NSZK—Fran­ciaország mérkőzést vennénk szá­mításba. Közben azonban a francia együttes kétszer is vereséget szenve­dett a lengyelektől. Egyszer 2:3 arányban, még Sp­anyolországban, de ez talán az NSZK-mérkőzés fáradalmainak, a tartalékos össze­állításnak volt tulajdonítható. Má­sodszor azonban otthon kapott ki, pihenten, a meggyengült lengyel válogatottól, méghozzá négy góllal. Igaz, hiányzott a torinói Juventus­­hoz távozott Platini, de valószínű­leg ellenünk sem játszik. Minden lehetséges tehát. Az em­lített 13:1-es magyar—francia előtt két hónappal Magyarország csapa­tát Ausztria 6:0-ra kalapálta el, két hónappal utána már a magyar csa­pat verte a „sógorokat” 5:3-ra. Frissebb p­élda: az olasz váloga­tottat a Mundial előtt a szakembe­rek — legfőképp­en az olasz szakem­berek — többségükben előre „elte­mették”. Még a 22-es játékoskeret­ből is csak tízen várták csapatukat a legjobb négy közé. A csoportmér­kőzéseken az azzurrik mintha csak igazolni akarták volna a borúlátó­kat: gyalázatosan játszottak, izzadsá­­vos döntetlenekkel jutottak tovább. De aztán ... megverték az argenti­nokat, a brazilokat, a lengyeleket, a nyugatnémeteket, s végeredmény­ben megérdemelten nyerték az 1982. évi VB-t. Kockázatos egy nemzet futballjá­­ról végleges (és végletes) ítéletet mondani, még rövid távra szólót is. Akár lesújtót, akár fölmagasztalót. BALABÁN PÉTER Október 6-án Párizsban: francia-magyar válogatott labdarúgó-mérkőzés Platini feleségével és kisfiával Olaszországban □ 35

Next