Új Tükör, 1982. október-december (19. évfolyam, 40-52. szám)
1982-10-03 / 40. szám
A FRANCIA (FOCI-) KAPCSOLAT ■ Ami a válogatott mérkőzéseket illeti, a címben említett kapcsolat eddig nem volt valami élénk. Negyvenegy év alatt — 1911-ben játszották az első magyar—franciát — úgy másfél tucatszor mérte össze erejét a két nemzet tizenegye. A mérleg magyar szempontból hatvanöt-hetven százalékos, a gólarány azonban még ennél is kedvezőbb: volt ugyanis 1927-ben, Budapesten egy 13:1 arányú hazai győzelemmel végződött találkozó. Olyan játékosokkal a magyar csapatban, mint Weinhardt, a szombathely Sabaria kapusa, Fogl II és Fogl III, az Újpest legendás hátvédpárja, Kohut, a Ferencváros balszélsője, Rebró, Skvarek, Orth és Opata, az MTKHungária erősségei. Az utóbbi Takács II helyett állt be cserejátékosként, amikor a „kis Taki” már hat gólt rúgott, és engedélyt kért (és persze kapott), hogy elhagyhassa a pályát, mert nem szerette volna lekésni a vonatot: akkori klubcsapata, a Vasas ugyanis túrára indult. A franciák négy évvel ezelőtt, 1978-ban jórészt visszafizethették volna a kölcsönt: az argentínai világbajnokság csoportmérkőzései során együttesük jól játszott, a magyar csapat meglehetősen gyengén. 3:1-re vezettek a franciák a félidőben ellenünk, s a második játékrészben csak azért nem esett gól, mert Platini és társai legalább féltucat holtbiztos gólhelyzetet hagytak ki. Az összpontosítás hiánya? Fölényeskedés? Vagy netán izgalom? Ki tudja? Meglehetősen szoros volt szinte mindig a magyar—francia fociérintkezés a játékosvándorlás terén. Szoros, de egyoldalú. Nem hiszem, hogy az idők folyamán akár egyetlenegy francia futballista tagja lett volna magyar egyesületnek. Viszont annál több magyar játékos költözött Franciaországba. Átmenetileg vagy végleg. A harmincas években például Bukovi (Ferencváros) és Kalmár (MTK —Hungária) távozott külföldre egy időre, s játszott hosszabb-rövidebb ideig francia klubcsapatokban. (Bukovi Márton — már jóval később — a zágrábi Gradjanski, majd az MTK, Kalmár pedig a Honvéd edzője lett.) Kohut pedig 1938-ban, amikor az Olympique Marseille állandó balszélsője volt, néhány alkalommal szerepelt a magyar válogatottban a Franciaországban rendezett világbajnokságon. Sebes Gusztáv is sokat ír franciaországi élményeiről emlékiratában. Volt magyar labdarúgó, aki francia állampolgár lett, például a szegedi Korányi III, a miskolci Simonyi és Sikló. A harmincas évek végén, a negyvenes évek első felében nemegyszer játszott olyan francia válogatott, melynek csatársorában mindhárman szerepeltek. A sor 1945 után folytatódott, másképpen, más okokból és megritkulva; ennek bővebb tárgyalásától itt bízvást eltekinthetünk, azt hiszem. Az ötvenes évek elején például egy Újlaki nevű fiatal csatár távozott Angyalföldről francia földre, s aztán — 1957-ben — francia válogatottként láttuk őt viszont Budapesten. Nevét a francia újságírók Uzslákinak ejtették, rövid ával és hosszú í-vel. Az ezen a mérkőzésen 2:0-ra győztes magyar csapatban Grosics (Tatabánya), Mátrai (FTC), Sípos (MTK), Dalnoki (FTC), Bozsik (Bp. Honvéd), Szojka (Salgótarjáni BTC), Sándor (MTK), Hidegkuti (MTK), Machos (Bp. Honvéd), Aspirány (Újpesti Dózsa) és Fenyvesi (FTC) játszott. A két gólt Aspirány szerezte, s amikor Micheline Presle-től, az igen híres és csinos francia színésznőtől nyilatkozatot kértek, mi a véleménye a mérkőzésről — akkor éppen nálunk filmezett és végignézte a meccset —, azt válaszolta, hogy a magyar csapat „Aszpirinnek” köszönhette győzelmét. A magyar focisták közül jelenleg Bálint, Csapó és Zombori játszik francia klubcsapatban: az előbbi kettő az FC Toulouse-ban, különösen jó teljesítményt nyújt a tatabányai középpályás, akinek nevét odakint a világért se mondanák másképpen, mint Kszápónak. A L’Équipe, a legnagyobb francia sportlap már az első bajnoki mérkőzés után azt írta róla, hogy a II. osztályból most fölkerült és jelenleg az I. osztály élcsoportjában helyet foglaló lila-fehérek „nagy játékmesteré”-nek bizonyult. Zombori a tavaly I., most viszont II. osztályú Montpellier csapatában szerepel, együttese egyelőre a sereghajtók között van. A L’Équipe augusztus 4-i száma általában helytálló adatokat közöl az egykori pécsi és Vasas-játékosról, de nevét következetesen Zamborinak írja. Ki tudja, miért. Cikkének egyébként ezt a címet adja: „Zambori le tzigane.” A játékos állítólagos cigány voltáról magában a cikkben egyetlen szó sem esik, de hát úgy látszik, az illető újságíró úgy érezte, hogy némi hamis romantikát, regényes giccset még egy különben kiválóan szerkesztett, színvonalas francia sportlap sem nélkülözhet. A francia bajnokság első osztályában húsz csapat szerepel, nem kevesebb, mint összesen negyven nem francia játékossal: tíz jugoszláv (köztük Halilhodzsics — Nantes), öt argentin (közöttük Ardiles — Paris Saint-Germain), három lengyel (például Szarmach — Auxerre), három nyugatnémet (például Memering és Dieter Müller — Bordeaux), három dán, két svájci, két magyar és így tovább. Ők persze nem játszhatnak a francia válogatottban. Amely kétségtelenül abszolút esélyese volna a magyarok elleni októberi mérkőzésnek, ha csupán VB-szereplését, s kivált a felejthetetlen NSZK—Franciaország mérkőzést vennénk számításba. Közben azonban a francia együttes kétszer is vereséget szenvedett a lengyelektől. Egyszer 2:3 arányban, még Spanyolországban, de ez talán az NSZK-mérkőzés fáradalmainak, a tartalékos összeállításnak volt tulajdonítható. Másodszor azonban otthon kapott ki, pihenten, a meggyengült lengyel válogatottól, méghozzá négy góllal. Igaz, hiányzott a torinói Juventushoz távozott Platini, de valószínűleg ellenünk sem játszik. Minden lehetséges tehát. Az említett 13:1-es magyar—francia előtt két hónappal Magyarország csapatát Ausztria 6:0-ra kalapálta el, két hónappal utána már a magyar csapat verte a „sógorokat” 5:3-ra. Frissebb példa: az olasz válogatottat a Mundial előtt a szakemberek — legfőképpen az olasz szakemberek — többségükben előre „eltemették”. Még a 22-es játékoskeretből is csak tízen várták csapatukat a legjobb négy közé. A csoportmérkőzéseken az azzurrik mintha csak igazolni akarták volna a borúlátókat: gyalázatosan játszottak, izzadsávos döntetlenekkel jutottak tovább. De aztán ... megverték az argentinokat, a brazilokat, a lengyeleket, a nyugatnémeteket, s végeredményben megérdemelten nyerték az 1982. évi VB-t. Kockázatos egy nemzet futballjáról végleges (és végletes) ítéletet mondani, még rövid távra szólót is. Akár lesújtót, akár fölmagasztalót. BALABÁN PÉTER Október 6-án Párizsban: francia-magyar válogatott labdarúgó-mérkőzés Platini feleségével és kisfiával Olaszországban □ 35