Új Tükör, 1982. október-december (19. évfolyam, 40-52. szám)
1982-10-03 / 40. szám
Vagy nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal? Ismét szelíd mosoly a válasz. — Iratok nélkül nem mondhatok önnek semmit. Osztok, szorzók, a fiatal házaspár úgy százezer forintot költött az üzlethelyiség megszerzésére, felújítására. Papírforma szerint szabályosan járt el a tanács igazgatási osztálya, amikor kiebrudalta őket, a tanácsnak ugyanis előnyben kell részesítenie a közületeket a magánosokkal szemben, pláne, ha a magánosnak engedélye sincs. Így aztán az óbudai Közért raktárgondján úgy enyhítettek, hogy kiutalták számára T.-ék üzletét. Dr. S. E., az igazgatási osztály vezetője a házaspárt marasztalja el: — Bár nem kerestek fel bennünket, mi méltányosságból mégis felajánlottunk nekik három cserehelyiséget. Arról igazán nem tehetünk, hogy nem fogadták el egyiket sem. Most nem bonyolódom bele abba a kérdésbe, ha a három helyiség T.-ék volt divatszalonja környékén található — márpedig ott vannak, mindössze két-három utcácskával arrébb —, miért nem a Közért kapott választási lehetőséget. Inkább a Köjál szakvéleményre hivatkozom. — A szakvélemény valóban azt tükrözi, hogy a helyiségek egészségtelenek, de ha T.-ék a Köjál feltételeit teljesítik, a helyiség alkalmas lett volna az ipar gyakorlására. A tanács nagylelkűsége határtalan. A komoly anyagi ráfordítással helyrepofozott műhelyt elveszi, egy fillér kárpótlás nélkül, cserébe gavallérosan felajánl néhány ütöttkopott pincét, és elvárja, hogy T.-ék boldogok legyenek. Idézet a Fővárosi Tanács határozatából: „A helyiség jóhiszemű jogcím nélküli használatát azért nem lehet figyelmen kívül hagyni, mert ennek előidézésében ... olyan szervek eljárása is közrehatott, melyektől az ügyfél kellő időben elvárhatta volna a hatályos jogszabályokra való figyelmeztetést ...” Az első, aki a hivatali felelősség kérdését is szorgalmazza, sőt saját háza táján is söpör, dr. K. T., a Fővárosi Tanács osztályvezetője. — T.-ék azért hibásak, mert nem keresték meg az igazgatási osztályt. Magunk között szólva, azért a lelépésért meg is lehetne büntetni őket. Az IKV jogtalan szerződést kötött, a kerületi tanács ipari és kereskedelmi osztálya nem figyelmeztette kellő időben a feleket, hogy hiányzik az igazgatási osztály engedélye. Mi utasítottuk a kerületet, vegye figyelembe az anyagi ráfordítást, és találjon méltányos megoldást. Nagyon sajnálom a fiatalokat, megértem az elkeseredésüket. Sajnos, a Fővárosi Tanács már semmit sem tehet az ügyben. Van viszont egy javaslatom: forduljanak polgári bírósághoz, és pereljék be az IKV-t. Én még azt is elképzelhetőnek tartom, hogy sikerül megegyezniük a Közérttel, és visszakapják az üzletüket. Happy end nincs Az egykori divatszalon ma elkeserítő látványt nyújt. A romhányi csempéken száraz kifli, zsemle, zsákolva. Kartondobozok, egymás hegyén-hátán. A padló akár egy tánctermet is ékesíthetne, fölötte kopár, sivár falak, itt-ott csüng még egyegy zöld foszlány, a textiltapéta maradéka. T.-ék pedig — okulva a történtekből — béreltek egy helyiséget a szomszéd kerületi tanács igazgatási osztályától. Ha valaki, akár csak egy „hogy vagytok?” erejéig a közérzetüket firtatja, a válasz magától értetődő. KIRÁLY GYÖRGYI A századvég érzelmekkel telített légkörébe még beleillett az emlékkönyv. Justh Zsigmond regényíró 1883— 1886-ig vezetett könyvecskéjébe gyűjtötte barátainak művészeti, érzelmi megnyilatkozásait, gondolatfoszlányait. Az utókor a nagy álmodok közé sorolja Justhot, aki érezte, hogy társadalmi változásra szükség van, de konzervatív reformtörekvéseinek talaja ingoványos volt. Bízott a parasztság őserejében, azt remélte, hogy az menti meg majd a magyarságot, de úgy, hogy az ő saját osztálya is megmaradjon. Elképzeléseit tükröző regényeit sokat vitatták a magaik idején, később azonban feledésbe merültek. Naplói megjelenésekor megint fellángolt a „disputa”. Ma tévedéseit, de értékeit is felismerik. Különösen méltányolnunk kell a paraszti művelődés érdekében tett erőfeszítéseit. Megszerettette a parasztokkal az olvasást, könyvtárat, felolvasó délutánokat szervezett íróbarátai bevonásával. Ősrégi magyar dalokkal is megismertette a környező falvak népét. Parasztszínházat épített, amelyben parasztszínészei klasszikusokat játszottak több száz, szintén falusi néző örömére, sok író, művész, szakember és neves külföldi vendég csodálatára. Mindez azonban már a későbbi évekbe nyúlik. Az emlékkönyv megkezdésekor elképzelései még nem váltak tetté — írói pályáját is alig kezdte még meg. Az emlékkönyvben, ahogy hívott, tarkán váltakoznak aláírások, idézetek eredeti versekkel, rajzokkal. Csak a Justh vonzó egyéniségéhez fűző szálak tartják egybe a bejegyzéseket. Az első lapok hazai rokonok, barátok megnyilatkozásai. 1884-ben Aixles-Bains-ben, majd Párizsban keltezett sorok állnak. A kör tágul. Minden ajtó megnyílik a megnyerő fiatalember előtt. Munkácsy Mihály pazar otthonában megismerkedett francia művészekkel, írókkal is. A könyv első érdekes meglepetése Munkácsy néhány vonással felvázolt, erőteljes aláírásával aláhúzott, igen jó és eddig ismeretlen önarcképe. A következőkben az emigráns magyarok beírásai figyelemre méltóak. Nemeskéri Kiss Miklós (a szabadságharc ezredese, a debreceni kormány diplomatája) és családja beírásai közül az első Nemeskéri Kiss Margité, aki megismerkedésüktől kezdve élete végéig jó barátja maradt Justhnak. Az író náluk ismerkedett meg Pierre de Coubertin báróval, az újkori olimpiai játékok szervezőjével, aki „egy szép magyarországi estére emlékezve” jegyzi be nevét. Bejáratos a hazánkat több francia kötetben ismertető, magyarrá és 1848-ban szabadsághőssé vált francia, de Gerando Ágoston özvegyéhez is. Teleki Emma húga Teleki Blankának, nőnevelésünk úttörőjének, aki kufsteini fogságot is szenvedett. A család beírásai után az ugyancsak Blanka nevű unokahúg, a nőnevelő keresztlánya, szép virágcsokrot festett. Justhot szívesen látják párizsi irodalmi szalonokban. A leglátogatottabbak Diane de Beausacq fogadónapjai, ahol megfordulnak az akkori francia íróvilág ismert alakjai. Diane grófnő hangulatos sorokat ír az emlékkönyvbe a régmúlt tavaszokat felidéző vadrózsákról. Itt ismerkedik meg Justh Sully Prudhomme Nobel-díjas költővel, a Francia Akadémia „negyven halhatatlan”-jának egyikével. Az ismert költő az emlékkönyvbe verses beírást szentel a halódó orgonákról, röviden elhaló madárdalról és az örök nyár utáni vágyakozásról. Más londoni és párizsi, ismert és azóta már elfeledett írók emléksorai közt találjuk a román származású francia költőnő, Héléne Vacarescu „Plus vite” (Gyorsabban) című versét. Mindezek a beírások a külföldön töltött teleket idézik — nyárra, amikor bírja az alföldi időjárást. Justhot hazahozza a honvágy. Az utolsó keltezés is hazai: Csabacsüd 1886. KONRÁDY-GÁLOS MAGDA Munkácsy Mihály kiadatlan önarcképe Teleki Blanka vízfestménye D. ERDŐKÜRTY ZSUZSANNA REPRODUKCIÓI □ 21