Új Tükör, 1983. január-március (20. évfolyam, 1-13. szám)

1983-01-02 / 1. szám

komponált ritmusban mozognak a színészek (oly vakmerően, hogy oly­kor szorongtam, száguldásuk bár­mennyire megszerkesztett is, egy rossz mozdulat nehogy balesetet okozzon). Az erény egyben fogyatékosság is: az előadás helyenként túlkoreog­­rafá­lt, túlrendezett. Nem győzött meg arról, helyes-e minden férfisze­replőt egyforma bordó ingbe és mai­d. - íz inkább : a húszas meg az ötve­­évekbelire emlékeztetően topis silány­ konfekció öltönybe (a gyeket is mai ruhákba) öltöztetni? a túl nyersen direkt eszköz ez mondandó aláhúzására? Talán ez sem szólna lényegében másról előadás, ha korabeli ruhákban zanák Gogolt, zsabóban, frakk­­, gorokkban, kamásniban eszmél­et­­lék rá a közönséget — jobb, ha n­­­ga fedezi fel, mintha eleve a szá­jába rágják —, hogy a minden or­szágbeli és minden korabeli, tehát a mai, itteni és mostani korrupcióról, szolgaiságról és aljasságról is szól a ese. Róbert polgármestere kor­­piságában és korlátoltságában tö­ltetes, Máté Gábor álrevizora un­­okságában is olykor bájos svihák, sákányi Eszter és Lázár Kati seg­­ütően mulatságos. A kitűnő kisvá­­rsi panoptikumból is kiemelkedik obcsinszkij és Bobcsinkij megfor­máló­ja : Bezerédi Zoltán és Lukáts Ador. (Képünkön Csákányi Eszter, ■ázár Kati, Máté Gábor és Kottás lábért) „ . „ _ Barabás Tamás nyelvén íródtak, s mindig sajátos hőfokukkal, összetéveszthetetlen színpadszerűségükkel, arányossá­gukkal hatottak. A Budai Táncfó­rumon bemutatott új darabjai — az Agnus Dei, a Relációk III. és a Ma­kar Csudra — korábban már megfo­galmazott témáinak sikerületlen új­rafeldolgozásai. Alkotó lendületéből most csak általánosságokra futotta, a „jó” és a „rossz” küzdelmének ro­mantikus leegyszerűsítésére. Ezúttal koreográfiai nyelvezete sem meggyő­ző, sajátos formavilágának eszközei kimunkálatlanul, funkciótlanul sora­koznak egymás után, így az ábrázol­ni kívánt fenséges és heroikus,­ az alantas és a rút helyén szépelgést, álpátoszt és külsőséges „drámázást” látunk. Kricskovics nem egy kimagasló koreográfiában igazolta már kísérle­tező módszerének, a néptánc és a modern dance ötvözésének lét­jogát. Ezért is lenne fontos, hogy a társu­lat profilját színező úgynevezett táncszínházi programokban legjobb művei kapjanak helyet — a válasz­tott testnyelvet tökéletesen beszélő előadóművészek interpretálásában. Fuchs Lívia OROGVA, TÁNCOLVA, DALOLVA Budapest táncegyüttes Az utóbbi évtizedben a Budapest táncegyüttes elsősorban az idegen­­forgalom igényeinek is megfelelő olklózműsorokkal jelentkezett, bár néhány éve a társulat vezetői újból szorgalmazták a néptánckincs szín­padra állításán túllépő koreográfiák bemutatását. Mégis, az együttes ar­culatát — itthon és külföldön — e folklórestek rajzolták ki, s valószí­nűleg — Lobogva, táncolva, dalolva című műsoruk ellenére — a jövőben is meghatározzák. Az új program ezért amolyan kiruccanásnak tekint­hető a Folklórból a Művészetbe — mintha néptánc és táncművészet kü­lön szféra lenne. Kricskovics Antal — a társulat új művészeti vezetője, aki két évtizede az amatőr néptáncművészet markáns alkotóegyénisége — eddig is el-elru­­gaszkodott az anyanyelvét jelentő vulkáni folklórtól. Legsikerültebb koreográfiái éppen a legkülönfélébb mozdulatrendszerek egyénivé tett Film KÉTES HÍRŰ MENYASSZONY Színes, szovjet film Hagyományroncsok és hagyomány­csírák között élünk, bizonytalanul bukdácsolva. Nosztalgiával nézünk vissza a régmúlt biztonságosnak tűnő etikájára, megnyugtató értékrendjé­re i­de, ugyanakkor ellenérzésekkel ugyanezen világ személyiségnyomo­rító törvényeire. Ez a kettős látás emeli figyelemre méltó filmmé a kétes hírű menyasz­­szonyt. Egy isten háta mögötti örmény falu ősi rítusait látjuk hétköznapi természetességgel megélni; megsze­retjük Grigor agát, a törvényeket át­­szellemesítő, biztonságot és erőt su­gárzó férfiút; de egyszerre mihasz­na, álmodozó nevelt fiát is, aki lát­hatóan éppen ezeknek a törvények­nek a világába nem tud beilleszked­ni. Hozzá, az elveszett és a közös­­ségből kitagadott fiúhoz ezért csak magafajtájú: egy „rosszlány” való. De milyen ártatlan, és milyen gyö­nyörű ez a rosszlány! És természete­sen tisztább, mint a falu tisztességes lakói együttvéve. Természetesen b­írom, mert ez a film mese. Mese, amelyben végül a különbözés joga győzel­meskedik, az árvák boldogok lesznek­, s a kép­mutatók megszégyenülnek. Mese, amelyet csúfondáros humora a grúz filmekhez, s néhol a cseh új hul­lám nagyjaihoz tesz hasonlatossá. Mese,­s a mesére mindig szükségünk lehet" Faragó Zsuzsa ELVIS PRESLEY Részben színes amerikai film A címben szereplő részben szónak most stilisztikai jelentősége van. Malcolm Leo és Andrew Solt olyan filmet forgatott, ahol az eredeti do­kumentumfelvételek, filmbejátszások — többnyire fekete-fehérben — tarka egyveleget alkotnak a részben feke-­ ­rotl ajánlat te-fehérben rekonstruált, részben színes nyersanyagra rögzített élet­rajzi jelenetekkel, amelyekben négy színész próbálja megközelíteni a megközelíthetetlent. Az eredeti cím provokatív: This­­ Elvis — Ez Elvis! A magyar cím­ egyszerű, mint a tévé minden heti portréinak a cinéi általában. Ugyanakkor valamféle objektivitást, netán szócikkszerű tá­volságtartást sugall — szemlén a film vállalt nemzedéki elfogytságá­­val. Ami pedig a film vitathatatlan értéke. Arról próbál beszéli, hogy vajon mi is volt nekünk az az Elvis­­jelenség, amellyel milliók tudtak azonosulni, s legalább ugyanannyian — enyhén szólva — ne?!­Utólag azt is konstatálni lehet, hogy Elvis Presley tekintetében az amerikai és a közép-európai konzer­vativizmus (és most nem politikáról van szó, hanem az Ízlés konzervati­vizmusáról) a legeljesebb mérték­ben jegyben járt, még akkor is, ha a mi Elvis-kultuszunk óhatatlanul a másodlagosság farikaturisztikus vo­násait viselte magán. A film láttán valamit megsejtünk abból is, hogy a show-bussnes és az ellen-kultúra mint a mapreburgi féltekék tapad­nak egymáshoz olyan korszakokban, amikor az értékek válsága egyszer­smind nemzetközi válság is. Ami azonban homályban marad, az alko­tók mindén törekvése ellenére, az ép­pen a sajátos Elvis-személyiség. A fim Elvis Presley-je inkább ha­­sonlít a megszokott sztártörténetek hőseihez — sanyarú gyermekkor, érdes modor, de érző szív, nagy si­ker, ám kínzó magány stb. —, mint­sem önmagához. Emiatt a film nem az Elvis-etalon, csak egy mozi El­­visről, amelyben azonban, többek közt, elhangzik a Heart-Break Hotel is, és ezért sok minden megbocsát­ható ... Ám az is kétségtelen: a film nyomán nem tört ki Magyarorszá­gon újabb Presley-láz. A nézőterek foghíjasak, a film nem szerzett Presley-nek újabb híveket. A régiek, különösen a korai Elvis-hívők,­­azon­ban most sem fognak csalódni saját magukban. Marx József is rácsodálkozhassunk. Igen, az „is­meretlen” Haydn szól hozzánk ezek­ből a szépséges alkotásokból, korá­nak érett, kifinomult zenei stílusát reprezentálva, s hangja — az elő­adóművészek ihletett tolmácsolásá­nak köszönhetően — e műfajban is varázslatos... A kiadvány, bízom benne, nem egyszerűen lemezsiker lesz, hanem élő hangversenyreper­­toárunk gazdagodásának-felfrissülé­­sének forrása; nagy öröm volna, ha a Seena di Berenice, a Miseri női, misera patria, s kivált az Arianna a Vaxos koncertpódiumainkon is elfog­lalná az őt megillető helyet. A felvé­telen szereplő gárda interpretációja határozottan ezt a vágyat kelti a hallgatóban: Bártfai Éva kifejező­­készsége, különleges színű és szokat­lanul tág skálán mozgó hangja, Nicholas McGegan mesteri fortepia­­no-játéka és a szombathelyi zenekar felkészült, gondos produkciója való­sággal dobogó után kiált — a hang­versenyrendezőknek most kellene ezt a kitűnő „készterméket” — zenei rendező-szerkesztő: Székely András — saját területükön is kamatoztat­niuk. Sokan és sokat nyerhetnénk ve­le. (Hungaroton) Kerényi Mária Hanglemez HAYDN-KANTÁTÁK Ínyenceknek való csemege és — fő­ként a klasszikus muzsika kedvelői­nek — igazi ajándék ez a lemez, melynek remélhetőleg a folytatása sem marad el. Mert Haydn hatalmas életműve számunkra még jócskán tartogat felfedezésre érdemes kincse­ket, s ahogyan operáinak reneszán­szát is egy jubileumi év indította el nálunk, '* . Most egy újabb ünnepi dátum szolgáltatott alkalmat arra, hogy a kantátaszerző zsenialitására ROCKLEGESTÁK 1966-1970 Ami ezen a korongon hallható, az ma már a honi „beatzene” történel­me. Göczey Zsuzsa szerkesztő egy iz­galmas zenei korszak muzsikáiból próbál ízelítőt adni, 1966-tól 1970-ig. Gondolná-e valaki ma, hogy volt idő, amikor Szörényi Levente még Fényes Szabolcs—Bacsó Péter szerze­ményt énekelt? Aligha, pedig igaz. (Táskarádió). És abban az időben a három nagy mellett— Illés, Omega, Metró — hallatlan népszerűségre tettek szert olyan együttesek is, mint a könnyed játékosságot képviselő Echó; a diák bulik siker­bandája a Dogs; a ragyogó muzsikusokból álló Syrius; Flamm Ferenc szerző-énekes sikercsapata az Atlas, a Bajtala-trió, vagy a legendás hírű Baksa Soós Já­nos irányította Kex! De hallható a le­mezen a „régi’ Hungária (Rémláto­más), Koncz Zsuzsa (Rohan az idő), a Tolcsvay-zenekar (Ne menj el!) az Omega egy Presser szerzeménnyel (Azt mondta az anyukám...) és ter­mészetesen a Faragó „Judy” vezette Scampolo-Komárral. A színes, a teljességre igényt sem tartható kitűnő válogatás, amelyről azért nagyon hiányzik a korszakot meghatározó Illés-zenekar, remek hangulatot áta­­d­va idézi meg a 60-as évek hazai „beattörténetének” egy szakaszát. (Krém) . ... .. Lato Janos

Next