Új Tükör, 1983. január-március (20. évfolyam, 1-13. szám)

1983-01-30 / 5. szám

A komikus és a törpeautó Érdeklődéssel néztem „a” Kazalt a televízióban. Eltű­nődtem azon, hogy az egykor gondolkodásra, cselekvésre ösztönző szövegek és dalok ma mosolyra késztetnek. Fel­vetődhet, hogy igyekezetünk, a tízperces mozgalom, a gyia­ló és a többi, nem volt-e naivság. Kazal­ sztorim meg­írásához vissza kell ugra­­nom a Tíz perc az nagy idő korszakába, egy teljesen más világba. A Motor Szövetség főtit­kára voltam 1948-ban, ami­kor BMW autómat, amellyel versenyeztem is, az akkori rendeletnek megfelelően be kellett szolgáltatnom. Az ak­kori időknek megfelelően természetesnek tartottam, hogy sérelmemmel a közle­kedési miniszterhez fordul­jak. A miniszternek előad­tam érdemeimet, mert ez fel­tétele volt a jogosultság­nak, s hogy saját konstruk­ciójú törpeautómat az úttö­rőknek adtam át, méghozzá díjtalanul, pedig a svédek sok ezer dollárt ígértek érte. Erről egyébként tudott a mi­niszter. Végül adtak egy írást, hogy a beszolgáltatott autók közül vásárolhatok egyet. Az Autóker-telepen, a Vá­rosligetben, több mint száz Topolino közül válogathat­tam. A kocsikat már elég ré­gen fogyasztották, nem volt könnyű a választás. Másnap megdöbbenve láttam, hogy a nehezen kiválasztott Tepsi mellett Kazal László áll út­ra készen. Parázs veszekedés kezdődött. A telepvezető ar­ra hivatkozott, mivel eddig nem jöttem az autóért, nem tartotta tovább. Kazal vágta át a gordiuszi csomót, aki nemcsak kitűnő színész, jó pszichológus is volt. Észre­vette, hogy a szavak erejé­vel úgy formál engem, ahogy akar. — Surányi elvtárs — szólt hozzám kedvesen —, csak nem fog itt két közismert egyéniség veszekedni, már­mint te, a kiváló sportoló, meg én, a kiváló színész — mondotta, tegezésre fordít­va a szót, mely önmagában is nagy hatással volt átko­zott hiúságomra. — Egy szót se higgy a telepvezetőnek. A valóságban a dolog így ját­szódott le. Színészi gesztussal felkar­jával átkarolta az üzletveze­tőt: — Telepvezető elvtárs, aranyvirágom, adjon egy jó Topolinót Kazal Lacinak. — Majd a telepvezetőt utánoz­va folytatta: — Kedves mű­vész úr, őszintén megval­lom, nekem fogalmam sincs, hogy a kocsik közül melyik milyen. Surányi, a kitűnő szakember is harmadmagá­val két napig vizsgálta a ko­csikat, amíg egyet kiválasz­­tott. — Melyik az a kocsi? — Ez a fekete bőrüléses — mondotta a telepvezető erre a kocsira mutatva. — Akkor ez jó lesz nekem, majd ma­ga ad a Simonyinak egy má­sikat és kitalál valamit. — Mit mondjak még — fejezte be Kazal az alkalmi produkciót —, ez a színtiszta igazság, Surcsikám. Miközben a telepvezető csak hápogott, Kazal kedve­sen magához húzott, és így suttogott a fülembe. — Bandikám, kedves leg­újabb barátom. Az autó ter­mészetesen téged illet, de ugye átadod a te Laci have­rodnak, aki örökké hálás lesz neked ezért. Mit tehettem ezek után? Kezdtem a válogatást elöl­ről. A történethez tartozik, hogy „a” Kazallal ezt köve­tően többször találkoztam. Bárhol fellépett, kitüntetett figyelmével. Emlékezetes műsoros estje a Béke­szálló­ban. Baráti körben ültünk a kupolateremben, amikor Kardos Magda, az akkori népszerű művésznő lejött a dobogóról, és a vendégek között énekelt. Én ekkor már mint páncélos százados hófe­hér egyenruhában feszítet­tem. Amikor a művésznő énekelve mellém ért — bi­zonyára Kazal biztatására —, egy váratlan fordulattal az ölembe ugrott, és átölelve a nyakam, énekelt valami pi­káns kuplét. Természetesen mindenki ránk figyelt. Za­varomban azt sem tudtam, hogy viselkedjem. A kezeim­mel voltam a legnagyobb za­varban, nem tudtam mit kezdeni velük. Miután el­ment a művésznő, feleségem szemrehányó hangja térített magamhoz. — Arról nem tehetsz, hogy a művésznő az öledbe ült, de amit a kezeiddel mű­veltél, az mégiscsak túlzás volt. — Valamit csak kellett csinálnom, ültem volna tét­lenül, mint egy mafla ka­tona? Ezt követően novemberben találkoztunk ismét. Laci ba­rátom a Népköztársaság úton bandukolt­ viharkabátban, mintha utcaseprőt játszott volna. Vágyakozva nézett fe­lém, aki egy katonai Wea­­pont vezettem. Amikor meg­látta, hogy nyílik a Weapon ajtaja, és felismert engem, a kocsihoz futott. — Századoskám — mond­ta széles mosollyal —, de ni csak, azóta már tábornok let­tél, mutatott alezredesi rend­fokozatomra. Te mindig elő­kerülsz, ha Laci barátod se­gítségre szorul. Beszéd közben a legna­gyobb természetességgel be­ült mellém és vizes kezével szorongatott. — Azt persze nem is kér­dem, hogy elviszed-e régi ba­rátodat a Fóti útra, az álta­lad kiválasztott Topolinó el­­hozataláért, gondolom, ez természetes. Ha már egyszer elindítottál ezzel a Tapsival, akkor segíts útközben is, hapsikám. SURÁNYI ENDRE A Surányi­­törpeautó, 250 köbcentis motorral, melyből hazal is rendelt a Nemzet­közi Vásáron 1948. A Surányi­­törpeautó a pesti utcán 44 . ORVOSI ÜZENETEK „Reménytelen" „ ... A követ­kező állomá­som a nőgyógyá­szat volt, ahol megállapítot­ták, hogy petefészek-gyulla­dásom nincs. Arra a kérdés­re, hogy lehetséges-e eset­leges fertőzés, az orvos azt válaszolta, hogy ,felesleges megtükrözni, mert át kellene szakítani a szűzhártyát, ami fájdalommal és vérzéssel jár.’ — Pár hónapja járok egy fiúval. Szexuális kapcsolat még nem jött létre köztünk (21 éves vagyok), de más formában próbáltuk kielégí­teni egymást (petting). Ez nekem eleinte semmi kelle­metlenséget nem okozott, vi­szont a hüvelynyílás körül apró repedések keletkeztek. Ezután kezdett fájni a jobb oldalam, majd a bal, végül az egész hasam alja. A moz­gás néha enyhíti ezt a bi­zsergő érzést, de üléskor annyira ég, hogy munka köz­ben is fel kellene állni. Min­den rosszra fel vagyok ké­szülve, már két hónapja hú­zódik ez a betegségem. Ed­dig mindig olyan boldog vol­tam, lehetséges, hogy ez a betegség kettétöri az élete­met?” — ... Igen sok nő éle­tét keserítik meg a nemi szervek környékén keletkező kisebb-nagyobb gyulladásos elváltozások (amelyek nem nemi betegségek: hüvely­gyulladás, gyakori petefé­szek-gyulladás stb.). Az eljá­rás, amelyet követni kell, nem a levelezés, hanem a nőgyógyászati kezelés. A fo­kozott tisztaság mindig is alapvető követelmény volt, és az is marad. Számtalan jó irrigáló szerünk van, a pusz­ta mosdás nem mindig ele­gendő, még ha alapos is. „Koros” „... 15 éves fiú va­gyok, mások jóképűnek tar­tanak, szóval, sikerembernek számítok. ” (A kettő nem mindig azonos. Dr. B. P.) Eddig minden rendben is volna, de van egy szörnyű gátlásom! Emiatt nem tu­dok lányokkal tartósabb kapcsolatot kiépíteni, és fél­szeg vagyok velük szemben ezen a téren! Nevezetesen arról van szó, hogy a fityma nem fedi a makkomat töké­letesen, és félek, ha mindig ,kint’ van, érzéketlenné vá­lik. — A másik problémám az, hogy a hím­testem­­tenge­lye’ nem egyenes, s ez külö­nösen merevedésnél és.:tel­­hető. Lehet-e ez ellen tenni valamit?” — Gátlásosságra nincs oka. A makri fed ellen­­sége aligha okoz bajt, igen gyakori. A fehér-m­iű o oko­zott tisztaságára ügyelni kell. A hímvessző „ferdesége" semminek nem akadálya, fő­képp a nemi életnek nem. „December” „ ... Korosztá­lyomhoz képest sokáig nem volt kapcsolatom senkivel. Barátnőim kiröhögtek ...” (Miért? Dr. B. P.) „ ......én meg azzal védekeztem, hogy nekem érett férfira (idő­sebbre) van szükségem. Ez az állapot hosszú évekig tar­tott, és az tudatosult ben­nem, hogy meg is találom az ideálomat egy apámkorú fér­fi személyében, aki engem szeretni fog, dédelgetni, mint édesapám tette, akit sokkal jobban szerettem, mint anyámat. A sors — és a pánik, hogy én már senki­nek sem kellek — belesodort egy házasságba, ami nem sok jóval szolgált. Ahogy meg­született a gyermekem, megismerkedtem egy nálam­­nál 30 évvel idősebb férfi­val, s a hipotézis, amit éve­kig színeztem magamban, beteljesedett. Kapcsolatunk közel négy évig tartott, és egy pillanatnyi »­elmezavar­­ban« szakadt meg. Nem hi­szem, hogy részemről is vé­get ért volna, mert azóta is az álomképet kergetem. — Aki ismer engem, irigyel ki­egyensúlyozottságomért. —­(Hej, Hölgyem, de sok baj van a látszólagos „kiegyen­súlyozottságok” mögött! Dr. B. P.) — Kapcsolatkeresé­seimben sohasem anyagi szempontok motiváltak. Az első alkalomtól megosztottuk még a mozijegy árét is. Az álom mindig egy volt: egy idősebb férfi, aki nagyon szeret engem, és én is nagyon szerethessem őt. . . És ők gyanakodnak. Nem értik. Fel­merül bennük a kérdés: mit akarok. És nem is érthetik meg, mert mire eljutnék oda, hogy beszélhessek róla, odébbállnak. Ez nekik ma­gas . . . Elmúltam 30 éves, kellene valakihez tartoznom. Férjhez kell mennem. Fiatal férfit biztosan találnék, de mi a biztosíték arra, hogy a nagy ,és nem megint akkor tűnik-e majd fel, amikor már asszony leszek...” — Kétségtelenül szokatlan a problémája (nem csoda, hogy a férfiak gyanaksza­nak). Biztos, hogy nem ge­­rontofiliával (idősebb, illet­ve öregek iránti nemi vágy) van gondja; ez az aberráció egyébként is ritka a nők éle­tében. Elemezni kellene édesapjához fűződő egykori kapcsolatát; lehet, hogy őt keresi jelenlegi kapcsolatai­ban — ami bizony nem he­lyes, ha házasság formájá­ban akarja ezt megtalálni. A szülői kapcsolat házasság­ban való kutatása gyakori tény, de nem sok jóra vezet; két teljesen különböző pszi­chés kontaktusról van szó. Javasolnám a kettő külön­választását: egyéb módon is elnyerheti idősebb embe­rek szeretetét, kapcsolatte­remtési igényét — a házas­ságban inkább a szerelmet, a nemi örömöt, a gyermek­­nevelést igényelje. Ha sze­rencséje van, meg is kapja. Továbbra is várom jeligés leveleiket. Dr. B. P.

Next