Új Tükör, 1983. január-március (20. évfolyam, 1-13. szám)

1983-02-13 / 7. szám

MADÁCH-GYŰJTEMÉNY GYŐRÖTT Egyedülálló Madách-gyűjte­­ménye van a győri Xantus Já­nos múzeumnak. A ma 80 éves dr. Szabó József irodalomtör­ténész középiskolás kora óta gyűjti a nagy író munkásságá­val és életével összefüggő anyagokat. A gyűjtemény ke­reken nyolcezer kötetből áll. Képünkön dr. Szabó József Madách-emlékek között. VAÁD FERENC HETVENÖT ÉVES Hetvenöt, éves Vaád Ferenc költő, újságíró, író. Első verseit a harmincas években a napi­lapok közölték, de igazán is­mertté az antifasiszta munkás­­írók csoportjának tagjaként vált. Legfontosabb műveit a csoport antológiáiban tette közzé. Kisregénye, a Hétfő, a Munkások című antológiában jelent meg 1944-ben. A felsza­badulás után több újság és irodalmi lap szerkesztőségében dolgozott, az Új Hangnál, a Kortársnál, utoljára a Népsza­vánál. Születésnapja alkalmából szeretettel és tisztelettel kö­szöntjük Vaád Ferencet. Második alkalommal rendezi meg a Képcsarnok és a Ma­gyar Vadászok Országos Szö­vetsége Az erdők világa című kiállítást. A budapesti Csont­­váry teremben látható bemuta­tón 28 festő, 11 szobrász és 4 grafikus műveit állították ki. Képünkön Kádár J. Miklós olaj­­festménye: Méla les. EZRA POUND EST A Fővárosi Művelődési Ház Közpódiumán bemutatták a vi­lághírű amerikai költő, Ezra Pound Cantókját. A világ és az emberiség történelmét felölelő, bonyolult mű színpadi adaptá­cióját amatőrökből álló cso­port adta elő Forgács Rezső rendezésében. A Cantókkal legközelebb február 26-án ta­lálkozhatnak az érdeklődők az Egyetemi Színpadon. MEZŐGAZDASÁGI KÖNYVHÓNAP Egerben nyitották meg az 1983. évi mezőgazdasági könyvhónapot. Az MSZMP Heves megyei Oktatási Igazgatóságának nagytermé­ben rendezett ünnepségen Köpeczi Béla művelődési miniszter mondott beszédet (képünkön). A megnyitó alkalmából az okta­tási igazgatóság aulájában kiállítást rendeztek a mezőgazdasági könyvújdonságokból. Alfonzo villámtréfáiból készített összeállítást a televízióban Gyö­­kössy Zsolt rendező. A műsort a Szeszélyes évszakok című sorozat­ban láthatja majd a közönség. Képünkön Forgács Gábor, Rák Ka­talin és Alfonzó. MEZEI BÉLA, MILOS JÓZSEF, SOLTÉSZ ÉVA ÉS MTI FOTO — FRIEDMANN ENDRE, MATUSZ KÁROLY ÉS POLYA ZOLTÁN FELVÉTELEI Hajnal Anna és Keszi Imre költő-író házaspár egykori la­kóházán, a Népstadion út 63. szám alatt emléktáblát avattak. Ünnepi beszédet Fodor András költő, az írószövetség alelnöke mondott. AZ ERDŐK VILÁGA ÚJ SZEREPLŐK A TURANDOTBAN Az Erkel Színház Turandot előadásán a címszerepet Rohonyi Anikó, Kalaf szerepét Horváth Bálint énekli. EMLÉKTÁBLA AVATAL ALFONZÓ VILLÁMTRÉFÁS GÁLAEST A Magyar Cirkusz és Varieté szakszervezeti bizottsága feb­ruár 17-én és 24-én este féli 8 órai kezdettel gálaestet rendez a Fővárosi Nagycirkuszban. A 15 számból álló magas színvo­nalú műsorban magyar és bol­gár artisták lépnek fel, többek között a kilenc tagból álló Já­­szai-díjas Váradi ugrócsoport (képünkön). EMLÉKEZÉS PETŐFIRE Petőfi Sándor születésének 160. évfordulója alkalmából műso­ros ünnepséget rendezett a Bem rakparti művelődési ház­ban az MSZMP l/7-es alapszer­vezete, a Hazafias Népfront l/2-es körzeti bizottsága és az I. kerületi tanács művelődési háza. Dr. Gyenes József ünnepi megemlékezését neves művé­szek közreműködésével művészi műsor követte. Képünkön Öt­vös Csilla, az Állami Operaház magánénekese. □43

Next