Új Tükör, 1983. január-március (20. évfolyam, 1-13. szám)
1983-01-02 / 1. szám
46 □ Mit tehet az egyesület? 1982. december 10-én, Budapesten került sor a Magyar Népművelők Egyesülete első küldöttgyűlésére. Az új elnökség megválasztása után, amelynek elnöke ismét dr. Gyarmati Kálmán lett, megkérdeztünk néhány küldöttet: Mit tehet az egyesület a népművelőkért és a közművelődésért? Társadalmi szükségletre Az egyesület egyik alapfeladata a népművelő szakma profiljának kirajzolása, más értelmiségi szakmákhoz való viszonyának meghatározása és a sajátosságok megismertetése a nagyközönséggel presztízsünk növelése érdekében. Mindehhez a népművelőképzésen is változtatni kell. Hozzá kell igazítani a hetvenes-nyolcvanas évek társadalmi változásaihoz, meg kell tanulni társadalmi szükségletre termelni a közművelődésben is. Tehát nem csupán a magas kultúrát közvetíteni, de nem is pusztán az igényeket kielégíteni. A népművelőknek a talán nem tudatosult, de valós szükségleteket kell felismerniük. Az egyesület másik alapfeladata a népművelők érdekképviselete. A közművelődésben dolgozók sajátos érdekeinek a megfogalmazása és érvényesítése a lehetséges keretek között. Ne ringassuk magunkat abban az illúzióban, hogy ezeket a feladatokat két-három év alatt eredményesen elvégezhetjük. Csak arról van szó, hogy ezen az úton elindulhatunk, a mai társadalmi-politikaigazdasági feltételek biztosítják ennek lehetőségét. Nők hátrányban jellemző volt, hogy a közgyűlésen férfiak képviselték azt a szakmai réteget, amelyben többnyire nők dolgoznak. Ennek az a magyarázata, hogy a közművelődésben a vezető állásokat elsősorban férfiak töltik be. A nők közül is a fiatalabbak vannak a leghátrányosabb helyzetben. Közülük sokan kisközségekben, egyszemélyes intézményekben, szakképzettség nélkül végzik a munkájukat. Véletlenül sodródnak a közművelődésbe sikertelen egyetemi felvételi után vagy más elhelyezkedési lehetőség hiányában, a szakmánkról mit sem tudva. Az egyesület sokat tehet azért, hogy a népművelő pályát jobban megismerhessék a fiatalok, és azok a pályakezdők, akik alkalmasak erre a munkára, közép- vagy felsőfokú végzettséget szerezhessenek. Jó lenne, ha az egyesületen belül állandó kollektíva alakulna a fenti célok megvalósítása és a fiatal népművelők élet- és munkakörülményeinek javítása érdekében. Mérlegre a gondolatokat! Az egyesület eddig nem tett többet, szerintem, mint amire az egyes népművelők külön-külön képesek voltak. Ez ma már kevés. A művelődési házak feltételei mostanában nem fognak javulni, szükségünk van a közösségi erőre és a csoportmunkában felszabaduló szellemi energiákra. Ehhez azonban az kell, hogy az egyesület ne legyen olyan, mint a szakmánk, amelyben a különböző elavult álláspontok és az íróasztalokhoz láncolt személyek mozdíthatatlanok, miközben az új kezdeményezések szétfoszlanak a légüres térben. Sajátos példája a közművelődési lelemény és hagyomány ellentmondásának, hogy az újszerű munkát végző — nyitott vagy a termelési kultúra felé forduló — néhány intézmény is a megyei képzés Prokrusztész ágyába kényszerül, ahelyett, hogy a hasonló művelődési házakkal összefogva megteremtenék a továbbképzés feltételeit. Ebben és az ehhez hasonló ügyekben segíthet az egyesület. Minden új gondolatot és kísérletet mérlegelnünk kell a megfelelő területi és szakmai szervezetekben , fórumokon. Nem az újdonságok miatt, hanem mert a társadalom folytonos változása bennünket is állandó megújulásra kényszerít. A rugalmasság nem csupán a gazdasági életben dolgozók előjoga. Cselekvő testület Mi a teendő? Dolgozni. Követni mindazok példáját, akik a megalakulás óta kerestek és találtak cselekvési lehetőséget az egyesületi élet kiteljesítésére. A vándorgyűlések szervezőire gondolok, a termékeny eszmecserék kezdeményezőire, a népművelők élet- és munkakörülményeit vizsgálókra, a tanulmányutak vezetőire és a népművelőbálok rendezőire. Az egyesületnek mihamarabb eredményt kell elérnie a népművelők bérezésének és lakáshelyzetének javításával kapcsolatban. Az is a mi feladatunk lenne, hogy a munkáltatókat meggyőzzük : munkatársaik elküldését az egyesületi összejövetelekre tekintsék szakmai érdeknek és fizessék ki. Mindabban, amit a küldöttgyűlés időszerűnek ítélt, cselekednünk kell. A nyilvánosság megbecsülése A szétszórtan dolgozó népművelők társakat keresnek. Kollégákat, hogy megoszthassák és együtt megfogalmazhassák a gondjaikat. Ezekre a találkozásokra, kapcsolódási pontokra, közös akciókra teremthet alkalmat az egyesület, így hozzájárulhat a szakmai öntudat kialakításához és a szakmai közélet létrehozásával a társadalmi közéletre, a különböző értelmiségi rétegekkel való kapcsolattartásra is felkészíti tagjait. Nem szabad elszigetelődni egymástól, sem az egyéneknek, sem a rétegeknek, sem a szervezeteknek. Mi például Zalaegerszegen a Hazafias Népfront székházában tartottuk meg területi szervezetünk alakuló ülését és a későbbiekben is számíthatunk a népfront apparátusának támogatására, közreműködésére. Ez is érzékelteti, hogy az egyesület mindazok számára fórum, akik a közművelődésben — bármilyen formában — részt akarnak venni. A külső kapcsolatok alakulásában döntő, hogy milyen az egyesület belső demokratizmusa. A különböző vezető testületek eddig kicsit elbújtak a tagok elől. Meglepetésként hatott az egyesület három évi munkáját összefoglaló dokumentumkötet. A tagok keveset tudtak arról, mi történik a színfalak mögött. A nyilvánosság ügyeiről a nyilvánosság előtt kell vitázni és dönteni. Népművelők háza Az egyesület tagjainak most már egységesen kell gondolkozniuk saját ügyeikről. Az elmúlt három évben ez az egység hiányzott. Talán azért, mert nem ismerjük, nem becsüljük eléggé egymás tevékenységét. A türelmetlenség, a kötekedő magatartás, egymás véleményeinek figyelmen kívül hagyása talán a szakmai elégedetlenségből, a sikerélmény hiányából, a saját életpálya kudarcaiból fakadt. Ezen változtatni kell. Sokkal jobban meg kell becsülnünk magunkat, hogy a megbecsülést másoktól is megkaphassuk. Milyen teendői vannak az egyesületnek? El kell érnie, hogy még a VI. ötéves tervidőszakban központi bérrendezésben részesüljenek a népművelők, a túlórák és az ügyeleti díjak kifizethetőek legyenek és a pedagógusok számára eddig is biztosított szociális és egyéb kedvezmények a népművelőket is megillessék. Fontosnak tartom a Népművelők Házának megalapítását, ez jól szolgálná egységesítő törekvéseinket. Örültem, hogy a küldöttgyűlésen résztvevők a tervet támogatták, de kételkedem benne, hogy a népművelők egyéni áldozati vállalása nélkül ezt a közösségi épületet létrehozhatjuk. Érdekképviselet Az egyesület cselekvési tér lehetne a népművelők számára. Elsősorban természetesen akkor, ha nem gyötrik őket az élet- és munkakörülmények, ha nem jelent kínzó gondot alapvető munkaeszközeik — egy lemez vagy egy könyv — megvásárlása és ha nem rekesztődnek ki, ma még alacsony presztízsük miatt, a kulturális információkból, áramlatokból. Ahhoz azonban, hogy cselekedni tudjunk, nem szabad mondvacsinált problémákon, a szakmai és területi szervezetek elsődlegességén vitázni. Hagyni kell dolgozni a különböző csoportokat és örülni az aktivitásuknak. Minden megkötöttség, amely az egyik szerveződési formát - munkaközösséget, szekciót — a másik fölébe helyezi, a cselekvés akadályozója, bürokratikus gáncsoskodás. Fontosnak tartom, hogy az egyesület felelősséggel képviselje a népművelők érdekeit mindaddig, amíg a közművelődés területén dolgozók nem hoznak létre önálló szakszervezetet. Ma ugyanis többféle szakszervezethez tartoznak a népművelők és csekély létszámuk miatt ezek a nagyobb egységek nem tudnak megfelelően foglalkozni sajátos problémáikkal. Nem is várhatjuk egy ágazati szakszervezettől, hogy sok száz tagsága mellett ötven e gondjaival bíbelődjön, még az egyesület felnő,hetne. *6 összeállító^ ' NÓGRÁDI GÁBOR FELVÉGI ANDREA FELVÉTELEI Dr. Bánlaky Pál, Budapest Kovács Erzsébet, Gyöngyös Balipap Ferenc, Dombóvár Tóth László, Nyíregyháza Kováts Flórián, Zalaegerszeg Vadász János, Budapest Say István, Székesfehérvár